A tiltott könyvek listája!

Fasiszta szellemű,  szovjetellenes és antidemokratikus sajtótermékek jegyzékeTiltott Könyvek

“AZ IDEIGLENES NEMZETI KORMÁNY 530/1945. M. E. SZÁMÚ RENDELETE
a fasiszta, szovjetellenes, antidemokratikus sajtótermékek megsemmisítéséről.


Az Ideiglenes Nemzeti Kormány az Ideiglenes Nemzetgyűlés által Debrecenben, 1944. évi december hó 22. napján nyert felhatalmazás alapján a Moszkvában, 1945. évi január 20. napján megkötött fegyverszüneti egyezmény 16. pontjának végrehajtásaként a következőket rendeli:

1. §. Meg kell semmisíteni a könyvnyomdák, könykiadóvállalatok, könyvkereskedők, köz- és kölcsönkönyvtárak, iskolai könyvtárak, valamint magánszemélyek birtokában levő minden fasiszta szellemű, szovjetellenes és antidemokratikus sajtóterméket (könyv, folyóirat, napilap, hirdetmény, röplap, képes ábrázolat stb.), tekintet nélkül arra, hogy az a magyar vagy más nyelven jelent meg.
Különösen és kivétel nélkül megsemmisítendők a fasiszta (nemzeti szocialista) politikusok fasiszta szellemű életrajzai, nyilvánosan elmondott beszédei, fasiszta állampolitikát méltató tudományos színezetű művek, a német hadviselést feldicsérő sajtótermékek, a fasiszta politikusoknak ily szellemű művei, a fasiszta pártoknak és kiadóhivataloknak összes politikai jellegű kiadmányai, vagy ilyen vonatkozású szépirodalmi termékei stb.
2. §. Az 1. §-ban megjelölt sajtótermékek kiadása, utánnyomása, forgalombahozatala, terjesztése, külföldről behozatala tilos.
3. §. A fenti rendelkezésekhez képest a könyvnyomdák, könyvkiadók, könyvkereskedők és kölcsönkönyvtárak, egyesületi, testületi és iskolai könyvtárak, valamint a magánszemélyek kötelesek e rendelet hatálybalépésétől számított 15 nap alatt az 1. §-ban felsorolt sajtóterméket a törvényhatóság első tisztviselője által kijelölt gyűjtőhelyre szállítani.
4. §. A törvényhatóság első tisztviselője gondoskodik a beszállítandó sajtótermékek gyűjtőhelyének kijelöléséről, a beszállított sajtótermékek őrzéséről mindaddig, amíg az összegyűjtött sajtótermékek papíranyagának hasznosítása zúzómalmokba való szállítás útján meg nem történik.
5. §. Az 1931. évi III. t.-c. 1. §-ában írt bűntettet követi el az, aki a jelen rendelet 1. §-ában megjelölt sajtóterméket kiadja, kinyomtatja, utánnyomja, forgalomba hozza, az ország területére behozza, vagy aki a birtokában lévő sajtóterméket másnak átadja.
A bűnvádi eljárásra a 81/1945. M. E. sz. rendelet 20 §-a értelmében a népbíróság bír hatáskörrel.
6. § Amennyiben a cselekmény súlyosabban nem büntetendő, kihágást követ el és háború idején hat hónapig terjedő elzárással, valamint 8000 P-ig terjedő pénzbüntetéssel büntetendő az, aki a 3. §-ban írt beszolgáltatási kötelességének szándékosan, vagy súlyos gondatlanságból nem tesz eleget.
7. §. Ez a rendelet kihirdetésének napján lép hatályba.
Debrecen, 1945. évi február hó 26. napján.

Miklós vzds. s. k. miniszterelnök”

