„Életem fonalát legombolyítottam…”

1946. október 30-ának reggelén nem nyitották ki a Markó-utcai fogház komor épületében a zárkákat. Mindannyian tudták: ismét kivégeznek valakit. Ebben az időben élte ki magát a Rákosi-Tildy Zoltán-féle magyar koalíció. Az újságok eljövendő új világról, demokráciáról és egyéb frázisokról írtak, de ugyanakkor majd minden nap dolgozott a népi demokrácia egyik legfontosabb személyisége: a hóhér. 1946 őszére már kizöldült a fű Bárdossy, Imrédy, Szálasi Ferenc és mindazon többiek sírján, akiket a Riesz István-féle nem igazságot — de megtorlást követelő törvénye szerint kísértek a kivégző oszlopokhoz.

1946. október 30-án Kassai Ferencet, a volt szociáldemokratából a Szálasi kormány miniszterévé előlépettet kísérték le az udvarra. Kassait — mint annyi mást — ugyancsak kollektív alapon ítélték halálra. Most, annyi év után, meg kell bolygatnunk néha a magyar történelemnek ezt az annyi vérrel áztatott idejét és emlékeznünk kell azokra, akiknek meg kellett halniok, bár egész életükben becsületes, tisztességes munkát végeztek. Ilyen áldozata volt a háború utáni megtorló éveknek Kassai Ferenc is.

Kassai fiatalon került Budapestre, ahol tagja lett a szociáldemokrata párthoz tartozó Ifjúmunkások szervezetének. Áttanulmányozta Marxot és a nemzetközi szociáldemokrácia egész anyagát. Éveken át foglalkozott munkáskérdésekkel s arra a következtetésre jutott, hogy a magyar szociáldemokrácia az egész Horthy-korszakban a kapitalisták malmára hajtotta a vizet. Materialista és nemzetközi elgondolásaival elaltatta az emberben az emberi méltóság fogalmát és eszközzé tette a munkást a tőke — illetve később a kommunizmusnak nevezett államkapitalizmus kezében. Kassai meggyőződését követve később kilépett a szociáldemokrata pártból. Új utat keresett a munkásság számára, s hogy ezt a feladatát elvégezhesse, pár hónap múlva ismét felvételét kérte a pártba azért, hogy a megfelelő párttagokat a magyarsághoz hű, nemzeti irányú ellenzékbe tömörítse. Peyer Károly, Szakasits Árpád — a párt legfőbb vezetői örömmel fogadták vissza a képzett ideológusnak tartott Kassait. De Kassai próbálkozását nem kísérte siker, mert pár hónap múlva a szociáldemokrata párt vezetősége, mint a munkásság árulóját kizárta a pártból. Nem sokkal kizárása után az akkori rendszer is felfigyelt Kassaira és rövid pár év alatt úgyszólván az ország összes internálótáborát megjárta. Végül is a szegedi Csillag-börtönbe került, mert a Töreky-tanács ötéves börtönbüntetésre ítélte az állami és társadalmi rend felforgatása miatt.

A Csillag-börtönben töltött idő alatt megismerkedett Rákosi Mátyással és egy Weishaus nevű kommunistával. Sokszor mesélte később, hogy a börtönőrök jóvoltából néha egész éjszakákat vitatkozott át Rákosival. Akkor is egy cellában voltak, amikor Rákosit, Weishaust a magyar kormány kiadta a Szovjetuniónak. Kassai ezt a kiadatást a Horthy-rendszer legnagyobb ballépésének tartotta. Szerinte Rákosi rendkívüli felkészültségű, fanatikus személyiség volt, aki a világkommunizmust csakis a Szovjetunió fegyveres erejével és terrorjával óhajtotta hatalomra juttatni. Megjósolta előre, hogy ha egyszer Rákosi visszatér, az egyenlő lesz a nemzet tragédiájával. 1944. október 15-én Szálasi Ferenc jutott kormányra, s ebben a kormányban Kassai Ferenc nemzetvédelmi és propagandaminiszteri stallumot töltött be. Ami aztán történt, az már ismeretes. Mint a régi Magyarország utolsó kormányának tagjait az amerikai megszállók őt is kiadták Rákosiéknak és hazaszállították. Háborús főbűnös címén ő is a népbíróságnak nevezett vérbíróság elé került és kollektív alapon halálra ítélték. A per érdekességéhez tartozik, hogy a tárgyalás során tanúként kihallgatták Kassák Lajost is, akit Kassaihoz több évtizedes barátság fűzött. Kassák kihallgatását Kassai Ferenc kérte annak bizonyítására, hogy élete munkássága a magyar proletariátus felemelkedését és emberi sorshoz való juttatását célozta. De Kassai csalódott. A védőtanúból vádló lett. Kassák munkásárulónak, fasisztának, nyilasnak bélyegezte vallomásában Kassait. Hasonló módon nyilatkoztak a többi tanúként megidézett szociáldemokrata vezetők is. A bosszú nagyobb volt a megértésnél. A per után a Szociáldemokrata Párt hivatalos lapjában hosszú cikk jelent meg, amely szerint Kassai megérdemelte az ítéletet, mert mint egykori marxista Szálasi Ferenc mellé állott.

