Archívum: 2009. április

A világvég előjelei és végjelei. A jövendöléseket általában három csoportra osztják, ú. m. világiakra, egyháziakra és szentírásiakra. Itt csak azokat említeni kivonatosan, melyek korunkat, mint a világ végének korát említik, hogy innen nézve, lássuk Dániel jövendöléseit. Egyik mohamedán rege szerint írja Havrán Emil r. k. pap Utazás keleten c. 1910-ben megjelent könyvében, hogy van a [...]

A baloldal és az érdekelt zsidóság igyekszik úgy feltüntetni a Hungarizmust, mintha az nem volna más, mint egyszerű antiszemitizmus. Ez azonban éppen olyan ferde állítás, mint minden más, amit a Hungarizmus ellenségei a világba szétkürtölnek. A mi első és legfontosabb célunk a nemzeti béke helyreállítása s ezt nekünk mindenhol és minden alkalommal hangsúlyoznunk kell. A [...]

A földön már sok népet bolondítottak el különböző hazugságokkal, de talán még soha annyi embermilliót, mint a kommunizmus a „szocializmus” jelszavával. Tekintsünk el a szocializmus szónak tudományos értelmezésétől és tekintsük azt, hogy az átlagember, a munkás mit ért a szocializmuson és mit vár tőle. A munkásmozgalmak tulajdonképpeni oka az elégedetlenség. Nem az egyes egyénekben jelentkező [...]

XIII. RÁDIÓBESZÉLGETÉS A HADÜGYMINISZTÉRIUMMAL. A rádiósaltiszt a rádiókészülékhez hívta Castellano tábornokot és T. ezredest. Maga Anrico tábornok volt a készüléknél és izgatottan érdeklődött a történtek iránt: — Angol hadihajók ágyútűz alá vették a laktanyát  kezdte a tábornok, Anrico tábornok azonban türelmetlenül félbeszakította: — Azt már tudom. Mi van Mussolinival? Az ezredes jelentette: — Minden a [...]

Burghausennél, a bajor-osztrák határon hatalmas köd úszik az Inn fölött. A bajor határőr ennek megfelelően elég mogorva, amikor az útlevelemet átnézi és megérdeklődi, hogy az autó papírjai rendben vannak-e. Az osztrák határőr azonban annál beszédesebb. Odajön a kocsihoz, amikor látja, hogy ki akarok szállni: — Maradjon csak nyugodtan azon a két kiló kábítószeren, amin ül, [...]

A mi imádott Urunk és Istenünk, a JÉZUS KRISZTUS dicsőségére! Ajánlva mindnyájunk földi irányítójának, a mi Urunk JÉZUS KRISZTUSBAN hívők szükségszerű fejének Szent Péter apostol jogos és egyetlen utódjának, a mindenkori RÓMAI PÁPÁNAK, mint Krisztus Urunk földi helytartójának, a mindenek előtt és mindenek felett való hódolatom jeléül. Értékelve: 3.00 pont az 5-ből.

A MAGYAR SZENTEK „CSODÁI” Azokban a régi időkben, melyekben a mai értelemben vett tudományos megfigyelésekről és kísérletekről még szó sem lehetett, az emberi lélek misztikus erőinek ismerete, — amint ezt már pogánykori emlékeinknél láthattuk, — főleg a vallásos élet és gondolkozás élményei körül halmozódott fel. Természetes ez, mert az okkult jelenségek és a vallás többféle [...]


Facebook


  • PÁLOS TREND: Véreim! Magyarok! "Amennyiben Magyarországon éltek, akkor tudjátok. Kimondottan vagy kimondatlanul tisztában vagytok vele, hogy Magyarorszá
  • Kapás Zsolt: mester.akos Szálasi aszemita volt, és nem antiszemita, ami zsidó nélküliséget jelent! A nácizmus (nemzeti szocializmus) a hungarizmus egyik
  • Ofner Tama's: Dra'ga Aniko. Ha a fiad kolocson ke'rt 5 millio forintot, e's buta'n adtak neki, akkor hogyan lehet eze'rt e'pp zsido'kat okolni? Ne hhogy azt hidd, h
  • Szűcs Sándor: Kedves érdeklődők! A fent említett könyv - Hazai rejtelmek - 1906-os első kötete nálam megvásárolható. Èrdeklődni a szucsrs@gmail.com ema
  • Mészáros Csaba: Aktuálisabb mint valaha!A vér nem válik vízzé!


Tisztelt Olvasóink!

Az alábbiakban olvasható kiadványokat keressük újraközlés céljából:

  • Csemez József: Nyilaskereszt
  • Röck Gyula: Telepítés
  • Röck Gyula: Magánjog és magántulajdon
  • Amennyiben Ön rendelkezik az itt felsorolt munkák valamelyikével, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot a betiltva[kukac]gmail.com e-mail címen.

    Köszönjük!


    Kiemelt ajánlat

    Kötelező!

    Ajánló

    Idézet

    A zsidó nem más mint egy barbarisztikus és kegyetlen élősdi más népek nyakán. A legnagyobb ellensége minden fejlődésnek, visszakövetelöje minden rothadásnak. Egyetlen egy erő tartja össze őket: a mások iránti olthatatlan gyűlölete, a befogadó nemzetek nagylelkűsége ellenére! — François-Marie Arouet de Voltaire

    Get Adobe Flash player