  • A Duce ifjúsága. Bp. 1943. Levente Hírközpont. Emesekönyvek.
  • A Gömbös Gyula Társaság alapszabályai.. Bp. 1938.
  • A II. zsidótörvény és a végrehajtási utasítás teljes szövege, magyarázó jegyzetekkel. Bp. 1939.
  • A II. zsidótörvény és annak végrehajtási utasítása. Bp.
  • A II. zsidótörvény és végrehajtási utasításának rendelkezései az értelmiségi munkakörben alkalmazottakra vonatkozóan magánosoknál és vállalatoknál. Bp. 1939.
  • A MOVE 1941. évről szóló közgyűlési jelentése. Bp. 1942.
  • A Napkelet Lexikona. I-II. Bp. 1927. Magy. Irod. Társ.
  • A felszabadulás naptára. (Borítékon A Nép Felszabadulás Naptára.) 1942. Újvidék, 1941. Uránia.
  • A földműves, iparos, kereskedő- és munkásifjúság A.C-jának őszi gyűlése. Bp. 1937. Actio Catholica kiad.
  • A haza szolgálatában. Szerk.: de Sgardelli Caesár. Bp. 1943.
  • A leventeegyesület alapszabályai. Bp. 1941. Hollósy.
  • A német birodalmi munkaszolgálat zenekarának díszhangversenye. Vezényel: Herms Niel. Bp. F. k.: Rékai M.
  • A reformnemzedék programja. Bp. 1936. Centrum.
  • Abay (Neubauer) Gyula: A világgazdaság újjáépítése a háború után. Bp. 1943. Gergely R. könyvkereskedés.
  • Abrudbányai János: A vallás és a mai koreszmék. Kolozsvár, 1943. Lengyel ny.
  • Aczél Imre kir. főügyészhelyettes vádbeszéde 1920. nov. 3-án és 4-én a bolseviki népbiztosok bűnperének főtárgyalásán. Bp. 1921. C.
  • Adamovich József: Tiszaeszlár-Zsidókérdés. tól Schuck Salamon karcagi főrabbinak. A keresztények a zsidókról. Bp. 1882. Hunyadi M. műintézet.
  • Adorján György és Haas Sándor: A második zsidótörvény és a végrehajtási utasítás teljes szövege magyarázó jegyzetekkel. Bp. 1939. Urbányi.
  • Aengner I. Theodor: Rommel páncélosai. Szeged, 1941. Városi ny.
  • Aiglon: Viccekben él a szovjet! Bp. 1919. Heller K. és Tsa.
  • Ajtay József: A Dunamedence és Mo. sorsközössége. Bp. 1936.
  • Aláaknázott Európa. Előszó: Szálasi F. Bp., 1938. Nyilaskeresztes könyvt.
  • Albrecht I. Károly: Tíz év a vörös pokolban. Stádium.
  • Albrecht I. Károly: A GPU titkaiból. Bp., 1942. Stádium.
  • Albrecht-Marx: Szebb Jövőt.
  • Alexander Mihály gr.: Kifosztottak, kiutasítottak. Centrum.
  • Alexander Mihály gr.: A Scotland Yard kiutasított. Centrum.
  • Alföldi Dávid: Néhány szó a proletárdiktatúráról. (Keletkezése, pusztítása s orvoslása.) Eger, 1919. Egri.
  • Alföldi Lajos: Nemzeti Kalendárium 1942. Bp. A szerző.
  • Allard, Paul: Hazugságháború. A francia összeomlás okai. Bp., 1942. Stád.
  • Almanach az 1920. évre. Bp. 1920. M. Asszonyok N. Szöv.
  • Almásy László: Rommel seregénél Líbiában. Stádium.
  • Altenburger Gyula: A választójog és a zsidóság. Bp. 1918. Hor.
  • Ambrus Géza: Az élet megy tovább. Bp. 1941. Turul.
  • Ambrus Tibor: Szovjet család, szovjet gyermek, szovjet jövő. Bp., 1934. Árp
  • Amit ma tudni kell. Ez Olaszország. Bp. 1940. K. J.
  • Andocsy Béla: A fasiszta Szicília. Bp., 1938. Universitas.
  • András dr.: Szociális alkotmány, testületi állam, magyar birodalom. 1937.
  • Andrássy Gyula gr.: Diplomácia és világháború. Bp. 1921. Légr.
  • Anglia rá akarta tenni kezét Norvégiára. Szemelvények a IV. hivatalos német könyvből. Berlin, 1940. Külügyi H.
  • Anglia végzete. Bp. 1944. Centrum.
  • Angol ostromzár csődje, Az. Bp. 1942. Centrum.
  • Angol rémuralom Cirenaikában. Róma, 1941. Népművelési Minisztérium.
  • Angyal Pál dr.: Fajvédelem és büntetőjog. Bp. 1938. Attila-ny.Rt.
  • Angyalfi Hegyi István: Árny és ezüst. Bp. 1929. Stádium.
  • Anka János: Északi fény. Bp., 1941. Centrum.
  • Antal Gábor: Rablelkek. Jászberény, 1931. A szerző.
  • Antal István: A magyar nemzetvédelmi propaganda irányelvei. Bp. 1943.
  • Antal István: Költségvetési beszéd a képviselőház 1943. nov. 12-i ülésén.
  • Antibolsevista levelezőlap-sorozat. Bp. Forrás.
  • Antiszemita Párt Naptára az 1884. szökőévre, Az. Kecskemét, 1883. Nagy.
  • Antiszemita kalendárium az 1920. szökőévre. A zsidók által agyongyötört magyar földművelő nép számára. Gyöngyös, 1919.
  • Antiszemita káté a magyar nép számára. Bp. 1884. Hunyadi m.
  • Antwerpen. Az antwerpeni angolszász bombázásról. H.é.k.ny.n.
  • Anyagi intézkedések az 1942/43. leventekiképzési évre. Bp. 1942. Athenaeum.
  • Apafi I.: A zsidóság felsőbbrendűségi mámora. Bp 1932.Pátria.
  • Apor Viktor: Háborús és ellenforradalmi emlékek. Bp. 1937. Szer
  • Appiotti, Angelo: Repülőnapló. Ford. Balogh B. Bp. 1942. Szefhe.
  • Appiotti, Angelo: Málta felett. Bp. 1942. Révai.
  • Aradi Zsolt: Az európai forradalom. Bp. 1934. Pázmány P. Ir. T.
  • Arnaldi, Ulrico: Vörösök és fehérek. Bp. 1921. Révai.
  • Asbóth Gy.-Bíró S.: “Fegyverben.” Imádságok honvédeink számára. Bp. 1942. Prot. Tábori Püspökség.
  • Ashiei Hine: Jelentenivalónk nincs.
  • Assur, W. W.: Az egyház Oroszországban. Bp.1942.
  • Asszonyok a tűzvonalban. (Svrd, Luukonnen stb.) Bp. Írás.
  • Asztalos Miklós- A visszacsatolt erdélyi rész bekapcsolása a magyar életbe. Bp. 1943. Nemzeti K.
  • Asztalos Miklós: A korszerű nemzeti eszme. Bp. 1933. Erd. F. E.
  • Asztalos Miklós: Erdély és a revízió. Bp. 1933. Erdélyi F. E.
  • Aubermann Miklós dr.: Katolikus egyháztörténelem. Bp. 1943. É.
  • Avarffy Elek Őrségváltás. Bp. 1944. Stephaneum.
  • Avarffy Elek A Mone története 1918-38. Felvidéki orvostestvéreink hazatérése alkalmából. Bp. 1938. Stephaneaum.
  • Avarffy Elek A mai nemzetpolitikai tengely. Kalocsa, 1938. Árpád.
  • Avarffy Elek A vörös Budapesttől a sárga Budapestig. Bp. 1944. Stephan.
  • Avarffy Elek Kenyeres Balázs a keresztény nemzeti politikában. 1937.
  • Avarffy Elek beszéde a Fehér Ház augusztusi ellenforr. 20. évfordulóján.
  • Avarffy Elek beszéde. Klny. Bp. Stephaneum.
  • Avarffy Elek: Cselekvő politika. Beszéd a Mone közgyűlésén.1937. Steph.
  • Avarffy Elek: Nem hagyjuk elaludni. Bp. 1943. Stephaneum.
  • Axa Rolf: Vidámságok a katonaéletből. Bp. 1941. Csendőrs. L.
  • Az Ébredő Magyarok Egy. II. orsz. elnöki konferenciájának naplója. Bp. 1920. ÉME.
  • Az erdélyi egyházmegye és a román impérium. Bp. 1920. Steph.
  • Az erdélyi vértanúk és hősök anyakönyve. Pécs, 1941. Kultúra.
  • Ádám T. István: A nyugatmagyarországi felkelés története. Bp., 1935. Külp.
  • Ádám T. István: USA és a háború. Bp. 1941. Hollósy ny.
  • Ádám T. István: Vérző Ruszinkó. Bp. 1939. D. D. kiad. Némethy A.
  • Ádám T. István: A világháború okai. Előszó: József kir.hg. Bp. 1942. Szer.
  • Ádám T. István: Soprontól-Munkácsig. Bp. 1938. Ébredő Magyarok Egy.
  • Államérdekeket sértő bűncselekmények az ötös-tanács előtt. Bp. 1942. Cen. Állj közénk és repülj velünk. Bp. 1942. Magyar Szárnyak.
  • Állami és társadalmi rend védelme és a büntető jogszolgáltatás. A bp-i kir. büntetőtörvényszéken az 1937. év tavaszán tartott előadások. H.n. 1937. M. kir. igazságü.m.
  • Árkossy Károly: Miért lettem nemzetiszocialista? Bp. 1938. Held.
  • Árkosy B. Gábor: A zsidó világuralom megjósolt bukása. 1919.
  • Árky József: Így folytatódott 1-2. k. Bp. 1936. Stephaneum.
  • Árulás a kis népek ellen! Bp. 1944. Centrum.
  • Árva Imre: Édesanyám ablakára ráborult a bánat. Bp. Kókai.
  • Babocsai Sándor: Kereskedők és iparosok útmutatója a II. Zsidó törvény végrehajtása tárgyában. Bp. 1940. Fémes.
  • Bachó László, A zsidóság térfoglalása Gyöngyösön 1919-ig. 1941.
  • Bachó László, Vérző Ruszinkó. Bp. 1939. D. D. kiad. Némethy A.
  • Bachó László, dezséri: Gyöngyös város 1918-19-ben a forradalmak alatt.
  • Backe, Herbert: Európa élelmezési szabadsága. Lipcse, 1942.
  • Badics László dr.: Mit tett Mussolini Magyarországért. Stádium.
  • Badoglio, Pietro: Etiópiai háború. Bp. 1937. Gergely.
  • Bagossy Zoltán: A magyar föld. Bp. Nyilasker. füz. 2. Centrum.
  • Bainville, Jaques: Diktátorok. Bp. 1936. Dante.
  • Baktay Ervin: India szabadságot akar. Bp. 1942. Írás.
  • Balassa Imre: A magyar királytragédia. IV. Károly. Bp. 1931. M.
  • Balás Karoly: Faj, felekezet és statisztika a zsidókérdésben. Bp. 1938.
  • Balás Károly A szociálpolitika főkérdései. Bp. 1929. Pallas.
  • Balás Károly Társadalmi politika. I. Alapvetés. Bp. 1924. Centrum.
  • Balás Károly: Rend és szabadság. Bp. 1939. MTA.
  • Balázs András: Az erdélyi bércek felszabadítója. Marosvásárhely
  • Balázs Béla, szépvizi Kánaán pusztulása Bp. 1921. Nemz. Irod. T.
  • Balázs Béla, szépvizi: Hiszek a székely vértanúkban. Gödöllő, 1937. Székelység kiad.
  • Balázs Deák: Csetnikek. Bp. 1941. Stádium.
  • Balázs Mihály: Erre visz az út… Dés, 1943. dr. Szentirmai Imre.
  • Balázs Piry László dr.: Hitler művészei. Stádium.
  • Balbo, Italo: Diadalmas szárnyak. Bp. 1934. Franklin.
  • Balbo, Italo: Repülőrajokkal az Óceánon át. Bp. 1931. Lampel.
  • Balla Ignác: A Duce és a dolgozó Itália. Bp. 1932. Singer és Wolfner.
  • Balogh Barna: A balkáni villámháború. Bp. 1942. Stádium.
  • Balogh Beéry László Magyar-lengyel közös határ és a ruthén terület. Bp.1936. Magy. Egy. és Főisk. Hall. Lengyelbarát Egy.
  • Balogh Beéry László: A ruthén autonómia. Pécs, 1937. Erzsébet.
  • Balogh Ernő Stephaneum klny. Mone Orvost. Sz.
  • Balogh Ernő: Március idusa újjáébredésének mai előestjén. Bp. 1938.
  • Balogh István ifj., Fáklyagyújtás. Bp. 1937. Bethlen.
  • Balogh István ifj., a M. Nemz. szoc. Párt orsz. képv. parlamenti felsz. 1936.
  • Balogh József György: Sortűz Moszkvában! Bp. 1938. K. Sajtó.
  • Balogh Lajos: A méhészkedés. I. és II. kiad.. Szentendre, 1941. Sz.
  • Balogh Péter: A magyar faj uralma. Bp.
  • Balogh-Beéry László: Magyar-lengyel közös határ és a rutén terület. 1936.
  • Balogh-Beéry László: Az ukrán kérdés. Bp. 1939. Magy. Nemz. Szöv.
  • Balogh-Csiszár: Az új világháború térképei adatokkal. 1942.
  • Balta Szilárd és Bende János: Kicsoda és mit akar lord Rothermere? Kecskemét, 1927. Első Kecskeméti H. K. Ny.
  • Bangha Béla Örök élet igéi. I. II. Szentbeszédek és olvasmányok. Bp. 1934. M. Kultúra II. kiad. 1941.
  • Bangha Béla A kereszténység és a zsidók. Bp. Stephaneaum.
  • Bangha Béla: Eucharistika. Bp. 1938. Korda.
  • Bangha Béla: Mo. újjáépítése és a kereszténység. Bp. 1920. Szent István T.
  • Bangha Béla: Világnézeti válaszok. Bp. 1940. Pázmány P. Ir. T.
  • Barabás András: A nemzetnevelés iskolája, Pécs, 1940. A szerző.
  • Barabás Emil v.: A német nagyvezérkar jelenti… Bp. 1941. Szenkó-Cetr.
  • Barabás Miklós: Balkán, Német-olasz-magyar villámháború. Bp. Szenkó.
  • Baranyai Béla: Fapuskások. Bp. 1941. M. Cserkészszövetség.
  • Baranyai Sz. Gyula: A zsidókérdés és megoldása. 1923. Bethlen.
  • Baráth Tibor: Az országépítés filozófiája a Kárpát-medencében. Kol. 1943.
  • Baráth Tibor: Magyar történet. 2. kiad. Bp. 1943. Centrum.
  • Baráth Tibor: Magyar történet. Kolozsvár, 1941. Tud.egyetemi tört. int.
  • Barcsay Adorján: A szabadkőművesség bűnei.- Palatinus József:
  • Barcza Ferenc vit, dr.: Nemz. szocializmus. Kalocsa. 1934. Árpád.
  • Barna Ferenc: Nemzetiszocializmus.
  • Baross Szöv. Tagjainak Szövetkezete alapszabályai. Bp. 1938.
  • Baross Szövetség Kedvezményes Vásárlási Címjegyzéke. 1940.
  • Baross Szövetség alapszabályai U. a. Bp. 1940. Élet.
  • Baross Szövetség alapszabályai. Bp. 1938. Centrum.
  • Baross Szövetség vásárlási címjegyzéke. Bp. Baross Sz. Valamennyi évfolyam.
  • Barsi Dénes:Mezei füst. Bp. 1943. Stádium.
  • Barsi Miska: Hát én explodáljak? Vidám katonatörténetek a ma háborújából. Bp. 1943. Barka Ferenc könyvk.
  • Bartalffy János: Az értelmiségi Munkavállalókat Foglalkoztat Munkaadók gyak. kézikönyve. 1943. Koszó B. A.
  • Bartha Ábel: Az álforradalomtól a nemzeti újjáébredésig. Bp.1920.
  • Bartha Emma: A mezőgazdaság szerepe Mussolini gazdaságpolitikájában. Bp. 1942. Fráter.
  • Bartha József Szabad-e Adynak szobrot emelni? Bp. 1939. Held.
  • Bartha József: Faji elem és ker. szellem irodalmunkban. 1941.
  • Bartha József: Faji elem és keresztény szellem irodalmunkban. Bp. 1941.
  • Bartha-Kuszkó-Kovách-Kőszegi: Az Ady-kultusz: magyar öngyilkosság. Bp. 1941. Stephaneaum.
  • Bartos Andor, szigethy: Istentagadók. Bp. Centrum.
  • Bartos Lajos: Háború amazonjai. Sopron, 1943. Szerző.
  • Bartóffy dr.-Kincsessy dr.-Schirilla dr.: Az értelmiségi munkavállalókat foglalkoztató munkaadók gyakorlati kézikönyve. Bp. 1943. Társ.
  • Bartucz Sándor: Új hadak útja. Bp. 1941. Szerző.
  • Bartunek János: A kis hazaszerzők. Körmend, 1929. Szlavik és H.
  • Bartunek János: Az áruló karácsonya. Körmend, 1929. Szlavik.
  • Bary József: Tiszaeszlári bűnper. Bp. 1933. Egy. ny.
  • Bauer Róbert: A diadalmas műrost. Bp. 1944. Centrum.
  • Bauhler: Hitler, egy népi mozgalom keletkezése. Bp. 1940. Nyilas Lap.
  • Bácskay B. Béla: Rend vagy káosz. (Kultúrpathológia.)
  • Bánffy Miklós: Emlékeimből. Bp. 1943. Révai.
  • Bánki Emil: Magyar munka. Bp. 1944. Centrum.
  • Bánki Emil: Testvériség! Szabadság! Egyenlőség! Bp.1939. U.É.
  • Bánky József: Trianoni naptár, 1918-38. Diósgyőr-Vasgyár ’38.
  • Bányai Károly: Harminc év krónikája. Bp. 1941. Szerző. Kis Gy.
  • Bányász László: Magyar járőr a Szovjet vonalak mögött. Zrínyi csop. kiad.
  • Bárányné, Oberschall Magda: Művészettörténet.
  • Bárdossy László: Magyar sors magyar feladat. 18 beszéd. Bp. 1943. EKN L.
  • Bárdossy László: A programm vezérgondolatai. Bp. 1941. Nemzetpol. sz.
  • Báthory Dagmár: A heroizmus az újabb német irodalomban. Bp. 1937. Minerva.
  • Beck Ernst: A zuhanó halál. Bp. Mátyás János.
  • Becsületszó. Filmvázlat. Daróczy József elképzeléséből írta Nagyiványi Zoltán. Kiadó: Daróczy J. Bp.
  • Becsülettel a hazáért. Move-cserkészek előre. Bp. 1942. Vörösv.
  • Belányi László dr.: Zsidóbújtatás. Előszó: vit. Endre László. Bp. 1943. C.
  • Belohorszky Ferenc dr.: Az egészséges nemzetnevelés Németországban és hazánkban. Nyíregyháza, 1936.
  • Bencs Zoltán: A munka alkotmánya Olaszországban. Bp. 1928.
  • Bencs Zoltán: Magyar világnézet. Bp. 1939. Stádium.
  • Bencsi Zoltán: Kik vagyunk mi? Turáni gondolat. Bp. 1941. Sz.
  • Bencsik Béla: A német nemzeti szoc. filozófiája. Klny. Kecskemét, 1936.
  • Bende István dr.: Húsz év a magyar fajpolitika szolgálatában. Bp.
  • Benevolus dr.: A dohányutcai bombamerénylet tettesei. Bp. é. n. Ébredő Magyarok Egyesülete.
  • Benkóczi D.-Kelen A. dr.: Amit minden evangélikusnak tudnia kell. Kecskemét, 1943. Üzenet kiadás.
  • Benkő András: Visszapillantás a “MOVE Gyóni Géza irodalmi és sportegyesület” működésére. Bp. 1939. Új M. Élet.
  • Benkő K.: Az 1919. évi június 24-i tengerészeti ellenforr. Bp. 1920. Heizl.
  • Bente, Hermann dr.: Német parasztpolitika. Bp. 1941. Stádium.
  • Beöthy Kálmán, vesenyői: Kakastollasok. Bp. 1938. Stádium.
  • Beraud, Henri- Mit láttam Moszkvában? Bp. 1926. Pfeifer F.
  • Beraud, Henri: Látogatásom Moszkvában. Bp. 1924.
  • Berber, Fritz: Az amerikai semlegesség váltakozásai. Bp. 1944.
  • Berdiaeff, Nikolas: Marxizmus és vallás. Bp. 1935. Kiss Z.
  • Berdjajev, Nikolaj: Az új középkor. Bp. 1935. Pro Christo diákszöv. kiad.
  • Beregi Béla: Gömbös Gyula és a “nemzeti öncélúság” gondolata.Bp. 1935.
  • Beregi Béla: Gömbös Gyula és a nemzeti öncélúság gondolata. Bp. 1935.
  • Berkó István, ifj. v. Föld Jenő: Készül a háború. Bp. Cserépfalvy.
  • Berlini csata, A. Bp. 1944. Centrum.
  • Bernát István: A szociáldemokrácia és a bolsevizmus. Bp. 1928. F.
  • Bernát István: Szétfoszló demokráciák. Bp. 1939. Kir. M.E. ny.
  • Bernhard Zsigmond S. J.: Egy jezsuita emlékei a kommunizmus idejéből. Bp. 1919. Korda.
  • Berzy József: Hungarista állam.
  • Bessenyey Lajos: A magyar néplélek válsága. Debrecen, 1928.
  • Beszélgetés Katynról. Bp. 1943. Haladás.
  • Beszprémy Imre, ifj.: Hogyan és mikor lesz boldog Nagy-Magyarország. Csorna. A szerző.
  • Bethlen István gróf ünnepi beszéde 1940. márc. 18-án, v. nagybányai Horthy Miklós húszesztendős kormányzóságának tiszteletére az MTA összülésén. Bp. 1940. Ak.
  • Bethlen István miniszterelnöksége 10. évfordulójára. Szerk: Berecz Sándor, Bp. 1931. Egységes Párt.
  • Beumelburg, W. Bosemüller, a német katona regénye. Bp.1942. Danubia.
  • Bevezetés a bajtársi életbe. Össz. és kiad. a “Méhely” B. E. vezérsége. Debrecen, 1935.
  • Bezerédy Zoltán, bezerédi: A jövő útja. (Szintétizmus.) Bp. 1942.
  • Békássy Gyöngyi A vércsoportok kutatásának faji jelentősége.1938.Reé.
  • Békássy Gyöngyi: Tur-an-ki. Bp. 1938. Reé László.
  • Béldi Béla Nemzetszervezés. Klny. Bp. 1936. Stádium.
  • Béldi Béla dr.: Nemzetirányítás. Bp. 1935. Stádium.
  • Béldi Béla: Nézzünk szembe a jövőnkkel! Bp. 1941. Toke.
  • Béldy Alajos: Európai Ifjúsági Szövetség. Bécs, 1942. Bp. 1943.
  • Bély Miklós: A Hitler-Jugend V. nyári viadala. Bp. 1941. Kellner.
  • Bérczi Béla: Szibériai gyöngyélet. Zalaegerszeg, Zrínyi Nyomd.Rt
  • Béry László dr. v.: Erdélyünk és honvédségünk. Bp. 1941. Vit. R. Z. csop.
  • Bézy István: Szervezési és ügyviteli útmutató. Nemz. Szoc. könyvtár. 1936
  • Bialoskurszki Ödön: Fajerősítő és Honvédelem. Mit tehet a honvédelem a fajerősítés érdekében?
  • Bibó Lajos: Vitéz Thury György. Bp. 1942. M. Népművelés k.
  • Bihari-Csontó: “202-43 jelenti” így harcolt a Donnál. Bp. 1943.
  • Bihary László A nevető gárda. A Rongyos Gárdának az 1921. évi nyugat-magyarországi, valamint az 1938. évi kárpátaljai felkelő harcokban részt vett tagjairól; rajzolta B. L. Bp. 1941. Juhász Á.
  • Bihary László: A partizánok réme. Bp. 1943. Auróra.
  • Bihary László: Halványuló portrék. Bp. 1943. Bethlen G. ny.
  • Bikkal Dénes A fasiszta Olaszország. Bp. 1928. Stádium.
  • Bikkal Dénes Külföldi érdekképviseleti államok és a m. érdek… Bp. 1935.
  • Bikkal Dénes Totális állam. Bp. 1941. Mérnökök.
  • Bikkal Dénes: A magyar munkásság jövője. Reformp. Bp. 1935. Eggenber.
  • Birkás Endre: Levelek Oroszországból. Bp. Szt. István Társulat.
  • Biró Z.-dr. Ravasz L.-dr. Liptay L.-Kelemen K.-dr. Vladár G.: Virraszt a magyar lélek. A keresztény nemzeti liga nemzetpolitikai estjén elhangzott előadások. Bp. 1943.
  • Bisits Tibor: Háború a levegőben. Bp. Stádium.
  • Bizony László: A magyarországi bolsevizmus 133 napja.
  • Bizó Béla: Hit és haza. Szeged, 1942. Nyilaskeresztes Párt.
  • Bíró Béla: A nyilaskereszt egy mozgalom szimbóluma. Szeged, 1943. Bur.
  • Blaskovits Ferenc: Hogy volt, hogy lesz… Pécs, 1942. Szerző kiad.
  • Blaskovits Ferenc: Két nap a pokolban. Pécs, 1942. Szerzői kiadás. (Valamennyi kiadás.)
  • Blümhen Izsák: A felsőbbrendű faj joga. Debrecen, 1922. M.N. Könyv.
  • Bobrow, G. W.: Tatjana Petrowna. Bp. 1943. Gyóni G. Ir. T. kiad.
  • Bobrow, S. W.: Kozáksors. Bp. 1937. M. Mickiewicz Társ.
  • Bobrow, W. G.: Marionette. Bp. 1939. Szerző.
  • Bocsári K. és Balás K.: A házassági törvényjav. előadójának és a MÉP vezérszónokának képviselőházi beszéde. 1941.
  • Bodnár István: Pozsonyi éjszakák. Bp. 1941. Athenaeum.
  • Bodó Jenő Három fogolytábor. Kaposvár, 1940. Csurgói kvt.
  • Bodó Jenő: Rabtartó Oroszországban.
  • Bogdán József: Utunk, harcaink a keleti vörös pokolban. Makó, 1941. Kell.
  • Bogya János: Magyar birodalmi gondolat. Bp. 1940. Szerző.
  • Bojadzsiev , M.: Mit láttak a haditudósítók Vörös Oroszországban? 1942.
  • Bokor Pál: Szegedországtól Magyarországig. Bp. 1939. Stádium.
  • Bolsevistaellenes kiállítás katalógusa. Bp. 1943. Szerk: vit. Csicsery-Rón.
  • Bolsevizmus a parasztság ellen, A . Centrum.
  • Bolsevizmus harca az Isten ellen, A. Centrum.
  • Bombazáporban Európa kultúrája. Bp. Centrum kiad.
  • Bonczos Miklós, v.: A táj és népkutatás szerepe a szociálpolitikában. Bp.
  • Bonkáló Sándor: Az orosz irodalom története I-II. Bp. 1924. Ath.
  • Bontha Jenő: A “Százas bizottság” története. Bp. Megjelent a Gyógyszerészeti Szemle 1943. szept. 25-i számában.
  • Borbála Helikon. Bp. 1941. A M.kir.Honv.Ludovika Akadémia tüzéro.
  • Borbély István: A szovjet és a kereszténység. Szeged, 1943. Szegedi Újn.
  • Borbély László: A tenger hősei. Bp. 1941. Cserépfalvi.
  • Bornemissza Sándor: 23 évvel ezelőtt. Forradalmak, ellenforradalmak. Bp. 1942. Stádium.
  • Boros István: Botcsányi Golgota. Szatmárn. 1940. Szabad S.
  • Boróczy Kálmán: Forradalmi emlékeimből. Baja, 1924. Új Élet.
  • Bors József, Z.: A finnek harca és a balti kérdés. Bp. 1940. Közművelődési.
  • Bose, Subhas Chandra: Égő India. Bp. 1940. Stádium.
  • Bosnyák Zoltán A harmadik zsidótörv. és a házasság. Bp. 1941. Szerző.
  • Bosnyák Zoltán A zsidó! Bp.
  • Bosnyák Zoltán A zsidókérdés törvényes rendezése. Mezőberény, 1937.
  • Bosnyák Zoltán A zsidókérdés újabb alakulása Mo.-on. Bp. 1938. Held J.
  • Bosnyák Zoltán A zsidókérdés újabb alakulása Mo.-on. Bp. Centrum.
  • Bosnyák Zoltán A zsidókérdés, III. Bp. 1940. Stádium.
  • Bosnyák Zoltán Antibolsevista kiállítás tájékoztatója. Bp. 1941. Stádium.
  • Bosnyák Zoltán Az idegen vér. Bp. 1938. M. Kultúrliga.
  • Bosnyák Zoltán Erdély 1938-ban. Bp. 1938. Held J.
  • Bosnyák Zoltán Harc a zsidó veszély ellen! Bp. 1944. Új Európa, Ladányi.
  • Bosnyák Zoltán Istóczy Győző élete és küzdelmei. Bp. 1940. Kv. és Lapk.
  • Bosnyák Zoltán Két világ harca. Bp. 1935. Held.
  • Bosnyák Zoltán Magyarország elzsidósodása. Bp. 1937. Held J.
  • Bosnyák Zoltán Prohászka és a zsidókérdés. Bp. 1938. Held J.
  • Bosnyák Zoltán Sem antiszemitizmus, sem zsidógyűlölet. Bp. 1936. Held.
  • Bosnyák Zoltán Szembe Júdeával! Bp. 1941. Centrum.
  • Bosnyák Zoltán”Botond” Keresztény Kereskedők Beszerzési és Értékesítő Szövetkezete. Ungvár, 1941. Állami ny.
  • Bosnyák Zoltán: A magyar fajvédelem úttörői. Bp. 1944. Stádium.
  • Bosnyák Zoltán: Harc a zsidósajtó ellen. Bp. 1942. Centrum.
  • Bosnyák Zoltán: Istóczy Győző a zsidókról. 1942. Move.
  • Bosnyák-Méhely: Fővárosunk elzsidósodása. Bp. 1935-43. Held.
  • Botor Árpád: A láthatatlan hadsereg: Bp. 1941. Stádium.
  • Bottai, Giuseppe A fasiszta iskolareform alapelvei. Bp. 1941. Egyetemi.
  • Bottai, Giuseppe A fasizmus lényege.
  • Bottai, Giuseppe A munka alkotmánya. Bp. 1929. Gondos.
  • Bottai, Giuseppe Közoktatási reform. Bp. 1941. Korvin M. Magyar-Olasz E.
  • Bottai, Giuseppe: Az olasz korporatív állameszme és a munkaalk. 1928.
  • Bouhler, H. P.: Napóleon. Bp.1943. Centrum.
  • Bozóky Géza dr.: Élettér és gazdasági jog. Pécs, 1942. Irod.
  • Bozóky Lajos dr. Nemzetiszocialista munkaállam. Bp. 1942. Magyarság.
  • Bozóky Lajos dr.: Élettér: Új Európa! Bp. 1941. Centrum.
  • Böszörmény Zoltán Vérem és oltárom. Bp. 1930. Magy. Szoc. Orsz. Pártja.
  • Böszörmény Zoltán élete. Kaszáskeresztes Párt. kiad.
  • Böszörmény Zoltán: Mit akar a magyar nemz. szoc. mozgalom?
  • Böszörményi Zoltán: (Röpirat.) Bp. 1937. Fáklya.
  • Brandenstein Béla dr.: A hivatásrendi társadalom bölcseleti alapjai.1940.
  • Breit József, doberdói: A magyarországi 1918/19. évi forradalmi mozgalmak és a vörös háború története. 1925.
  • Bretz Vilmos: Itt a döntés órája! Pécs, 1938. Kultúra.
  • Breuil, Georges du: Roosevelt felelőssége. Boussola.
  • Brezina-levelek, vagyis a Csehpimasz. H.é.ny.n.
  • Briffault: A brit birodalom bukása. Bp. 1940. Centrum.
  • Brixton: A flotta lekésik. Bp. Tokay István.
  • Brunszvik Teréz kisdedóvó intézet évkönyve 1940-41. tanévről. Bp. 1941. Az iskolaigazgatóság kiadása.
  • Bubulus (Kocsis Géza): A kismagyar út. II. kiad. 1941. Gaea.
  • Buck Róbert: Így rohamoztuk meg Lüttichet. Bp. M. Népműv. T.
  • Budapest Székesfőváros Leventemozgalma 1929-32. Szerk. Sárpy I. Bp. 1930-32. Hollósy.
  • Budapest Szfov. II. Ker. Ponty-utcai községi Hunfalvy J. keresk. középisk. évkönyve az 1942-43. évről. Bp. 1943.
  • Budapest legyen nyílt város? Röpirat. A nyilas-kormány kiad. ’44.
  • Budapesti Érseki kat. gimn. és Rákóczi-Koll. évkönyve 1942-43. iskolaévre. Bp. 1943. A gimnázium igazgatósága.
  • Budaváry Gyula: Mesél a bandura. Bp. 1944. M. Hirdetőiroda.
  • Budaváry László Ifjúság a nemzet jövendője. Bp. 1920. Élet Ir. és Ny.
  • Budaváry László: Kassai kriptában. Irredenta színmű 1 felvonásban. Bp. 1938. Nemzeti Élet.
  • Budaváry László: Quo vadis, Hungária? Bp. Nemzeti Élet.
  • Budaváry László: Zöld bolsevizmus. Bp. 1941. Nemzeti Élet.
  • Buócz Elemér: A tengelyhatalmak gyarmatpolitikai törekvései. Pécs, 1941.
  • Bura József: Húzzuk ki a zsidókérdés méregfogát. Pécs, 1941.
  • Burián Károly: A kereszténység és magyarság veszedelme. Bp. 1912. Steph.
  • Busch, Fritz Otto: Narvik. Bp. Stádium.
  • Buza Barna: A kommunista összeesküvés. Hogy kezdődött a zsiványdiktatúra. Bp. 1919. Róvó Aladár műintézete.
  • Buza László: Nemzetiszocializmus Németországban.
  • Caesareus: A bp.-i zsidó liberális sajtó és a sz.kőművesség. Klny. 1922.
  • Capistrano Báránybőrbe bújtatott farkas. A Szovjet új egyházpol. 1944.
  • Capistrano Vörös csillag a Balkán felett. Bp. 1944. Ladányi.
  • Capistrano: A vatikán bombázása és az angol közvélemény. Bp. 1943. C.
  • Cartes: Dinamit Jack Dakarban. Bp. Kiadó: Tokay István.
  • Cebrián Istvánné gr.: Rabságunk kezdetén. Bp. 1922. Pallas.
  • Cederholm, Boris: A Cseka országában. Szovjetoroszo. börtöneiben. 1929.
  • Chaldaus, Simon: A zsidó világszövetség veszedelme az emberiségre. ’30.
  • Chamberlain, Houston S.: A zsidók megjelenése a nyugati tört. Bp. 1944.
  • Cholnoky Jenő dr.: A magyarországi Turán Szöv., a turáni gondolat és a turáni népek ismertetése, a Szöv. célja. Bp.1922. M.Turán Szöv.
  • Christophe, E.C.: Eszeveszett farkasok. Bp. 1942. Forrás.
  • Ciano gr.: Beszéd, 1939. dec. 16. Bp. 1939. Franklin.
  • Cipőt ki árusíthat és ki vásárolhat? A bőrtalpú lábbeli, valamin a talpbőr forgalmát és a borkereskedők kijelölését szabályozó rendeletek… Bp. 1941. Urbányi.
  • Cochenhausen, F. von: Német katonai szellem a múltban és jelenben. 1940.
  • Cornielle, René V. L.: A második arcvonal a levegőben. Bp. 1942.
  • Corsi, Pietro: A gyermekvédelem Olaszországban. Róma, 1939.
  • Coudenhove-Kalargi: Sztálin és Tsa.
  • Cross, I.: A burmai pokol. Bp. 1938. Stádium.
  • Csaba Jenő: A forradalom története Szegeden. Szeged, 1922. Tevel.
  • Csalánffy: Halló, itt Moszkva beszél! Bp. 1942. Centrum.
  • Csalánffy: Jön a Roosevelt! Bp. 1942. Centrum.
  • Csankay István v.: Tizedik század előre. Bp. 1942. M. Népm. T.
  • Csák E. Viktor: A magyarországi kommunizmus gazdasági leszerelése. Bp. Kertész József.
  • Csák László: Nikoláj az első Bp. A Szív kiadása.
  • Csák László: Vér és láng között. Bp. 1942. Korda.
  • Csánk Béla: Jogászi hivatások a Harmadik Birodalomban. Bp. 1941. Held.
  • Csányi Antal: A liberalkap. szülte munkanélküliség és nyomor leküzdésének elgondolása és a nemz.szoc. programm szerint. Győr, 1935.
  • Császár Géza: A levegő cézárja. Bp. Császár G. és Hajdu L.
  • Csávossy Elemér S. J. Zrínyi Gárda. Kalocsa, 1920. Kalocsai Néplap.
  • Csávossy Elemér S. J.: Szociáldemokrácia, kommunizmus és kereszténység. Kalocsa, 1920. Kalocsai Néplap.
  • Cseh Ferenc: Propaganda. Bp. 1940. Nyilaskeresztes Párt.
  • Csekey István Északi írások. Bp. 1928. Pfeifer F.
  • Csekey István: Észtország története a világháború után. Bp.1931.
  • Csekey István: A Szovjet államszemlélete. Szeged, 1932. Szeged v. és k. rt.
  • Csekey István: A német vezéri állam. Szeged, 1936. Városi ny.
  • Cselekedjünk! M. Fajvéd. útmutató. Bp. 1923. A Cél.
  • Cselekedjünk! Magyar fajvédelmi útmutató. Bp. 1923. A Cél. k.
  • Cser Imre: A kisember és a zsidókérdés. Bp. 1939. Hajnal ny.
  • Cserjési László: Szabadcsapat. Bp. 1940. Cserjési. Paulovits k.
  • Csernavin, Vladimir A szovjetoroszországi koncentrációs táborok élete. 1934.
  • Csernavin, Vladimir: A GPU országa. Bp.1935. Kandó Gy.Hungária.
  • Cséry Dezso: Igaz szó a nyilasokról. Klny. a Korunk Szava 4. számából. Bp. Korunk Szava kiadás.
  • Csik László, v. dr.: A teljes Magyar Nemzeti Állam egészségügyi rendszere a MONE megvilágításában. Bp. 1939. St.
  • Csiki Lajos: A magyarság évszázados harca Közép-Európa elszlávosodása ellen. Ld: Tabéry Géza: Két csillag k.
  • Csikos Attila J.: Donmenti dalok. Versek. Bp. 1943. Szerző.
  • Csikós Jenő v. Lármafa. Bp. 1943. Stádium.
  • Csikós Jenő v. Lélek a vártán. Bp. 1942. Stádium.
  • Csikós Jenő v. Túl a Kárpátokon. Bp. Stádium.
  • Csikós Jenő v.: A második front. Bp. 1940 Singer és Wolfner.
  • Csikós Jenő v.: Katona leszek.
  • Csikós Nagy Béla A német honvédő gazdaság irodalma, klny a Közgazdasági Sz.-ből. Bp. 1939. Szeged Városi ny.
  • Csikós Nagy Béla A szovjetgazdaság három Achilles-sarka. Szeged, 1941.
  • Csikós Nagy Béla Nagytérgazdaság. Bp. 1942. Gergely.
  • Csikós Nagy Béla: A faj és a gazdaság viszonya az új német gazdaságelméleti irodalomban. Klny. Bp. 1940. Városi.
  • Csikós Nagy Béla: Kapitalizmus vagy kollektivizmus? Szeged, 1943. klny. a Délvidéki Szemléből.
  • Csiky János v.: A II. zsidótörvény és összes végrehajtás utasításai teljes szöveggel és magyarázatokkal. Bp 1939.
  • Csiky János v.: Zsidó magánalk. elbocsátásukkor járó illetm. vonatkozó jogszabályok. Bp. 1941. Grill.
  • Csiky János: A fajvédelmi törvény és végrehajtási utasításai. Bp. 1941.
  • Csincsura Győző: Köszöntsük Erdélyt a sorsközösség szent érzésével. Pestszentlőrinc, 1941. Paulovits I. könyvny.
  • Csiszár Béla: Mussolini és Hitler. Bp. 1943. Pallas.
  • Csiszár János: Mindennapi kenyerünket. Bp. Kiadó: Fekete Pál.
  • Csonka Emil Szálasi küzdelmeiből. Bp.
  • Csonka Emil: Szálasi országjárása. Bp. Könyv és Lapkiadó rt.
  • Csonka János gépgyár leventéinek daloskönyve. Bp. 1942. Vör.
  • Csonka-Balogh: Családvédelem a nemzetiszoc. munkaállamban. 1942.
  • Csoór Lajos: Parlamenti beszédei 1935-39. Bp. 1939. Újságüzem.
  • Csopják Attila: A magyar zsidóság sok és nagy bűne. Bp. 1919.
  • Csóka Lajos: A marxizmus alkonya. Bp. 1919. A szerző.
  • Csuray Károly A faji lélek. Bp. 1940. Hollóssy.
  • Csuray Károly: Ki a magyar? Bp.
  • Csűrös B. Emilia Kalotay Margit esküvője. Bp. Szt. István Társulat.
  • Csűrös B. Emilia: Kalotay Margit. Bp. Szt. István Társulat.
  • Csűrös Emilia B. Eltűnt egy kislány. Bp. 1942. Dante.
  • Csűrös Emilia B. Kislányból nagylány. Bp. 1942. Dante.
  • Csűrös Emilia B.: Az erdélyi kislány. Bp. 1942. Dante.
  • Csűrös Emilia, B.: Lexi és a vörös kereszt. Bp. Pósa Károly.
  • Csűrös Lajos: Tengerek, hajók, háborúk. Bp. 1942. Renaissance.
  • Csűrös Zoltán: Magyar Tavasz. Bp. 1943. Új Idők.
  • Czabafi András v.: Trianoni strófák (versek). Bp. 1939. M. M.
  • Czakó István- A szabadidőmozgalom eredményei külföldön. Kalocsa, 1941.
  • Czakó István- A tengelyhatalmak kultúrszoc. tev. a háború alatt. Kal. 1941.
  • Czakó István: A német birodalmi “Kraft durch Freude” mozg. Bp. 1938.
  • Czakó István: Jelentés a hamburgi “Freizeit und Erholung” világkongresszusról.
  • Czakó-Marjay: Az Olasz birodalom szabadidő-mozgalma.Bp.1938. M. J.
  • Czikle Gy. Valéria: Bujdosó oroszok dalai. Bp. 1933. O.Gárdonyi Géza Irodalmi Társaság.
  • Czikle Valéria: Három világ. 1930. Gárdonyi Irodalmi Társaság.
  • Czillei Géza: Riadó Afrika fölött. Bp.1942. Grill.
  • Czillei Géza: A láthatatlan front. Bp. 1942. Stádium.
  • Czillei Géza: Orosz mezők felett. (Százezrek könyve.) Bp.Áchim.
  • D’Agostino, Orsini Paola: A gyarmati kérdés az új rendben. Bp. 1941. St.
  • D’Andrea, Ugo: Mussolini századunk motorja. Bp. 1944. Stádium.
  • Dajbukát Jenő: Szovjet-orosz egészségügyi viszonyok. Bp.1942
  • Dajka András: A magyarság legnagyobb hivatása. Bp. 1941.
  • Dajkovics Sándor Évfordulóra. Bp. 1940. Budai-Bernwallner.
  • Dajkovics Sándor: A második évfordulóra. V. Jaross A. elősz. Bp. 1941.
  • Dalok és levelek a rabságból. Írta: névtelen. Bp. 1941. Sárkány.
  • Darabos László: Politikai földrajz. Kassa. Dr. Szentirmai Imre k.
  • Darányi Gyula: Feladatok a nemzetvédelem terén. Bp. Dr. Doros F
  • Darányi Kálmán beszéde a N. E. Pártja naggyűl. Győrött. 1938. márc. 5.
  • Darányi Kálmán miniszterelnök beszéde a N Mikecz Ö. igazságügym., Imrédy B. közgazd.min. beszédei a társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról szóló törvényjavaslat képviselőházi biz. vitájában. Bp. 1938. Függetlenség rt.
  • Darányi Kálmán miniszterelnök beszéde a N. E. Pártja nagygyűlésén Győrött, 1938. márc 5-én. Bp. 1938.
  • Darás Gábor dr. Mit kell tudnia minden magyarnak a ruténekről. Bp.
  • Darás Gábor dr.: A rutén kérdés tegnap és ma. Bp. 1938. Magy. Nem. Szöv.
  • Darré, R. Walter: A német bir. és a délkeleteurópai államok együttműködése a mezőgazdaság terén. Bp. 1940. Franklin.
  • Darvas János: Mit láttam Bulgáriában? (Útijegyzetek) Kassa,’40.
  • Dau, Heinrich: Tengerek rejtekútjain. Bp. 1940. Centrum.
  • Dánér Béla: Új Magyarország felé. Bp. 1918. Pázmány.
  • Dánér Béla: A magyarországi zsidókérdés megoldása. Bp. 1919. Apostol.