Kassai Ferenc egész működését és belső lélekvilágát minden publicisztikai kommentár nélkül legjobban megvilágítja az a levél, amelyet közvetlenül kivégzése előtt a Markó-utcai siralomházban írt feleségéhez. A levél teljes szövege a következő:

„A Markó-utcai fogház siralomházában. Budapest, 1946, október hó 29. Életem fonalát legombolyítottam. Végéhez értem. Az utolsó éjszaka magányában emlékek és gondolatok cikáznak át az agyamon. Nehéz közülük választanom, melyik képezze búcsúzásom, mondanivalóm fonalát. Minden emlékem és gondolatom szervesen összefügg a magyar szegénység jobb sorsát akaró törekvéseimnek lényegével. Tehát felesleges válogatnom közülük.

Cselekvő magatartásomat mindenkor a magyar dolgozók egyetemes vágyainak öntudattá desztillálódott céltudata határozta meg. A dolgozó magyarok feudál-kapitalista elnyomatását nem kívülről szemléltem, hanem mint munkásember részese voltam. Személyes élményeim vezettek arra az útra és elhatározásra, hogy mindennek a bátorságával a dolgozó magyarság jogainak és vágyainak, szolgálatának, minden áldozatot meghozó előharcosa legyek. Jól tudtam, hogy ezzel életemnek nem a napos oldalát választottam. Az üldöztetés, a szenvedés jutott nekem csak osztályrészül. Mindezt öntudattal viseltem el, szocialista forradalmárt jellemző helytállással.

Egy búcsúlevél szűk kerete nem alkalmas arra, hogy egy ember életének küzdelmeit, mélységeit, szükségszerűségének értelmét feltárja. Mindez nemcsak az én személyes ügyem volt. Történelmi erők és sorsok nyílt színpadon dramatizálták az elmúlt idők eseményeit. De különösen számodra, aki megfigyelője lehettél szándékaimnak és őszinte törekvéseimnek, — ismerhetted legjobban, hogy mi indított engem, amikor részese lettem az elmúlt idők történéseinek. Lelkiismeretem nyugodt és tiszta. Ezért derűsen fogok a puskacsövek elé állni, hogy meghozzam legnagyobb áldozatomat. Hiszem: kiömlő vérem meg fogja termékenyíteni a szegény dolgozó magyarság életgyökereit és elősegíti majd vágyának: a magyar szocializmusnak a kiteljesedését. Ezt a hitet hagyom reád és rajtad keresztül mindazokra, akik szerettek és mindig megsegítettek nehéz küzdelmeimben. M. kedves rokonom, ne légy szomorú. Szeretném, ha éreznéd igaz szeretetből fakadó kézszorításomat, mindazért a szolidaritásért, amellyel osztoztál bánatomban és örömeimben. Köszönöm gondoskodásodat, amit irányomban tettél azért, hogy elviselhetővé tegyed salzburgi fogságomat. Igen jól esett szerető figyelmességed.

Kérlek, tolmácsold testvéri üdvözletemet minden jó barátomnak. Üzenem nekik, ne csüggedjenek, mert mindaz, ami rossz a jelenben, az a jó magja lesz a jövőnek. Búcsúzóul szeretve ölellek és kívánom, hogy megélhessed a minden szegény dolgozó magyar álmát. Isten veled! Kassai Ferenc.”

(Vörös cenzúrapecsét, Markó-utcai fogház.)

Kassai Ferencnek a Markó-utcai fogház udvarán kifolyt vére a Magyar Szociáldemokrata Pártot vádolja…

Nyomtatható változat