Archívum: 2004. március

DR. ROHLING ÁGOSTON: A TALMUDZSIDÓ I. B. PRANAITIS: A KERESZTÉNYEK A TALMUDBAN KIMCHI DÁVID RABBI: FELELETEK A KERESZTÉNYKENEK Fordította: Luzsénszky Alfonz Bevezetés Miként Mosé ben Majmon, „a zsinagóga sasa” mondja „Erős kéz” című nagytekintélyű művében, a zsidó felfogás szerint az Úr Mózesnek nem csupán a Tórát (törvény), hanem annak magyarázatát is átadta. Ezeket a magyarázatokat [...]

A legenda szerint, mikor a Nero kegyetlensége elől menekülő sz. Péter a via Appia elágazásához ért, szembe találta magát az Úrral, aki Péternek erre a kérdésére: „Quo vadis, Domine?” (Hová mégy Uram?) így felelt: „Venio Romam iterum crucifigi” (Rómába jövök, hogy újra megfeszítsenek), — t. i. a zsidók. Az Üdvözítő, az ő isteni fenségében kész [...]

X. A BELSZl CSODAVILÁG. Semmi sem változott Belszben, mióta Reb Amram ott járt, hogy megrendelje a hunfalvi tórát. De hát változhatik valami a csodarabbi városában? Olyan az, mint azok a selyemdarabok, melyekbe a tórát burkolják, mint egy foltos kaftán, amilyet az utcán látni, olyan, mint egy molyette prémes sapka: ha csak egy szálat húzol ki [...]

III. A konyha köves, félhomályba süllyedt. Az olajfestékes falakon vékony erekben csurgóit a konyhagőz. — Kezétcsókolom! — Szervusz. — Kettőzött vissza a köszönés az asztaltól. Az édesapja nagy szőkebajuszú zömök, vállas ember, a szeme unalmasán kék volt, mint régi festmények üveges szemei. Édesanyja gyenge, megtört derekú, nagy fejkendős asszony, szemei fáradt pírban égnek. Értékelve: 3.00 [...]

X. Talmud. (Tankönyv.) Művelt nemzetnek az álláspontja nem lehet más, mint a vallás szabad gyakorlata. Művelt ember nem törődik vele, akárki, akárhogy imádja Istenét, ha az a közerkölcscsel és a közérdekkel nincs ellentétben. Előbbeni fejezeteinkben feltüntettük a zsidóság ellenséges viselkedését. De ellenségesen viselkedik még azon nemzettel és néppel szemben is, mely neki nemcsak tágas értelemben [...]

Bernstein rabbi történeti hazugságai (ÉBRESZTŐ HANGOK XV. KÖNYVE) ZIMÁNDY IGNÁC. A zsidók a szabadságharcban. A legnagyobb s legnevetségesebb „lári-fári” ama zsidó perfidia, ámítás és hazugság, mely szerint ők — ők — a nagy hősök az 1848/9-iki magyar forradalomban (vulgó „Szabadságharc”-ban) jelentékeny részt vettek! Ezt a nevetséges „lári-fárit” alaposan cáfolja a „Magyar Szemle” 1899. 27. és [...]

A Jud Süss c. film műsorfüzete [.pdf] Értékelve: 3.00 pont az 5-ből.

VIII. A FERTŐZET LEKÜZDÉSE. A zsidókérdés egész Európában csak egy-módon oldható meg: teljes zsidótalanítás útján. A zsidótalanítás szakaszai a következők: sárga folttal megjelölés, ghettó, a nemzeti vagyonból való teljes kikapcsolás, kitelepítés, zsidóbérencek gazdasági és politikai zsidófedezők, lelkizsidók kigyomlálása, a zsidó és neojudaista szellem teljes megsemmisítése. Magyarországon még mindig vannak zsidók az egyetemeken és főiskolákon. A [...]

Értékelve: 3.00 pont az 5-ből.

VII. Németség és magyarság Az 1939 szeptember elseje óta tartó világháború minden tárgyilagos szemlélő számára bebizonyította azt, hogy a német népnek történeti küldetése van Európa újjárendezésére. A párizskörnyéki békékkel a zsidó-angolszász plutokrácia Európában a centrifugális erőket tette uralkodókká. A nagy küzdelem eredményeként Európában a centripetális erők érvényesülnek egy új vezető és építő központtal: Berlinnel. Az [...]



  • jelentéktelen: A Kahal cimü könyvet kell hozzá még elolvasni. Ott leirják miképp teszik minden felnövö zsido gyereket függövé. 13 éves korában aláiratn
  • Hunos: Örök dicsőség Szálasi Ferencnek!
  • 2002-2005: Az említett mű nincs fent az oldalon, csak a Tiltott könyvek listájában szerepel ismertetésként. Jelen pillanatban nem lehet letölteni a Betil
  • andras laszlo: nem tudok letolteni kerem szepen megyarazza meg valaki mer nagyon sokat nyavalyogtam es sehogy se sikerul Franciaország. Kongresszusok. Magyarorszá
  • Betiltva.com » Blog Archive » Jud Süss és Korunk misztikus ábrái: [...] írás: A Jud Süss c. film műsorfüzete Kapcsolódó: A Jud Süss c. film műsorfüzete [.pdf] Értékelve: 3.00 pont az 5-ből. [


Tisztelt Olvasóink!

Az alábbiakban olvasható kiadványokat keressük újraközlés céljából:

  • Csemez József: Nyilaskereszt
  • Röck Gyula: Telepítés
  • Röck Gyula: Magánjog és magántulajdon
  • Amennyiben Ön rendelkezik az itt felsorolt munkák valamelyikével, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot a betiltva[kukac]gmail.com e-mail címen.

    Köszönjük!


    Kiemelt ajánlat

    Kötelező!

    Ezen a napon publikáltuk

    • 2013. 05. 26. Ezen a napon nem történt publikáció.

    Ajánló

    Idézet

    A zsidó nép a legpiszkosabban pénzéhes és a legvisszataszítóbb babona hívője, ellenállhatatlanul gyűlöli az őt megtűrő népeket, akik révén meggazdagszik. A bajban alázatos, a jólétben szemtelen. Soha még semmit fel nem talált. Ennél sivárabb nép még nem piszkolta a Föld hátát. — Voltaire

    Get Adobe Flash player