  • Dániel Béla: A magyarországi zsidókérdés megoldása. Bp. é.n.
  • Dávid István: 1942. II. 7-én tartott országos közgyűlésén (Egy.Ker. N.L.) elmondott ünnepi beszéde. Bp. 1942.
  • Dávid Iván: Hazátlan voltam. Egy kortárs vallomásai Erdély huszonkétéves szabadságharcáról. Bp. 1941. Vit. Rend.
  • Debrecen vörösre mázoltan. Debrecen, 1931. M. Nemz. Könyv- és Lapk.
  • Dekker Endre felsőházi beszéde 1944. dec. 20-án. Klny.Bp.1944.
  • Dekobra: A hálókocsi angyala. Bp. Dick Manó kiadása.
  • Dell’ Adami Géza: Megváltás Szibériából. Bp. 1925. Stephan.
  • Deme-Keleti: Az ellenforradalom Vasmegyében és Szombathelyen. 1920.
  • Demeter Ödön: Fasiszta forradalom. Sátoraljaújhely. 1926. Vajda.
  • Demeter Gyula: Béke a német győzelem után. Érsekújvár, 1941. Pálfi-L.
  • Deméndy Miklós: Cserkészpróbák könyve. Bp. 1941. M. Cserk.
  • Dettmann, H. E.: A “HE 114″ bajtársai. Bp. M. Népműv. Paizs G.
  • Dezséry Endre dr. vit.: Bízzatok a magyar ifjúságban. Bp. 1943. Athen.
  • Dezső Gusztáv: Dünkirchentől Moszkváig. Bp. 1941. Zrínyi csop.
  • Dezső Gyula Új irányok a német családjogban. Bp. 1941. Szerző
  • Dezső Gyula- Háború és kultúra. Kecskemét, 1941. Szerző.
  • Dezső Gyula: Őrségváltás. Kecskemét, 1941. Szerző.
  • Dezső Gyula: A magyar Ikarus (v. Horthy István). Kecskemét, 1942. Klny. Kecskeméti Jogakad. 1941/42. évk.
  • Dezső Gyula: A magyar katona tudja miért harcol. Kecskemét, ’43
  • Délvidéki emlékkönyv. Megtiportak…! Újvidék, 1942. Hung.
  • Dénes István: Turul! Reformot! Bp. 1938. Vajda.
  • Dési Endre: A magyar revíziós mozgalom. Bp. 1942. Hellas.
  • Diamant: Szabad gazdasági rendszer, vagy tervgazdaság. Bp. 1931. Panth.
  • Dienes Andor: Az ismeretlen front. Bp. 1941. Stádium.
  • Dienes Andor: Tavaszi portyázás. Kassa., 1939. “Wiko” litogr. m.
  • Dienes Gyula- Háborúban jártam. Bp.1942. Centrum.
  • Dienes Gyula- Kis ezüst. Bp. 1944. Centrum.
  • Dienes Gyula: Kárpátoktól a Donyecig. Egy gépágyús üteg előretörése a szovjet elleni háborúban. 1942. Vitézi Rend. Z. csop.
  • Dietz Károly dr.: Októbertol-augusztusig. Bp. 1920. Dr. Rátz.
  • Dinter: A vérontó bűn. Debrecen, 1922 és 1942. M. Nemz. Könyvk.
  • Diószeghy Miklós: Horthy Miklós élete. Bp. é. n. Bányai és V.
  • Diplomata: Szfinx titok nélkül. Bp. Stádium.
  • Dittner János dr.: Mo. gazdasági lehetőségei csak az európai térben érvényesülhetnek.
  • Divéki Andor: A zsidókérdés európai megoldása. Érsekújvár, 1941. Farkas.
  • Divéky A. dr.: Mo. szerepe az 1920. évi lengyel-szovjet háborúban. 1938.
  • Divéky Andor: Kenyér-törvény. Érsekújvár, 1942.
  • Doblhoff, Lily br.: Horthy Miklós. Bp. 1938. Athenaeum.
  • Dolgos-Magyarász-Várady: Korszerű magyar gondolatok. ’41.
  • Domokos László: A Baross Szöv. a magyar gazdasági életben. Bp
  • Domokos Pál: Magyar feltámadás. Bp. Pfeiffer Ferdinánd.
  • Domonkos József: Rablók barlangjában. Bp. 1920. Kertész.
  • Dopalovoro, A. Székesfv. népműv. bizottság kiadása.
  • Doros Gábor A család- és fajvédelem társadalmi feladatai. Bp. ’42.
  • Doros Gábor: A magyarság életereje. Bp. 1944. Turul.
  • Doros Gábor: Javaslat a faj, család és népszaporodás védelméről szóló törv. intézkedésekre. Bp. 1941. M.Cs.
  • Dömötör Gyula Ferenc: Kémek és szabotálók elleni védekezés. 1942.
  • Dövényi Nagy Lajos És üzen az élet.
  • Dövényi Nagy Lajos Ősztől-őszig. Bp. 1943. Stádium.
  • Dövényi Nagy Lajos A Kaganovicsok.
  • Dövényi Nagy Lajos A pekingi titok. Bp. 1943. Achim.
  • Dövényi Nagy Lajos Felhőszakadás. Gyöngyös. 1934.
  • Dövényi Nagy Lajos Szigettől Zágonig. Bp. 1941. Stádium.
  • Dövényi Nagy Lajos Tarnopolból indult el.
  • Dövényi Nagy Lajos- Vérben és vasban. Bp. 1941. Stádium.
  • Dövényi Nagy Lajos: Álló víz. Bp. 1942. Stádium.
  • Dövényi Nagy Lajos: Emberek a fergetegben.
  • Dövényi Nagy Lajos: Párbaj a tengeren. Bp. 1941. Közp. Sajtó.
  • Dövényi-Nagy Lajos: Vérrel folyó Kubán vize. Bp. 1942. (Százezrek könyve.) Kiadó: dr. Áchim András.
  • Drózdy Győző: A zsidóság és a bolsevizmus.
  • Duce 1942. dec. 3-án tartott beszéde, A. Győzelemig. Bp. 1942. Franklin.
  • Duillet: Moszkva álarc nélkül.
  • Dunavölgyi hitrege, A. Turán füz. I. sor. Bp. 1941. Reé László.
  • Dunántúli (Bachó László): A zsidó, mint az ezeréves Mo. sírásója. 1919.
  • Dücső Csaba: Nincs kegyelem. Bp. 1939. Centrum.
  • Dwinger, Erich Edwin: Viszontlátás Szovjetoroszországgal. Bp. 1944.
  • Ecsedy-Kazay József: Prágától Miskolcig. Bp. May-nyomda kiad.
  • Edvi Illés Zoltán: Kishaszonbérletek létesítése az igénybevett zsidóbirtokokon. Kassa, 1942.
  • Egan Lajos id.: A zsidókérdés Magyarországon. Esztergom,1910
  • Egry István: Magyarság és labancság. Bp. 1936. Bethlen.
  • Egy év a nemzet életében1938. évi XV. t.-cikk. M. kir. belügym. kiadása. 1938.
  • Egy év a nemzet életében: Teleki P. gr., v. Keresztes-Fischer F., Reményi-Schneller L., v. Teleki M. gr., Varga J., Hóman B., Antal I., v. Bartha K., v. Jaross A. beszédei. Bp. 1940. Stádium Rt. kiadása.
  • Egy halálraítélt nemzet. Bp. 1929. Magyarság.
  • Egy vidéki páholy titkai. Bp. 1921. E.K.N.L.
  • Egy zsidó nyilatkozik. Tájék. füzetek, 32. sz. London-Berlin-Párizs, 1941.
  • Egyedi Balázs Dénes A rongyosok felvidéki harcainak tört. Bp. 1940.
  • Egyedi Balázs Dénes: Harminckettesek előre. Bp. 1943. Juracsek
  • Egyesült Keresztény Nemzeti Liga alapszabályai, Az. Bp. 1941.
  • Egyesült Nemz. Szoc. Párt programmja, Az. Bp. 1933. Fráter.
  • Egyény Károly: Feleljen, Szálasi úr! Bp. 1942. Antiqua.
  • Egyszáznégy katonadal. Bp. 1942. Magyar Kórus kiadása.
  • Eleméry József: Levente bajtársi szolgálatok. Miskolc, 1942.
  • Ellenforradalmi Iparos Csoport 1919″EMKE” naptára 1943. Kolozsvár, 1943. E.M.Közműv.Egyesület
  • Ellenforradalmi Iparos Csoport 1919. Bp. Röpirat. Korányi M.
  • Elmhurst, Ernst F.: Trebitsch Lincoln és a bolygó zsidó. 1936. Held.
  • Előpataki: Aforizmák a zsidókról. Esztergom, 1911. Buzárovits.
  • Első nyilasgyűlés Mezőberényben.
  • Emberbőrbe bújt bestiák. 1943. Nordland.
  • Emese levente-leánykönyv. Pirospöttyös kisasszonyok. Bp.1942.
  • Emilius: Ezer év vagy a Magyar Nemzet tragédiája. Színre alkalmazta, zenéjét sz.: Török J. Lajos. Sárvár, 1929.
  • Emlékezzünk vértanúinkról. Szeged, 1923. Keresk. ny. rt.
  • Emlékezzünk. A budapesti ellenforradalom és a MONE.Bp.1942.
  • Endre László Hatalom és igazság. Gödöllő. 1935. Kalántai.
  • Endre László: A berni per tanulságai. Bp. 1936. Held.
  • Endre László: A zsidókról. Bp. 1942. Stádium.
  • Endre-Kampis: Ezer év Pest vármegye földjén. Bp. 1943.
  • Enyedi Balázs Dénes: Örök katonák. A “Rongyosok” hősi küzdelme. Bp. 1941. Szittya.
  • Eöttevényi Olivér dr.: Magyar politika- európai politika- világpolitika. Bp. 1944. Dr. Egyed István.
  • Eöttevényi Olivér: Mussolini politikája. P. 1944. Egyet.
  • Eperjessy István: A Horthy M. VII. ker. Levente Sporttelep tört.és leírása. Bp. 1931. Hollósy.
  • Epol ankétja a fajvédelmi törvényjavaslatról, Az. Bp. 1941.
  • Erdeös László, vit.: Finnország szabadságharca. Bp. 1942. Magy. Finn Tár.
  • Erdély a magyar képviselőházban. Kolozsvár, 1942. Az E. p. kiad.
  • Erdélyi Ernő: A mi utunk. A Turul Szöv. tört.-i, útja… Bp. 1940.
  • Erdélyi Ernő: A mi utunk. A Turul Szöv. története, útja. célkitűzése. Pécs. A Turul Szöv. pécsi kerületének kiadása.
  • Erdélyi János dr. v.: A mechanizált orosz kollektív gazdálkodás. Debrecen, 1937. Klny. a Tiszántúli Gazdák 1937. 3. és 4. számából.
  • Erdélyi József Örök kenyér. Bp. 1938. Harc.
  • Erdélyi József Örökség. Bp. Stádium.
  • Erdélyi József Fegyvertelen. Bp. Turul.
  • Erdélyi József Halad az ék. Bp. 1942. Szerző kiad.
  • Erdélyi József Toldi-kéz. Bp. Magvető könyvtár. Turul.
  • Erdélyi József: Emlék. Bp. 1943. Magyar Élet kiad.
  • Erdélyi Lövész Naptár 1942. Kolozsvár, 1942. Minerva Rt. K.
  • Erdélyi Tibor: Aki velem nincsen, ellenem van. Sopron, 1942. Cr.
  • Erdélyi kérdések, magyar kérdések. Kolozsvár, 1943. Erdélyi P.
  • Erdélyi lövészkönyv, évkönyv 1944. IX. erdélyi lövészkerület.
  • Erdélyünk és honvédségünk. Szerk.: v. Rózsás József és v. Béry László. A Vitézi Rend Zrínyi Cs. kiad. Bp. 1941.
  • Erdő Sándor: Kárpátaljai emlékek. Debrecen, 1940. Harmathy ny.
  • Erdődi Mihály, vit.: Horthy István. Bp.
  • Essad, Bey: Egy ország tragédiája. Bp. 1943. Grill.
  • Esterházy Miklós gr.: Emléklapok 1918-19. Bp. 1921. Szt. István.
  • Eszes István: Osi nyomok. Bp. 1942. Szalay Sándor.
  • Eszterhás István A gébic. Regény a numerus clausus mellől. Kispest, 1928.
  • Eszterhás István: Muszkavezető. Bp. 1930. M. N. Diákszöv. k.
  • Eszterhás István: Nemzetpolitika. Bp. 1936. Magyar Jövő.
  • Európa ereje győz. Bp. 1943. Stádium.
  • Európa és a bolsevizmus. Bp. 1941-42. Új Auróra.
  • Európa válaszúton. Háború vagy béke. Igazságot Mo.-nak! 1933.
  • Európai gazdas. együttműködés. Bp. 1943. Stádium.
  • Everard, C.: Légiháború Spanyolország fölött. Ford.: Dienes Gy. Bp. 1937.
  • Evva Ernő: Nyugalom a viharban. Bp. 1943. Orsz. Nemzetvéd.
  • Ezt akarják a nyilasok! 1939.
  • Ezt akarják a nyilasok! A Nyilaskeresztes Párt orsz. p. Bp. 1941.
  • Ezt akarjuk, így akarjuk. Bp. 1938. Centrum.
  • Ébredj Európa. Bp. 1944. Centrum.
  • Ébredő Magyarok Egy alapszabályai és fegyelmi rendtartása, Az. Bp. 1932.
  • Ébredő Magyarok Egy almanachja. Szerk. ifj. Liszt Nándor. Debr. 1925-28.
  • Ébredő Magyarok Egy. 1925. évi dec. 20-án tartott előadásai, Az. Bp. 1926.
  • Ébredő Magyarok Egyesülete. A magyar nemzeti újjáébredés mozgalmának célkitűzései. Bp. 1933. Held.
  • Éles Zoltán: Nippon-Gaál Zsigmond: Üdvözlet Japánnak.Bp.1942.
  • Élet a magas északon. Ford.: Vikár B. Bp. 1944. Szalai.
  • És eljő a nap… Európa válaszol. Bp. 1944. Centrum.
  • És mégis győzünk! Bp. 1938. Nyilaskeresztes Ifj. Szervezet.
  • Észak-Kelet-Dél és Nyugat. Négy előadás az elszakított magyar részekről. Pécs, 1937. Taizs.
  • Fabinyi Tihamér: A polgári perjog újjászületése a fasiszta Olaszországban. Bp.1942. Franklin, klny.az Olasz szeml.
  • Fabinyi-Makay: Programbeszédek. Pécs, 1935. Egyet.
  • Fajgyalázás. Az 1941. XV. tc. 15. §-ának büntetőbírósági joggyak. 1944.
  • Fajvédelem és a házasságkötés jogszabályai, A. Bp. 1941. Springer.
  • Fajvédelem és büntetőjog… Bp. 1941. F. kiadó: Bolgár Gy. dr.
  • Fajvédelmi törvény és végrehajtási rendeletei, A. Bp. 1941. Grill.
  • Fajvédő szoc. párt szerv., gazd. és ügyviteli, fegyelmi szabályzatai. 1937.
  • Fajvédő szocializmus. Bp. 1937. Bethlen.
  • Falchi, Nino: A fasizmus agrárpolitikája. Bp. 1940. Klny. a Szoc. Szeml.
  • Fall Endre dr.: Jugoszlávia összeomlása- Délvidék visszatérése. Bp.1941. Magyar revíziós Liga.
  • Fall Endre: Mit tett a fasiszta Olaszo. Mo.-ért? 1940. M. Rev. L.
  • Faluhelyi Ferenc: Mit köszönhet a nemzetközi jog Olaszországnak? Bp. 1942. Franklin, klny. az Olasz szemléből.
  • Faluhelyi-Regős-Simone: Magyar-olasz tanulmányi ankét a fasiszta állam rendszerről. Pécs, 1937.
  • Falusy Nándor: Két év naplója. Bp. 1942. Sugár.
  • Falusy Nándor: Szent István évi karcolatok. Bp. 1939. A Függ. K.k.
  • Faragho Gábor, vit.: Szovjet Oroszország. Bp. Stádium.
  • Faragó Ede v. Tarlótűz, tábortűz. Bp. 1937. M. Könyvb. II.1942.
  • Faragó Ede v.: Öntudatos magyarság. Cegléd, 1938., II. 1939.
  • Faragó László: Frontharcosok a magyar sorsközösségben. Bp.’33.
  • Farkas György Moszkvai találkozó. Bp. 1941. Közp. Sajtóvállalat.
  • Farkas György- Benárd Géza, ifj.: Mi a hivatásszervezet? 1940. Hivatássz.
  • Farkas György: A hivatásszervezet megalakítása és vezetése. Bp.
  • Farkas György: Hol a parasztság helye? Bp. 1943. M. Dolg.O.H.
  • Farkas György: Kobrini sortűz. Bp. 1942. Új Élet regénytár.
  • Farkas Gyula Az asszimiláció kora Magyarországon. Bp. Magyar Szeml.
  • Farkas Gyula: A magyar szellem felszabadulása. Bp. Stádium.
  • Farkas István A ködbeborult Anglia. Bp. 1940. Budai-Bernwallner.
  • Farkas István A titokzatos Távolkelet háborúja. Bp. 1942. Úmú.
  • Farkas István Az égbolt lovagjai. Bp. Centrum.
  • Farkas István Franco életrajza. Bp. Stádium.
  • Farkas István: A Lisina halottjai. Bp. 1943. C. (Hirdetései miatt.)
  • Farkas István: A levegő titánjai. Bp. 1942. Centrum.
  • Farkas István: A mai magyar ifjúság nemzeti öntudata. Sárospatak, 1937. A szerző kiadása.
  • Farkas János, ifj.: Ragyogó csillagok. Bp. 1942. Szerző kiad.
  • Farkas József: Az erős kéz. Bp. é.n. Jupiter.
  • Farkasfalvy Mauks Endre dr.: Javaslat a dunai nemzetek aktuális problémáinak megoldására. Bp. 1936. A szerző.
  • Farkasné Kárpáti Irén: Magyar sors. Pécs, 1936. Haladás ny. rt.
  • Fasiszta államrendről tartott magyar-olasz tanulm. ankét iratai, A. 1937.
  • Fasizmus eredete és fejlődése, A. Előszó: Augusto Turati, ford.: Rökk Istv.
  • Fasizmus és munkásság, A. Róma. 1939. Castaldi.
  • Fazekas Jenő: Észtország bolsevizálása. Pécs, 1942. Dunántúl.
  • Fábián Béla 6 ló, 40 ember. Bp. 1929. Athenaeum.
  • Fábián Béla Az orosz pokol. Bp. 1920. Légrády.
  • Fábián Béla Oroszország kialakulása a bolsevizmus alatt.
  • Fábián Béla: Oroszország pusztulása a bolseviki uralom alatt.
  • Fábián Gyula: Táborozás a Balatonnál. Ifjúsági r. Bp. 1944. Dante.
  • Fegyverben. Elmélkedések és imádságok. L. Asbóth.
  • Fegyverszünet 1918-1940. Bp. 1940. Stádium.
  • Fehér Tibor: Ütött az óra. A trianoni béke története. Bp. Ifjú Polg.
  • Fehér Tibor: Lidérckirály. (“Röptében a világ körül” c. melléklete miatt.) Bp. 1942. M. Népműv. Társ.
  • Fehér pokol. 1941-42-es hadjárat német tudósítók cikkeiben. Bp. Stádium.
  • Fehéri Armand: A vesztegető forradalom. Bp. 1924. Kertész.
  • Fehértájy Tibor: Hitler élete. Bp. 1941. Szemes.
  • Fehst, Hermann: Bolsevizmus és zsidóság. Ford.: Bosnyák Zoltán. 1936.
  • Feith Jenő: A vörös ochrana. Debrecen, 1934.
  • Fejes Ferenc: Népdalok. Nagylétaliget, 1937.Fejes kiad.
  • Fejér Lajos: Zsidóság. Bp. 1936. Veritas.
  • Fejérváry József: Szamuelly halálvonata. Vásárhely-Makó-Szentes rémnapjaiból. Hódm.v.h. 1921.
  • Fekete István: Zsellérek. Bp. 1940. Egyetemi. ny.
  • Fekete P. Géza: 1000 nap és ami mögötte van. A spanyol polgárháború. Veszprém, 1940. Veszprémi Egyházm. ny.
  • Feketekuty Béla: Új magyar korszak előtt. Bp. 1938. Cserépfalvi.
  • Felszabadulás naptára 1944. Fel. szerk.: Mindszenti B. dr.
  • Felvidék, a visszaszerzett és még visszavárt. Felvidék tört., mai élete… ’38.
  • Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Bp. 1940. Mefhosz.
  • Felvidékünk, honvédségünk. Bp. 1939. Vitézi Rend. kiad.
  • Fencsik Jenő: A rutén kérdés. Kecskemét, 1942. Kecskem. Hírl.
  • Fenczik Árpád dr.: A kárpátoroszok múltja és jelene. Pécs, 1939.
  • Ferdinándy Mihály: Középeurópa. Bp. Cserépfalvy.
  • Ferenczy Ödön: Harc a kémek ellen. Bp. 1941. Stád. klny. Csendőrségi Lapokból. 1940. Athenaeum Szebb Jövő k. 3.
  • Fern Atanáz: A zsidó rituális gyilkosságok igazi okai. Bécs, 1935. Kaisha.
  • Festetics Domonkos gr. országgyűlési képviselő cikkei és beszédei. Szigetvártól az Országházig. Kaposvár, 1938.
  • Festetics Sándor vezetése alatt álló M Új irányok felé. Bp. 1934. Centrum.
  • Festetics Sándor vezetése alatt álló M vezetése alatt álló M. N. Szoc. Párt részletes programmja.
  • Festetics Sándor vezetése alatt álló M. N. Szoc. Párt küzdelmi programmja.
  • Féja Géza: Magyar irodalomszemlélet. Bp. 1942. Magyar Élet.
  • Férfi, aki látta Sztálint, A. Klny. a Signalból. Ny. n.
  • Fiala Ferenc Így dolgoztak. Bp. 1941. Centrum.
  • Fiala Ferenc A vörös kalapács. Bp. 1942. Centrum.
  • Fiala Ferenc Erdélyi levelek. Bp. 1940. Könyv- és Lapkiadó rt.
  • Fiala Ferenc Válasz az áfiumokra. Bp. 1940. Centrum.
  • Fiala Ferenc: A nyilas egységtárgyalások okmányai. Bp. 1940. Held.
  • Fiala-Nyékhegyi: A magyar sajtó igazi arca. Bp. 1938. Összetartás.
  • Figyelj ide te hiszékeny magyar! Röpirat. A nyilas-kormány k.’44.
  • Finck, Artur: Gyarmati hadviselés Európában. Bp. 1941. Stádium.
  • Finn kék-fehér könyv. Bp. 1942. A Magyar-Finn Társ.
  • Finnek titka, A. 1943. Sylvester.
  • Finnországi napló. (Magyar leventék utazása a háborús Suomiban.) Bp. 1943. Levente Hírközpont. Emese k. 7.
  • Flack, Werner: Így épült a Siegfried-vonal. Bp. 1942. Révai.
  • Fleissig József: Szibériai napló. (Fogságom és szökésem.) Bp.1920. Benkő Gyula cs. kir. könyvkereskedés.
  • Flórián Endre: A repülés hősei. Bp. 1937. M. Ifj. Vöröskereszt.
  • Fluck András: A német birodalom alkotmánya. Bp. 1917. Franklin.
  • Flüggen, Berthold: Anglia a világ kalóza. Bp. 1943. Szenkó.
  • Fodor Ferenc: Magyar föld, magyar élet. Bp. 1937. Sz. István.
  • Fodor József: Feltámadunk. Riport. Kassa, 1939. “Wiko” k. k. m.
  • Forbáth Ferenc: Szibéria poklában. Bp. Népművelő Társ. kiad.
  • Ford, Henry: A nemzetközi zsidó. Bp. 1926 és 1943. Stádium.
  • Ford, J. K.: Az orosz titok. Bp. 1935. Pázmány P. Irod. Társaság.
  • Forell, Fritz v.: Mölders. Bp. 1942. Danubia.
  • Forradalmárok egymás között. Bp. 1920. Közp. Sajtóvállalat.
  • Forradalom vezetői, eszközei és haszonélvezői, A. Pozsony. Ker. Szoc. E.
  • Forrai Sándor dr.: Az 1939. évi IV. tc. Új zsidótörv. végrehajtása.
  • Forzano Caesar.
  • Forzano: Száz nap.
  • Földalatti összeesküvők. Bp. 1921. Keresztény Nemzeti Liga.
  • Földes Éva: Mussolini, az újságíró. Bp. 1943. Otthon.
  • Földes Gyula: Mit kell tudni a kereskedőknek a zsidótörvényről. Pécs, Kereskedők könyvtára 6. sz.
  • Földi István: Felszabadulás. Tusnádf.-Kézdivásárh. 1941. Miner.
  • Földvári Béla dr.: Legitimizmus, restauráció, revízió. Bp. 1934.
  • Fraccaroli, Arnaldo: Magyarország a bolsevizmus alatt. Bp. 1920. Athen.
  • Fraccaroli: Vörösek és fehérek. Bp. é. n. Révai.
  • France, S.: A vörös bilincs. Bp. 1935. Tarka regénytár.
  • Francia vezérkar titkos okmányai, A. Auswärtiges Amt 1939-41. Bp. Stád.
  • Franciaország. Kongresszusok. Magyarország feldarabolása és a szabadkőművesség. A Párizsban 1917. évi VI. 28-án, 29-én és 30-án tartott szabadkőműves kongresszus. Bp. 1934.
  • Franciaországi hadjárat 1940. május 10-től június 23-ig, A. Bp. 1940. Stád.
  • Franz, E. Japán hangja.
  • Franz, E.: USA, Japán, Anglia. Magyar-Német Társ. kiadványa. Bp. 1943.
  • Freesz József: Hivatásrendi gazdaság. A modern gazdasági élet megszervezése. Bp. 1942. Bánsági ny. Kispest.
  • Freisler, Roland: Az új Európa jogrendjéről. Bp. 1941. Franklin.
  • Fricke, Hans “Függetlenség” napilap kicsinyített légi kiadása. Röpirat. Bp.1944. XII. 3.
  • Fricke, Hans: Stuka az égő pokol felett. Bp. Közm. k. és h. kft.
  • Fried Ferdinánd: A világkereskedelem jövője. Bp. 1942. Centrum.
  • Funk, Jecht: Európai gazdasági együttműködés. Bp. 1943. Stádium.
  • Függetlenség évkönyve 1942. Bp. 1941. Stádium.
  • Függetlenség évkönyve. Bp. 1942. Függetlenség kiad.
  • Führer és népe: A Führernek Németországért és a német népért végzett munkásságáról szóló könyv. N. propaganda.
  • Fülöp Béla: Kereszténység és kommunizmus.
  • Fűrész Mária: A zsidók kereszténygyűlöletéről. Bp. 1932. Held.
  • Füzesi Árpád: Tanulmányút Hitler Birodalmában. Bp. 1937. Kapisztrán.
  • Gaál Jenő: Kényszer-kivándoroltatás. Bp. 1923. Magy.Nemz.Sz.
  • Gabányi János: A magyar nemzet története. V. k. Bp. 1924. Steph.
  • Gabányi József, olysói József főherceg tábornagy élete és működése.
  • Gabányi József, olysói: Mártírjaink. Az “őszirózsás” forr. és a proletárdiktatúra áldozatainak meggyilkolása, lelki és testi megkínzása. Bp. 1922. Ho.
  • Gallus Sándor: Nép és föld. Bp. 1943. Bartha Miklós Társaság.
  • Ganz és Tsa. Villamossági, gép-, vagon- és hajógyár rt. Ganz Á. f. sz. i. évkönyve az 1940/41-1942/43. évről.
  • Garamszeghy Sándor v.: Vörös bilincs. Debr.-Bp. 1930. Csáky.
  • Garay Lajos: A pécsi m. kir. honvéd hadapródiskola története. Pécs, 1939.
  • Gaskó Dezso: Finn-magyar kapcsolatok. Előszó: Antal I. I-II. köt. 1943.
  • Gayda, Virginio Mit akar Olaszország? Ford.: Widmar, Antonio. Bp. 1940.
  • Gayda, Virginio Roosevelt félrevezette népét. Róma. 1941. Novissima.
  • Gayda, Virginio: Az olasz-francia ellentét. Bp. 1939. Stádium.
  • Gazdag Lajos-Szabolcs Árpád: Mezőtúr és Túrkeve a forradalmak alatt.
  • Gábor Á.-Szerelemhegyi E.-Vándor K.: Láttam a finn csodát. Testvéreink szabadságharca a sajtó tükrében. Bp. 1940. Lingua. k Gamma Finommechanikai és Optikai Művek Rt. Juhász A. szakirányú iparostanonciskolájának 1940/41. évkönyve.
  • Gábor Áron: Magyar haditudósító túl a Sztálin vonalon. Bp. 1941. Stádium.
  • Gábor Géza dr.: Az irredentizmus. Sopron, 1927. A szerző.
  • Gábor Géza- Feltámad még Magyaro. is az Úr nevében. Győr, 1938.
  • Gábor Géza: A fajkérdés és a magyar faj. Sopron, 1943. Máté.
  • Gádor István: Egy névnap története. Humoros költői elbeszélés a kommunizmus korából. Budapest-Kaposvár, 1920.
  • Gády Béla: A munkás a fasiszta Olaszországban. Bp. 1936. Mérnökök.
  • Gál György: Marion Duncan, a kémnő. Bp. A szerző.
  • Gál Imre A magyar kommün története.
  • Gál Imre Polgár a viharban. Bp. 1937. Duna.
  • Gál Imre: Mit termel a Harmadik Birodalom.
  • Gál Sándor: Németország nyersanyagtermelése számokban. Bp. 1942.
  • Gáldi László: Mussolini és a modern olasz stílus. Bp. 1941. Klny. az “Egyetemes Philológiai Közl.” 1940. évi II. füz.
  • Gálffy Bódog: Tűz. És mégis győzünk. Bp. 1938. Nyilask. Ifj. L.
  • Gáspár Ármin: “Erdélyért” hóhérok és mártírok. Bp. Makkay L. k.
  • Gáspár Ármin: Oláhok bűne. Bp. 1928. Szerző.
  • Gáspár Jenő: Az 1942. esztendő története. Bp. 1943. Stádium.
  • Gáspár Jenő: Az 1943. esztendő története. Bp. 1945. A szerző.
  • Gehrig Oszkár: Bombazáporban Európa kultúrája. Bp. 1942. Centrum.
  • Gellért Vilmos Sértő Kálmán élete. Bp. 1941. Könyv- és Lapkiadó rt.
  • Gellért Vilmos Szovjetamazon. Bp. 1943. Achim.
  • Gellért Vilmos: Az óceán hősei. Bp. Centrum.
  • George, J. R.: Jud Süss. A m. kiadás számára átírta Höpp Henrik. Bp. 1942.
  • Geöcze Sarolta: Az ezeréves ország. Bp. 1920. Franklin.
  • Geréb Árpád: A Kárpátoktól a Dnyeperig. Bp. 1942. Új Auróra.
  • Gergely Ádám: Itt végződik Európa. Bp. 1942. Renaissance.
  • Gergely Pál: Székelyföld mindig zöld. Bp. 1941. Erdélyi Férfiak Egyes.
  • Gerő Ernő: Fajvédelmi házasságkötés és házasságbontás. Bp. 1942. Szerző.
  • Gerő Sándor: A tűzharcosok útja. Bp. Athenaeum.
  • Géber Rezső Ádám: Az 1939. évi IV. tc. zsidótörv. szemléltető magyarázata. Bp. 1941. Glória.
  • Géczy Gyula: A német hadsereg rendfokozati jelzései.
  • Ghyczy Béla Tervszerű terjeszkedés, kényszerű elvándorlás, népek emelkedése és hanyatlása. Bp. 1943. Stád.
  • Ghyczy Béla: Magyar mezőgazdasági idénymunkások a német-birodalomban. Bp. 1942. Pátria.
  • Gides, André: Utazásom a Szovjetunióban. Bp. 1937. Cserépfalvi.
  • Gockler Lajos: A nevelőoktatás vezérkönyve. Bp. 1943.
  • Goltner Dénes dr.: A német büntetőjogalkotás a háború alatt. Bp.1940. Klny. a Magyar Jogi Szemle 1940. évf.-ból.
  • Gombor Zoltán v.: Vitézek a világháborúban. Győr-Moson-Pozsony csonkavármegyék felavatott vitézeinek fegyvertényei. Győr 1930. V. Szabó és Uzsaly k.
  • Gomez, T. H.: Lázadás San Maricán. Bp. Tokay István.
  • Gondolat. 1919-1921.
  • Göbbels, József dr. 1944. július 24-én tartott beszéde. Bp. 1944. Centrum.
  • Göbbels, József dr. A spanyol helyzet igazi képe. 1937. évi nürnbergi pártnapon mondott beszéde. Berlin, 1937. Müller.
  • Göbbels, József dr. A világbolsevizmus álarc nélkül. 1935. évi nürnbergi pártnapon mondott beszéd kivonata. Hamburg. 1935.
  • Göbbels, József dr. A zsidók akarták a háborút. Bp. 1941.
  • Göbbels, József dr. Beszéd a berlini Sportpalastban 1943. Febr. 18. 1943.
  • Göbbels, József dr. Kommunizmus álarc nélkül. Berlin, 1935. Müller.
  • Göbbels, József dr. Naplóm. Ford.: Fiala Ferenc. Bp. Centrum.
  • Göbbels, József dr. Rádióbeszéd 1944. július 26-án. Bp. 1944. Centrum.
  • Göbbels, József dr. miniszter, bir. vez. az 1936. évi nürnbergi pártgyűlésen tartott beszéde. Berlin, 1937. Müller.
  • Göbbels, József dr.: A német nép totális háborúja. Bp. 1943. Centrum.
  • Gömbös Gyula A nemzeti öncélúságért. Bp. 1932. Stádium.
  • Gömbös Gyula arcképének ünnepélyes leleplezése a N. E. Pártjában. 1937.
  • Gömbös Gyula: Egy magyar vezérkari tiszt bíráló feljegyzései a forr.-ról és ellenforr.-ról. Bp.1920.
  • Gömbös-kormány nemzeti munkaterve, A három esztendős munkássága, A. 1932-35. Bp. Stádium.
  • Gömbös-kormány nemzeti munkaterve, A. Bp. 1932. Állam.
  • Görgey Aladár: Nemzetvédelmi útmutató.
  • Görgey Vince Ötvenezer kilométer. Bp.
  • Görgey Vince: Hajrá páncélosok. Bp. 1943. Stádium.
  • Görgő Tibor: Higgyetek, magyarok. Bp. 1934. Hornyánszky.
  • Gral, Ferdinánd: Anglia “annektál”. Berlin, 1941. Ném. Inf. Szolg.
  • Gramantik Margit: Kigyúló csillagok. Bp. 1931. Bethlen.
  • Gratz Gusztáv: A bolsevizmus Magyarországon. Bp. 1921. Franklin.
  • Gratz Gusztáv: A forradalmak kora. Bp. 1935. M. Szemle Társ.
  • Gravácz Ferenc: Száz oldal háború. Hódmvh. 1942. Dura.
  • Grieger Miklós: Népkirályság és diktatúra. Bp. Korunk Szava.
  • Gritzbach, Erich: Hermann Göring egyénisége, munkássága. Stád. 1943.
  • Groszmann dr.-Vári dr.: Megengedett és színleges iparűzés, érdek. és munkaváll. a zsidótörv. korlátai között. 1942.
  • Grób Imre: Hét év Szibériában a krasznojarszki pokolban. Bp. 1927. Franklin Társulat.
  • Gulyás Pál: A kommunista könyvtárpolitika. Bp. 1921. Szt.Ist.A.
  • Gurgély István: Út a nemzet jövőjéhez. Bp. Kertész. 1935.
  • Gurthy Jenő: Barázdát szánt a könny. Szabadka, 1941. A szerző.
  • Gutheil Jenő: A kommunisták uralma Veszprémben. Veszprém, 1920. Egy.
  • GyOSz vakmerő rohama a jobboldali Magyarország ellen. A
  • Gyenes János: A Turul Sz.-be tömörült Hollós M. bajt. egy. tört. 1921-41.
  • Gyllenkrok: A német hadviselés. Bp. 1942. Stádium.
  • Gyomay György: Ébred a magyar föld. Bp. Athenaeum.
  • Gyomlay László: Felvidéki kis magyar diákok. Bp. 1943. Miénk.
  • Györgyi: Itália hadrakel. Bp. 1940. Kis Gy..
  • Győri I.-Kázméri K.: Kun Béláék 133 napos rémuralma. 1919.
  • Győri levente nap. Bp. 1942. Levente hírközpont.
  • Győry Jenő, Felpétzi: A soproni zsidókapu. Tört. regény. 1941. K. Ifjak Tár.
  • Gyula diák: Gyújtogatás. 1919-1920-1921. Bp. 1927. Kókai.
  • Ha magyar vagy, pártold a magyart és ne hízlald ellenségedet! 1939.N.Fr.
  • Hacsak Géza: Ausztria… és soha többé. Bp. 1940. Főv. K. Kft.
  • Hadak útján. 1942. Magyar. erő, magyar virtus könyve. Bp. 1941.
  • Hadak útján. Valahol a Don mentén… Bp. 1942.
  • Hadbavonult olasz művészek kiállítása. Bp. 1943.
  • Haendel Vilmos dr. Korszerű belhírverés. Miskolc, 1942. A szerző.
  • Haendel Vilmos dr.: A Szovjetunió polgári perjogának alapvonalai. Miskolc, 1934. Miskolci Jogászélet K. 7. szám.
  • Haendel Vilmos, sz. dr. Politika, alkotmánytan és közigazgatástan. 1937.
  • Haendel Vilmos, sz. dr.: A nemzetiségek, pol. tanulmány. Debrecen, 1928.
  • Haffner Zsigmond: Tábortűznél. Pécel, 1928. Hollósy.
  • Hajas Imre: Sztálin élete. Bp. 1942. Szerző.
  • Hajdú I.-Szabó J. dr.: A második zsidótörv. földbirtokpol. rend. végrehajt. vonatkozó újabb jogszabályok. Bp Tébe.
  • Hajdú István: A második zsidótörv. földbirtokpol. rendelkezéseinek végrehajt. vonatkozó újabb jogszabályok. Bp.1940. Athen.
  • Hajdú István: A második zsidótörvény föld-birtokpolitikai rendelkezéseinek magyarázata. Bp. 1939. Athenaeum.
  • Hajdú István: Nagymagyarországért. Versek. Bp. 1923.
  • Hajdú Mátyás: Előre. (Frontregény.) Bp. 1942. Szemes kiadás.
  • Hajmóczi Károly: Lesz még Nagymagyarország. Bp. 1927. Szerző.
  • Hajtó Henrik: Miért kell győznie Németországnak? Bp. 1941. Szenkó.
  • Halál népbiztosa, A. Szamuely Tibor gyilkosságai. Bp. 1919.
  • Halász Pál dr. dabasi: A fasiszta Olaszország agrárpolitikája. Bp. 1937. A Szerző.
  • Halfeld, Adolf: Az “Athenia” eset. Berlin, 1939.
  • Halla A.-Dobrovits K.: Mo. története, különös tekintettel az iparra és a kereskedelemre. Bp. 1936. Hellas.
  • Haller István Harc a numerus clausus körül. Bp. 1926. Szerző.
  • Haller István Szocialista-kommunista csőd. Bp. 1919. Stephaneum.
  • Haller István- A keresztény politika. A ker. pol. kézikönyvt. 1926.
  • Haller István- A zsidókérdés és a keresztény térfoglalás végleges megoldása. Bp. 1938. Szerző. Stephaneum.
  • Haller István: Faj-e a zsidóság, vagy felekezet? Bp. 1926. Apostol.
  • Haller István: Le az álarccal! Vagy a szoc.dem. tükre. 1905.
  • Haller János: Nem! Vezérfonal iskolák részére. Bp. M. Nem. Sz.
  • Halliburton, Richard: Varázssipkában a föld körül. 1938. Tolnai.
  • Halmágyi László: Az új gazdasági rend és a magyarság. Bp.1942.
  • Haltenberger Mihály dr.: Politikai földrajzi világkép. Mo. és a föld mai hét nagyhatalma. Bp. 1943. M. Külügyi Társ. k.
  • Hamvas József: Budapest megújhodása 1924-33. Bp. 1942. Szer.
  • Hanák Tibor: Az új német középiskolákról. Bp. 1938. A szerző.
  • Hangel László: Mit élt át a Felvidék? Kassa, 1938. Felvidéki pol. foglyok S.
  • Hangya naptár az 1944. évre. Bp. 1943. Hangya Közp.
  • Hankiss János: Tormai Cécile. Bp. 1939. Singer és Wolfner.
  • Harccselekmények a német hadsereg 1939/40. hadjárataiból. Bp. 1941. Magy. kir. honvéd vezérkar főnöke.
  • Harcoló magyar honvéd. Képek a Szovjet elleni hadjáratból hat nyelven közölt magyarázattal. Bp. Honvéd vfk. VI.o.
  • Harcoló magyar honvéd. Képek a Szovjet elleni hadjáratból. Bp. 1944.
  • Hargitai K. István: Faji értékelés- nemzeti értékelés. Bp. 1943.
  • Hargitay Tihamér: Amiről dalolni kell. Bp. 1942. Urbányi ny.
  • Hargitay Tihamér: Bolsevisták Magyarországon. Bp. 1941. Urbányi.
  • Harmjanz, Heinrich: Közösség és kultúra. Bp. 1942. Sylvester.
  • Harms, H. P.: Összetartás. Bp. M. Népművelők. Dr. Lőrinczy.
  • Harsányi András: Miénk a holnap. Bp. 1942. Stádium.
  • Harza Lajos dr.: Katolikus egyháztörténelem. Bp. 1942. Szt. I. T.
  • Hat haditudósító a vörös fronton. Lovik K., Jagits J., Kapy D. stb. Bp. 1942.
  • Hazaáruló vagy! Ha pénzed az ellenséghez viszed! Bp. 1937. Centrum.
  • Hazatértekért, A… A Baross Gyáripari csoport évkönyve. Bp. 1944. Máthé.
  • Hazudnak, hazudnak! Becsapják a munkásokat! A nem. szoc. kivégzi a szociáldemokráciát. Bp. 1933.
  • Háborús meghatalmazások zsidó ingatlanokra. 52.764 eln.15/1942. H.M. rend. Bp. 1942. Centrum.
  • Háborús tízparancsolat. Nagykovácsy M. prospektusa Bp. 1943.
  • Hálás szeretetünk. Magy. nagyok uralkodnak hazánkon. Röpirat.
  • Három csillag. Írták: Erdélyi József, Sinka István, Sértő Kálmán. Bp. 1941.
  • Házassági törv. kieg. és a fajvédelemről szóló 1941. évi tc. és végrehajtási rendeletei, A. Bp. 1942. Neuwald.
  • Heeresgruppe Süd A háborús bűnöző Roosevelt. Bp. 1944. Ath.
  • Heeresgruppe Süd: Bosszú Pap Tamásért. Bp. 1944. Athenaeum.
  • Hefty Frigyes v.: Hetedik hely. Bp. 1942. Forrás.
  • Hefty Frigyes vit. Mégis repültünk… Bp. 1942. Stádium.
  • Hefty Frigyes vit.: Repülők előre. Bp. 1940. Franklin.
  • Hefty Richárd: Adatok az ellenforradalom történetéhez. Bp. 1920. Bagó.
  • Hegedős Gyula: A vörös gyár rabja.
  • Hegedűs Bertalan dr.: Az új zsidótörv. részl. magyaráz. 1939.
  • Hegedűs Gyula:-45 fok. Bp. 1943. Tér.
  • Hegedűs István: Őrségváltás. Bp. 1942. Stádium.
  • Hehs Aladár: Nyilaskereszt-e a magyarság útja. Bp. 1942. Jakab.
  • Heiczinger János: A szovjet falu orvosi szemmel. Bp. 1944. Stádium.
  • Heidrich, Heinz: Ketten Anglia ellen. Ford.: Balogh Barna. Bp. 1941. Vikt.
  • Heldes: Légiháború 1938-ban. I-V. kiad. Bp. 1937. Turcsányi.
  • Helle Ferenc dr.: A magyar-német művelődési kapcsolatok tört. Bp. 1942.
  • Hellebronth Kálmán: Vitézi rend tört. szervezete és tagjainak névkönyve. Bp. 1941. Urbányi J.
  • Heller András: Mussolini földreformja. Klny. 1941. Szeged.
  • Helmeczi István: A zsidókérdés. Kökényesmindszent- Mezőberény, 1936.
  • Helmuth, Walter: Lángszórós különítmény. Bp. 1942. Viktória.
  • Herczeg Géza: Kun Béla. Bp. 1929. Ált..
  • Hermann Imre dr.: A nemz.-szoc. munkaértékelés. Miskolc, 1941.
  • Hetey Zoltán: Ady Bandi-Ady Endre. Bp. Stádium.
  • Hetényi Imre: Amikor a rend ore voltam. Bp. 1941. Pantheon.
  • Heyde Lajos: A német munkás helyzete. Berlin. Német Inform. szol. 1941.
  • Héjjas Iván és a rongyosok.
  • Hézser László: Harc a magyar jövőért. Bp. 1941. Novák.
  • Hindy Zoltán: A korszellem. Bp. 1943. Sárkány.
  • Hire, Jean de la: Földönfutó Franciaország. Bp. Stádium.
  • Hitelezők kielégítése a zsidó ingatlanokból. 390/1943. M. E. sz. rendelet. Bp. 1943. Centrum.
  • Hitler Adolf beszéde 1941. május 4-én.
  • Hitler, Adolf 1939. nov. 8-án a müncheni polgári sörözőben tartott rádióbeszéde. Bp.1941.Centrum.
  • Hitler, Adolf 1939. okt. 6-án a Bir. Gyűlésen elmondott beszéde. Bp. 1939.
