Kultúra és Civilizáció. A korporatizmus szerint a kultúra és a civilizáció az azonnali és közvetlen eredménye az ugyanazon fajból származó nemzetek együtteséből eredő spirituális fogalmak és intellektuális gondolkodás összességének. Ezeket a fogalmakat és gondolkodást az egyes nemzetek tapasztalatai, képességei és tulajdonságai produkálják és a faj együttesét szolgálják. A korporatizmus elismeri, hogy egy kultúra és civilizáció [...]
I. Nagyobb öröm már nem érhette volna özvegy Szabó Gáborné asszonyomat a szép húsvét ünnepén. Levelet kapott Pestről, a menyecske leányától. Régen várta ő már azt a levelet, hiszen éppen ma múlik két hete, hogy a Szántaiék Petije elvitte a lányát. Azóta azt se tudta róla, él-e, hal-e? Hiszen csak a jó Isten a megmondhatója, [...]
XXXII. A második eset, amelynél keresztény vért, illetőleg vérhamut használnak, egy vezeklési és böjti nap, amelyen Jeruzsálemnek és templomuknak Nebukadnézár s illetőleg Titus által történt feldúlását gyászolják. «Hasonlóképpen július (Áb hó) 9-ik napján, amikor Jeruzsálem fölött keseregnek. Akkor a rabbik a földre ülve, homlokukat meghintik ama hamuval (vérhamuval), amelyet már fönt említettem; szintúgy megesznek egy [...]
II. A háború előtti helyzet Angol tévedések A következő fejezetet Rogerson az egykorú, azaz az 1938 évben adott helyzet vizsgálatának szenteli. Ez a kép még ma is megérdemel némi figyelmet, már csak azért is, mert olyan angol ember rajzolta, aki a propaganda problémáival a világháború óta állandóan, mégpedig hivatásszerűen foglalkozott. Lássuk tehát, mit ír Rogerson. [...]
(KORPORATIZMUS ) — Egyetemes politikai rendszer — Előszó Új cikksorozatunk bevezetéseként szükségesnek tartjuk Szálasi Ferenc idevágó szavait idézni: «A dolgozó nemzet akaratát a hivatásrendek fejezik ki, amelyek a magyar nemzeti szocialista munkaállam államhatalmi tényezői. Minden dolgozó ennélfogva, mint közjogi hatalmi tényező jelentkezik a Nemzet életében. A hivatásrendek törvényesítik, szentesítik és védik a dolgozó Nemzet munkaalkotmányát, [...]
Az 1001 éjszaka bűbájos meséje kezd testet ölteni szemünk láttára napjainkban. Gonoszul a sivatagba üldözött arabok világában megjelent a sivatag óriási, fekete Szelleme. Forgószélszerű, félelmetes alakja napról-napra növekszik: és Seherezáde ajkara méltó tüneményességgel már nem csak a boldogtalan arabok veszik észre segítő hatalmát. A színes-káprázatos arab meséknek ez az óriása a megátkozott, szellemektől teli arab [...]
XXXI. «Nem lehet azonban e tüneményt mással kielégítően megmagyarázni, mint igaz és ezen esetben egyedül helytálló magyarázattal. A magyarázat pedig abban áll, hogy szükségképpen beteljesedik Mózesnek ezen jövendölése és fenyegetése is: «Megver téged az Úr tébolyodással és vaksággal és elmeháborodással. Deut. 28, 28.» «Az őrültségre és titkos gyógyíthatatlan betegségre vonatkozó ez a két jövendölés nem [...]
Elősző Alig történt meg Ausztriának a Németbirodalomhoz való csatlakozása néhány hét múlva máris teljes erővel indultak meg az angol háborús előkészületek. Ezen a téren kivált a legközelebbi konfliktusban kifejtésre kerülő propaganda előkészítése történt nagy gonddal és alapossággal. Mivel pedig Anglia ezt a konfliktust csak Németország elleni háborúnak tudta elképzelni, a propaganda feladata és céljai már [...]
IV. A magyar sajtó, amint az várható is volt, óvatosan elhallgatta a berni pert. A zsidó-szabadkőműves baloldali lapok talán szívesen foglalkoztak volna akár hasábos cikkekben is a per eseményeivel és fordulataival — természetesen a tőlük már megszokott egyoldalú beállításban és hazug kiszínezésben — azonban ebben az esetben, saját jól felfogott érdekeiktől vezéreltetve, ők is hallgattak. [...]
XXX. Az első okról, vagyis a zsidóknak a keresztények iránti mérhetetlen gyűlöletéről írván, Neofit hivatkozik a többi között Salamon rabbira, aki az Exodus 1, 7. s illetőleg 9, 25. szavainak értelmezésűnél azt is mondja: «Ebből mi azt tanuljuk, hogy a legszelídebb kígyónak is vedd ki agyvelejét és a legjobb keresztényt is öld meg. Azaz: minden [...]