Deresszakállú ifjúsági vezérek

Manapság sokat emlegetik ezeket az ambíciójukban mindig fiatal vezetőket: Hol gúnyosan, — hol lázadozva, — hol pedig jogos felháborodással. De legritkábban emlegeti maga a fiatalság egésze, mert egyrészt ehhez a kérdéshez a fiatalság egészének — sajnos — igen kevés köze van, — másrészt az a fiatalság, amely hangosan emlegeti, az sokszor egy húron pendül azokkal a 45—50 éves örök fiatalokkal, akik újságban, gyűléseken, titkos tanácskozásokon, mint örök ifjak nyilatkoznak, deklarálnak, vezérkednek és fenyegetnek. — Ez a hangoskodó részfiatalság pedig csak azért hangoskodik ellenük, hogy eltávolítsa ezeket a deresszakállú ifjúsági vezetőket, akiket tegnap még koncot várva lepistabácsizott, — és holnap már ő foglalhassa el a „vezér” helyét és ott ragadjon addig, míg az ifjúsági vezérség (ez a rugalmas trambolin) valamely „jól dotált és méltóságot jelentő” állásba nem rúgja ezeket a már igazán fiatal vezéreket is…

Folytatás »

XVI.

A városban a legvadabb hírek keltek szárnyra. Az egyik változat az volt, hogy jönnek a csehek, a másik az, hogy románok jönnek és azok ellen vonult ki olyan sürgősen a Serház-utcai József-laktanya legénysége. A jobban értesültek tudni vélték, hogy egy részeg vörös ezred akarja kirabolni Miskolcot.

Az üzletek redőnyeit egymás után húzták le, de a tömeg nem távozott az utcáról. Sőt gyalogos karavánok verődtek össze a vállalkozóbb szelleműekből, akik elindultak a pályaudvar felé megnézni mi folyik ott.

Tíz óra tájban végre befutott az első biztos hír: a Serház-utcai laktanya legénysége lefegyverezett egy vörös ezredet és továbbkergette őket Pestre.

Folytatás »

ÖTÖDIK FEJEZET

— Most is esik … — mormogta rossz szájízzel, ahogy hallgatózva felült az ágyon.

Az egyhangú, zsurmoló zaj, az őszi eső kitartó, fáradhatatlan suhogása már harmadik napja bőszítette. Nem tudott mit kezdeni, úgy érezte magát, akár a börtönben. Mindent eláztatott, elgyalázott a zápor, ha kitette a lábát, bokáig ragadt a sárba, a fellegek a torony tetejéig csüngtek le, s már három órakor olyan hályogos setétség feküdt a falura, mintha az utolsó ítéletre alkonyodnak. Csicsogott a föld a beleszivakodott víztől, s úgy érezte: a házak megdagadtak, akár a szivacs, meg az emberek is. A nádtetők vastagabbaknak tetszettek, a fák fuldokoltak s ha nem fújt a szél, a nedves, nyirkos levegő megtelt rothadó bodzaszaggal.

A kutyák megnémultak, de annál hangosabban bőgött a barom, a beszorult tehén az istállókban.

Folytatás »

1942. Karácsony. Vérözönös, bombarobbanásos, kenyérjegyes karácsony. A karácsonyi örömöt átszínezi, megsoványítja a háború, de ezt az új színezetű magyar karácsonyt a jövőbe és a győzelembe vetett hittel türelmesen vállalja a magyar. Nem a negyedik háborús karácsony lefokozott öröme döbbentett meg bennünket most sem, hanem az, amit a kormánysajtó egy nagy újságja tett a magyar karácsonyfa alá. Nem színezünk semmit, csupán szemelvényeket közlünk ebből a furcsa karácsonyi ajándékból.

Az „Új Magyarságban” írja Milotay István:

„Napról-napra levelek, cikkek figyelmeztetnek bennünket az ország hol egyik, hol másik vidékéről, hogy jajszavaikkal mind ugyanazt a veszedelmet panaszolják.

Folytatás »

Tisztelt Olvasóink!

A szövegközti képek – technikai okok miatt – pár napos csúszással lesznek csak elérhetők. Türelmüket kérjük! – A szerkesztőség.

II.

BERLIN

1939 júliusában a berlini Adlon Hotel halljában ültünk. Magyar politikusok, német diplomaták s néhány külföldi újságíró. A Völkischer Beobachter aznap közölte Goebbels doktornak a King Hali-levelekre adott válaszát. Ezen a fölényes, gúnyos, talpraesett, szellemes, de egyben a nemzeti szocialista Németország félelmetes erejétől duzzadó válaszon derültünk és latolgattuk az eshetőségeket. Mert akkor már ott vibrált nemcsak a levegőben, de a mi lelkünkben is az elkövetkezendő drámai események feszültsége. A háború a küszöbön állt, s valahogyan éreztük, hogy most azután igazán nem lehet elkerülni a háborút. Mint ahogy azt is éreztük, hogy ez a háború nem német-lengyel háború, nem német-angol háború, vagy nem német-francia háború lesz.

Folytatás »

Jelentkeztem dr. Bauer Miklós ÁVO-s alezredesnél a személyzeti főnöknél, aki közölte velem, hogy nem tud a Janikovszki és Héni féle kéréseknek eleget tenni, mert „máshol van rád szükség”. Ezután felhívta Princz őrnagyot, neki átadott és így megtörtént a beosztásom. Prinz levitt az alosztályra és ott közölte, hogy a legjobbkor jöttem, igen sok a munkájuk és máris beosztott a Jugoszláv követség vezetőjének, Brankov Lazarnak a figyelésére.

Brankov lakása az Amerikai úton volt, a Thököly úttól jobbra. Három napon át egy másik nyomozóval felváltva figyeltük a házat. A harmadik éjszaka megjelent két ÁVH-s, HUDSON gépkocsival, fölpakoltuk Brankovot a holmijával együtt és kimentünk a Szalonka utca 6-ba ahol három kiürített villából a középsőbe költöztettük be.

Folytatás »

NEGYEDIK FEJEZET

— Tessék, intéző úr!

A bérlő Sághy felé nyújtotta a cigarettatárcát s a mozdulat elárulta, hogy reszket a keze.

— Köszönöm. Kora reggel soha nem dohányzom.

Kondor rágyújtott, mélyen leszívta a füstöt és tétován pillantott széjjel a szobában. Az öreg gróf szakállas arca és angol vadászmetszetek néztek vissza rá a falakról. Mikor a pálinkásüvegre tévedt a szeme, az intéző megkérdezte:

— Adhatok még egy pohárral?

— Köszönöm… nem bánom…

Aztán gyorsan hozzátette:

— Hideg van, az ember átfázik, míg a majorból ideér.

Folytatás »