  • Hitler, Adolf 1940 1940. febr. 24-én Münchenben a N. Nemz.szoc. P. 20 éves alapítási évfordulója alkalmából mondott beszéde. 1940. Span.
  • Hitler, Adolf 1940 1941. dec. 11-én a Bír. Gyűlésen F. D. Roosevelt háborús felelősségéről mond. besz.
  • Hitler, Adolf 1940 1941. okt. 3-án a berlini Sportpalotában a német téli segély mozgalom megnyitása alkalmából mondott beszéde.
  • Hitler, Adolf 1940 1942. jan. 30-án a Sportpalastban tartott beszéde. Bp. 1942.
  • Hitler, Adolf 1940 a hatalom átvétele 11. évfordulóján tartott rádióbeszéde 1944. jan. 30-án. Bp. 1944. Centrum.
  • Hitler, Adolf 1940 a német nép vezérének és kancellárjának beszéde Münchenben, a mozgalom főv, régi harcos bajtársai előtt 1943. nov. 8. 1944.
  • Hitler, Adolf 1940 beszéde a Badoglio-kormány árulásáról 1943. szept. 10-én.
  • Hitler, Adolf 1940 beszéde a birodalmi gyűlés előtt 1942. ápr. 26-án. Bp. 1942.
  • Hitler, Adolf 1940 beszéde az elesett hősök napjának eml. ünn. Berlinben 1943. márc. 21-én. Bp. 1943.
  • Hitler, Adolf 1940 birod. kanc.-nak az ifjú Németo. vez. beszédei, Dr. Göbbels J. előszavával. Bp. 1934.
  • Hitler, Adolf 1940 felhívása a német néphez és hadparancsa 1944. jan. 1-én.
  • Hitler, Adolf 1940. jan. 30-án a berlini Sportcsarnokban elmondott beszéde.
  • Hitler, Adolf beszéde a Birodalmi gyűlés előtt 1940. július 19-én. Berlin, 1940. Deutsche Zentraldruckerei.
  • Hitler, Adolf birodalmi kancellárnak a birodalmi gyűlés 1936. márc. hó 7-én tartott beszéde. Berlin, 1936. Müller.
  • Hitler, Adolf: Harcom. 1-9. kiadás. Bp. 1935-41. Centrum.
  • Hitler-Göring-Ribbentrop beszédei a negyedik háborús tél küszöbén. ’42.
  • Hitler-Jugend, 10 éves a. Előszó: Artur Axmann. Bp. 1943. Levente Hírk.
  • Hitleri árjatörvények teljes szövege és magyarázata. Bp. 1938. Árpád.
  • Hitter József: Spanyol tűztenger. Bp. 1938. Pázmány Péter Irod. T.
  • Hivert Dezső: Munkáskérdés. Bp. 1937. Eggenberger.
  • Hírverési és rombolási feladatokra felengedett angol szabadléggömbök ismertetése. Bp. 1942. Pallas.
  • Hoeppener-Fletow: Senki földjén. Bp. 1943. Forrás.
  • Hogyan lehetne megvalósítani a nemzeti munkatervet. Bp. 1932.
  • Hoitsy L. Pál.: Népboldogítás vagy népbolondítás. Korunk Sz. 26.
  • Holló József Moszkva, 1936. Bp. 1936. Bethlen.
  • Holló József Spanyolország rémnapjai.
  • Holló József: Az új Horvátország. Bp. 1943. Athenaeum.
  • Holló József: Az új Horvátország. Bp. 1943. Kókai.
  • Homa Gyula: Irányított gazdálkodás. Bp.1941.Nemz.pol. kérd. 4.
  • Homo Sapiens: A kapitalizmus, szocializmus, fasizmus, nemzetiszocializmus bírálata. 1938. Vác. Kapisztrán.
  • Honvéd naptár, 1941. Bp. Népirodalmi Vállalat.
  • Honvédeink Vörösországról. Bp. 1942. Kókai.
  • Honvédeink az új hadak útján. I. rész. Gyimesy Ernő: Feljegyzések a Donmenti harcokból. II. rész. Kisemberek, nagy hősök. Bp. 1944.
  • Honvédek! Veletek vagyunk. 1941-42. Bp. 1942. M.I.M.E.
  • Honvédelem, katonaszellem, hősi kultusz. Bp. 1942. K.n.
  • Honvédelmi ismeretek. III-IV. Bp. 1943.
  • Honvédelmi minisztérium: Leventelány, röpcédula. Bp. 1944.
  • Hoór Károly: A numerus clausus. Bp. 1925. Mone kiad.
  • Horthy Miklós. Í.: Csathó K., Gulácsy I. stb. Bp. 1940. Singer.
  • Horthy Miklós. Bp. 1940. Stádium. Nemz. Könyvtár 11-12.
  • Hortobágyi Károly: Kis káté. Szeged, 1942. Burkus.
  • Horváth István: A fasciók és korporációk kamarája. Bp. 1939. K. Hírlapk.
  • Horváth István: Az olasz politikai gondolkodás jellegzetessége. Bp. 1943. Stádium.
  • Horváth János, jánosházi kis: a szárnyaszegett magyar sas.V.nagybányai Horthy István kormányzóhelyettes urunk hősi halálának emlékére. Veszprém, 1942. A szerző.
  • Horváth Jenő Milleniumtól Trianonig. Bp. 1933. Szt. István T.
  • Horváth Jenő: Az országgyarapítás története. 1920-41. Bp. 1941. M. Külügyi Társaság kiadása.
  • Horváth Jenő: Magyarország helyzete a háborús Európában. Középeurópai kérdés változatai a XX. században.1943
  • Horváth József Nemzetiszocialista nem vállalhat kétféle lekötöttséget. 1940.
  • Horváth József: Harc a titkos társaságok ellen. Bp. 1940. Magy.Népn.Rend.
  • Horváth Lajos: Keresztény szocialista kiskáté. Pécs. A szerző.
  • Horváth László: Őseink nyomában. Versek az orosz harctérről.Bp. 1940.
  • Hoyos, Max Graf: Spanyolország megmentői. Bp. 1942. Szefhe.
  • Hóman Bálint A nemzeti kormány a népért és a hazáért. 1939.
  • Hóman Bálint Külpolitikai irányok a magyar történetben. 1939.
  • Hóman Bálint Magyar sors, magyar hivatás. Bp. 1942. Athenaeum.
  • Höpp-Dinnyés Kellett neki rohamsisak? Bp. 1941. Centrum.
  • Höpp-Dinnyés Világhíradó. Bp. 1941. Centrum.
  • Höpp-Dinnyés: A helyzet a következő. Bp. 1941. Centrum.
  • Hóman Bálint: Beszámoló beszéde az új magyar életet teremtő kormányzati tevékenységről. Székesfehérvár, 1939
  • Hóman Bálint: Német-magyar sorsközösség. Bp. 1941. Magyar-Német T.
  • Hubay Kálmán Hungarista programm. Bp.
  • Hubay Kálmán Két forradalom. Bp. 1941. Centrum.
  • Hubay Kálmán Magyar nacionalista külpolitika. Bp. 1938. Bpesti Hírlap.
  • Hubay Kálmán: Három interpelláció. Bp. 1940. M. N. Szoc. Párt. Hung. M.
  • Hunnia Csónakázó Egy. jelentése az 1943. évről. Stephaneum ny.
  • Hunnia Csónakázó Egyesület jelentése az 1943. évről. Bp. Steph. (Zlinszky István beszéde miatt.)
  • Hunt Béla: Szemtől-szembe a vörös pokollal. Bp. 1941. Új magyar út.
  • Hunyadi József: Keleti front. Bp. 1942. Stephaneum.
  • Huss, Richard dr.: a nemzeti szocializmus Németországban és a Nemzeti Liga Magyarországon. Debrecen, 1934.
  • Huszár Károly A szabadkőművesség nemzeti veszedelem. Bp. 1941. Élet.
  • Huszár Károly Adalék a titkos politikai pártok történetéhez. 5000 szabadkőműves névsora. Bp. é. n. Stephaneaum.
  • Huszár Károly Az égő Oroszország. Bp. 1926. Dante.
  • Huszár Károly Korunk sebe és a nyomor vámszedői. Bp. 1903. Szerző.
  • Huszár Károly Mi történik Oroszországban? Bp. 1934. Actio Catholica.
  • Huszár Károly Szózat a keresztény munkásokhoz. Bp. 1903. Szerző.
  • Huszár Károly: A proletárdiktatúra Magyarországon. Bp. 1920. Újságüz.
  • Huszár Károly: Katolikus Actio szociális gondolatai. Bp. 1934.
  • Huszár Károly: Zsidóméreg. A Talmud népies ismertetése. 1919.
  • Huszonöt elbeszélés. Bp. 1941. Stádium.
  • Húsz esztendő határkövénél. A bp.-i cserkészker. díszközgy. ’41.
  • Húsz év a magyar fajpolitika szolgálatában. Bp. 1940. Jövő.
  • Húszmilliós magyarságért, A. A M. N.biológiai I. programja. ’40.
  • Ifjú-Levente szolgálata, Az. Bp. 1942. Athenaeum.
  • Ifjúságunk időszerű sorskérdései. Pécs, 1938. Nemzetvédő kiad.
  • Igali Béla: Egy műegyetemi zászlóaljtag naplója. Bp. 1942. Szerző kiad.
  • Igaly Cs. István: Zsidó veszedelem Magyarországon. Bp. 1920. Rózsa K.
  • Igazságot Magyarországnak. Bp. 1928. M. Külügyi Társ.
  • Illetmények arányosítása a zsidótörvény végrehajtásánál. Bp.1940.
  • Illés Iván: Éjféli kiadó. (Frontregény.) Bp. 1942. Szemes kiadás.
  • Illés József: A ruszinkói kérdés. Bp. 1939. Egyetemi ny.
  • Illés József: A ruszinkói kérdés. Bp. 1939. Egyetemi nyomda.
  • Illésy Mátyás Az utolsó sorozat. Bp. 1941. Központi Sajtóváll.
  • Illésy Mátyás: A kísértet-tank. Bp. 1940. Központi Sajtóvállalat.
  • Illyésné Ferenczy E.: A gyűrűs zsidó. Bp. 1935. Kókai E. biz.
  • Ilosvay Bálint: A cionista mozgalom története. Bp. 1930. Held.
  • Imaoka Dzsuicsiro: Új Nippon. Bp. 1929. Athenaeum.
  • Imre Jenő: Világfűszer. Javaslat a zsidókérdés nemzetközi megoldására. Bp. 1939. Új Értelmiség.
  • Imrédy Béla vit. Ősi földön új életet. A Magyar Élet Mozg. első nagygyűlésén elhangzott zászlóbontó beszéd. Bp. 1939. Stádium.
  • Imrédy Béla vit. Az új Európa irányító eszméi. Klny. az Új Magyarságból.
  • Imrédy Béla vit. Múlt és jövő határán. Beszédek a m. élet nagy kérdéseiről.
  • Imrédy Béla vit. Nemzeti eszme, népi egység, szociális gondolat. Bp. 1938.
  • Imrédy Béla vit. beszéde 1944. június 22-én. Bp. 1944. Stádium.
  • Imrédy Béla vit.: Egyedül vagyunk! Klny. Bp. 1941. Stádium.
  • Imrédy-Rácz-Jaross: Magyar Megújulás Pártja. Program. Bp. 1943. St.
  • Incze Antal: Imrédy (Béla). Bp. 1942. Turul.
  • Incze Antal: Mit tanít pártunk programja a nemzetszervezetről. Bp. 1943.
  • Incze Gábor: A mi életterünk. Bp. 1942. Bethlen.
  • Incze István: Keresztény vagy?- Milyen lapot olvasol? Bp. ’28.
  • Incze Kálmán, szárazajtai A vajúdó új Európa háborúi. Bp. 1941. Bibliofilia kiad.
  • Incze Kálmán, szárazajtai: Gyilkos harc az olajért. Bp. 1942.
  • Incze Kálmán, szárazajtai: Háborúk a nagy háború után. Bp.’38.
  • Incze Kálmán: Új szomszédunk “a Szovjet”. Bp. 1940. Fáklya k.
  • Incze Sára: Konkolyhintők. Színmű 3 felvonásban. Bp. Kalot k.
  • Indulunk… A Magyar Szocialista Párt programja. Bp. 1937. M. Szoc. P.
  • Intelem a zsidósághoz! Rendkívüli kiad. Bp. é.n. Ébredő Magy. E.
  • Intézkedés az 1942-43. leventekiképzési évre. Bp.1942. Honv.M
  • Irlen, B.: Marxizmus, hitlerizmus. Bp. 1934. Kosmos.
  • Irsay József: A Strypától Budapestig Szibérián át. Szombath.1938.
  • Isten nem csúfoltatik meg. Egy történet az orosz paradicsomból. Bp. 1942. Rechnitz ny. Dombóvár.
  • Istentelenek, Az. 2491/3/11. sz. magyarnyelvű kép. k. H.k.é.ny.n.
  • Istóczy Győző 12 röpirat. Bp. 1880-91. Bartalits J.
  • Istóczy Győző A Magyar Antiszemita Párt megsemmisítése és ennek következményei. Bp. 1906.
  • Istóczy Győző Emlékiratfélék és egyebek. Bp. 1911. Buschmann.
  • Istóczy Győző Országgyűlési beszéde. Bp. 1904. Buschmann.
  • Istóczy Győző dr.: Térkép a magyar antiszemita párt megsemmisítése s ennek következményei című 1906. évben megjelent röpirathoz.
  • Istóczy Győző: Öt országgyűlési beszéde a zsidókérdésről. 1942. M. T. Faj.
  • Istóczy Győzőnek 1872-1896-ig volt 7. országgyűlésén tartott beszédei. Bp. 1904. Buschmann.
  • Istvánfalvy Miklós: Bajtársi szolgálat és más hazafias áldozatkészség a gyulai községi polg. fiúiskolában és leventecsapatában. Bp. 1943.
  • Izraelita vallásfelekezet jogállása. Bp. 1942. Centrum.
  • Így láttuk mi Németországot. Tíz beszámoló kiváló magyar diplomás nők tollából a német nők munkájáról. Pécs, 1940.
  • Jagow: A Führer rohamosztaga. Bp. 1943. Sylvester.
  • Jakab Árpád: A zsidóság szerepe Kassa gazdasági életében. Bp. 1944. Beth.
  • Jankovics Marcell Húsz esztendő Pozsonyban. I-II. kötet. Bp. 1941.
  • Jankovics Marcell: Egy század legendái. Bp. 1939. M. Könyvb.
  • Japán Turán Szövetség, Turán néprajzi térképének ismertetése. Turáni füz. I. sor. 12. sz. Bp. 1943. M. Turán Szöv.
  • Japán és a keletázsiai nagytér. Bp. 1942. Magy. Nippon Társ.
  • Japán katonák, ifjúság és otthon. Bp. 1943. Levente Hírközpont.
  • Jákó Margit, kézdiszentléleki: Múlt, jelen, jövő. I-IV. k. 1925.
  • Jákó Margit: Múlt, jelen, jövő. Bp. 1926. A múlt, jelen, jövő kiad.
  • Jánoss Imre: Oroszországi napok. Devecser, 1942. Imre G.
  • Jánosy István: Vitéz Horthy István, a repülő. Bp. 1943. Stádium.
  • Járomy Árpád vit.: Csatarepülők. Bp.
  • Jehlicka Ferenc: A revízió és a szlovákok. Bp. 1933.
  • Jehlicska Ferenc: A tíz cseh csapás Szlovenszkóban. (Adatok n.)
  • Jenik Béla, újhelyi: A zsidó bűne. Bp. 1939. Szerző.
  • Jentsch, Gerhart Az USA, mint az erőszak országa. Bp. 1943. Centrum.
  • Jentsch, Gerhart: Élettér. Bp. 1941. Stádium.
  • Johann: 40.000 km. az ismeretlen Ázsián keresztül. Bp. 1933. Centrum.
  • Johannson, G.: Élni akarunk! Bp. 1943. Centrum.
  • Jó forrás. Évkönyv. Bp. 1944. M. Népm. Társ.
  • József Ferenc fhg.: Állam és család. Bp. 1943. Tisza Gy. ny.
  • József Ferenc kir. hg.: Fajvédelmi gondolatok. Bp. 1942. Magy. Családv.
  • József kir. hg. megnyitó beszéde a MTA 1937. máj. 1-én tartott ünnepi közgyűlés
  • József kir. hg.: Erdély múltja. Bp. 1941. Sárkány.
  • Jugoszlávia és Görögország viszályára vonatkozó okmányok, A. 1939-41.
  • Juhász Andor és Juhász Sári: Ez történt Ausztriában. Sarajevótól Berchtesgadenig. Bp. 1938. Cserépfalvi.
  • Juhász Andor: Halló, itt Róma. Bp. 1937. Révai.
  • Juhász Viktor: A proletárdiktatúra és előzményei Székesfehérvárott. 1927.
  • Julier Ferenc: Tűzben az ellenség ellen. Bp. 1940. Tolnai.
  • Jung, Hermann: Támadnak a német tengeralattjárók. Bp. é. n.
  • Jung, Willi: A német munkásifjúság megválogatása-támogatása-pályafutása. Berlin, 1941.
  • Jungenfeld, Ernst v.: Páncélosok előre! Bp. 1942. Révai.
  • Jungenfeld, Ernst von: Páncélosok előre. Bp. 1942. Szefhe.
  • Justus: Keresztény pénz, zsidó pénz és zsidókérdés. Bp. 1924. Cél.
  • Kaas Albert br.: A zsidókérdés. Bp. 1938. Stádium.
  • Kacsmári Imre: Ki volt Sértő Kálmán? Bp. 1941. M. Műv. Munkaműhelye.
  • Kalászy Erzsébet: Trianon árnyékában. Komárom, 1940. A szerző
  • Kalendár. “Új Nemzedék” naptára. Bp. 1940. Központi Sajtóváll.
  • Kapy Rezső dr.: A vörös harctéren. Bp.
  • Karafiáth Jenő dr.: Emlékbeszéd a Nemzet nagy vértanújáról, gróf Tisza Istvánról. Balassagyarmat, 1936. A szerző.
  • Karafiáth Jenő: Társadalmunk hibái. Bp. 1943. Nemzeti Klub.
  • Karay Kálmán Olaszország jogélete a háború alatt. Bp. 1943.
  • Karay Kálmán: A fasiszta jog 20 esztendeje. Klny. Bp. 1943. Franklin.
  • Karay Kálmán: Gazdasági önkormányzat Európa német fennhatóság alatt álló országaiban. Bp. 1944. Pécsi E. ny.
  • Karay Kálmán: Olasz testületi önkormányzati jog. Bp. 1942.
  • Karner Károly: A zsidókérdés. Sopron, 1937. Székely és Tsa.
  • Kastner, Günther: Búvárhajók előre. Ford.: Balogh Barna. Bp. 1942. Vikt.
  • Katolikus Lexikon. Szerk.: Bangha Béla. Bp. 1931. Magyar Kultúra. (Szovjetellenes részei miatt.)
  • Katona Ilona M.: Vihar gyermekei. Bp. Viktoria Rend Z. Cs.
  • Katona István: A semleges tengeri kereskedelem helyzete, különös tekintettel a “háború” és “ellenség” fogalmának angolszász értelmezésére. Bp. 1942. Dunántúl ny.
  • Katona Jenő: Imrédy. Bp. 1938. “Korunk Szava” 1938. 19. szám.
  • Katonadalok (104 katonadal). Bp. 1942. A M. Kórus kiadása.
  • Katonák! Röpirat. A nyilas-kormány kiadása. Bp. 1944.
  • Kausz János dr.: Az emberfajok élete és jövője. Bp. 1928. Szerző.
  • Kausz József: A véreskezű sajtó.Pápa, 1937. Ker. Nemz..
  • Kayser Béla: A fasiszta testületi állam. Kecskemét, 1934.
  • Kádár Gyula: Így lettem repülő. Bp. 1943. M. Népművelők kiad.
  • Kádár Lajos A sasok harca. Bp.
  • Kádár Lajos Doni halálbánya I-II. Nemzeti Könyvtár. Bp. Stádium.
  • Kádár Lajos Istentelenek. Bp. 1942. Stádium. Nemz. Könyvtár.
  • Kádár Lajos Kujtorgó lelkek. Bp. 1943. Stádium.
  • Kádár Lajos: Ártatlanok. Bp.
  • Kádár Lajos: Turáni vadászok dala. Bp. 1938. Reé László.
  • Kállay Miklós Nagy idők sodrában. Bp. 1943. Stádium.
  • Kállay Miklós: Örök a magyar! Idézetek beszédeiből. Bp. 1944. Athen.
  • Kállay Miklós: A magunk útján. Bp. 1944. Stádium rt.
  • Kállay Miklós: A magyar nép a nagy viharban. K. M. kilenc beszéde. Bp. 1942. Athenaeum.
  • Kállay Miklós: Magyar célok és feladatok a világháború negyedik évében. Bp. 1943. Stádium.
  • Kálvintéri: A zsidó sajtó a kereszténység ellen. Bp. é. n. Stephan.
  • Károly Miklós, U.: A sárga folt titka. Bp.1941. Borbíró
  • Károlyi Imre gr. A Magyar Alföld földművelő népének megsegítéséről különös vonatkozással a bolsevizmus elleni védekezésre. 1937.
  • Károlyi Imre gr. A nemzeti összefogás parancsoló szükségessége.
  • Károlyi Imre gr.: A liberális magángazdasági szabadság bukásáról és a bolsevizmus elleni védekezésről.1937.
  • Károlyi Imre gr.: Az örvény szélén. Bp. 1932. Athenaeum.
  • Károlyi Imre: Zsidókérdés Magyarországon. Bp. 1938. Szerző.
  • Kárpátaljai területen a kereskedelem és ipar nemzeti alapra helyezése, A. Ungvár, 1941. Kárpátaljai Tud. Társaság.
  • Kászonyi D.: Solymosi Eszter, a tiszaeszlári véráldozat. 1882.
  • Kedves Glóriának- Hedvig: Kraft druch Freude, Erő és Öröm szervezet magyarnyelvű propaganda levele. (Füzet.)
  • Keéky István: Próféták szaporasága. Bp. Korunk Szava.
  • Kele József: Vörösök Szolnokon és a Jászságban. Szolnok, 1926.
  • Kelemen András: Sztálinék a Kremlben, a paraszt járomban, a munkás börtönben. Bp. 1944. Stádium.
  • Kelemen Béla dr.: Adatok a szegedi ellenforradalom és a szegedi kormány történetéhez. Szeged, 1923.
  • Kelemen Géza A szökevény. Bp.
  • Kelemen Géza Búcsúzik a vándor. M. Nemz. Munkás Könyvtár.
  • Kelemen Géza: Jaj az öregeknek. 1944. Közp. Sajtóvállalat k.
  • Kelemen Kornél: Az új Európa és Magyarország. Bp. 1942. Egyetem.
  • Keltz Sándor dr. A konzervatív világrend. 1-3. k. Bp. 1923-26. Stádium.
  • Keltz Sándor dr.: Világtört. faji alapon és a magyar politika tört. 1923-26.
  • Kemechey László: Mussolini életrajza. Bp. 1927. Újságüzem.
  • Kemenes Antal: Gömbös Gyula és a magyar élet. Jászberény, 1936.
  • Kemény András: Benes jármában. Bp. 1944. Hollósy ny.
  • Kemény Ferenc: Kinek a bűne a mo-i bolsevizmus? Bp. 1919. Sz.
  • Kemény Gábor br.: A magyar külpolitika hungarista útja. Bp. 1944. Athen.
  • Kemény Gábor: Verhovina feltámad. Bp. 1939. Mefhosz.
  • Kempe Rudolf: A német ifjúság védelme. Bp. 1941.
  • Kendi Finály István dr.: A magyar földért. Darányi Ignác élete és munkássága. Bp. 1940. Pátria irod. vállalat.
  • Kerecseny János A magyar Dreyfus-pör. Pápa, 1925.
  • Kerecseny János A szélső keleti kérdés. Bp. 1939. Szittya.
  • Kerecseny János A vörös 140 millió A bécsi nagy kaland. Bp. 1941. Stád.
  • Kerecseny János Harc a vörös diktatúra ellen. Bp. 1941. Bibliofilia.
  • Kerecseny János Kárpátaljai legendák. Bp. 1939. Szittya.
  • Kerecseny János: Mit veszített a feldarabolt Magyarország. Bp. 1922. Kel. Kerecseny János: A fehér légió. Bp. 1942. Szittya.
  • Kerecseny János: Vér, terror, ellenforr. A kommun.tört.Bp. 1941
  • Kerecsenyi János: Irredenta zsoltárok. Bp. 1929.
  • Kerekes Sándor: A német birodalmi munkaszolgálat. Kecskemét, 1938.
  • Kerekesházy József: A világ urai. Bp. 1942. Griff.
  • Keresztes hadjárati emléklap. (Plakát.)
  • Keresztény gyáripar szolgálatában, A.:Jelentés a Baross Gy. cs. 1942. évi műk. Bp. 1943. Kellner.
  • Keresztény közéleti almanach I-IV. k. Bp. 1944. Széchenyi k.
  • Kerékgyártó Imre: Az új Európa ifjúsága. Bp. 1842. MÉP.
  • Kertész Dezső: Oroszországi naplóm. Bp. 1943. Sík könyvek.
  • Kertész Elemér dr.-de Sgardelli Caesár A frontharcos eszme szolgálatában. (Erdélyi tűzharcosok és hadviseltek emlékalbuma.) Bp. M. Front.
  • Kertész Elemér dr.-de Sgardelli Caesár: (Szerk.) Frontharcos évkönyv. 1942. Bp. 1942. Frontharcos Szövetség.
  • Kertész István dr.: A világháború után. (A forradalom.) Debrecen, 1919. Csáthy Ferenc.
  • Kertész István: Magyar nemz. szoc. A m. nemzet múltja és jövője. 1941.
  • Kertész István: Magyar nemzeti szocializmus. A magyar nemzet múlta és jövője. Bp. 1941. Stádium.
  • Kertész János dr.: Vitéz Nagybányai Horthy Miklós kormányzó lengyelországi útja. Bp. 1938. Magy. Miczkiewicz Társ.
  • Kessel, J. Rongyos hercegek. Bp. 1929. Pantheon.
  • Kessel, J.: A véres puszta. Bp. 1926. Pantheon.
  • Kesserling: Lengyelország felett. Ford.: Székely Tibor. Bp. 1942. Szefhe.
  • Kettunen, Lauri: Finn évszázadok. Bp. 1943. Könyv- és Lapk. rt.202/43 jelenti. Így harcolt a Donnál a 2. honvéd hadsereg. II. k. Bp.
  • Keyserling, Hermann gr.: Új világ születése. Bp. 1926. Révai.
  • Kékessy Rudolf Vádak és valóság. Bp. 1939. Nyilaskönyvkiadó vállalat rt.
  • Kékessy Rudolf: Mivel tartozunk az új Európának? Bp. 1942. Könyv- és L.
  • Kékkereszt győzni fog, A. U. a. Bp. 1938. Élet.
  • Képes album a nemzet jövőjéről, a leventékről és a leventeleányokról. Bp. 1943. Levente Hírközpont.
  • Két év a honvédelmi nevelés és az átszervezett testnevelés történetéből. Bp. 1943. Ladányi.
  • Ki Pálffy Fidél?, A Nemz. Szoc. Párt kiadása.
  • Kibédi Varga Sándor Megfigyeléseim és gondolataim a nemzeti szocialista Németországban. Bp. 1936.
  • Kibédi Varga Sándor: A nemzeti szocialista Németország. Bp. 1938. Egyet.
  • Kicsordult a magyar lélek. Bp. 1942. Szénásy.
  • Kinau, Jakab: A fjordok tigrise. Bp. 1942. Forrás.
  • Kincs Elek-Nagy Ferenc: Új magyar nevelés. Bp. 1942. Mefh.
  • Kirchner Gyula Nemzeti Szoc. kiskáté. Kispest, 1938. Szerző.
  • Kirchner Gyula: Két hónap szovjet szolgálatban. Bp. 1932. Dante.
  • Kis Sándor: Fajvédelem és munkáskérdés. Í.: Anka J., Altenburger .1926.
  • Kis-Erdős Ferenc dr.: Magyarébresztő március. Kalocsa, 1920.Kalocsai N.
  • Kishindi Komposcht Egon: Zalai honvédek a keleti arcvonalon. Bp.
  • Kiss Albin: A magyar társadalom története. Bp. 1924. Szt. István.
  • Kiss Endre: A keresztény textilker. fejlődése v. hanyatlása. 1940.
  • Kiss Ferenc: Ecce homo. Emlékirat a forr. és diktatúra idejéből. Bp. 1920.
  • Kiss Géza: Erősebb a halálnál. Bp. Széchenyi ir. és művészeti rt.
  • Kiss Imre, egyházszegi: A zsidó tehetség titka. Bp. 1939. Lőcsey.
  • Kiss József: Az igazi Szamuelly Tibor. Debrecen, 1937. Irod. Társ.
  • Kiss Károly: Ahonnan elszállt a lélek. Bp. 1943. Könyv- és Lapkiadó.
  • Kiss Kovács István: Menekülés a vörös pokolból. Bp. Élet.
  • Kiss Sándor Fajunk védelméről. Bp. 1918. Hornyánszky.
  • Kiss Sándor Irodalmunk elzsidósodása. Bp. 1918. Hornyánszky.
  • Kiss Sándor Zsidókórság. Nagykőrös, 1932. Arany János bajtársi törzs.
  • Kiss Sándor: Modern szépirodalmunk és a zsidóság. Bp. 1917.
  • Kiss Sándor: Zsidó fajiság, magyar fajiság. Bp. 1918. Hornyánszky.
  • Kiszely Gyula: Szerencseállat. Bp. 1930. Légrády Testvérek.
  • Kivonat az 1930. évi III.., az 1934. évi XVIII., az 1939. évi II. és az 1940. évi XVIII. törvénycikkekből.
  • Klaser, H. Konrád: Kémek, orgyilkosok, összeesküvők a szerb politikában. Bp. 1942. Centrum.
  • Klebelsberg Kunó gr.: Világválságban. Bp. Athenaeum.
  • Kmoskó Mihály Hogyan zsidósodott el Magyarország? Bp. 1919.
  • Kmoskó Mihály Zsidó-keresztény kérdés. Bp. 1919. Stephaneum.
  • Kmoskó Mihály: A zsidóság világuralmi törekvései. Bp. 1921. Apostol.
  • Kmoskó Mihály: Miért lett antiszemitává a m. középosztály? Bp. 1919.
  • Knézy Lehel dr.: Baja a forradalom és a szerb megszállás alatt 1918-21. Baja. Bajai Corvin nyomda és újságkiadó üzem.
  • Knickerbocker, H. R.: Vörös gazdálkodás- fehér jólét. Ford.: Havas J. Bp.
  • Knortti Ádám: Pap, száműzött szökevény. Győr, 1939. Baross.
  • Kocsis Géza: A kétarcú szabadkőművesség. Bp.
  • Kocsis József: Búzakeresztek. Bp. 1943. Budai-Bernwallner.
  • Kocsis József: Méh és az ember. Pécs, 1944. Rákóczi.
  • Kolba Gyula: Villámtérkép. Bp. 1942. Nemzeti Újság, Új Nemz.
  • Kolosváry-Borcsa Mihály: A zsidókérdés magyarországi irodalma. 1943.
  • Kolosváry-Borcsa-Hegedüs-Kováts-Lakatos: 450 tábori újság feljegyz.
  • Komáromi János: Jegenyék a szélben. Bp. 1928. Stádium.
  • Komor: Harcok az orosz égen. Bp.
  • Konrád Ernő dr.: A kommunizmus története a gyulai kir. ügyészség területén. Gyula, 1921. Dobay nyomda.
  • Kornis Gyula: A magyar politika hősei. Bp. 1940. Franklin.
  • Kornitzer Béla: Apák és fiúk. Bp. 1940. Szerző kiad.
  • Korunk legnagyobb veszedelme. Oradea, 1937. Magyar Lapok és Néplap.
  • Kostya Sándor Ukrajna. Kalocsa, 1942. Árpád.
  • Kostya Sándor: Az ismeretlen ország. Bp. 1944. Lukács-kiadás.
  • Koszter atya: Kamaszok. Bp. 1941. Szent István Társ.
  • Koszterszitz József dr.: Ifjúságunk egységének alapjai. Bp. Actio Catholica kiadása. (114. sz.)
  • Kovách Imre: Magyar megújhodás felé. Bp. 1936. Ifj. Kellner J. ny.
  • Kovách Mihály dr.: Szociálpolitikai kérdések Németországban. Kecskemét, 1939. Klny. a “Hajnalodik” c. politikai szemle 1938. X. és XI. számából.
  • Kovács Alajos A csonkamagyarországi zsidóság a stat. tükrében. Bp. 1938.
  • Kovács Alajos: A m. államjogi reformok számszerű hatása.1925.
  • Kovács Alajos: A zsidóság térfoglalása Magyarországon. Bp. 1922. Szerz.
  • Kovács Antal: Az erdélyi magyarság és a román “statisztika”. A biologizmus mint új életszemlélet, a m. biopolitika. 1940.
  • Kovács B. Fréda: A halhatatlan harcos I-II. kötet. Bp. Könyv- és L.
  • Kovács József, tasnádi: Krisztus és a zsidók. Hajdúb. 1920.
  • Kovács József: Zsidó magyarrá nem lehet. Bp. 1920. Helios.
  • Kovrig Béla Embersors a szovjet életben.
  • Kovrig Béla: Az új Oroszország (1917-1926). Bp. 1926. Franklin.
  • Kovrig Béla: Fasizmus-hitlerizmus. Bp. 1934. Gergely R. könyvk.
  • Kozma Imre: Amerre most martalócok járnak. Bp.
  • Kozma Miklós: Kárpátalja kormányzói biztosa hivatalának elmondott beszéde. Bp. Dr. Szarvas Zoltán.
  • Körlevél. Mi a “Marok”. Bp. Nyilaskeresztes Párt II. ker. szerv. Bp. 1940.
  • Körmendi Horváth József: Szózat Magyarország minden lakójához. 1930.
  • Körösi László: Térképek a szabadkőművesség szolgálatában. Bp. 1940.
  • Kövess István: A vörös fogaskerék. (500 nap Lenin országában.) Satu-Mare. Singer Nándor kiadása.
  • Közi Horváth József: Örök vezérünk: Szent István. Bp. 1939.
  • Közi-Horváth József dr. Korunk legnagyobb veszedelme. Bp. 1936. Actio Cath.
  • Közi-Horváth József dr.: Proletárok megváltása.Bp.1936.Actio.
  • Kóbor Tamás: A bolsevizmusról a bolsevizmus alatt. Bp. 1919. Franklin.
  • Kraft, Karl: Nostradamus a jövőt látja. Bp. Stádium.
  • Kraft, M.: Bolsevisták karmaiban. Bp. 1944. Stádium.
  • Kranz, Herbert: A francia tragédia. Kormányok és vezérkarok kulisszatitkai. Bp. 1943. Centrum.
  • Kratochwil Károly, szentkereszthegyi: A székely hadosztály 1918-19. évi bolsevistaellenes és ellenforr. harcai. Bp. ’41.
  • Kratochwill Károly, szentkereszthegyi: Egy tündöklő csillag, szomorú gyászos időkből. Bp. 1940. Székely hado. e.
  • Králl Károly ifj.: Miért megyünk mi m. n.szoc. évente Nürnbergbe? 1938.
  • Kriesch, Wilhelm von dr.: Az angol háborús propaganda stratégiája és taktikája. Berlin, 1941.
  • Kristóffy József H.: A királyságtól a kommunizmusig. Bp. 1920.
  • Kristóffy József: A királyságtól a kommunizmusig. Bp. 1920. Kult
  • Kristófi Nagy István: Mit várhatunk a mai magyar ifjúságtól. (Ignácz Rózsa: Hivatalnok Berta c. melléklete.)
  • Krug von Nidda: Marianne. Franciaország az összeomlás előtt. Bp. Stád.
  • Krüger Aladár 1938. évi XV. törvénycikk magyarázattal ellátva. Bp. 1938.
  • Krüger Aladár dr.: 1938. évi XV. t.cikk magyarázattal ellátva. A zsidótörv. magyarázatos szövegű kézikönyve. Bp. 1938.
  • Krüger Aladár: A társ. és gazd. élet egyensúlyának hatásosabb biztosításáról szóló ún. zsidótörv. magyarázatos szövegű kézikönyve stb.Bp. 1938. Hollóssy.
  • Krüger Aladár: A zsidótörvény. Bp. 1938. Hollósy.
  • Kulcsár Béla és Kazay Ferenc: Versek. Nyékládháza, Borsod. m.
  • Kuntár Lajos: A véres Don. Bp. 1943. Tér könyvkiadó.
  • Kuortti Ádám “Labdarúgó Sport” a nemzeti eszme szolgálatában. A labdarúgás A-B-C-je. Turul Nyomda, Székesfehérvár.
  • Kuortti Ádám: Pap, száműzött, szökevény. Győr, 1930. Harang.
  • Kutasi Kováts Lajos: Az áruló. Bp. 1943. Centrum.
  • Kuthy Sándor: Németország háborús élelmezése és a német jogrendszer. Kolozsvár, 1941. Minerva.
  • Kügyi Virágh László: Mikor mi történt? Bp. 1942. Hungária.
  • Kühnelt-Leddihn Erik: Jezsuiták, nyárspolgárok, bolsevikok. Bp. Vigilia.
  • Kürenberg, Joachim: Háború a Földközi-tengeren. Bp.1939. Da.
  • Küzdényi Gyula: A német törzsöröklési rendszer agrárpolitikai jelentősége. Bp. 1941. Szerző.
  • Küzdj te is a kommunizmus ellen! Bp. 1942. Hungária.
  • Lacza István dr.: Szociális etika. Bp. 1943. Szent István Társ.
  • Lakos L.: Európa békezavarója. (Oroszország.) Nagyvárad. 1938. Szt .L.
  • Laky Imre Emlékkönyve “Rendőrökről-rendőröknek”. Bp.1926. Ráth.
  • Laky Imre: Öt év Szibériában. Bp. 1921. Ráth M. kiadása.
  • Lantos Lajos Béla: Kémelhárítás és honvédelmi ismeretek stb. tudnivalók I-II. k. Bp. 1942. Lantos.
  • Lantos Lajos Béla: Merénylet hazánk ellen. Bp. A szerző.
  • Lantos Lajos Béla: Tengeri és légi blokád Anglia ellen. Bp. 1940. Inform..
  • Lábay Gyula: Az ellenforr. tört. az októberi forr.-tól a kommün bukásáig. Bp. 1922. Élet.
  • László Jenő A székely hadosztály és dandár harcai Erdély védelmében. Bp. 1944.
  • László Jenő: A forradalom története Hódmezővásárhelyen. Hódm., 1924.
  • László Zuárd: A börsöni kommunista és más elbeszélések. Bp. 1933. Szal.
  • Lázár István: Vörös Számum. Bp. 1920. Légrády.
  • Leers, I. von: Bolsevizmus és a zsidó világuralom. Bp. 1944. Stúdium.
  • Lehner Attila: A Magyar Népnemzeti Mozgalom megindítása. Bp. 1940.
  • Leitgeb: Élményeim a bolsevista Oroszországban. Bp. 1930. Génius.
  • Lelkesítés és szervezés. Kiadja a Nyilask. Párt Sajtó és Prop. o. Bp. 1942.
  • Lendvai István: A kereszténység a horogkereszt árnyékában. Korunk Szava 1. szám. Bp. Korunk Szava kiadás.
  • Lendvay Béla dr.: Táborozási ügyrend. Bp. 1929. Turul Szöv.
  • Lendvay István: Katolicizmus és zsidó kérdés. Mezőberény, 1937. Baltha.
  • Lengyel Béla: A második világháború első két éve. Bp. 1942. Athenaeum
  • Lengyel okmányok a háborút megelőző eseményekről. Berlin, 1940. Német Bir. Külügyi Hiv.
  • Lenin fiúk munkában. Röpirat.
  • Levatich László Milyen zsidótörvényre van szüksége a m. népnek. Bp. 1938.
  • Levatich László: Miért van szükség a III. zsidótörvényre. Bp. 1939. Held.
  • Levente Táborozási Segédlet, Kolozsvár, 1942. M.K.Kolozsv. H. L
  • Levente daloskönyv. Bp. 1944. Athenaeum.
  • Levente emlékeztető. Bp. 1942. Palásti.
  • Levente évkönyve. Szerk.: Sárpy I. Bp. 1926-30. I-V. kötet.
  • Levente intézmények útja. Bp. 1942. Hollósy.
  • Levente legény szolgálat. Bp. 1942. Athenaeum.
  • Levente naptár. 1943-44. Bp.1942-43. Levente és Cserkészszöv.
  • Leventeifjúság lelkigondozása. Bp. 1943. Athenaeum.
  • Leventeifjúságunk hazánk jövője. Bp. 1943. Testnevelés orsz.vez. kiadása.
  • Leventelányok ideiglenes foglalkoztatási terve. Bp. 1942. Pallas.
  • Leventeparancsnoki káté. Győr, 1943. Széchenyi.
  • Leventeújonc és a levente-apród szolgálata, A. Bp. 1942. Athen.
  • Leventeújonc és a leventeapród szolgálata A. Bp. 1944. Athen.
  • Leventék sportszereplésének szabályzata. Bp. 1942. Athenaeum.
  • Levél az alkotmányról. Korunk Szava népkönyvtára 14-15. sz.
  • Ley Róbert: Beszéde a munkások előtt 1941. nov. 21-én. Bp. Centrum.
  • Légi harcok okozta károk, A. A zsidókra vonatkozó legújabb, fontosabb korm.rend. Bp. 1944.
  • Légrády Imre: A kommün fogságában. Bp. 1919. Légrády Testv.
  • Lépes Andor: Zsidók keresztény álarcban. Lendvai István előszavával. ’35.
  • Lévai Jenő: Éhség, forradalom, Szibéria. Bp. 1935. M. Hétfő.
  • Linkomies Edvin: Finnország háborúban. Előszót í.: Kállay Miklós. 1943.
  • Lipcsey-Magyar Sándor: Dai Nippon- Nagyjapán. Bp. 1942. Kókai.
  • Lippovitz György: Zsidótörvény (1939. IV. tc.) Bp. 1941.
  • Lissák György: a fehér sas országa. (Lengyelország.) Bp. 1938.
  • List, Fritz: Irány Norvégia. Bp. 1942. Révai.
  • Liszt Nándor: Fele se tréfa. Debrecen, 1943. M. Nemz. Könyvk.
  • Liszt Nándor: Zokon ne essék. Miskolc, 1928. Magyar Jövo.
  • Locatelli, Luigi: A tobruki kém. Ford.: Balogh Barna. Bp. 1942. Viktória.
  • Lombos Alfréd: Danubius. A trianoni dráma revíziója. Bonyhád.
  • Longhy A. István: A fekete remete. Bp. 1943. Forrás. (A hozzákötött “Röptében a világ körül” c. melléklet miatt.)
  • Lorenz Viktor haditudósító: A kelti harctéren. Újvidék, 1943.
  • Lották. Bp. 1942. Levente Hírközpont. Emese könyvek 2.
  • Lovag A.: Marikám. Bp. (Csillagos regény.)
  • Lovag Aladár: A névjegy. Bp. Központi Könyvkiadó.
  • Lovass János: N. S. Germánia. 1-3. kiad. Bp. 1938, 1939 és 1940. M. Gén.
  • Lovassy Andor: Százados úr, sejehaj… (Honvédségünk élete ötszáz katonanóta tükrében.) Pécs, 1942. Pannonia ny.
  • Lovász János: Országrendezés a Német Birodalomban. Bp. 1944.
  • Lovászy Károly: Gyenge a szovjet.
  • Löbner, W.: A pályaválasztás irányítása és a szakmai nevelés a mai Németországban. 1943. Sylvester.
  • Lőrinczi László: A magyar népi gondolat. A nemzeti munkaközpont. 1943.
  • Ludendorff, Erich: Leleplezés a sz.kőművesség titkainak jelentőségéről. 1928.
  • Ludvig Dénes: Mussolini és a sport. Bp. 1928. Kertész.
  • Lukachich Géza, Somorjai br.: Magyarország megcsonkításának okai. 1932.
  • Lukács József: Karddal és tollal Bp. 1943. A szerző.
  • Lund János: Verdun. Bp. M. Népművelő Társaság.
  • Lutochin S. Nikanor: A rémségek országából. Bp. 1921.
  • Lutostansky, Kazimir: Szovjetunió a szovjet sajtó tükrében. Bp. 1942.
  • Luttor Ferenc: Egyház és állam. Bp. 1940. Actio Catholica.
  • Lutz, H.: A kommunizmus szociálellensége. Bp. 1921. Vajda.
  • Luukkonen, Fanni A lották. Bp. 1943. Turul kiadás.
  • Luukkonen, Fanni: Asszonyok a tűzvonalban. Bp. “Rege” könyvk.
  • Luzsenszky Alfonz A zsidó nép bűnei. Bp. 1944. Szerző kiad.
  • Luzsenszky Alfonz Mi az igazság? Bp. 1941. Szerző kiad.
  • Luzsenszky Alfonz Történetek, 1879-1919. Bp. 1944. Nagy Vince.
  • Luzsenszky Alfonz: A talmud magyarul. 8. kiad. Bp. 1937. St. 9-11. kiad.
  • Luzsicza Géza dr.: A házassági jogról szóló 1894: XXXI. tc. kiegészítéséről és módosításáról. Bp. 1941. Szerző.
  • Lützow, Frigyes Német partraszállás Norvégiában. Bp. 1940. Szenkó.
  • Lützow, Frigyes Tengeri jog és kalózkodás. Bp. 1940. Szenkó.
  • Lützow, Frigyes: Háború a tengeren. Bp. 1940. Szenkó.
  • Lützow: Tengeri jog és kalózkodás. Német partraszállás Norvégiában. Bp. 1940. Szenkó kiadás.
  • Lymington, Lord: Éhínség Angliában. Bp. 1940. Szenkó.
  • M. kir. honv. tudósító oszt. Vörös Hadsereg (röplap). Bp. 1944.
  • M. kir. honvéd Ludovika Akadémia II. főcsoport évkönyve 1938-39. Bp. 1941. Ludovika Akadémia.
  • M.O.V.E. (Magyar Véderő E.) Pest vármegye Testedző Egyes. működési jelentése az 1940. évről. Bp. 1941. Stádium.
  • MANSZ alapszabályai. Bp. 1928. Hollósy.
  • MOVE 1918-43. (Szerk.: Szeder J.) Bp. 1943. Move.
  • MOVE Pestvármegye Testedző Egyesülete működési jelentése az 1941. évről. Bp. 1941. Stádium.
  • MOVE lövészkáté. Cegléd, 1939. Move Lövész Liga.
  • MOVE… tagegyesületi alakulat alapszabályai. Cegléd, 1941. Ge.
  • Ma Olaszországa, A. Róma, 1941. “Novissima”.
  • Machay Károly Kifelé a magyar jobboldali zűrzavarból. Miért köszönünk felemelt kézzel? 1940.
  • Machay Károly Tisztázni a jelvények és világnézetek kérdését. Bp. 1940.
  • Machay Károly: A nemzeti rendi állam a jövő állama. Bp. 1934. Budai.
  • Machay Károly: A nemzeti rendi államé a jövő. A jövő állama és a jelen állameszménye. Bp. 1937. Budai.
  • Maderspach Viktor: Az oláhok vérnyomában a Fekete Tengerig. 2. k. 1930.
  • Maderspach Viktor: Menekülésem Erdélyből. Bp.1943. Ruszakb
  • Magasházy László: Nemzetvédelem, országvédelem. Írták: Magasházy L., Faragó E., Kováts T., Bartos D., Nagy L. Bp. 1943. O. Nemz. Sz.
  • Magasházy László: Serlegbeszéd a volt nemzeti hadsereg fővezérségének bajtársi vacsoráján. Bp. 1942. Stádium.
  • Magyar Élet Pártja; Naptár, 1944.
  • Magyar Ügyvédek E.-nek múltja, jelene, jövője, A. Bp. 1941.
  • Magyar Ügyvédek N. E.”Magyar Vetés”. Kalot naptár évkönyv 1943-ra. Bp. 1942. Steph.
  • Magyar Ügyvédek N. E.: Dolgozz velünk a magyar ügyvédség jövőjéért. Bp. 1944. MÜNE.
  • Magyar Asszonyok Naptára. Bp. 1926. A MANSz. kiadása.
  • Magyar Asszonyok Nemzeti Szöv. alapszabályai és ügyrendje. Bp. 1941. Hollósy.
  • Magyar Asszonyok Nemzeti Szöv. alapszabályai és ügyrendje. Bp. 1943. Hollósy.
  • Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének beszámolója az 1940-41. évi munkájáról. Bp. Dr. Álgyai Pálné.
  • Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének beszámolója az 1941. évi munkájáról. Bp. Orosz Vilmos.
  • Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének beszámolója az 1942-43. évi munkájáról. Gr. Ráday Gedeonné.
  • Magyar Balázs: Hogyan akarták tönkretenni az oláhok Magyarországot? Bp. 1918. Athenaeum.
  • Magyar Cél. Az erkölcsi forradalom programja. Bp. 1939. Báns.
  • Magyar Diák. Bp. 1940. Vörösváry Soksz.
  • Magyar Igazság. Bp. 1933. Magyar Tanítók Otthona.
  • Magyar Irodalompártoló Társaság Évkönyve. Bp. 1944. Jövo.
  • Magyar István: Mi az igazság a politikában. Bp. 1938. Stádium.
  • Magyar Jobbágy: Vihar előtt. Bp. 1937. Bethlen G. ny.
  • Magyar Kelemen: Kormányzónk. Bp. 1938. Egyetemi ny.
  • Magyar Könyv. II. Bp. 1941. Hollósy.
  • Magyar László: Német munkásköltők. Bp. 1938. Egyetemi ny.
  • Magyar Lukács: Sebestyén. (Színmű.) Szeged, 1940. Szegedi Ú. N
  • Magyar Megújulás Pártjának szervezeti szabályai. Bp. 1940.
  • Magyar Naptár az 1941. esztendőre. Debrecen, Nagy S. Kászon.
  • Magyar Naptár az 1942. esztendőre. Debrecen, 1939. Beke.
  • Magyar Nemzeti Újjáébredés Mozgalm. célkitűzései. Bp. 1933. Ébredő M.
  • Magyar Nemzeti Szocialista Párt. Szervezési sz. Bp. 1943. Nagy.
  • Magyar Népnemzeti Párt (1. tervezet). Bp. 1936. Attila.
  • Magyar Orvosok Nemzeti Egyesülete. Keresztény Magyar Orvosbajtársunk, hív a MONE! Bp. 1940. Stephan.
  • Magyar Orvosok Nemzeti Egyesületének javaslata a zsidótörvényről. ’39.
  • Magyar Rádió őszinte beszéd sorozatában elhangzott előadások. Bp. 1943.
  • Magyar Sándor: Álmodni mertünk. Bp. 1940. Révai.
  • Magyar Tudományos Fajvédő Egy. alapszabálya. Bp. 1938.Szeder
  • Magyar Tűzharcos Szöv. Keresztény iparosok, vállalkozók, kereskedők hivatalos szaknévsora. Bp. 1940. M. Tűzh. Sz.
  • Magyar a magyarért. Bp. 1939. A magyar a magyarért Munkabiz.
  • Magyar értelmiség válsága, A. Rajniss F., Trettina J., Mandorff. dr., Acsay T. dr. előadásai. Bp. 1931. M. Egyetemi.
  • Magyar értékrend állama felé.. Bp. Fk.: Somody Pál. Mérnökök ny
  • Magyar feltámadás lexikonja. A magyar legújabb kor története. Szerk.: Dr. Szentmiklóssy G. Bp. 1930. Európa i. rt.
  • Magyar haditudósítók feljegyzései. Bp.
  • Magyar honvéd Európa védelmében. (Ballagó Imre rajzaival.) Bp.
  • Magyar katekizmus: Amit mindenkinek tudnia kell az elszakított magyar területekről. Bp. 1927. O. Közm. Tanács k.
  • Magyar katona a szovjet elleni háborúban, A. Bp. 1942. Madách.
  • Magyar katonaköltészet, A. (Az ősmagyarok korától napjainkig.) Bp. Athenaeum. Szebb Jövő k. szerk.: Vályi Nagy Géza.
  • Magyar káté. Felelős kiadó: Fitos Vilmos. Jövő.
  • Magyar kibontakozás útja, A. Bp. 1935. Attila ny. rt.
  • Magyar kibontakozás útja, A. Magy. Nemz. Szoc. Párt. 1935.
  • Magyar kormány 1 éves munkája Kárpátalja népéért, A. Mi történt eddig Kárpátalján? Ungvár, 1940.
  • Magyar közgazdaság és az új európai rend, A. Bp. Ifj. Kellner.
  • Magyar külpolitika új útjai, A. Báró Kemény Gábor külügyminiszter rádióelőadása. Bp. 1944. Athenaeum.
  • Magyar nemzetbiológiai intézet megalapítása, A. Az intézet programja. Bp. Epol.
  • Magyar nemzeti szocializmus, A. 1. A nemz. szoc. irányelvei. 2. Egy pár őszinte szó a zsidókérdésről. Kispest. 1935. N. Sz. Párt, Kispest szerv.
  • Magyar népnemzeti mozgalom rövid ismertetése. Bp. 1941. Budai Bernw.
  • Magyar népnemzeti rend, vezetők életmódja. Bp. 1934. Schmidt.
  • Magyar öntudat kistükre, A. I. k. 1935. II. k. 1941. Bp.
  • Magyar-Német Társaság alapszabályai és alakuló ülésének jegyz. 1939.
  • Magyarázat a II. zsidótörvény és végr. rend. r. hat. Keletmo. és Erdély o.t.k. 2200/1941. M.E. rendelethez. Bp. 1941. Ath.
  • Magyarok ébredjetek. Egy Oroszországból hazatért katona jajkiáltása magyar testvéreihez. H.é.ny.n.
  • Magyarok! Testvérek! Röpirat. A nyilas-kormány kiad. Bp. 1944.
  • Magyarország a szociális haladás útján. Bp. 1943. Athenaeum.
  • Magyarország együttműködése a szomszéd államokkal. Bp.1944.
  • Magyarország elzsidósodása. Röplap. Írta Bosnyák Zoltán. Levat.
  • Magyarország feldarabolása és a szabadkőművesség.- A Párisban 1917. évi június 28-án, 29-én és 30-án tartott szabadkőműves kongresszus. Bp. 1943. Bachmann.
  • Magyarország szerepe Közép-Európában. Bp. 1941. Pesti Lloyd.
  • Magyarország. Magyar szoc. párt. III. nacionalista értekezlet. Hat. 1938.
  • Magyarországi Máltai Lovagok Szöv. Emlékkönyve. III. évfolyam. Bp. 1943. M.M.L.SZ.
  • Magyarországi Máltai Lovagok Szöv. emlékkönyve. III. évf.1943.
  • Magyarországi Németek Szöv. Bleyer Jakab gimnáziumának évkönyve. 1940-43.
  • Magyarországi Turán Szöv. vázlatos története, alapszabálya és általános ismertetése. Turán f. I. sor. 5-7. és 8. sz. 1938
  • Magyarországi Turán Szövetség álláspontja a fajiság kérdésében. Bp. 1938.
  • Magyarországi Turán-szöv. álláspontja a fajiság kérdéseiben, A. Bp. 1938. Magyarság évkönyve 1938-1944. Bp. Glóbus-Centrum.
  • Magyarországi Turán-szöv. vázlatos története, alapszabálya és általános ismertetése, A. Bp. 1938. Reé László.
  • Magyarországi németek szöv. alapszabályai, A. Bp. 1939.
  • Magyarság. Nemz. Szoc. M. Munkásp. Mit akar a nemz. szoc. mozg.? ’32.
  • Magyary Zoltán: Nemzetiszocialista községi közig. Bp. 1936.
  • Mai háború. (Előfizetési felhívás.) Bp. Révai. Székely E.F.H.Egy.
  • Mailáth József gr. Élményeim és tapaszt. a vil.háborút követő időben. 1924.
  • Mailáth József gr.: Az oroszországi bolsevizmus hatása Mo.-on. Bp. 1924.
  • Mainardi, Lauro: A magyarországi kommunizmus bűnei. Bp. 1942. Új Aur.
  • Major, Ralph H.: A végzet katonái. Bp. 1938. Hungária.
  • Makkai János A természetes béke Európában. Bp. 1940. Athenaeum.
  • Makkai János: A háború utáni Magyarország. Bp. 1937. Egyet.
  • Makkai Sándor: Tudománnyal és fegyverrel. Bp. 1941. Szefhe.
  • Makkai-Némethy Válság Amerikában. Bp. 1941 Bolyai Akad.
  • Makkai-Némethy: A zsidótörvény. Tasnády N. András előszavával. 1939.
  • Makkay-Rónai-Asztalos-Erdélyi: A mi Erdélyünk. Bp. 1940.
  • Malán Mihály: A szláv veszedelem. Kolozsvár, 1942. Minerva.
  • Malcomes Béla: A gazdaság új fejlődése. Bp. 1936. Dr. Vajna.
  • Maleck, Ulrich: Kézigránátokkal a kiserőd ellen. Bp. 1942. Forr.
  • Mann, M. Herbert: Nagynémetország kis tükre.
  • Mann, Michel Herbert: Nagynémetország kis tükre. Deutscher V.
  • Mannhardt, Johann Wilhelm: A fasizmus. Miskolc. 1927. M. Jövő.
  • Marjay Frigyes Ez a szovjet. Bp. 1937. Szerző.
  • Marjay Frigyes Honvédeink Vörösországról. Bp. 1942. Kókai.
  • Marjay Frigyes Honvédségünk. Bp.
  • Marjay Frigyes Hőseink. Bp. 1944. Hollósy.
  • Marjay Frigyes Keresztes hadjárat. 1941. Bp. Stádium.
  • Marjay Frigyes Meddig még? Bp. 1937. Szerző.
  • Marjay Frigyes Mi a fasizmus? Bp. 1939. Stádium.
  • Marjay Frigyes Sedantól- Prágáig. Bp. 1938. Danubia.
  • Marjay Frigyes Szegedtől- Uzsokig. Bp. 1939. Egyet.
  • Marjay Frigyes Végzetes esztendő. Bp. 1939. Dante.
  • Marjay Frigyes dr. Mi és ok… Bp. é.n. Stádium.
  • Marjay Frigyes dr.: Churchill nyilatkozik a szovjetről. Bp. 1943.
  • Marjay Frigyes: Az ámokfutó Bukarest. Bp. 1939. Stádium.
  • Markó Géza “Marok” kereskedők és iparosok szaknévsora. Bp. 1941. Held.
  • Markó Géza: A totális háború gazdasági problémái. Bp.
  • Markó P. Marcell: Szibérián át a kolostorig. Pápa. Ferences-zárda.
  • Marosi Arnold: Átöröklés és a nemzetvédelem. Bp. 1924. Szt. I.
  • Marschalkó Lajos Kik árulták el 1918-ban Magyarországot? Bp. 1944. Hírl.
  • Marschalkó Lajos Tiszaeszlár. A magyar fajvédelem hőskora. Debr. 1943.
  • Marschalkó Lajos: Gömbös Gyula a fajvédő vezér. Bp. 1943. Stádium.
  • Martens Kornél: A kereszt alatt. (Emlékek a régi és új Oroszországból.) Mezőberény. A szerző.
  • Martinovich Sándor: A zsidókérdés. Pécs, 1918. Szent István T.
  • Marton Béla v. 94 pont. Bp. 1936. Stádium.
  • Marton Béla v. Nemzeti Munkakamara. Bp. 1941. Palásti.
  • Marton Béla v.: Két világ között. Klny. Bp. 1941. Palásti.
  • Marton Béla v.: Nemzeti Munkaállam. Bp. 1941. Palásti.
  • Marton Béla, berethei: A Magyar Országos Véderő Egylet, M. történetének és alapgondolatának vázlata. Bp. 1920. Steph.
  • Marton László: Orosz szovjet rémségei 1918-ban. Bp. 1931. Pallas.
  • Martsányi Imre: Frontharcos hitvallás. Bp. 1938.
  • Marzolo, Benato: Az olaszországi ifjúsági szervezetek. Róma, ’40.
  • Matolay Géza dr.: Gróf Teleki Pál élete és munkássága a magyar revízió szolgálatában. Bp. Halász irod. és könyvk. v.
  • Matolcsy Géza: Gr. Csáky István élete és munkássága a magyar revízió szolgálatában. Bp. 1941. Halász.
  • Matolcsy Mátyás Új élet a magyar földön. Bp. 1938. Pápay.
  • Matolcsy Mátyás Föld, nép, élet. Bp. 1941. Centrum.
  • Matolcsy Mátyás Magyar föld zsidó kézen. Bp. 1941. Centrum.
  • Matolcsy Mátyás Zsidók házvagyona. Bp. 1942. Nyilaskeresztes Párt.
  • Matolcsy Mátyás: A zsidók útja. Bp. 1941. Nyilask. Párt.
  • Matolcsy Mátyás: Az új földreform munkaterve. Bp. 1936. Révai
  • Matthei-Nagyőszy: Győzelmes hadsereg. Bp. 1940. Szenkó.
  • Mattyasovszky Kornél: Új Magyarországért- új Európáért. Bp. Centrum.
  • Mayer Géza: Vörös dúlás nálunk. (Sopron város és vármegye a két forradalom alatt.) Sopron, 1919. Benkő Géza kiadása.
  • Mayer Vilmos: Amerikai mozaikok. Bp. 1943. Pester Lloyd.
  • Mazzolo, Renato: Az olaszországi ifjúsági szervezetek. Róma. 1940. Nov.
  • Málnási Ödön “A Magyar nemzet őszinte története”, történelmi pere. 1938.
  • Málnási Ödön Feladatok. Bp. 1942. Könyv- és Lapkiadó.
  • Málnási Ödön Werbőczi fiaihoz. Bp. 1936. Cserépfalvi.
  • Málnási Ödön: A magyar népközösségi eszme története. Bp.
  • Mályusz Elemér: A vörös emigráció. Bp.
  • Mándi Nagy Endre: Találkozásaim az olasz-magyar barátsággal. Bp. 1937.
  • Máriássy Béla: Zsidókérdés és uzsora. Bp. 1883. Tettesy és Tsa.
  • Máté Törék Gyula Ébredj magyar! Bp. Bethania.
  • Máté Törék Gyula: A múlt és az új világháború és katonai életformák. ’43.
  • Máté-Törék Gyula: Déli végeink visszafoglalása. Bp. 1941. Bet.
  • Máthé Lajos: Ítél a végzet. Bp. Szemes kiadás.
  • Máthé Tamás: Suomi. Finnország írásban és képben. Bp. 1940. C.
  • Mátrai Ferenc Béla: A világon bujkáló kommunizmus… 1937.
  • Mátrai Ferenc: Levente fiamnak. Szeged, 1940. Szerző.
  • Mátray Sándor: A G. P. U. országa. Bp. 1935. Kandó Gy.
  • Megyery Ella Ejtőernyős világháború. Bp. 1941. Stádium.
  • Megyery Ella Franco Spanyolországban. Bp. 1938. Dante.
  • Megyery Ella: Az első világháború. Bp.
  • Megyery Ella: Rabszolgák és rabszolgatartók. Bp. 1928. Magy.
  • Melocco János dr.: Mi van és mi lehet Abesszíniában. Bp. 1935. Szerző.
  • Melszky: A bolsevizmus barbár pusztítása az orosz műkincsekben. 1944.
  • Menekültek könyve, A.: A megszállott magyar területről kiüldözött magyar testvéreink kálváriája. Miskolc, 1940. Fekete
  • Mereskovszkij: A pokol tornácában. Bp. Dante.
  • Merre megyünk? Kiadja a Hivatásr. Mozg. számára az Emszo és a Kalot.’43.
  • Meskó Géza: A Harmadik Birodalom (Németország) olajstratégiai helyzete. Bp. 1941. Klny. Madách.
  • Meskó Géza: A Harmadik Birodalom olajstratégiai helyzete. Bp.1941. Madách. Klny. a Katonai Szemléből.
  • Meskó Géza: A totális háború gazdasági problémái. Bp. 1941. Madách.
  • Meskó Zoltán Magyar csillagmozgalom. Bp.
  • Meskó Zoltán Nyilaskereszttel a magyar föld népéért. Bp. H. e. ny. n.
  • Meskó Zoltán, dr. ifj.: Az új Magyar Birodalom követelményei. Bp. M. Nemzeti Szociálista Párt kiad.
  • Meskó Zoltán: A magyarság hivatása. Bp. 1937 és 1940. Athenaeum.
  • Meskó Zoltán: Magyar évkönyv. Bp. 1934. A szerző.
  • Mester Kálmán: A felvidéki szabadságharc története. Bp. 1940.
  • Mesterházy Ambrus Új mózesek és az a bizonyos vöröstenger. Bp.1938.
  • Mesterházy Ambrus: Rabok vagyunk mostanáig. Bp. Horizont.
  • Mezgár Lajos: Zsidókérdés. Székesfehérvár, 1938. Vörösmarty.
  • Mező Péter: Levél a szovjet arcvonalról. Bp. 1941. Athenaeum.
  • Mezőberényi első nyilas gyűlésen elhangzott beszédek, A. Szónok: Oláh, Szikszai. Mb. 1937.
  • Mezőfi Vilmos A bolsevista rémnapokról. Emlékeim a kommün idejéből. II. k. Bp. 1921. Salgó Nándor.
  • Mezőfi Vilmos: Emlékeim a kommün idejéből. Bp. 1920. A szerző
  • Mezőssy Mária: Örvényben. Bp. 1940. Révai.
  • Mécs László Összes versei. 1920-1940. Bp. 1941. Athenaeum. (“Egy finn leányka képe” c. verse miatt, 720. old.)
  • Mécs László: Forgószínpad. Bp. 1940. Athenaeum. (“Egy finn leányka képe” c. verse miatt.)
  • Méhely Lajos Álpróféták. Bp. 1932. Held.
  • Méhely Lajos Őrségváltás. Bp. 1940. Mérnökök.
  • Méhely Lajos A legsötétebb babona. Bp. 1935. Klny. A “Cél”.
  • Méhely Lajos A magyar élettudomány problémái. Bp. 1925.
  • Méhely Lajos A magyar fajvédelem ábrázata. Bp. 1937. Held.
  • Méhely Lajos A magyar fajvédelem pragmatikája. Bp. 1933. Held.
  • Méhely Lajos A magyar ifjúság nevelése. Bp. 1934. Held.
  • Méhely Lajos A magyar kisebbségi iskola. Bp. 1937. Held.
  • Méhely Lajos A magyar tragédia élettudományi okai. Bp. 1942.
  • Méhely Lajos A magyarság antropológiája. Bp. 1929. Held.
  • Méhely Lajos A magyarság múltja, jelene és jövője. Bp. 1936. Kis Akad.
  • Méhely Lajos A megmagyarosodott Kőszeg. Bp. 1932. Held.
  • Méhely Lajos A németek Magyarországon. Bp. 1929. Stephaneum.
  • Méhely Lajos A numerus clausus mérlege. Bp. 1932. Held.
  • Méhely Lajos A nyolcosztályú népiskola. Bp. 1929. Held.
  • Méhely Lajos A turáni eszmény. Bp. 1938. Held.
  • Méhely Lajos A vércsoportok faji jelentősége. Bp. 1930.
  • Méhely Lajos A zsidó rituális gyilkosságokról. Bp. 1935. Held.
  • Méhely Lajos A zsidójavaslat szépséghibái. Bp. 1938. Held.
  • Méhely Lajos A zsidók parazitasága. Bp. 1932. Held.
  • Méhely Lajos Az én antiszemitizmusom. Bp. 1930. Held.
  • Méhely Lajos Az örök idegenek. Bp. 1930.
  • Méhely Lajos Az új zsidótörvény s az élet törvénye. Bp. 1939. Held.
  • Méhely Lajos Fajvédelmi gondolatok. Bp. 1928. Held.
  • Méhely Lajos Ignotus fallit és a két malomkő Bp. 1938. Held.
  • Méhely Lajos Legbölcsebb fajvédelem, A. Bp. 1939. Held.
  • Méhely Lajos Levelek és reflexiók. Bp. 1937. Held.
  • Méhely Lajos Mi tette Hitlert antiszemitává. Bp. 1932. Held.
  • Méhely Lajos Minden kultúra faji kultúra. Bp. 1933. Held.
  • Méhely Lajos Pollák Illés “honfoglaló” zsidai. Bp. 1929. Held.
  • Méhely Lajos Quo vadis domine? Bp. 1933. Held.
  • Méhely Lajos Sugár Mór. Bp. 1926. Held.
  • Méhely Lajos Suum cuique. Bp. 1933. Held.
  • Méhely Lajos Termeszállam- emberállam. Bp. 1942. Mérnök.
  • Méhely Lajos Valaki hazudik. Bp. 1931. Held.
  • Méhely Lajos Vér és faj. Bp. 1940. F. kiadó: Bodis Gábor dr.
  • Méhely Lajos Vér, faj, nemzet. Bp. 1933. Held.
  • Méhely Lajos Zireg-zörög… Az öröklés hatalma. Bp. 1939. Held.
  • Méhely Lajos dr. Ábránd és valóság.- A faj lelke. Bp. 1939. Held.
  • Méhely Lajos dr. Állítsunk fel magyar fajbiológiai intézetet. Bp. 1927. Held.
  • Méhely Lajos dr. A fajfenntartás élettudományi kellékei. Bp. 1937. Held.
  • Méhely Lajos dr. A faji gondolat térhódítása a tudományban. Bp. 1929. Held.
  • Méhely Lajos dr. A fajtagadók hóbortja. Bp. 1940. Held.
  • Méhely Lajos dr. A házasság előtti orvosi vizsgálatról. Bp. 1938. Held.
  • Méhely Lajos dr. A magyar faj önvédelmi harca. Bp. 1933. Held.
  • Méhely Lajos dr. A magyar fajvédelem irányelvei. Bp. 1926. Held.
  • Méhely Lajos dr. A magyar öncélúságról. Bp. 1935. Held.
  • Méhely Lajos dr. A magyarság sorsdöntő órái. Bp. 1929. Held.
  • Méhely Lajos dr. A mi legsürgősebb teendőnk. Bp. 1938. Held.
  • Méhely Lajos dr. A noszvaji magyarság antropológiája. Bp. 1939. Held.
  • Méhely Lajos dr. A természetes fejlődés törvénye. Bp. 1939. Held.
  • Méhely Lajos dr. A test és a lélek egysége. Bp. 1939. Held.
  • Méhely Lajos dr. A turáni lovas. Előadás. Bp. 1931. Held.
  • Méhely Lajos dr. A zsidó felekezetről. Bp. 1935. Held.
  • Méhely Lajos dr. A zsidó siker titka. Bp. 1937. Held.
  • Méhely Lajos dr. Az okszerű népesedéspolitika élettudományi alapja. Dékáni megnyitó beszéd. Bp. 1927. Held.
  • Méhely Lajos dr. Fajiság vagy sorsközösség. Bp. 1938. Held.
  • Méhely Lajos dr. Fajvédelem és fajnemesítés. Bp. 1936. Held.
  • Méhely Lajos dr. Farizeusok. Bp. Held.
  • Méhely Lajos dr. Gömbös Gyula emlékezete. Bp. 1936. Held.
  • Méhely Lajos dr. Karácsonyi üzenet. Bp. 1930. Held.
  • Méhely Lajos dr. Lelkiségünk eredete. Tudomány és dilettantizmus. 1939. Held.
  • Méhely Lajos dr. Magyar írók – zsidó írók. Bp. 1935. Held.
  • Méhely Lajos dr. Magyarország sírásói. Bp. 1936. Held.
  • Méhely Lajos dr. Nemzeti birtokpolitika. Bp. 1930. Held.
  • Méhely Lajos dr. Néhány szó a magyar fajvédelemről.
  • Méhely Lajos dr. Vallomások. Bp. 1940. Held.
  • Méhely Lajos dr. Vér és faj. Bp. 1940. Bethánia.
  • Méhely Lajos dr.: Magyarok és svábok. Bp. 1939. Held.
  • Méhely Lajos: A faj lelke. Bp.1939. Held.
  • Méhely Lajos: István és János uraknak. Bp. 1937. Held.
  • Méhely-Keltz: Fajunk védelméről. 1925.
  • Méhes Gyula dr.: A mi Vágunk. Bp. 1940. Korda.
  • Méliusz Imre Kárpáti harangszó. Bp. Stádium.
  • Méliusz Imre: Indulnak a leventék. Bp. 1939, 1940, 1943. Stád.
  • Méliusz Imre: Indulnak a leventék. Bp. 1939. Stádium. II. k. 1940.
  • Mérey László: Katonanemzet vagyunk. Bp. Stádium.
  • Mészáros Ádám: Új magyar birodalom. Bp. 1937. Magy. Nemz. Szoc. Párt.
  • Mészáros István dr.: Kik a hősök? Ők a hősök! Monor, Popper E.
  • Mészáros Lajos, ifj.: Mindent a hazáért. Monor, Pestvidéki Ny.
  • Mészáros Vilmos dr.: Hat év toloncúton Szibérián végig. (1915-1920.) Győr, 1936. Győri Hírlap nyomdája.
  • Mészöly Jenő: Szibéria nagy temető. Bp. 1938. Eggenberger.
  • Mészöly Jenő: Zúg a Jenissei… Szibériai regény. Bp. 1938. Eggen.
  • Mi a nemzeti munkaközpont. Bp. 1942. Szabó D.
  • Mi lenne, ha…? F. k.: Kohér Ferenc. Bp. Stádium.
  • Mi tett engem antiszemitává… Bp. 1886. Hunyadi.
  • Mi utunk a magyar társadalom újjáépítése, A. Bp. 1944. Antiqua.
  • Miért harcolunk a jelen háborúban? Bp. 1941. Európai kiadóvállalat.
  • Miért kell a zsidók hatalmát letörni? Írta egy ébredő magyar. Bp. 1920. Ny.
  • Miért kellett Hollandiának a Szöv. oldalán beavatkozni a háborúba? 1942.
  • Miért kellett Hollandiának a szövetségesek oldalán beavatkozni a háborúba? 1942. H.k.ny.n.
  • Migend Dezső: Magyar honvéd a “Szovjetparadicsomban”. ’42.
  • Migray József A marxizmus csődje és a kivezető út… 1932 és 1935. Bp.
  • Migray József: Mit akar a magyar nemzeti szocializmus? Bp. 1936.
  • Mihály László: Presente! 1920-40. Olaszok a magyar igazságért.Bp. 1940. Magy Nemz. Szöv.
  • Mihály László: Presente! Olaszok a magyar igazságért. Bp. 1940. M. N. Sz.
  • Mihályfi Ákos dr.: Léleknevelés a nagy világégés után. Bp. 1919.
  • Mihályfi József: A veszprémi túszság története. Bp. 1920.
  • Mihelics Vid: Az olasz munkaalkotmány. Bp. 1927. Dunántúl.
  • Mihelics Vid: Az új Portugália. Bp. Franklin Társulat.
  • Mihelics Vid: Az új szociális állam. Bp. 1931. Szent István.
  • Mihelics, Vid: A szociális kérdés és a szocializmus. Bp. 1935.
  • Mikecz Ödön előadása: Az alkotmányreform.- br. Kaas Albert, Tasnádi Nagy András stb. felszólása. Bp. 1941. Egyetemi.
  • Miklóssy István: A szabadkőművesség önleleplezése. Bp. 1912.
  • Miklóssy István: Nemzetnevelés. Bp. 1919. Szent István Társ.
  • Mikós Imre: A magyar vasutasság oknyomozó története. Bp. 1937
  • Milotay István Új világ felé. 2 köt. Bp. 1933-1940. Stádium.
  • Milotay István Népi válság, népi Magyarország. Bp. 1944. Stádium.
  • Milotay István Tíz esztendő, cikkek, kortörténeti jegyzetek 1914-1924. Bp.
  • Milotay István: A függetlenség árnyékában. Bp. 1929. Stádium.
  • Mindent a hazáért! Turáni vadászok évkönyve 1941-42-43-44.
  • Mindent vissza- 1939. Szeged, 1939. (Délmagyarország ajándékkönyve.) Délmagyarország hírlap és nyomda váll. rt.
  • Mindszenti Bertalan: Szeresd a magyar katonát. Bp. 1939.
  • Mindszenty-Pehm József: Az édesanya. II. kötet.1942. Zalaegersz.
  • Misángyi Ottó dr.: Nemzeti önismeret és testnevelés. Bp. 1942.
  • Miskolczi Gyula: A győzelmes fasizmus. Klny. a M. Szemle 1932. évi decemberi számából. Bp. 1932. A szerző.
  • Miskolczy Ágost dr.: Szemben a forradalom arcvonalával. Bp. 1932. Ath.
  • Miskolczy Ágoston A főtárgyalás elnöke. Klny. a Jogállam 1934. évi szept-okt. számából. A szerző.
  • Miskolczy Ágoston A modern államvédelem. Bp. 1935. A szerző.
  • Miskolczy Ágoston: Politikai szabadság és büntetőjog. Bp. 1930.
  • Mit akar a szovjet? Miért küzd a magyar? Nyomda és kiadó nélkül.
  • Mit kell tudni a Baross szövetségről? (Új levonat) Bp. 1941.
  • Mit kell tudni a kereskedőnek a zsidótörvényről. Pécs, 1939.
  • Mit tett a keresztény Városháza Budapesten 10 év alatt. Bp. 1930.
  • Mithchell Lebbens: Ninocska. Bp. Hajnal.
  • Mizse János: Mit ad a diktatúra a parasztságnak. Bp. Korunk Sz.
  • Molnár Ákos dr.: Hitleri árjatörvények teljes szövege és magyarázata. Bp. 1938. A szerző.
  • Molnár Dezső, marcsamagyari A zsidóság belszervezete a Talmud tükrében. Bp. 1939.
  • Molnár Dezső, marcsamagyari: Nemzetnevelés. Bp. 1942.
  • Molnár Ferenc: A Dohány-utca és Körút sarok. Bp. 1943.
  • Molnár Ferenc: Partizánfront. Bp. 1943. Gárdos.
  • Molnár Félix: Rabságom története. Bp. 1925. Stephaneum.
  • Molnár Géza: A magyar faj uralmának biztosítása saját hazájában. 1925.
  • Molnár János: Trianon okai és következményei. Bp. 1937.
  • Molnár Jenő: A 133 napos bolsevista rémuralom. Bp. 1919. Kultúra.
  • Molnár-Berkó: Kié a népességi és nyersanyagfölény? Bp. Stádium.
  • Monostori Béla: Front mögött. Képek a partizánháborúból. Bp. 1939. Élet.
  • Moravec Manó: Elárultak bennünket. Bp. Centrum. 1940.
  • Moravecz Manó: Elárultak bennünket. Bp. 1940. Centrum.
  • Morgan, George: A convoy. Bp. Tokay István.
  • Morin: A tisztelt szovjet. Bp. 1919. Üzlet kiad.
  • Morvay Gyula: Falu a havasok alatt. Bp. Athenaeum.
  • Moss, Geoffrey: Édes paprika. Ford.: Vitalis B. Bp. 1925. Stádium.
  • Mozgalmi tudósító (nyilas p. szervezetvezetők részére). Bp. 1943.
  • Mónos Ferenc: Boszorkányszállás. Bp. 1942. Stádium.
  • Móra László: XX. század. Versek. Bp. 1939. Szerző.
  • Móricz Béla, técsoi: Kárpátalja hősei. Bp. 1939. Vitézi Rend.
  • Mósa József: Hajh- Erdélyország. Bp. 1928. Budapesti Hírlap.
  • Muckermann Frigyes: A földművesek sorsa Szovjetoroszországban. 1938.
  • Működési Tervezet a Vitézi Rend Zrínyi Csoportja számára. 1938.
  • Munka a győzelem kulcsa. Az európai munkapotenciál. K.ny.n.
  • Munka alkotmánya Olaszországban, A. (Bencs Z.) Stádium.
  • Munka és a munkarendszer, A. Bp. 1940. Nyilaskeresztes Párt.
  • Munka és munkarendszer. (Nyilas p. orsz. üzemszerv. oszt.) Bp. 1944. C.
  • Munkaállam üzemalkotmánya és munkavédelme. Bp.
  • Munkács üzen. Brosura. é. ny. n.
  • Munter, Hans: Miért áll a német munkás Hitler Adolf mellett? Berlin, 1941.
  • Muravsky, Erich: Villámháború Nyugaton. Ford.: Barabás Emil. Bp. 1941.
  • Murgács Kálmán Szívem szava. Bp. 1942. Gyöngyösi.
  • Murgács Kálmán: Öt vidám monológ elemi iskolások számára. Bp. 1939.
  • Murgács Kálmán: Születésnap. Ifjúsági színjáték egy felvonásban. Bp. Kókay
  • Mussolini, Benito A fasizmus alapelvei. Debrecen, 1934. Bertók.
  • Mussolini, Benito A fasizmus doktrínája. Firenze, 1935. Vallecchi.
  • Mussolini, Benito A korporációs államról. Firenze, 1940. Vallecchi.
  • Mussolini, Benito Az új Olaszország ipari munkásaihoz.
  • Mussolini, Benito Brúnóval beszélgetek. Bp. 1942. Centrum.
  • Mussolini, Benito Győzelemig. A Duce 1942. dec. 3-án tartott beszéde. 1943.
  • Mussolini, Benito Négy beszéd. Róma. 1935. Laboremus.
  • Mussolini, Benito Válogatott beszédei. Ford.: Zichy R.-né. Bp, 1927. M. Ir.
  • Mussolini, Benito gondolatai. Előszó: Bethlen István gr. Bp. 1928. Elegius.
  • Mussolini, Benito: A korporatív államról. Bp. 1937. Arany J.
  • Mussolini, Benito: Arnaldo Mussolini élete. Bp. 1935. Franklin.
  • Mussolini, Vittorio: Légiháború Abesszíniában. Bp. Franklin.
  • Muthesius, V. Szén mint fegyver. Bp. 1942. Stádium.
  • Muthesius, V.: Európa önellátása.
  • Mühlfeith János: Héjjas-Prónay-Zadravetz emlékalbum. 1921.
  • Müller Lajos: Lehet-e keresztény ember szociáldemokrata? Bp.
  • Müller-Brandenburg: A német munkaszolgálat teljesítményei. Bp.
  • N. S. Gemeinschaft. Kraft durch Freude ismertetéséből. Kispest.
  • Nagy Ádám: Kun Béla Szibériában. Egy hadifogoly feljegyzései a diktátorról. Bp. 1919. Apostol. K. Sajtóvállalat rt.
  • Nagy Béla ifj. dr.: A zsidótörvény egyes kérdéseinek bírói gyakorlata. Bp. 1942. Feldmann F.
  • Nagy Elek dr. A nemzetek szövetsége mint a zsidó világuralom egyik eszköze. Bp. 1921. Szerző.
  • Nagy Elek dr. Jog és szabadkőművesség. Bp. 1936. Held.
  • Nagy Elek dr.: A demokrácia, a szabadkőművesség és a sajtó. Bp. 1937.
  • Nagy Ernő: A Duce ifjúsága. Bp. 1943. Athenaeum.
  • Nagy I. dr.: A szociális Olaszország. Renaissance.
  • Nagy István Mo. kapcsolatai a 2600 éves Japánnal. Bp. 1942.
  • Nagy István Suomi, az ezer tó országa. Bp. 1942. Turáni T.
  • Nagy István: Baromfi- és tojásexportunk zsidó kartell kezében. Wien. Gross und Klein.
  • Nagy István: Fasiszta világnézet. Balás Károly társadalmi politikájának ismertetése. Bp. 1925. Centrum.
  • Nagy Iván dr.: A külföldi magyar sajtó. Bp. 1943. M. Sajtótud. T.
  • Nagy Iván vit. A szociális Olaszország. Bp. 1935. Európa-Athenaeum.
  • Nagy Iván vit. Prága Moszkva kezében. Bp. 1936. Szerző.
  • Nagy Iván vit.: Nagy-Kelet-Ázsia. Hankiss János előszavával. 1943.
  • Nagy Iván-Mindszenti Béla: Felszabadulás naptára. 1944. Bp. A.
  • Nagy Iván: Nagy-Finnország. Pécs, 1932. Külügy Sz. 1942. márc.
  • Nagy József Trianoni rabszolgák. Bp. Held János kiad.
  • Nagy József Véreink a tengerentúlról. Bp. N. Kultúrszolgálat.
  • Nagy József: Bombázók Rosztov felett. Bp. 1943. Viktória.
  • Nagy József: Prohászka szocializmusa. Bp. 1940. Budai-Bernw.
  • Nagy Károly Újjászülető magyarság. Bp. 1944. Magy. Hird. Iroda.
  • Nagy Károly Gazdasági közig. a német nemz. szoc. rendszerében. Bp. 1941.
  • Nagy Károly dr.: Az alsólendvai forradalom. Zalaegerszeg, Szer.
  • Nagy Károly: A kapuvári ellenforradalom. Zalaegerszeg, 1929. Kakas.
  • Nagy Károly: Magyarság fegyverben. Bp. 1939. Vitézi Rend.
  • Nagy Mihály Sándor: Zadravecz püspök, a szegedi Kapisztrán. I-II. Bp. 1942. Helicon.
  • Nagy Olivér, sasvári: Kun Béláék rémuralmának története hiteles okmányok alapján. Bp. 1919. A Bolseviki elleni Liga. Heli.
  • Nagy Sándor: Álmodás (versek). Debrecen, 1926. M. Nemz. K.
  • Nagy Zoltán v.: Új magyar művészet.. Bp. 1941. Athenaeum.
  • Nagy per, A. Zsidókérdés. Bp. 1933. Soli deo Gloria kiad.
  • Nagymegyeri Nagy: Magyarság fegyverben.
  • Nagymihály Sándor: Horthy Miklós és a szegedi ellenforradalom. 1940.
  • Nagymihály Sándor: Szegedtől Kolozsvárig. Bp. Athenaeum.
  • Nagyobb ország- boldogabb magyar! 1935-39. (27, 34. o. Zsidókérdés.) Bp. 1935-39. Élet rt.
  • Naptár 1941. Magyar Élet Pártja értesítője. F. k.: Papp Sándor.
  • Naptár 1943. Magyar Élet Pártja.
  • Natkó Gy.: Mi lesz az angol gyarmatokkal? Bp.
  • Nádas Zoltán: Iránytű a katolikus sajtóapostolok számára. 1941.
  • Nádasdy Béla: Az igazságos békéért, így vagy úgy. Bp. 1940. Athenaeum.
  • Nádor Béla: Propagandaháború. Bp. 1941. Athenaeum.
  • Nemzet akaratának pártja. (2. sz. körlevél.) Bp. 1936. Held.
  • Nemzethuség Pártjának Szervezeti szabályai és ügyrendje. Sopron, 1940.
  • Nemzeti Egység Pártja. Szervezeti szabályok. Bp. 1933. Stád.
  • Nemzeti Egység országos szervezete. Bp. 1935. Stádium.
  • Nemzeti Fasiszta Párt. Firenze, 1937. Valecchi.
  • Nemzeti Munkaközpont Vendégforgalmi Évkönyve 1941-42.évre
  • Nemzeti Munkaközpont célja, tervezete, munkája, A. I-III. k.
  • Nemzeti kereskedelmünk és iparunk. Szerk. U. a. Bp. 1944. Szent Imre.
  • Nemzeti kereskedelmünk és iparunk. Szerk.: Mester Kálmán. 1943. Rák.
  • Nemzeti szocialisták könyve, A. A böszörményi mozgalom lényege. 1935.
  • Nemzeti szocializmus, Magyar. Kispest, 1936. Prokker A.
  • Nemzeti tömörülés pártja. Talpra magyar! Bp. Held.
  • Nemzetiség szervezése “Német ifjúság”, A. A m.-i németek ifjúsági szerv. alapszab. Bp. 1942. Sár.
  • Nemzetiség szervezése. Bp. 1938. Nemzeti Szoc. Magy. Párt.
  • Nemzetiszocialista Káté. IV. Nemzetnevelés. Előszót írta Fiala Ferenc. Zárszót írta Bagossy Zoltán. Bp. 1940. Borbíró Hugó. Nyilaskeresztes Füzetek, 4. sz.
  • Nemzetiszocialista Magyar Munkáspárt. Kiáltvány. Bp. 1935. Centrum.
  • Nemzetiszocialista káté. Írta U. a. II. rész. Bp. 1941. Centrum.
  • Nemzetiszocialista káté. Írta: dr. T. L., Fiala Ferenc előszav. Bp. 1939-41.
  • Nemzetiszocialista magyar munkaállam alapelvei, A U. a. 2. kiadás. Bp. 1939. Held.
  • Nemzetiszocialista magyar munkaállam alapelvei, A U. a. Bp. 1939. Centrum.
  • Nemzetiszocialista magyar munkaállam alapelvei, A. Bp. 1938. Centrum.
  • Nemzetiszocialista munkaállam üzemalkotmánya és munkásvédelme.’39.
  • Nemzetnevelés. Előszó: Fiala Ferenc. Bp. 1938. Hollósi.
  • Nemzetőr: A revízió igazi útja. Bp.
  • Nemzetség szervezése. Bp. 1938. Nemzetiszocialista magyar párt.
  • Nemzetvédelem, Országvédelem. Bp. 1943. O. Nemzetvéd. Sz.
  • Nemzetvédelem- Országvédelem. Szerk.: v. Magasházy L., v. Faragó E., Kováts T., Bartos D. dr., Nagy L. Bp. 1943.
  • Nemzetvédelmi előadások I. füzet. M. kir. honv. vezérkar főnöke. Bp. 1942. Kir. magy. Egyetemi nyomda.
  • Neptun. (Képek az angol hajóhad elsüllyesztéséről.) Bp. 1944.
  • Nervetto, R. Luigi: A Palazzo Veneziától a Gran Sassóig. Bp. 1943.Stád.
  • Nevelős Ágoston: Az utolsó húsz éve története. Bp. 1940. Stádium.
  • Német birodalmi kormánynak 1940. évi máj. 9-én a belga királyi és a németalföldi királyi korm.-hoz int. emlékirata,A.1940.
  • Német birodalmi kormánynak a dán és norvég kormányhoz intézett emlékirata, A. Bp. 1940. Stádium.
  • Német győzelmek titka, A. Bp. 1942. Das schaffende Ungarn.
  • Német haderő főparancsnokság hivatalos kiadása nyomán. Tízparancsolat Oroszországban. Irányelvek a magyar csapatok szovjetoroszországi magatartására. V. Szucs.
  • Németh B. dr.-v. Kincsesy E. dr.-Kofalusi I. dr.: Az értelmiségi munkanélküliség rendezésére vonatkozó jogszabályok gyujt. és gyakorlati kézikönyve. Bp. 1941. Társadalmi K.
  • Németh István: Kötelességek. Nemz.szoc. röpirat. Bp. 1941.
  • Németh Lajos vit.: Japán katonai helyzete 1942 végén. Pécs 1943. Pécsi E.
  • Némethy Béla dr.: Hol vagy magyar Hitler? Bp. 1932. Lehel.
  • Nép nép után. Bolsevista népgyilkosságok. Bp. 1944. Centrum.
  • Nincs kibúvó! Berlin.
  • Norvég hadjárat. Hősköltemény, 24 lap., képekkel fűzve. Bp. Stádium.
  • Nógrádi vitézek naptára 1944. Balassagyarmat, 1944. Nógrádi V.
  • Női Honvédelmi Munkaszolgálat. Finn füzetek.
  • Nyakszirtlövés. (A katyni halálerdő.) Bp. Centrum.
  • Nyári Pál: Isten fegyverei. Pécs, Rákóczi ny. rt.
  • Nyáry Iván: Bolgár hősök, örök katonák. Bp. 1944. Magy. Hird. Iroda.
  • Nyáry László: Kegyelmes urak között a gyűjtőfogházban. Bp. 1936. Turul.
  • Nyékhegyi István Társadalom és a zsidóság. Bp.1943.
  • Nyékhegyi István: A Trianont előkészítő hazaárulások leleplezése
  • Nyilas Áfium-Vörös maszlag. Kassa, 1939. Ifj. Rácz Kálmán k.
  • Nyilas Kalendárium. Szerk.: Fiala Ferenc. Bp. 1939. Összetartás.
  • Nyilas és nem-nyilas magyarokhoz. Turán f. I. sor. 4. sz. Bp. 1938.
  • Nyilas és nemnyilas magyarokhoz! Túrmezei U. a. Bp. 1938. Reé. (Turán Füzetek I.)
  • Nyilas és nemnyilas magyarokhoz! Túrmezei. Bp. Csernai.
  • Nyilas évkönyv, 1941. Szerk.: Rajkay L. Bp. 1940. Könyv- és L.
  • Nyilas könyv 1940-41. Nyilas kiadó. Bp. 1940.
  • Nyilas roham. Röpirat. é. n.
  • Nyilaskeresztes Párt Mozgalmi Tájékoztató szerv.vez. és tiszt.vis. r. 1940.
  • Nyilaskeresztes Párt Mozgalmi hírek, szerv.vez és tiszt.vis. r. Bp. 1940.
  • Nyilaskeresztes Párt Mozgalmi közlemények szerv.vez. és tiszt.vis. r. 1940.
  • Nyilaskeresztes Párt Mozgalmi tudósító szerv.vez. és tiszt.vis. r. Bp. 1940.
  • Nyilaskeresztes Párt Pártközlemények szerv.vez. és tiszt.vis. r. Bp. 1940.
  • Nyilaskeresztes Párt Szervezeti szabályzat. Bp. 1943. Held.
  • Nyilaskeresztes Párt Tájékoztató közlemények. Bp. 1940. Nyilasker. Párt or.
  • Nyilaskeresztes Párt országépítő programmja. Bp. Kellner. 1939.
  • Nyilaskeresztes Párt célkitűzései. Nyilask. P. Hung. Mozg. 1944.
  • Nyilaskeresztes Párt propagandaosztálya. Csia S. beszéde. 1944.
  • Nyilaskeresztes Párt. Mozgalmi értesítő. Bp. 1940. Budai-Bernwallner.
  • Nyilaskeresztes Párt: Honvédek. Bp. 1944. Athenaeum.
  • Nyilaskeresztes Párt: Magyar Tisztek. Bp. 1944. Athenaeum.
  • Nyilaskeresztes irányelvek. Bp. 1940. Hornyánszky.
  • Nyilaskeresztes program. Bp. Nyilaskeresztes K. 1. sz.
  • Nyiri László: Hatszázmillió ember harca. Bp. 1940. Tolnai.
  • Nyiry Gyula Az októberi forradalom demokráciája. Bp. 1926. Hornyánszky.
  • Nyiry Gyula: Hogyan készítette elő a Károlyi-kormány a proletárdiktatúrát.
  • Nyiry László, székelyhidi Partizánháború. Bp. 1942. Stádium.
  • Nyiry László, székelyhidi Történelmi igazságszolgáltatás 1938-41. Bp.1942.
  • Nyiry László, székelyhidi Világháború 1940-ben. Bp. 1940. Tolnai.
  • Nyiry László, székelyhidi: Hadigépek ezrei Anglia ellen. Bp. 1940. Tolnai.
  • Nyisztor Zoltán Magyar Góg. Bp. Korda.
  • Nyisztor Zoltán: Bangha Béla élete és művészete. Bp. 1941.
  • Nyílt parancs: Nyilaskeresztes P., Andrássy-út 60. Bp. 1944.
  • Nyíri László, székhelyi: Történelmi igazságszolgáltatás. 1938. Bp. 1941. Országos Közm. Tanács.
  • Oberlindober, Hans: Tizenkét év harca. Bp. 1941. Centrum.
  • Objectivicus: Nincs többé antiszemitizmus. Bp. 1941. Hollósy J.
  • Okmánygyűjtemény a német-lengyel viszály utolsó fázisához.
  • Okolicsányi László dr.: A magyar belpolitika jövője. Bp. 1920.
  • Olasz hadsereg, Az. Bp. 1940. Fórum.
  • Olasz légi haderő, Az. Bp. 1940. Fórum.
  • Olasz-abesszin konfliktus, Az. A népszövetséghez benyújtott olasz memorandum kivonata. Róma, 1935. Nov.
  • Olay Ferenc A magyar kultúra válságai. Bp. 1929. Légrády.
  • Olay Ferenc Mit tanítanak a románok! Bp. 1935. M.N.Szöv.
  • Olay Ferenc: A magyar művelődés kálváriája. Bp. 1930.
  • Olay Ferenc: Háborús felelősségünk. Bp. 1933. A szerző.
  • Oláh Ernő M. N. Szoc. Párt törekvéseinek erkölcsi alapjai. Mezőb., 1931.
  • Oláh Ernő: A hősies idealizmus útján. Mezőberény, 1931. Baltha.
  • Oláh György Őrvezetőből diktátor. Bp. 1935. Stádium.
  • Oláh György Egy kilépő naplója. Bp. 1941. Stádium.
  • Oláh György Görögtűz. Az ellenforradalom regénye. Bp. 1926. M. Irod. T.
  • Oláh György Lázadás a Tiszánál. Bp. 1933. Singer és Wolfner.
  • Oláh György: Jajkiáltás a Ruténföldről. Bp. 1928. A Magy. Nemz. Szöv. k.
  • Olivecrona: Anglia vagy Németország. Berlin, 1941. W. Greve.
  • Oppoltzer Béla: A kapitalizmus termelési rendszerének állítólagos válsága és a kommunizmus. Rákosp. 1932.
  • Orbán Ferenc: Kik teremtették meg a húsz év előtti forradalmat. Bp. 1939.
  • Orbók Attila: Ki árulta el a hazát? Bp. 1919. Világirodalom.
  • Oriani, Alfredo: Az eszmék forradalma. Előszó: Mussolini. ’38.
  • Oriani, Alfréd: Az eszmék forradalma. Előszó: Mussolini, B. 1939. M. Jog.
  • Orosz M.: A szervezés és annak jelentősége a nemz. szoc. államban. 1942.
  • Orosz v. nemes ditrói: A magyar légierők teljesítményei a Kárpátoktól a Dnyeperig.
  • Orsós Ferenc 1941. Bp. Stádium.
  • Orsós Ferenc 1942. Bp. Stádium.
  • Orsós Ferenc 1943. Bp. Stádium.
  • Orsós Ferenc A Mone elnökének beszéde a debr.-i Csaba B. E. 1941. évi nov. 22-én tartott emlékünnepén. Bp. 1942. Stephaneum.
  • Orsós Ferenc A házassági törv. fajvédelmi kieg. a felsőház előtt. Klny. 1941.
  • Orsós Ferenc Elnöki székfoglaló a MONE 1936. évi dec. 17-én tartott közgyűlésén.
  • Orsós Ferenc Előzetes beszámoló legutóbbi németországi utamról. 1941.
  • Orsós Ferenc Európa biológiai veszélyeztetettségének leküzdése. Bp.
  • Orsós Ferenc: A Mone elnökségének berlini látogatása. Bp. ’40.
  • Orsós Ferenc: A magyarság jövő feladatai.Klny. Bp. 1940. Stephaneum.
  • Orsós Ferenc: Finnországi benyomások. Bp. 1939. Stephaneum.
  • Országos Katolikus Nagygyűlés, XXX. Bp. 1942. Actio Cath.
  • Országos Katolikus Nagygyűlés, XXXI. Bp. 1944. Actio Cath. (Tóth L. és Közi-Horváth J. beszédei miatt.)
  • Országos Magy. Színművészeti Akadémia 1941/42. tanévről szóló értesítője, Az. Bp. 1942. Jövo.
  • Országos Sajtótanács ügyrendje, Az. Bp. 1939. Stádium.
  • Ortutay Tivadar: Cseh világ a Kárpátokban. Ungvár, 1941. Szerző kiad.
  • Osdy Márton: Beszélgetés Katynról. Bp. 1944. Könyv- és Lapkiadó rt.
  • Ossendowski, Ferdinánd Ázsiai titok, ázsiai emberek. Bp. 1925. Franklin.
  • Ossendowski, Ferdinánd A sötét Kelet árnyéka. Bp. 1923. Franklin.
  • Ossendowski, Ferdinánd U. a. II. kiad. 1926.
  • Ossendowski, Ferdinánd: Istenek, emberek és állatok. Bp. 1925.
  • Ossendowsky: Lenin. Bp. 1930. Franklin.
  • Ottlik László A politikai rendszerek története. Bp. 1940. Magy. Szemle T.
  • Ottlik László: A marxizmus társadalomelmélete. Bp. 1922. Fran.
  • Ottlik László: A politikai rendszerek. Bp. 1939. Egyet.
  • Ottlik László: Bevezetés a politikába. Bp. 1944. Egyet.
  • Öhquist, Johannes: A Führer birodalma. Ford.: Kolosváry-Borcsa M. 1940.
  • Örmény Zoltán v.: Felderítő osztag előre! Veszprém, 1942. Egyházmegyei.
  • Östör András: A német munkásság szervezetei. Bp. 1942.
  • Ösz Béla dr.: Benes. Bp. 1941. Magy. Nem. Szöv.
  • Öt világrész harca. A Pesti Hírlap évkönyve 1943. Pesi H. Rt.
  • Ötéves terv, Az orosz Szovjet gazdasági offenzívája Európa ellen. Bp. 1931.
  • Őrsi, Pietro A gyermekvédelem Olaszországban. Róma, 1939.
  • Őrsi, Pietro: A mai Olaszország. Bp. 1933. Franklin.
  • Paál Jób: A száznapos szegedi kormány. Bp. 1919.
  • Padányi Gyula Jenő Őrségváltás. Bp. 1935. A szerző.
  • Padányi Gyula Jenő Nincs megállás. Bp. 1938. A szerző.
  • Padányi Gyula Jenő Szárazvám. Bp. 1931. Globus.
  • Padányi Gyula Jenő: Jégtörő. Bp. 1936. Mérnökök nyomdája.
  • Padányi V. Vörös vihar. Bp. 1943. Stádium.
  • Padányi V.: Összeomlás 1918-19. Az iglói géppuskások regénye. Szeged, 1942. Ablak.
  • Padányi-Tarjék: Egyetemes és magyar történet. Szeged, 1943. Szegedi Újn.
  • Pados Pál Csillagok a Don felett. Bp. 1943. Révai.
  • Pados Pál: A fehér halál országa. Bp. 1941. M. Népművelők T.
  • Pados Pál: Szovjetoroszország felett. Bp. 1942. Révai.
  • Pajzs Elemér: Salazár. Bp. 1942. Auróra.
  • Palatinus József A szabadkőművesség bűnei. Bp. 1938. Budai-Bernwallner.
  • Palatinus József: A szabadkőművesség bűnei. Bp.1921. E.K.N.L.
  • Palatinus József: Szabadkőművesek Magyarországon. 1944. Könyv- és L.
  • Palotay Dénes: Omszki túszok. Keszthely, 1942. Helikon.
  • Panait, Istrati Más fény felé. A Szovjet 1930-ban. Bp. 1932. Géniusz.
  • Panait, Istrati: Helytelen utakon. Bp. 1939. Géniusz.
  • Panajoth Gyula: A bolsevikiek országa. Bp. 1921. Váci fegyint.
  • Pap József: A fasizmus vezéreszméi. Bp. 1937. Jogállam.
  • Pap László: Mussolini élete. Bp. 1941.
  • Papini, Giovanni Az én Itáliám. Bp. 1940. Athenaeum.
  • Papini, Giovanni: A mi háborúnk. Bp. 1941. Fórum, Magyar-Olasz Szemle.
  • Papini, Giovanni: Gog. Bp. 1934. Vigilia.
  • Papp Gyula: Miénk a híd. Bp. 1943.
  • Papp István: A finn példa. Bp. 1942. Stephaneum.
  • Papp István: Finnország. Bp. 1938. Magyar Szemle Társ.
  • Papp Jenő: Krónikák könyve. Bp. 1942. Múzsa könyvkiadó v.
  • Papp Zoltán, F.: Egy nép újjászületése 1918-41. Bp. 1944. Centrum.
  • Paradicsom vagy pokol? Megrázó képek a szovjetből. Bp.
  • Pataky Géza: Ég és föld között. Bp. 1942. Stádium.
  • Patek: Üzen egy nemzedék. Bp.
  • Pater István: A mi Kapisztránunk a forradalmi években. Szeged, 1920. Juhász István kiadása.
  • Patkó Olivér, Eberhardi: Nem veszett el Magyarország sohasem. Sarkad, 1935.. A szerző.
  • Paulay Gyula dr.: A zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról szóló 1939: IV. tc. 1939. Franklin.
  • Pavelics, Ante: A forradalom leánya. Ford.: P. Tarczay Gizella. Bp. 1944.
  • Pavolini, Alessandro: Toscanai felhők. Bp. Stádium.
  • Payr Hugó: József királyi herceg. Bp. Szerző.
  • Pazár Zoltán dr.: Versek. Bp. 1942. Mérnökök nyomdája.
  • Pákozdy Ferenc: Förgetegben. Hódm.v.hely, 1943. Ladányi.
  • Pálffy Cézárok, pápák és Mussolini Rómája. Bp.1938. Élet.
  • Pálffy László gr.: A kormány kivételes hatalma. Bp. 1912. Griff.
  • Pálffy: A magyar nemzet őstörténete és a zsidóság.
  • Pálfy Fidél: Pillanatfelvételek, nagy korok fordulása küszöbén. Magyaróvár.
  • Pálos Károly dr.: Szociális igazságot! Szombathely, 1937. A szer.
  • Pánkov-Kaprovszky-Orlovszky: Magyarország-Bulgária.1943.
  • Párt és állam. A m. nemz.szoc. párt politikája. Összeáll. Hubay K. Bp. 1944.
  • Pártközlemények. Nyilaskeresztes Párt. Bp. 1940. Budai-Bernwallner.
  • Páthy Kálmán: Érik a győzelem. Bp. 1942. Centrum.
  • Pázmány Ödön dr.-Lukász Alfonz dr.1943.Pehm József: Az édesanya. I. kötet. Zalaegerszeg, 1940. Zrínyi ny.
  • Pázmány Ödön dr.-Lukász Alfonz dr.: A m. kir. posta jogász és mérnök tisztviselői orsz. egyesületének története. 1918-43. Bp.
  • Pázmány Ödön és Lukász Alfonz: A magy. kir. posta- és mérnöktisztv. o. e. tört. 1918-43. Bp. 1943.
  • Pekár Gyula: Danton. Bp. 1920.
  • Peleskey Ferenc: A nemzeti egység trilógiája. Pápa, 1935. A szer.
  • Penn-Penkov-Kiprovszky és Orlovszky D.: Magyarország-Bulgária. Bp. 1943. Orlovszky D. kiadása.
  • Perényi Zsigmond bárónak, a M. Nemzeti Szöv. orsz. elnökének Bp-en, 1935. XI. 26-án a szövetség közgyűlésén tartott beszéde.
  • Perneczky Béla: Koreszméink. Bp. 1943. Egyetemi.
  • Pesthy Jenő: A bolsevizmus rémnapjaiból. Bp. 1921. Apostol.
  • Pesti Újság évkönyve 1943. Stádium Rt.
  • Pesti Újság kalendáriuma 1941-42-43. Szerk.: Fiala F. Bp. 1941-43. Horny.
  • Pesti Daloskönyv. Filmdalok. Bp. Nyárádi.
  • Pesti Hírlap évkönyve 1943. Bp. 1943. Pesti Hírlap Rt.
  • Pethes László dr., kechkeméthi: A Szarmát Alföld történelme és néprajza. Szovjet-Oroszország feldarabolása. Nagyvárad.
  • Pethő Sándor: Világostól Trianonig. Bp. 1925. Enciklopédia Rt.
  • Petressné Olaszliszkai Liszkay Anna: Köszöntünk Erdély! Köszöntünk Délvidék! Kispest, Bánsági ny.
  • Petz Lajos Felpéczi dr.: Győr város zenei élete. Győr, 1930.
  • Péchy Henrik dr. A történelmi hullámelmélet és a tört. jövő kiszámítása. Bp.
  • Péchy Henrik dr.: A m. nemz. szoc. politikai és gazd. programmja. Bp. 1937.
  • Példázat a zsidó erkölcsről. Ford.: Wiesel Károly. Kispest, 1941. Fischhof.
  • Péthy Kálmán: Érik a győzelem. Bp. 1942. Centrum.
  • Pflug, Hans: A német birod. autóutak, számos ered. fényképpel. Bp. 1941.
  • Picht, Werner Az illúziók vége. A nyugati hadjárat. Bp. 1942. Stádium.
  • Picht, Werner Katona ember. Bp. 1941. Centrum.
  • Picht, Werner: A német nagyvezérkar jelenti. Bp. 1940. Kókai.
  • Pikáli József: Ének a villámháborúból. Szenc, 1943. Szerző kiad.
  • Pilch Jenő: Horthy Miklós. Bp. 1928. Athenaeum.
  • Pilisi József: A zsidó. Bp.-Debrecen, 1938. Beke.
  • Pini, Giorgio: Mussolini. Ford.: Widmar A. Bp. 1940. Athenaeum.
  • Pirovich Lajos A harmadik birodalom tükre. Bp. 1934. Medika.
  • Pirovich Lajos: Az új eszmék rugói. Bp. 1940. Szerző kiad.
  • Podmaniczky György br.: Az őszirózsás “forradalom” a bp.-i honvéd huszár kaszárnyájában. Bp.
  • Podrabszky-Ince: Mussolini gazdasági eredményei. Bp. 1938. Mérnökök.
  • Poén: Egy színmagyar város szenvedése szerb megszállás alatt. Bp. 1919.
  • Pohárnok Jenő: A győzelem útja. (Színpadi játék.) Bp. Actio C.
  • Polzovics Iván: A nemzetiszocializmus államfője. Bp. 1936. Magy. Közig.
  • Poncins, Leon de: A forradalom titkos erői. Bp. 1939. Stádium.
  • Pongrácz István: Ép testben, ép lelket! Bp. 1943. Könyvnyomda.
  • Pongrácz Jenő dr.- A vegyesházasságról és a fajvédelemről szóló törvény. ’41
  • Pongrácz Jenő dr.- A zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról szóló 1939: IV. tc. Bp. 1939. Szerző.
  • Pongrácz Jenő dr.: A zsidótörvény 1939.IV. tc. és végrehajtási rendeletei. Bp. 1942. Szerző.
  • Poór Miklós: Huszárok Keleten. (Frontregény.) Bp. 1942. Szemes.
  • Poór Miklós: Riadó Japánban. Frontregény. Bp. 1942. Szemes.
  • Popoff Mihály: Az orosz lélek. Debrecen, 1938. Bertók Lajos.
  • Popovics József: Harc egy falat kenyérért. Timisoara, 1935. A szer.
  • Popper József: Mai Szovjetoroszország. Bp. 1929. Világirod.
  • Posta Péter dr.: Ellenfeleink. Bp. Könyv- és Lapkiadó rt.
  • Posta Péter: Az új munkaállam megalapozása. Bp. 1941. Magy.
  • Postha Vilmos és Kriston József: Legénységi hadinaplók. Bp. 1942.Vitézi R.
  • Postha Vilmos: Élményeim a Szovjetoroszország elleni hadjáratban. Bp. Vit.
  • Pozzi, Henri A háború bűnösei. Bp.
  • Pozzi, Henri Századunk bűnösei. Bp. 1936. Arany J..
  • Pozzi, Henri: A háború visszatér… Bp. 1934. Marjay F. kiadása.
  • Pöndör Frigyes: A turanizmus ismertetése. Bp. 1936. A szerző.
  • Preszly Loránd Népek és gépek háborúja. Bp. 1941. Tolnai.
  • Preszly Loránd dr.: Ők ketten. Bp. 1943. Athenaeum.
  • Preszly Loránd: Az élet útja. Szeged, 1932. Városi ny.
  • Prien, G.: Életutam Scapa Flowig. Bp. Stádium.
  • Pro Patria. Bp. 1940. M. Jogász Sportegylet.
  • Pro Patria. Bp. 1943. M. Jogász Sportegylet.
  • Prohászka Ottokár Soliloquia. Bp. 1929. Szt. István T.
  • Prohászka Ottokár: A diadalmas világnézet. Esztergom, 1903, 1906. 4. k. 1925. 5. k. 1928. 6. k. 1935. Bp. Szt. István.
  • Prohászka Ottokár: Iránytű. Bp. 1930. Szt. István T.
  • Próbacsendőrök tankönyve. Büntető.t.k. II. Bp. 1941. M.K.B.m.
  • Próbacsendőrök tankönyve. Illetményszab. IV. 1941. M.K.B.m.
  • Próbacsendőrök tankönyve. M. történelem. Bp. 1941. M.K.B.m.
  • Próbacsendőrök tankönyve. Szolg szab. I. Bp. 1941. M. K. B.m.
  • Puky Endre dr. beszédei: Húsz év után. Bp. 1939. A szerző.
  • Puntila, R. A.: Bajtársi szellem a finn társ. egységének alapja. 1943.
  • Pupulus: Utópia. Az erősek világállama. Zsidó ábrándok paródiája. Bp.1938.
  • Puskás Lajos dr.: Az új olasz ember. Bp. 1936. Egyetemi.
  • Quo vadis Hungária? Fajvéd. könyvsorozat. Bp. 1937. Nemz. Élet.
  • Rab Gusztáv: Belvedere. Bp. Singer és Wolfner.
  • Rachmanova, A. A bécsi tejesasszony. Bp. Dante.
  • Rachmanova, A. A család halála. Bp. Centrum.
  • Rachmanova, A. Gyermekkorom. Bp. 1935. Dante.
  • Rachmanova, A. Házasság a vörös viharban. Bp. 1934. Dante.
  • Rachmanova, A. Irgalom. Bp. 1936.
  • Rachmanova, A. Naplója. Bp. Dante.
  • Rachmanova, A. Szerelem, cseka, halál. Bp. 1934. Dante.
  • Rachmanova, A.: Paradicsom, vagy pokol. Bp. Centrum.
  • Raczkó Lajos: A légierők haditudósítói jelentik. Bp. 1942. Stádium.
  • Rada Tibor: Kivételek a zsidótörvény alól és azok igazolása. ’39
  • Radványi Kálmán: Az igazságtól nem kell félni. Bp. 1941. Athen.
  • Raffay Sándor: A zsidókérdés története. Bp. 1941. Egyetemi ny.
  • Railo, Lino: Tavaszi eső. Bp. 1944. Kultúra.
  • Rajcsányi László: Horthy István album. Bp. 1944. Athenaeum.
  • Rajniss F.-Trettina J.-Mandorff E.-Ecsey T. előadásai. A magyar értelmiség válsága. Bp. 1931. Egyetemi ny.
  • Rajniss Ferenc: A jobb magyar életért- cikkeiből. Bp. 1936. Kertész.
  • Rajniss Ferenc: Nyílt levél gr. Teleky Pál m. kir. miniszterelnök úrhoz… Bp. 1941. Centrum.
  • Rakáts Lajos: A vulkán. Bp. 1943. Centrum.
  • Rakáts Lajos: Szovjet fogságban. F. k.: Váradi L. M.K.Honvéd H
  • Rand, Ayn: Fogoly lelkek. Bp. Magyary Könyvk.
  • Ratkóczy Tibor: Abesszínia új arca. Bp. 1940. Stádium.
  • Rácz E.: A német győzelmek titka. Bp. 1940. Egyet.
  • Rácz István: Karjalában harcoltam. Bp. 1944. Turul.
  • Ráday L. Ilonka: Margit. Bp. Makkay Zoltán kiadása.
  • Rákosi Zoltán, illyefalvi: Az égő szív. Bp. 1938. Egyetemi ny.
  • Rákóczi Béla: Közüzemi alkalmazottak zsebkönyve 1944. Bp.
  • Ráttkay R. Kálmán A szovjet tervgazdaság mai állása. Bp. 1933. Hajdu.
  • Ráttkay R. Kálmán Aki megmentette Európát. Bp. 1940. Centrum.
  • Ráttkay R. Kálmán Modern országépítés. Bp. 1936. Hajdu.
  • Ráttkay R. Kálmán: Európa és Mo. a nemzeti szocializmus útján. Bp.
  • Rátz István: Karjalában harcoltam. Bp. 1944. Turul.
  • Reed, Douglas: Kiválasztott nép-e a zsidó? Bp. 1944. Bethlen.
  • Reformnemzedék programja, A. Bp. 1936. Centrum.
  • Reformnemzedék programja. Bp. 1936. Centrum.
  • Regős Ferenc: Az olasz korporatív állam érdek- és társ.védő intézm. 1939.
  • Reichert, F. dr.: Franciaország mint Anglia zsoldos katonája. A német információs szolgálat kiadása.
  • Reinhard, Frank: Anglia uralma Indiában. Bp. Stádium.
  • Reiszenberger Ottó: Vörös Európa? Bp. 1940. M. T. I.
  • Rektor János: A feltámadás reményében. Miskolc, 1936.
  • Renner, Werner: A nemzetiszocializmus népjóléti szerv. B.1943.
  • Rentorff, F. M.: A slum. Nyomortanyák Angliában. Bp. 1941. Pfeifer.
  • Reventlow, Erns gr.: Nemzeti szocializmus az új Németo.-ban. M.óvár. 1933.
  • Rezessy Zoltán A harmadik birodalom politikai és társadalmi rajza. 1938.
  • Rezessy Zoltán: A harmadik birodalom kultúrképe. Bp. 1939. Főv. K.
  • Réthey Ferencné dr.: A revízió nagyasszonya.
  • Révai Mór Jánosné: 1918-19.
  • Révay József: Gömbös Gyula élete és politikája.Bp. 1934. Frank.
  • Révey István gr.: A belvederi magyar-szlovák határ. Bp. 1941. Athen.
  • Rézler Kornél: Kapitalista világrend vagy bolsevizmus? Bp. 1931. Steph.
  • Ribbentrop, Joachim von Bp. 1940. Klny. a Pester Lloydból. Pesti Lloyd.
  • Ribbentrop, Joachim von Európa szabadságharca. Bp. 1941. Centrum.
  • Ribbentrop, Joachim von beszéde a háromhatalmi egyezmény 2. évford. 1943. dec. 12-én Bp. C.
  • Ribbentrop, Joachim von- beszéde Berlinben 1941. nov. 26-án. Bp. 1941.
  • Ribbentrop, Joachim von: Danzigi beszéde 1939. okt. 24-én. Bp. 1939.
  • Richter Jenő: A kommunizmus bukása. Bp. 1919. Helios.
  • Rimaszombat és vidéke keresztény iparos és kereskedő tagjainak 1941-42-43. évi névjegyzéke. Rimaszombat, 1943.
  • Risztánovics István: A mezőgazdasági termelés fokozására irányuló törekvések a Harmadik Birodalomban. Bp. 1942.
  • Ritter, Gaston: A zsidóság és az Antikrisztus árnyéka. Pozsony, 1944.
  • Ritzky Katalin: A fasiszta Olaszország önellátási törekvései ipari és gazdasági téren. Bp. 1943. Held.
  • Rodionov Iván: Kornilov hadjárata, nem mese, hanem valóság. Bp. 1927.
  • Rodionov, Iván: Nincs kegyelem. 1-2. k. Bp. 1929. Stádium.
  • Roelli: Emigránsok. Bp. 1940. Centrum.
  • Rohan Károly Antal: Európa jövője. Bp. 1944. Sylvester.
  • Rohden Péter Richárd: A francia politika felemelkedése és alkonya. 1941.
  • Rohling Ágoston U. a. Ford. F. Gy. Gyula, 1939. Dürer.
  • Rohling Ágoston U. a. Ford. és kiad. Luzsénszky Alfonz. Bp. 1940. Mérnökök.
  • Rohling Ágoston: A talmudzsidó. Eger, 1882. Szelcsányi G.
  • Rolla Margit: Utazás a háborús Finnországban. I-II. Bp. 1943.
  • Rommel Ervin, Afrika hőse. Részletes adat. alapján össz. saját tisztjei. 1942.
  • Rommel vezértábornagy: Gyalogság előre. Bp. 1943. Danubia.
  • Rongyos gárda harcai, A. Írta egy Rongyos. Bp. 1939. Stephaneum.
  • Roósz József ifj. Földreform vagy parasztpolitika. Bp. 1941. Centrum.
  • Roósz József ifj. Kapitalizmus vagy kommunizmus. Bp.
  • Roósz József ifj. Pénz vagy becsület. A kamatrabszolgaság megtörése.1936.
  • Roósz József ifj.: Általános párt- és államépítési irányelvek. Bp. 1941. Turul.
  • Rosenberg, Alfréd: Zsidókérdés világprobléma. Bp. 1944. Centrum.
  • Rostás József: Gyozni kell. 1-2. k. Kolozsvár, 1943. Lengyel.
  • Rostkowicz Artur: Debrecen vörösre mázoltan. Debrecen, 1931.
  • Rosztoczy Ernő: Tájékoztató a m. kir. honvédorvosok által végzett fajkutatások eredményeiről. Bp. 1942. Korda.
  • Róna Lajos: Harminc év az újságíró-pályán. I/III. Bp. 1930. Szerző kiad.
  • Rónay Károly, esgyáni: A tóra és népe. Bp. 1929. Held.
  • Rónás József vit: Erdélyünk és honvédségünk. Bp. 1942. Vitézi R. Z. csop.
  • Rózsa József: Erdély üzen. Nagyvárad. Szerző.
  • Rózsás József: Új magyar vártán. 1-2. k. Bp. 1945. Stádium.
  • Röck Gyula A krisztianista párt vezérelvei. Bp. Krisztianista p.
  • Röck Gyula A magánjog és a magántulajdon. Bp. Kókai Lajos.
  • Röck Gyula Dániel jövendölése, a világ vége és a zsidó jövője korunk látószögéből. Bp. Kókai Lajos.
  • Röck Gyula Irodalom és művészet. Bp. Krisztianista Nemzeti Szoc. csoport.
  • Röck Gyula Krisztianizmus és nemzetiszocializmus. Bp. Nemzeti Szocialista Párt Krisztianista csoportja.
  • Röck Gyula: Dániel jövendölései. Bp. 1944. A szerző.
  • Rökk I.: A fasizmus eredete és fejlődése. Bp. Renaissance.
  • Rubint Dezső: Az összeomlás. 1918. Bp. 1922. Glóbus.
  • Rugonfalvi Kiss István: Út az élet felé. Debrecen, 1932.
  • Rugonfalvi Kiss István: A magyar nemzet hivatása. Ábrahám és S.
  • Rupp Róbert: A kitaszított munkás. Bp. 1941. Stádium.
  • Ryner-Mád Ferenc: Zsidó antiszemitizmus. Bp. 1939. Periszkóp-Hajnal.
  • Saád Béla: A Dunától a Donig 1942 nyarán. Bp. 1942. Stádium.
  • Saád Ferenc Hadak útján. Bp. 1941. Egyetemi.
  • Saád Ferenc Honvédelem-nevelés. Bp. 1943. O. Közokt. Tan.
  • Saád Ferenc Nevelőállam. Bp. 1942. Stádium.
  • Saád Ferenc Világnézeti és nemzetpolitikai feladatok a női nemzetvédelem terén. Bp. 1942. Pallas. Klny.
  • Saád Ferenc dr.: Nevelőállam. Stádium rt.
  • Saád Ferenc: A nagyváradi hadapródok. (Jaski István rajzaival.) Bp. Dr. Máthé Károly.
  • Saád Ferenc: A nő a honvédelem szolgálatában békében és háború idején. Bp. 1942. Pallas.
  • Saád Ferenc: Haramiák kezébe kerültünk. Bp. 1943. M. Népműv. Társ.
  • Saád Ferenc: Katonai nevelés. Pécs, 1940. Szerző. 2. k. 1940.
  • Sachs, Siegfried: A krími ejtőernyős. Bp. 1943. Viktória.
  • Sagittarius: Európa és Németország sorsa.
  • Sajgó Jenő: Az orosz ötéves gazdasági terv és a szovjet hadsereg.
  • Sajtó-káté. Gyakorlati útmutatás a katolikus sajtóterjesztés ügyében. Bp. Actio Catholica.
  • Sakharov: A cseh légiók Szibériában (Eckhard T. elősz.) 1932.
  • Salazar, Oliviera: Békés forradalom. Athenaeum. Bp. 1941.
  • Salló János vezetése alatt működő Nemzeti Front. Magyar Szocializmus. Bp. Nemzeti Front kiadása.
  • Salvarelli, Augustino: Itália története. Bp. 1942. Athenaeum.
  • Samassa János dr. gesztóci Naplómból II. 1920. A szerző.
  • Samassa János dr. gesztóci: Naplómból I. Bp. 1920. A szerző.
  • Saraja, Viljo: Megváltott ország. Élmények az 1939-40-es finn-orosz háborúról.Győr, 1941.
  • Sarfatti, M.: Mussolini élete. Bp. 1927. Egyet.
  • Sarló és kalapács árnyékában, A. M. nyelvű képes röpirat. é. n.
  • Sarolea: Szovjetoroszország. Bp. 1925. Stádium.
  • Sassi Nagy Lajos: A turanizmus mint nemzeti, faji és világeszme. Bp. 1942.
  • Sassy Nagy Lajos: A Turanizmus, mint nemzeti, faji és világeszme. Bp. 1918. Pátria.
  • Sándor Dénes: Moszkvai futár. Bp. 1942. Központi Sajtóvállalat.
  • Sántha-Drózdy: Ellenség a kapunk előtt. Bp. 1941. Budai-Bernwallner.
  • Sárdi Strehn Károly: Magyar nemzeti szocializmus. Kaposvár, 1935.
  • Sárga Ferenc: Megdöbbentő viszonyok a II. zsidótörvény évében a magyar vállalatoknál. tól Fenyő Miksának… Bp. 1939.
  • Sárga Ferenc: Megdöbbentő viszonyok. Bp. 1939. Szalay S.
  • Sávoly Lajos: Tavaszi felhők. Esztergom, 1923. Buzarovits
  • Scarfoglio, Carlo: Európa Anglia nélkül. Bp. 1940. Szerző.
  • Schadewald, Hans: Éhségzár Európa ellen. 1941.
  • Schaeffer, W. Anglia uralma Írországban. Bp. 1940. Pfeifer.
  • Schaeffer, W.: Háború asszonyok és gyermekek ellen. Bp. 1940. Stádium.
  • Schäffer István dr.: Liberalizmus, marxizmus, keresztény gazdasági rend. Bp. 1943. Könyv- és lapkiadó rt.
  • Schenke, Wolf: A sárgák háborúja. Bp. 1942. Révai.
  • Schirmer Ágost: A világzsidóság elleni harc állása jelenleg, módszerei és kilátásai. Bp. 1941.
  • Schmidt Imre Tanulmány az állam szoc. fejlődéséről a német nac.-ig. 1933.
  • Schmidt Imre: Korunk államalkotó eleme a népnemzet… Bp. 1933. Stádium.
  • Schmitz, Paul: Angol uralom a Nílus mentén. Bp. Pfeifer.
  • Schubert Ágost dr.: A királykérdés. (Törvényjavaslat az apostoli királyi hatalom szünetelő gyakorlásának újrafelvételéről.) Bp. 1937. Ger.
  • Schulcz József: Hitler és Sztálin között a liberalizmus romjain. Mezőberény, Baltha.
  • Schultz József N. Ütött a zsidó világuralom utolsó órája? Mezőberény,1937.
  • Schultz József N.: Nemzeti szocialista pártépítés. Az 1936. jan. 18-19-i m.o.
  • Schulze, H. G.: Nincs kibúvó.
  • Schuster, Walter: Pénzügyi csoda-e a német hadigazdaság. Berlin, 1941. Deutsche Zentraldruckerei.
  • Schwerin-Krosigk. L. gr.: Háborús pénzgazdálkodás. Bp. 1941. Sylvester.
  • Sebesfi László: Repülő hősök. Bp. 1942. Stádium.
  • Seeliger Emil: Hotel Sacher. Bp. Hajnak. (Zárszó miatt.)
  • Segédlet az alosztályparancsnokok számára. Bp. 1942. Athen.
  • Segíthet-e Amerika Anglián? Mi a blöff és mi a valóság. Bp. 1941.
  • Senex Studens: A középeurópai béke útja. Bp. 1933. Centrum.
  • Seppdnen, Unto: Az orosz határon. Bp. 1943. Béta.
  • Serly Antal: A zsidóságra vonatkozó magyar törvények. Bp. 1939. Nyilas.
  • Sértő Kálmán Ilyen az élet. Bp. Turul Sajtóvállalat.
  • Sértő Kálmán Versei. Bevezetés: Fiala Ferenc. Bp. 1943. Centrum.
  • Sértő Kálmán: Aranykenyér. Bp. 1940. Centrum.
  • Sértő Kálmán: Esett a hó. (Versek.) Bp. 1939. Összetartás.
  • Sgardelli, Caesar, de: A haza szolgálatában. V. gróf Takách-Tolvay József előszavával. Bp. 1943.
  • Sheel, G. A.: A német diákság. Bp. 1943. Sylvester.
  • Siebert, Wolfgang: A német munkaalkotmány fejlődése és alapelvei. 1941.
  • Siilasvuo: Suossalmi. Bp. 1941. Vitézi R. Z. csop.
  • Siklay Dezső: Turul madár szállj. Bp. 1937. A szerző.
  • Siklóssy Pál: Szovjet álmok és valóságok. Bp. 1935. Révai.
  • Sillani, Tomaso: A fasizmus hadereje. Bp. 1940. Fórum.
  • Sima Ferenc: Süvít a nyíl. Bp. 1942. Centrum. (hirdetése miatt.)
  • Simándi Béla: A szovjetdiplomata. Bp. 1942. Népműv. T.
  • Simon Béla, Otrokocsi: Hazamegyünk. Mezőcsát. Keller Béla kiad.
  • Simon Ferenc: Az enyingi nyilasház.
  • Simoneit, Max: Szemelvények a német katonai irodalomból. Bp. 1943. Stád.
  • Simonyi Sándor dr.- Mi legyen a zsidókkal? Bp. 1822. Otthon.
  • Simonyi Sándor dr.: Potyorektól Számuely Tiborig… Kik tették tönkre Magyarországot? Bp. 1919. Horányszky.
  • Simonyi Vilmosné: Magyar sorsok. Szabadka, 1939. Simonyi V.
  • Sinka István: Fekete bojtár vallomásai. Bp. 1942. Magyar Élet.
  • Sinzig, P.-P. Nagymányoky: Embersorsok a viharban. Bp. 1943.
  • Sion bölcseinek jegyzőkönyvei. A bolsevikiek bibliája. Bp. 1922. E.Ker.L.
  • Sipeki Balás Károly dr.: A világválság és magyar érdekek. Bp. 1943. Egyet.
  • Sipos Árpád v.: Székfoglaló. Dr. Szacsvay József: Emlékbeszéd. Bp. 1938. Dr. Filó János kiadása.
  • Sipos Kamilló: A szocializmus tarthatatlansága. Klny. a Szent Imre Egyesület évkönyvéből. Kolozsvár. 1911. A szerző.
  • Six Ferenc Alfréd: Az európai belháborúk és a jelenkor egyesülési háborúja. Német Külügyi Tudományos Intézet.
  • Six, F. A.: A világpolitika fejlődésének szakaszai. Bp. 1944. Franklin.
  • Slezák Lajos dr.: Német kodifikációs törekvések története, eszméi és jelen állása. Bp. Klny. a Gazdasági Jog III. 8. sz.
  • Solmi, A.: Itália feltámadása. Bp. 1927. Athenaeum.
  • Solymári: A magyar kibontakozás útja. Bp. 1937. Ladányi.
  • Somogyi Ferenc A vitézi nemzetté nevelés célja. Bp. 1943. Stád.
  • Somogyi Ferenc Zsidójogunk fejlődésének áttekintése. Pécs, 1938.
  • Somogyi Ferenc: Istenért-Hazáért. Bp. 1941. Korda.
  • Somogyi Géza: Közszállítási szabályzat módosított magyarázatos kiadása, különös tekintettel a zsidótörvényre. Bp.
  • Somogyi István: A szabadkőművesség igazi arca. Bp. 1929. Apostol.
  • Somogyi Zoltán A június 24-i ellenforradalom és a ludovikások. Bp. 1920.
  • Somogyi Zoltán: A rémuralom napjaiból. Bp. 1922. Pátria.
  • Somogyvári Gyula v. Virágzik a mandulafa. Bp. 1933. Singer és W.
  • Somogyvári Gyula v.: Kalendárium. Bp. 1943. Singer és W.
  • Somogyvári Gyula vit.: És Mihály harcolt. Bp. 1943. Singer és Wolfner.
  • Soós Károly, vitéz bádoki beszéde a Kormányzó Úr Őfőméltósága magas színe előtt a Nemzeti Hadsereg Budapestre való bevonulásának 15. évfordulója alkalmából 1934.november 17-én. Bp. 1934. A szerző.
  • Soós Tihamér: Nemzetiszocialista nevelés a Harmadik Birodalomban. 1941.
  • Soós-Anker: GPU. Bp. 1943.
  • Sopp, Frieda: A német leányifjúság munkaszolgálata. 1943.
  • Sopron-Csorna-Kapuvár-Fülek… a vörösdúlás nálunk. Sopron.
  • Spanyolországban így “virrad”! Közérdekű könyvek 1. é. n.
  • Sporn A.: B. 56. nem jelentkezik. Háborús regény. Bp. 1942. Sas.
  • Sréter István: Nem, nem, soha. Bp. 1927. Viktória.
  • Stessel Ernő: Hadifoglyok élete Szibériában, krasznojarszki hadifogolytábor. Bp. 1925. A szerző.
  • Stettner Tamás: Tizennégy év Kun Béla életéből. Bp. 1919. Egy.
  • Stocker Antal: A nagy per. Bp. 1920. Hírlap.
  • Stoddard, L.: Lázadás a civilizáció ellen. Bp. 1931. M. jog. egy.
  • Stollenberg, Georg: Gyozni vagy meghalni. Bp. 1941. Auróra.
  • Stolpa Józsefné Magyar Asszonyok N. Sz. Orsz. ügyv. elnökének berlini útjáról Sz.-ben megtartott eladása. 1943.
  • Stolpa Józsefné: Magyar Asszonyok. Nemz. Sz. Évk. 1943-44.
  • Stolte István Miklós: Szovjetoroszország az adatok tükrében. Bp. 1941.
  • Strohmayer, Kurt: Stukák. Bp. 1942. Kókai.
  • Strom, E.: Az állam és a gazdaság. Bp. 1941. Sylvester.
  • Stueve, Friedrich: Amiről a világ hallani sem akart. Berlin 1940. N. Inf. Sz.
  • Sugár Ottó: A termelés csődje Szovjet-Magyarországon. Bp. 1919.
  • Sulkovszky Zoltán: Tokiótól Ceylonig. Bp. 1942. Kókai.
  • Sulyok Imre: A tábortűz könyve. Bp. 1944. Attila.
  • Suomi. Finnország írásban és képekben. Helsinki.
  • Surányi Miklós: A csodavárók I-II. Bp. 1920. Singer és Wolfner.
  • Surányi Unger Tivadar dr., v.: Magyar jólét az új Középeurópában. Bp. 1939. Klny. a Közgazdasági Sz. 1939. 5-6. sz.
  • Suszter Roberto: Orosz bolsevizmus Európa ellen. Bp. 1943. Stádium.
  • Svaszta Gyula Élethalálharc a tőkeuralom ellen. Mezőberény. 1937. N.Sz.P.
  • Svaszta Gyula: A nemzeti szocializmus országútján. Mezőberény. 1936.
  • Synon: A moszkvai kém. Bp. 1941. Aesopus.
  • Szabados Mihály Magyarok hazatelepítése- Zsidók kivándoroltatása. 1942.
  • Szabados Mihály: Földbérlő és szövetkezeti mozg. és munkáskérdés Olaszországban. Bp. 1934.
  • Szabályrendelet a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról szóló 1939: IV. tc. végrehajtásának tárgy. kiadott 7720/1939. M.E.sz. rend. Léva, Bars Hont vm. ’41.
  • Szabályrendelet a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról szóló 1939: IV. tc. végrehajtásának tárgyában kiadott 7720/1939. M. E. sz. rendelet 64.§-a alapján kiállított tanúsítványokért szedhető díjakról. Léva, 1941. Nyitrai és Társa.
  • Szabályrendelet a zsidók közéleti térfoglalásának korlátozásáról szóló 1939: IV. tc. végrehajtása tárgyában. Szatm. 1942.
  • Szabó Gáspár: Leleplezett bolsevizmus. Bp. 1942. Orsz. Nemzetvédő Sz.
  • Szabó Géza: Őrségváltás. Pécs, 1939. Dunántúl, Egyet.
  • Szabó Imre nyirádi: Tábori repülőtér. Bp. 1944. Hárfa.
  • Szabó István v. Nép és kultúra. Bp. 1926. Délpest-vm. Vitézi Sz.
  • Szabó István v.: Politikai rágalmak és cáfolatok…? Bp. Földm. K
  • Szabó István: A zsidó baromfi és tojásexportkartell üzelmei. Wien, 1938.
  • Szabó J. Pius: Szent István családja. Hogyan védekezzünk a nemzetgyilkos idegen erők ellen? Bp. 1924.
  • Szabó János: …a munkás kevés. Debrecen. Rom. kat. leánygimn.
  • Szabó László Mi okozta az összeomlást és a forradalmakat. Bp. 1922. Ath.
  • Szabó László: A bolsevizmus Magyarországon. Bp. 1919. Athenaeum.
  • Szabó László: Irredenták. (Drámai költemény.) Bp. 1923. Bp-i H.
  • Szabó Mihály: A nemzetiszocialista magánjog alapelvei. Szeged, 1936.
  • Szabó Mihály: Mit mondanak a számok a zsidókérdésben? 1938.
  • Szabó Miklós: A Harmadik Birodalom agrárpolitikája. Bp. 1934. Stephan.
  • Szabó Miklós: Kiev. 1943. Szerző.
  • Szabó Pál: Mi lett a szocializmusból. Bp. 1941. Stádium.
  • Szabó Sándor Lajos: Nemzeti munkaszolgálat. Eger, 1936. Érseki Líceum.
  • Szabó Zoltán dr.: A fajegészség, fajvédelem és fajnemesítés örökléstana. Bp. 1939. Stádium.
  • Szabó-Zaboretzky: A zsidók és a nemzsidók jogállása és jogviszonyai.
  • Szacsvay József dr.: A magyar élniakarás útján. Bp. 1931.
  • Szakáts Kálmán: A munka békéje Németországban. Bp. 1938. Szenkó.
  • Szalabasev, I. Ivanov: Most jöttem a Szovjetpokolból. Bp. Centrum.
  • Szalontai Gyula: Olaszok vezére, magyarok barátja. Bp. 1941. Egyetem.
  • Szamuelly Tibor élete és gaztettei. Bp. 1919. M. Kultúra.
  • Szathmáry R. A magyarországi kommunizmus. Bp. 1940. Hungária.
  • Szathmáry R.: Antibolsevista kiállítás a Pesti Vigadóban. Bp. 1941. Hung.
  • Szatmárhegyi Donát: Granicsárok éjszakája. Budafok, 1939. Sánta Gy. kiad.
  • Szatmáry István: Rákóczi földje visszatér. Bp. 1938. Singer és W
  • Szádeczky-Kardos Tibor: Horthy Miklós. Debrecen, 1941.
  • Szálasi Ferenc Út és cél. Bp.
  • Szálasi Ferenc Cél és követelések. Bp. 1935. Egyetem.
  • Szálasi Ferenc Hungarizmus. Bp.
  • Szálasi Ferenc: A magyar állam felépítésének terve. I. füzet. Bp. 1933.Egyet.
  • Számadó Ernő Miénk a holnap…! Bp. 1942. Szerző.
  • Számadó Ernő: És mégis győzünk! … Bp. 1942. Szerző.
  • Számadó Ernő: Fegyvert s vitézt éneklek… Versek. Bp. 1941.
  • Szász Béla: Diktatúra és diktátorok. Bp. 1938. Rábaközi.
  • Szász Károly: Emlékezés a vörös uralomra. Bp. 1922. Franklin.
  • Szász Károly: Tisza István. Élet- és jellemrajzi vázlat. Bp. 1920.
  • Szász Lajos: Emlékbeszédek vit. jákfai Gömbös Gyuláról. Bp. 1943. Stád.
  • Szászhalmi József: Kommunista téboly. Vér és terror. Bp. 1928. Helios.
  • Szászhalmi: Vér és terror. (Kommunista téboly.)
  • Száz okmány a háború előzményeinek történetéhez. Szemelvények a hiv.német Fehérkönyvből. Bp. St.
  • Szeberényi Lajos, Zs.: A parasztság története a legrégibb időktől napjainkig. Bp. 1937. Gergely.
  • Szeberényi Lajos: Marxtól-Leninig. Békéscs., 1933. Ev. Egyh. kk.
  • Szeberthy János: Az új Európa és Magyarország. Bp. 1942. Szerző.
  • Szegedi keresztény m. címjegyzék, Szeged, 1938. M. N. Sz. P.
  • Szekeres János: Pusztaszeri gondolatok. Szeged, 1936. Új Nemz.
  • Szekeres László: Férfiak és tettek az új Olaszországban. 1925 és 1929.Encik.
  • Szekér M.: A világháborútól a nemzeti újjászületésig. Bp. 1936.
  • Szendrei László: Három kovács. Bp. 1942. Forrás.
  • Szendrey László: Most 25 éve… Emlékezés a vörös uralom borsodi áldozataira. Hejobába. A szerző.
  • Szenkis: Szuomi harca. 1939-40. Helsinki, 1941.
  • Szent István országa és a mai Magyarország. Bp. 1939. Actio Cath.
  • Szentesy Alfonz (Luzsénszky): Zsidóveszedelem, vagyis a Talmud magyarul. I.,II. A “Kereszt” k. Bp. U.a. Szeged, é.n.
  • Szentgyörgyi Kósa István: Van feltámadás. Az Orsz. Prot. Diákszövetség emlékkönyve. Bp. Prot. Diákszövetség.
  • Szentirmai Imre Izmusok és kráciák. Bp. 1940. Budai-Bernwaller.
  • Szentirmai Imre Problémák. Bp. 1942. Budai-Bernwaller.
  • Szentirmai Imre Te meg a többi. Bp. 1941. Budai-Bernwaller.
  • Szentirmai Imre Vezérek. Bp. 1941. Nyilaskeresztes Párt.
  • Szentirmai Imre: Tanácsok. 3. kiad. Bp. 1942. Budai-Bernwaller.
  • Szentirmay Imre: Tételes új magyar történet. 2. k. Bp. é. n.
  • Szentiványi Dezső: Bankdiktatúra és zsidókérdés. Bp. 1939. Centrum.
  • Szentkirályi József: A közvélemény előkészítése a háborúra Amerikában. Klny. a Külügyi Sz. 1942. 5. sz-ból. Pécs.
  • Szentkuthy (Dreschner) Pál: Mit olvas a Főv. Könyvt. közm. fiókjának közönsége? 1935.
  • Szentmiklósi István dr.: A házassági törvény egységes szerkezetben. Bp. 1942. Franklin Társulat.
  • Szentmiklósy István: A házasság a Harmadik Bir.-ban. Bp.1938
  • Szentpétery Béla: Osmagyar ugaron. Balassagyarmat, 1929. Szt I.T
  • Szeő Demeter: Zsidó vagyok. Bp. 1933. Bp.-i Hírlap rt.
  • Szepessy Orbán: Szocializmus, kommunizmus és társadalmi fejlődés. Miskolc, 1926. Magy. Jövő.
  • Szerényi Simon: Népbiztosok futása a frontról és még sok szenzációs leleplezés a kommün napjairól. Bp. 1919. Kátai A.
  • Székely Molnár Imre: Ég és pokol. Bp. 1942. Hajnal.
  • Székely Mózes: Kié az ország. Bp. 1944. Methosz.
  • Székely Sámuel: Felelős-e a zsidóság az ország romlásáért. 1919.
  • Székely Sándor István dr. és Khuen-Héderváry Károly: A II. zsidótörvény földbirtokpolitikai rendelkezéseinek végrehajtása. Bp.’39.
  • Székely Sándor István dr.-Bródy Jenő dr.: A II. zsidótörvény és végrehajtási utasítás teljes hiteles szövege részletes magyarázatokkal. Bp. 1939.
  • Székely Sándor István dr.: A II. zsidótörvény végrehajtási utasításának rendelkezései. Bp. 1939. Szerző.
  • Széll Ferenc: Emlékeim a hadifogságból. Veszprém, 1937. Fodor.
  • Széll Pál: Béke. Bp. 1936. Athenaeum.
  • Szigethy István: Út a magyar nemz. szoc. állam felé. Bp. 1940. Csokonai v.
  • Szigyártó Sándor Út a magyar nemzeti szoc. állam felé. Bp. Csokonai.
  • Szigyártó Sándor: Erdély kiált! Bp. Szerző kiad.
  • Sziklai János: Magyar revízió 1920-41-ig. Bp. 1942.
  • Szilas-Steff: Repülők felszállni. Bp. 1942. Révai.
  • Szilágyi Dénes: Nevelés nemzeti forradalomra. Vál. Bp. 1939.
  • Szilágyi Imre: Új magyar gazdaságpolitikát! Bp. 1936. Centrum.
  • Szilágyi László v. ákosfalvi: A Nagy-Bányai Horthy-család. ’39.
  • Szilágyi Olivér: Háborúban- háborúról. 1943. Marosvásárhely. Turáni.
  • Szilágyi Zoltán: A mi Erdélyünk. Pomáz, 1939. Szerző.
  • Szilágyi Zoltán: A világmindenségről. I. rész. Fizika. Bp.1939. Máté.
  • Szilárd Andor: Így kell megoldani a zsidókérdést. Bp. 1939. Szer.
  • Szilárd János: A rongyosgárda apródjai. Bp. 1940. Athenaeum.
  • Szilicei Váradi Gyula A sátán karmaiban. Bp. 1937. M. Nemz. Könyv- és L.
  • Szilicei Váradi Gyula: Anglia és Izrael.
  • Szirmai Rezső: Riportok a Szovjet-Kaukázusról. Bp. 1937. Viktória.
  • Szirmai Tibor: Honpolgári, honvédelmi ismeretek. Bp. 1942.
  • Szirmay L. Árpád: A proletárdiktatúra tört. Nagyváradon. Bp. 1939. Korda.
  • Szitnyai Zoltán Ember nélkül. Bp. 1940. Athenaeum.
  • Szitnyai Zoltán: A fehér lovas. Bp. 1940. Egyetemi nyomda.
  • Szitnyai Zoltán: Nincs feltámadás. Bp. 1932. Athenaeum.
  • Szittyák – magyar fasiszták táborának alapszabálya, A. Bp. 1924. Kellner.
  • Szladek, Barna: Az orosz forr. és ellenforr. története. Bp. 1928. Szerző kiad.
  • Szlatinai László: Európa nyersanyagellátása. Bp. 1942.
  • Szlovák Nemz. Egység Pártjának szerv. szab., A. Petroc, 1942.
  • Szoci-nyilas. Bp. 1938. Held.
  • Szocializmus és kommunizmus jelszavai, A. Veszprém, 1927. Egyházm.
  • Szociális Mo. Charitas Almanach 1943. évk. Bp. Stephaneum.
  • Szociális és karitatív évkönyv. Bp. 1943. Actio Catholika.
  • Szolgálati tájékoztató. Bp. 1940. Nyilaskeresztes Párt O. p. o.
  • Szombathy Ilona, H.: Ködországban. Bp. 1942. Centrum.
  • Szomolnoki Antal vit.: Szervezés. Kispest. 1940. Bánsági.
  • Szondi Béla: Találkozás Európával. Bp. 1942. Bethlen.
  • Szontagh Vilmos: A zsidótörvény jogtud. szemléletben. 1939.
  • Szovjet paradicsom képekben, A. Bp. é. n. Szenko.
  • Szöllősy Jenő: Hungarizmus. Pécs. 1943. Kultúra.
  • Szörényi Andor: Zsidó fajiság, zsidó lélek. Klny. Egyedül vagyunk. 1939. febr.-márc. Bp. 1939.
  • Sztanek János: A m. kir. 52/III. gy. zlj. honvédei az orosz fronton. Bp. 1942.
  • Sztojanoff: Sztálin a vörös cár. Bp. 1941. Fráter.
  • Sztranyavszky Sándor: A Gömbös-kormány eredményei. Bp.1933.
  • Sztriha Kálmán: Kiskundorozsma története. Szeged, 1937.
  • Szurmay Sándor br.: Az orosz veszedelem és Mo. szerepe. Bp. 1921.Antibol.
  • Szücs Kálmán: Szabad-e tovább követni Marxot? Bp. 1920.
  • Szüts István: A Nemzeti Tábor magyar szocialista mozgalom politikai programja. Bp. Nemzeti Tábor m. sz. mozg.
  • Szvatkó Pál: Visszatért magyarok. Bp. 1938. Révai.
  • Szviezsényi Zoltán: Hogyan veszett el a Felvidék. Bp. 1921.
  • T. L. dr.: Nemzeti szocialista káté. I. és II. köt. Bp. 1939 és 1940.
  • Tabéry Géza: Két csillag között. Bp. 1943. Stádium (hozzáfűzött Csiki L.: “A magyarság évszázados harca közép-európa elszlávosodása ellen.” miatt.)
  • Takách-Tolvay József vit. gr.: A haza szolgálatában. Bp. Pintér kiad.
  • Takács György Az olasz adórendsz. és a fasiszta adóreform.1932.
  • Takács György: Nemzeti feltámadásunk kátéja. M.k.áll.M.T.l.g.
  • Takáts Albert: A zsidókérdés ezeréves jogalkotásunkban. Bp. 1943. Stádium.
  • Talajjavítás Itáliában. (Magyarul, németül, olaszul.)
  • Tamás András: Ez az ember, Mussolini! Bp. 1939. Mefhosz.
  • Tamás Ferenc: Toke és munka az olasz fasizmusban. Bp. Gazd.P.k.
  • Tamásy György A totális állam.
  • Tamásy György: Anglia áldozata, az öngyilkosságba kergetett Olaszo. 1944.
  • Tanulmány a leventemozgalomról. Bp. 1943. Levente Hírk.
  • Tardy István: A titok háza. Bp. 1943. Centrum.
  • Tardy Sándor: Orvlövészek nyomában. Bp. 1942. Viktória.
  • Tarján Vilmos: A terror. Bp. 1919. Újságüzem.
  • Tarnói László: Az örök bajtárs. Kémeri Nagy I. áldozata.Bp.1943
  • Tarnói László: Az örök bajtárs. Kémeri Nagy Imre naplótöredékei. Bp. 1943.
  • Tasnádi Nagy András Gömbös Gyula emlékezete G. Gy. szobrának leleplezési ünnepélyén. 1942.
  • Tasnádi Nagy András két beszéde a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásáról szóló törvényjav. felsőházi tárgyalása során. Bp. 1939. Váci fegyint..
  • Tasnádi Nagy András beszéde Hajdúszoboszló ünnepén. Bp.
  • Tasnádi Nagy András: A magyar alkotmány szelleme. Bp. 1943. Sylvester.
  • Taubinger István: A munkáshiány leküzdése a német iparban. Bp. 1942.
  • Tábor István: Forradalom a fekete városban. Bp. 1943. Könyv- és L. rt.
  • Táboros József: Katonaversek az ejtőernyősök világából. 1942.
  • Tájékoztató a leventeegyesületi élet irányításához és vezetéséhez. Bp. 1942. Leventeegyesületek O. Központja.
  • Tájékoztató a magyar leventeleány mozgalomról. Bp. 1943.
  • Tájékoztató az orosz harctéren való magatartásra. Kaposvár, ’42.
  • Tájékoztató kereskedők és iparosok r- U. a. II. köt. Az ipar és hasznothajtó jogosítványokra von. rend. Bp. 1939.
  • Tájékoztató kereskedők és iparosok r. a II. zsidótörv. tárgy. I. köt. Bp. 1939.
  • Társadalmi Egyesületek Szövetségének alapszabályai, A. Bp.
  • Társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának bizt., A. 1938.
  • Társadalomtud. és gazdasági irányelvek. Bp. 1934. Jurusics.
  • Társadalomtudományi és gazdasági irányelvek. Bp. 1934. M.N.M.
  • Teleki Béla beszéde: Magyar reformot. Kolozsvár, 1943. Erdélyi P.
  • Teleki István gr.: A szövetkezeti mozg. sorsa Szovjetoroszországban. 1928.
  • Telkes Aurél: Gépkocsizók Szovjetföldön. 1-3 kiad. Bp. 1942. Szerző.
  • Temesi Győző: Földrajzi zsebkönyv. Bp. 1940. M. Földr. T.
  • Temesváry László A dolgozó nemzet útja. Bp. 1938. Pallas.
  • Temesváry László Mi lesz velünk? Bp. Centrum.
  • Temesváry László: A fasizmus pénzügyi politikája. Bp. 1940. Szerző.
  • Temesy Győző vit. Élni. Bp. 1932. Franklin.
  • Temesy Győző vit. Győzni. Bp.
  • Temesy Győző vit.: Országgyarapító Horthy Miklós. Bp. 1941. Mefhosz.
  • Tervezet a gazdálkodás folytonosságának fenntartására a kisajátításra kerülő zsidó mező- és erdőgazd. ingatlanokra.Thiéne Tudósító.
  • Tettek, tervek. A Kállay-kormány félesztendős munkássága és politikája. I-II. Bp. 1942. Stádium.
  • Técsy D. V.: Miért lett Horthy Miklós kormányzó? Hódmezővásárhely, 1934. Törekics nyomda.
  • Tharaud: A kereszt árnyéka. Bp. 1921. Pallas.
  • Theiss Ede: Modern közgazd.tud. és totális háború. Szeged, 1942. Városi.
  • Theodosius, Richárd: Szovjet csillag Kína felett. Bp. 1943. Ferenc.
  • Thompson, G.: A halál zsoldosai. Bp. Mátyás János.
  • Thury Gyula: Szerbiából Szovjetoroszországba. Bp. Centrum.
  • Tiboldi József Nem! Nem! Soha! Pestszenterzsébet, 1934.
  • Tiboldi József: Igazságot Magyarországnak. Pestszenterzsébet.
  • Tidick, Joachim: Utolsó pillanat. Bp. Magyar Népművelők.
  • Tiry László: Veszélyben. Bp. 1942. A szerző.
  • Tisza István emléke. A Kisfaludy-Társaságban tartott előadások. Bp. 1921. Athenaeum.
  • Tizedesek választási teendői és a választójogi törvény legfontosabb rendelkezései, A. Bp. Stádium
  • Tízéves Vitézi Rend, A. 1921-31. Bp. 1931. O. Vitézi Szék.
  • Tobler János: A munkásság helyzete a diktatórikus államokban. Bp. Korunk Szava kiadása.
  • Tocci, Valentino: Légi párbaj. Bp. 1940. Révai.
  • Tomka, S. J.: A viszokai hős fiúk. Bp. Szent István Társulat.
  • Tomor László: Harcok a vörös égen. Bp. Stádium.
  • Torda László: A zsidókérdésről. Bp, 1937. Viktória.
  • Torday Lajos: Megemlékezés Japánról. Bp. 1937. A szerző.
  • Tormai K. ötlete alapján írta Pölöskei János: Hiszek egy Istenben. 1939.
  • Tormay Cecil Két forradalom. Bp. 1942. Stádium.
  • Tormay Cecil Küzdelmek, emlékezések. Bp. 1937. Genius.
  • Tormay Cecil: Bujdosó könyv. Bp. 1920-23. Rózsavölgyi-Pallas.
  • Tormay Cecil: Megáll az óra. Bp. 1924. M. Irod. T.
  • Tornay Károly: A leventeintézmény története. Bp. 1936.
  • További okmányok a nyugati hatalmak háborút kiterjesztő politikájához.
  • Török András: Szálasi álarc nélkül. Bp. 1941. Szerző.
  • Török András: Vengerszki. Bp. 1944. Bethlen G. Irod. és Nyomd.
  • Török Béla: Az új német alkotmány egyes alapelveiről. Miskolc, 1941.
  • Török Sándor: Magyar fiúk oláh mundérban. Bp. 1928. M.N.Szöv.
  • Történelem a világháború után. Bp. 1931.
  • Törvényjavaslat a M. Korona területén élő népcsoportok önkormányzatáról és anyakönyvvezéséről. Bp. 1940.
  • Töttösy Ernő dr., ifj. Ki gyújtotta meg a máglyát? Bp. A szerző.
  • Töttösy Ernő dr., ifj.: A bolgár külpolitika. Klny. Külügyi Szemle, 1941. 3. sz. Bp.
  • Tóth B. Zoltán A leventeoktatás módszereinek irányelvei. Bp.’40
  • Tóth B. Zoltán Ifjúvezetők kiválogatásának lélektani szempontja.
  • Tóth B. Zoltán: Ifjúvezetők felismerése és kiválogatása a testnevelési órákhoz. Bp. 1942. Stehpaneum.
  • Tóth B. Zoltán: Leventenevelés. Bp. 1942. Stephaneum.
  • Tóth Ernő: Véres föld… igaz hit. Az istentelen kommunizmus romboló munkája. Debr. 1938.
  • Tóth József: A rendészet-fogalom a nemz.szoc. államban. Eger, 1938. Szt. J.
  • Tóth Lajos dr.: A német birodalom jellegzetes jogszabályai. ’37.
  • Tóth László Arcélek az újságpapíron. Bp. Szent István Társulás.
  • Tóth László-Ribáry Géza: A zsidók egyenjogúsítására és külön jogrend alá helyezésére von. jogszabályok. Bp. 1939. Turán röpíveink gyűjteménye. I. Bp. 1941. M. Turán könyvk.
  • Tóth László: Magyar vártán. Bp. Szent István Társulat.
  • Tóth Nándor: Táltos szíve. Trombitás megtérése. Szeged, 1936.
  • Tóth Sándor: Erdély 22 éves rabsága. Bp. 1941.
  • Traeger Ernő dr.: Horthy Miklós 70 éves. Bp. 1938.
  • Trenkó: Keresztény vagy zsidó Budapest? Bp. 1925. Szerző.
  • Trombitás Gyula dr.: A bpesti áll. Verbőczy István gimn. 50 éve (1892-1942.). Bp. 1942.
  • Trostl Rezső: Irányelvek a m.-i zsidókérdés alkotm. rendezéséhez. 1938.
  • Trucksaess, Karl: Német-magyar ipari és kereskedelmi kézikönyv. Hamburg-Berlin. Hansaetische Verlagsanst. AG.
  • Tschammer, von Osten: Testnevelés békében és háborúban. Bp. 1941. Sylv.
  • Tunyog Csapó András: Izrael bölcsességbirodalma. Debr., 1942.
  • Turán Röpíveinek gyűjteménye. I. (Turán Röpívek 1-10. száma): Turán füzetek. I. sor. 9. szám. Bp. 1941. M. Turán Sz.
  • Turán röpíveink gyűjteménye. Bp. 1941. M. Turán könyv.
  • Turáni átok és a jerikói trombita, A. Bp. é. n.
  • Turáni vadászok Orsz. Szöv. alapszabályai. Bp. 1943. Turul.
  • Turmezei László A turáni gondolat és a magyar propaganda. Bp. 1944. Bet.
  • Turmezei László A turáni sajtóiroda és története. Bp. 1935. M.T.B.K.
  • Turmezei László Lámpák a ködben, 1910-1937. Versek. Bp. Reé L.
  • Turmezei László: A Turánság alapváza, II. Bp. 1933. ás 1936. Magyarországi Turáni Barátok Köre.
  • Turmezei László: A turániság szerepe iskolai és társadalmi nevelésünkben. Bp. 1942.
  • Turmezei László: Az ukrán kérdés magyar szempontjai. Bp. 1939. Held.
  • Turmezei Lászlóné: Értékrombolás. Bp. 1942. Klny. A Cél.
  • Turul Naptár. 1941. (Keresztény kereskedők névsora.) Kassa,1940.
  • Turul Szépmíves költok és elbeszélok. Bp. 1939. T. Sz. K.
  • Turul Szövetség Buda Bajtársi Egyesület évkönyve, 1943-44. Bp.
  • Turul Szövetség alapszabályai. Bp. 1934. Centrum.
  • Tury Gyula: Szerbiából Szovjetoroszországba. Bp. 1943. Centrum.
  • Türr Stefánia: A fasizmus szelleme, színtiszta olasz nemzeti hagyomány.
  • Udry Ferenc: Odaát. Az összeomlástól a feltámadásig. (Történelmi regény.) Kaposvár, 1936. Kultúra Nyomda.
  • Ujlaky Antal: Szeged a forradalomban és a nemzeti feltámadásban. 1921.
  • Ujpétery Elemér: Az olasz korporatív törvényhozás. Bp. 1936. Mérnökök.
  • Ulain-Buday: Rabszolgaság útján. Bp. 1925.
  • Unger Béláné, Asztalos Boriska, királydaróczi: A hongyarapító. Szatmárnémeti, 1942. Kálvin.
  • Unghváry Iván János: A fasiszta nevelés eszménye és az új közoktatási törvény. Bp. 1940. Szerző.
  • Unghváry Sándor: Mit láttam az Andrássy úti nyilasházban.’39.
  • Urbán Gusztáv: A propaganda világnézeti jelentősége. 1937.
  • Urbánszky Andor dr. A fasiszta gondolat kialakulásának szellemi előzményei. Bp. 1941. Stádium.
  • Urbánszky Andor dr.: Kollektív gondolat és munkavédelem a fasizmusban. Kecskemét, 1934. A szerző.
  • Urbánszky Nándor: A fasiszta gondolat kialakulásának előzményei. Bp.
  • Urbányi István: Mihály. Bp. 1943. A szerző.
  • Uzdy Géza: Hogyan üldözik a német katolikusokat. Bp. 1938.
  • Új Magyarság Évkönyve. Bp. 1943. Stádium.
  • Új harcra fel! Bp. 1941. Kalot.
  • Új honfoglalás. Bp. 1941. Stádium.
  • Új idők, új versek. Írták: Halmágyi B., Labanc J. stb. Bp. 1943. Vörösváry.
  • Új magyar gazdaság az új Európában. Bp. 1942. Kellner.
  • Új magyar gazdasági rend néhány jellemző vonása, Az. Bp. 1941. Stádium. Teszisz kiadványsorozat 1. füz.
  • Új magyarság és az új Európa. Bp. 1941. Bartha M. Társ.
  • Új történelmi hivatásunk, a turániság. Bp. 1937. Túrmezei L.
  • Újságírás az hivatás, Az. Wien, 1942.
  • Újságírás az hivatás. A nemzeti újságírótestületek Uniójának Velencében tartott első kongresszusáról szóló jelentése. Velence, 1942.
  • Útban a világuralom felé U. a. Bp. 1942. Lőcsey.
  • Útban a világuralom felé… Cion bölcseinek jegyzőkönyve és a berni protokollper. Bp. 1937.
  • Útmutatás a Nemz. Egység szerv. Társ. Tevékenységének Propagandacsoportja részére. Bp. 1935.
  • Útmutatás a kat. szülői értekezletek rendszerezésére. Bp. 1941.
  • Útmutatás. A Nemz. Egys. szervezetének női csoportja. Bp. ’35.
  • Ügyvédi Határidőnapló (Müne) Bp. 1945. Jövő. (Csak a szöveg.)
  • V. 1.,2.,3.,4.,5.,6. Nem menekülnek meg! Bp. é. n. Egyetemi.
  • Vadász Lajos: A partizánvadász. Bp. 1943. Simonyi kiadás.
  • Vadász dr.-Ravasz Illés dr.- Az 1944. V. tc. a családbafogadásról és a tartásról való gondoskodás előmozdítása tárgyában. Bp. 1944.
  • Vadász dr.-Ravasz Illés dr.: A nemzsidó származás igazolásáról alkotott 3400/1944. M.E., valamint a zsidók egyes vagyontárgyainak felh. szóló. 3520/1944. M.E. Bp. 1944.
  • Vajda József: Zsidók, új korlátolt, teljesjogú és őskeresztények ingatlanviszonyai a zsidó jogszabályokra tekintettel. 1940.
  • Vajna V. v.Babocsay G. , primor, Dalmai G. Völgyi N. Molnár P: Honvédelmi törvény. Bp. 1942.
  • Vajta Ferenc Istanbul kulisszái mögött. Bp. 1942. Stádium.
  • Vajta Ferenc: Faji forradalom, vagy nemzeti evolúció. Bp. 1937. Turul.
  • Vajta: Isten, haza, király. Bp. 1935. Szerző.
  • Vannay László: Szocializmus és militarizmus. Bp. 1937. Bethlen.
  • Vanyó Tihamér: Mussolini egyénisége. Pannonhalma, 1935. Klny. a Pannonhalmi Szemle 1935. X. évf. 3. számából
  • Varga József: Németo. és a nyersanyaggazdálkodás. Bp. 1939.
  • Varga László S. F.: Legyen igazság! Előadások. Bp. 1939. A . C. Munkásmozgalma EMSZO közp. I., II., III., IV. k.
  • Varga László S. J.: Magyarság és kereszténység. Bp. Actio Cath.
  • Varga László: Keresztény felelősség. Bp. 1943. Korda.
  • Varga László: Szociális reform és hivatásrendiség. Bp. 1941. N. könyvtár.
  • Varga Sándor Frigyes: Nemzeti értékszolgálat. Bp. Bethlen.
  • Varga Zoltán: Új urak. Rajz a kommunizmus korából. 1938.
  • Vargha Károly: Tied (versek). Mátészalka, 1940. Szatmár és B. Ny.
  • Vargha Sándor: Megfigyeléseim és gondolataim a nemzeti szocialista Németországból Bp. 1936. A szerző.
  • Varsányi Gyula: Külkereskedelem és nagytérgazdaság. Bp. 1943. Athen.
  • Vaszy György: Az elpazarolt élet. Bp. 1922. M. T. T. S. rt.
  • Vaszy György: Az elpazarolt élet. M. T. Sajtóváll. 1923.
  • Vágó Pál literáti: A magyar munkaállam. 1938. Nemz. Front.
  • Vágó Pál, literáti A jászapáti programmbeszéd. Bp. 1940.
  • Vágó Pál, literáti A nemzetiszocialista munkaállam alapelvei. Bp. 1938.
  • Vágó Pál, literáti Beszámoló a szept. 7-i megyevezetői értekezleten. 1942.
  • Vágó Pál, literáti Gőzgép, liberalizmus, pénzuralom és nemz. szocialista reneszánsz. Bp. 1940.
  • Vágó Pál, literáti Munkaalkotmány. Bp. 1940. Nyilaskeresztes Párt.
  • Vágó Pál, literáti Munkanélküliség, hitel, országépítés. Bp. Mérnökök.
  • Vágó Pál, literáti: Örök Magyarország. Bp. 1943. Könyv és L. rt.
  • Vágó Pál, literáti: Amiről a Népszava hallgatott. Bp. 1943. Turul.
  • Vágó-Toll: Munkaállam. Bp. 1942. Könyv- és Lapkiadó rt.
  • Vákár P. Arthur dr.: Kálváriás diploma. Bp. 1936.
  • tól a szürke könyvre. Berlin, 1939. M. N. Front.
  • Vályi Nagy Géza: A magyar katonaköltészet. Bp. 1941. Athen.
  • Ványai István: Emlékezés Kassa felszabadításáról. Kassa. A szerző
  • Várod az orosz felszabadító hordát? Röpirat. A nyilas-kormány kiadása. Bp. 1944.
  • Váry Albert U. a. 2. kiadás. Vác, 1922. Fegyint.
  • Váry Albert Vádbeszéd gyilkosság, rablás stb. bűntettével vádolt Cserny J. és társai bűnügyében. Bp. 1919.
  • Váry Albert: A vörös uralom áldozatai Mo.-on. Bp. 1920.
  • Váry Albert: Vádbeszéd a Cserny-perben.
  • Váry Csaba: Sztálin, milliók hóhéra. Rákospalota. 1942.
  • Veltzé Alajos: A mi hőseink. Harcok az orosz ellen. Bp. 1918. Fran.
  • Veres János: 31-es páncéltörok előre! Bp. 1944. Hungária.
  • Veridicus doctor: Mi a szabadkőművesség? Mily eszközökkel dolgozik? Mi a célja? Bp. 1920. Terminus ny. Move k.
  • Vezetők életmódja. (M. népnemzeti rend.) Bp. 1942. Budai.
  • Vécs Ottó: Karpaszományos emlékfüzet. Pécs, 1942. A szerző.
  • Vécsey Zoltán: A síró város. Kassa, 1931. Kazinczy kiadó.
  • Vér Tibor: Beszéd a Felsőház 90. sz. ülésén. Bp. 1944.
  • Vérkeveredés és fajvédelem az E. K. N. L. szellemében. 1-2. kiad. Bp. 1940.
  • Vértes József: Egy ember a forradalomban. Nyíregyháza 1930. Tiszavidék.
  • Vérző Magyarország, A. Bp. 1920. Légrády.
  • Vésey Frigyes, v. Új célok felé. Bp. Hangya Központ.
  • Vésey Frigyes, v.: Mindent a hazáért. Hangya Központ. Bp.
  • Vida István: Magyar munkáskáté. I-III. kiad. Kispest. EMSzO. K.
  • Vida Péter: Az oláhok. Bp. 1920. Makkay Zoltán könyvkiadó.
  • Vida Péter: Magyarország és Románia. Bp. 1940. Hornyánszky.
  • Vindex: Sztálinizmus. A Szovjet politikája a második világháborúban. Prága-Zürich-Páris. 1944. Graphis.
  • Virág Gellért: A levegő hőse (vers). Vitéz nagybányai Horthy István kormányzóhelyettes urunk emlékére. Szatmárnémeti, 1942. M. Irod. Szolg. V. G. Orsz. Irod. St.
  • Virányi Egon: Magyarország útja az Európai Egy. Áll. felé. 1928.
  • Virányi Elemér: Finn-ugor népek élettere. Bp. 1941. Stádium.
  • Virkkunen: A harcoló finn hadsereg szelleme. Bp. 1942. Magyar-Finn Társ.
  • Virraszt a magyar lélek. Bp. 1943. Athenaeum.
  • Visszatért Délvidék, A. Bp. 1941. Halász irod. kiadó.
  • Visszatért Felvidék adattára, A. 1939. Rákóczi.
  • Vitéz István: Hivatásrendek Magyarországon. Bp. 1940. Klny. Szerző.
  • Vitéz József: Csobaji Krónika, egy zsidó földesúr természetrajza. Bp. 1939.
  • Vitézek Albuma. Bp. 1939. Merkantil.
  • Vitézek évkönyve. József kir. herceg tábornagy fővédnöksége alatt szerkeszti dr. Serényi Pál. Bp. 1929.
  • Vitézek évkönyve. Szerk.: Pekár Gyula. Bp. 1928. Pallas.
  • Vitézek vére védi és váltja a világot a vörös veszedelemtől. (Plakát.)
  • Vitézi Rend kiskátéja. Bp. 1925. Orsz. Vit. Szék.
  • Vitézy László v.: A belső arcvonal. Bp. 1942. Vitézi R. Z.
  • Vizy András N. Új nacionalista államrendszerek. Bp. 1942. Orsz. Szoc.-pol.
  • Vizy András N. Szociális alkotmány. Bp. 1937. A Gazd. T. kiad.
  • Vizy András N.: Munkásproblémák fasiszta megoldása. Bp. 1942. Franklin.
  • Vizy András: Az olasz munkásság szervezetei. Bp. 1942.
  • Vojvona, A. J.: Ural-tröszt. Bp. Antiqua.
  • Volánszky Béla: A Sajtókamara a vonatkozó rendeletek és törvényszakaszok egységes szerkezetében. Bp. 1939.
  • Vollay Ferenc: Nagymagyarországért. I-II. k. Debrecen, 1936.
  • Volpe, Gioacchino: A fasiszta mozgalom története. Róma, 1940. Novissima.
  • Vozáry Aladár: Elszállt a turul. Bp. 1930. Stádium.
  • Vörös Európa? Miért mentette meg Németország Európát a keleti zsidóság elhárításával? Bp. 1934. MTI.
  • Waltari, Mika: Antero nem tér vissza. Bp. 1943. Magyar-Finn T. kiadása.
  • Walter, Helmuth: A lángszórós különítmény. Bp. 1942. Viktória.
  • Walthier Rezsőné: Gigászi henger nyomában. Kassa, 1942. Wiko.
  • Walzel Kelemen: Vit. n. Horthy Miklós rövid életrajza. Bp. 1938. Dr. Vajna.
  • Wass Albert: Jönnek. Bp. 1940. Révai.
  • Wágner Antal: Bolseviki zsiványok aknamunkája Mo.-on. 1919.
  • Weck István-Schmidt Ferenc: Korunk misztikus ábrái. Bp. 1941
  • Wehrt Rudolf Egy nép menekül. Bp. 1942. Révai.
  • Wehrt Rudolf: Így kezdődött a második világháború. Bp. 1941. Centrum.
  • Weresné Elekes Ilona: A kaftán. Bp. 1940. Erdélyi Értékek K. V.
  • Weszprémi Kálmán ifj.: Magyarországi zsidók statisztikája a magyarországi zsidóságról. I. k. Debrecen, 1907.
  • Wichtl Frigyes: Szabadkőműves-gyilkosságok. Wien, 1940. Nehardea.
  • Windischgraetz Lajos hg.: Küzdelmeim. Bp. é. n. Szerző.
  • Windschuch, Joseph Az angolszász kereskedelempol. pálfordulása. Bp.
  • Windschuch, Joseph: Ne féljünk az új Európától. Bp. 1944. Stádium.
  • Winghene, Egon: Hová tegyük a zsidókat? Erfurt, 1933. Bodung.
  • Winsch, Gert: Anglia uralma Palesztinában. Bp. 1940. Pfeifer.
  • Winschpert: Anglia uralma Palesztinában. Bp. 1940. Stádium.
  • Wirsing, Giselher Száz család uralja Angliát. Berlin, 1941.
  • Wirsing, Giselher: Mi európaiak! Klny. a “Signal” 1943. évi 6. sz.
  • Wolf Ernő dr.: Orosz áfium és amerikai maszlag. Bp. 1929. Corvin.
  • Wolf Károly élete, politikája, alkotása. Bp. 1943. E. Ker. N. Liga.
  • Wolf-Bottkay: A gazdagok fellendülése. Az angol iskolák plutok. jellege. Bp. 1941. Stádium.
  • Wolff Károly Ünnepi beszéd a Ker. Nemz. Liga debreceni osztályának 1921. márc. 20-án tartott közgyűlésén. Debrecen, 1921.
  • Wolff Károly Ünnepi beszéd az Egy. Ker. Nemz. L. alakuló közgy. 1919.
  • Wolff Károly A keresztény gondolat védelme. Bp. 1924. Hangya.
  • Wolff Károly A kereszténység védelme. Bp. 1923. Sajtó.
  • Wolff Károly A magyar kenyér. Bp. 1924. Ébredő M. Egy.
  • Wolff Károly Budai Vigadóban elhangzott programbeszéde. Bp. 1926.
  • Wolff Károly Emlékünnep. 1938. Nov. 3. rendezte a Wolff K. k. 1938.
  • Wolff Károly: Lélekrablás. Bp. 1920. Kertész.
  • Wulff-Maléter: V. n. Horthy István élete és a m. közlekedés. ’34.
  • Wünscher Frigyes: Keresztény erkölcs és nemz. gond. a gazd. életben. 1937.
  • Wünscher Frigyes: Szervezett agrárértékesítés. Bp. 1940. Csáthy.
  • Zadvarecz István püspök, a szegedi Kapisztrán. 1-2. k. Bp. Helikon, 1941.
  • Zajti Ferenc Magyar évezredek. Bp. 1939. Szerző.
  • Zajti Ferenc: Zsidó volt-e Krisztus. Bp. 1937. Reé László.
  • Zakariás G. S.: A revízió útja. Az Erdélyi Férfiak Egy.
  • Zappa, Paulo: Kémek háborúja. Bp. 1942. Révai.
  • Zámbory Antal A Gran-Sasso-i hőstett. Bp. 1943. Centrum.
  • Zámbory Antal: A lengyel sas tragédiája. Bp. 1943. Centrum.
  • Zámbó Dezső: Hadak útján jártunk. Bp. Vitézi R. Z. cs.
  • Zelensky Róbert gr.: Emlékeim. Bp. 1930. Pallas.
  • Zeley István: Olaszország közig. ref. a világh. után… Bp. 1936. Szerző.
  • Zentay István: Egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók! Bp. 1942. A Vit. R.
  • Zéhery L. dr.-Térfy B. dr.: A zsidók közéleti és gazdasági térfogl. körl. sz. 1939. IV. tc… Bp. 1939. Grill.
  • Zöld könyv. Bp. 1939.
  • Zsabka Kálmán: De szolgák nem leszünk. Versek. Bp. 1924.
  • Zsadányi O.: A felszabadulás aranykönyve. Pécs, 1931. Halad.
  • Zsámbár Jenő S. J.: A mexikói vérfürdő. Bp. 1928. A “Szív”.
  • Zsedényi Aladár: Vörös cserepek Károlyitól Bethlenig. Korrajz. Bp. 1929.
  • Zsidó alk. felmondási illetményei. Bp. 1941. Centrum.
  • Zsidó bolsevizmus elleni küzd. döntő szakaszába érk., A Bp. 1941. Klug.
  • Zsidó fegyvere a pénz… Bp.1937. Centrum.
  • Zsidó gyógyszertár-jogosítvány megvonása. Bp. 1942. Centrum.
  • Zsidó haszonbérletek visszabocsátása. Bp. 1943. Centrum.
  • Zsidó sárgakönyv. Bp. 1941. Zsidó munkaközösség.
  • Zsidó ügynökök iparűzése. Bp. 1940. Centrum.
  • Zsidóbirtok haszonbérletének felmondása. Bp. 1942. Centrum.
  • Zsidóbirtok igénybevétele. Bp. 1943. Centrum.
  • Zsidóbirtok megváltása. Bp. 1943. Centrum.
  • Zsidóbirtokok felszerelésének igénybevétele. Bp. 1943. Centr.
  • Zsidók házvagyona Budapesten és a vidéki városokban. Összeállította Matolcsy Mátyás. Bp. 1942. Nyilasker. P.
  • Zsidók ingatlainak zár alá helyezése. Bp. 1942. Centrum.
  • Zsidók ingatlanszerz. beltelek meghatározása. Bp. 1943. Centr.
  • Zsidók katonai szolgálata. (2870-1941. M.E. sz. r.) Bp. 1941.
  • Zsidók közéleti és gazd. térfogl. korl. sz. t… Bp. 1939.
  • Zsidók közéleti és gazd. térfogl. korl… Bp. 1942. BM.
  • Zsidók közéleti és gazd. térfogl. korl… Bp. 1944. Stádium.
  • Zsidók mező- és erdőgazd. ingatlanai ment. igaz. Bp. 1942. Cent.
  • Zsidók mező- és erdőgazd. ingatlanai. 1942. Centrum.
  • Zsidók mező- és erdőgazd. ingatlanairól. Bp. 1943. Stádium.
  • Zsidók mező- és erdőgazd. ingatlanairól… Bp. 1942.
  • Zsidók rémuralma Magyarországon, A. (Adatok nélkül.)
  • Zsidókérdés a fajvédelem szempontjából, A. Bp. 1942. Soksz.
  • Zsidókérdés alkotmányos megoldása Mo.-on, A. Sopron, 1938. Röttig-R.
  • Zsidóknak zsidókról. Bp. 1941. Neuwald ny.
  • Zsidót U. a. (A J.H.t. 569.) Bp. 1941. Centrum.
  • Zsidót U. a. (A J.H.t. 599.) Bp. 1941. Centrum.
  • Zsidót. alóli kivételezettség igazolása. Bp. 1941. Centrum.
  • Zsidót. miatt elbocsájtott magánalk. illetményei. Bp. 1941. Cent.
  • Zsidót. végr. kapcs. bejelentési kötelezettségekről. Szeged, 1942.
  • Zsidót. végrehajtása a Délvidéken. Bp. 1941. Centrum. Zsidót. végrehajtása Erdélyben. (A J.H.t. 585.) Bp. 1941. Centr.
  • Zsidótörvény végrehajt. kiegészítése. Bp. 1940. Centrum.
  • Zsidótörvény végrehajtása U. a. (A J.H.t. 550.) Bp. 1941. Centrum.
  • Zsidótörvény végrehajtása U. a. (A J.H.t. 618.) Bp. 1941. Centrum.
  • Zsidótörvény végrehajtása U. a. (A J.H.t. 653.) Bp. 1941. Centrum.
  • Zsidótörvény végrehajtása. Bp. 1941.
  • Zsidótörvény végrehajtása. Elbocsájtott vállalati alk. Centrum.
  • Zsidótörvény végrehajtása. Elbocsájtott vállalati alk. b. Bp. 1940.
  • Zsidótörvény, A. és végrehajt. rend. Bp. 1942.
  • Zsótér Bertalan dr.: Magyar föld- magyar jövő. Az agrárkérdés és földreform analízise. Bp. 1939.
  • Zugó Ferenc: Versek a Don-menti csatatérről 1942-43. Buschmann.
  • Zulawski Andor ifj.: Írás Adyról. Bp. Renaissance kiad.
  • Zwick M.: A szovjet hálójában.
  • Zwick, Michael: A szovjet hálójában. Bp. é.n. Pallas.

Forrás

Nincs hozzászólás ehhez: "A tiltott könyvek listája!"

Hozzászólás űrlap

Facebook


  • PÁLOS TREND: Véreim! Magyarok! "Amennyiben Magyarországon éltek, akkor tudjátok. Kimondottan vagy kimondatlanul tisztában vagytok vele, hogy Magyarorszá
  • Kapás Zsolt: mester.akos Szálasi aszemita volt, és nem antiszemita, ami zsidó nélküliséget jelent! A nácizmus (nemzeti szocializmus) a hungarizmus egyik
  • Ofner Tama's: Dra'ga Aniko. Ha a fiad kolocson ke'rt 5 millio forintot, e's buta'n adtak neki, akkor hogyan lehet eze'rt e'pp zsido'kat okolni? Ne hhogy azt hidd, h
  • Szűcs Sándor: Kedves érdeklődők! A fent említett könyv - Hazai rejtelmek - 1906-os első kötete nálam megvásárolható. Èrdeklődni a szucsrs@gmail.com ema
  • Mészáros Csaba: Aktuálisabb mint valaha!A vér nem válik vízzé!


Tisztelt Olvasóink!

Az alábbiakban olvasható kiadványokat keressük újraközlés céljából:

  • Csemez József: Nyilaskereszt
  • Röck Gyula: Telepítés
  • Röck Gyula: Magánjog és magántulajdon
  • Amennyiben Ön rendelkezik az itt felsorolt munkák valamelyikével, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot a betiltva[kukac]gmail.com e-mail címen.

    Köszönjük!


    Kiemelt ajánlat

    Kötelező!

    Ezen a napon publikáltuk

    • 2013. 05. 26. Ezen a napon nem történt publikáció.

    Ajánló

    Idézet

    A zsidó nem más mint egy barbarisztikus és kegyetlen élősdi más népek nyakán. A legnagyobb ellensége minden fejlődésnek, visszakövetelöje minden rothadásnak. Egyetlen egy erő tartja össze őket: a mások iránti olthatatlan gyűlölete, a befogadó nemzetek nagylelkűsége ellenére! — François-Marie Arouet de Voltaire

    Jelenlévők

    Get Adobe Flash player