Az izraeliták tizennyolcz évszázad óta számkivetett nemzetnek tekintettek, szégyen, gyalázat és nyomorúság bőségben lett halmozva rájuk. De ők a gyalázatnak gyűlöletet, a nyomorúságnak vészt s a meggyalázásnak bosszút szegeztek ellene. Ők a keresztény civilizáczió által nekik kirendelt helyet azzal a fenntartással fogadták el, hogy azt a szerencsétlenség tanyájává teszik, hogy ők onnét elnyomóikra egy ragadós [...]
XLII. A pasa a francia konzulnak ezen jelentései alapján vizsgálatot indított, amely azokat igazolta is. Erről a vizsgálatról szóló hivatalos iratokat aztán a per aktáihoz csatolta. Mindezeket a cselszövényeket a zsidók nagyon ravaszul tervezték. A meggyilkolt Tamás páter, és szolgája ugyanis a francia konzulátus oltalma alatt állott; a zsidó gyilkosok (toszkánaiak és leginkább livornóiak) pedig [...]
Az enyészet szelleme lebeg körülöttünk. Ágyúdörgés és fegyverek csattogása riong a levegőben s a mi hős fiaink és testvéreink ezrével rohannak a kegyetlen, de dicsőséges harcba. Nyomukban vérpatakok buzognak elő, megtöltvén lelkünket döbbenettel és szívünket gyásszal. Soknak, nagyon soknak örökre elnémul ajka, de az életben maradottak serege viharos erővel száguld előre, új harcra, új győzelemre! [...]
Néhány hónapja hirtelen rájött arra az átlagember is, hogy olajkrízis van. Ma már olyanok is tudják ezt, akik egy kis túlzással soha nem is hallottak olajról. Látszólag hirtelen jött a dolog. A szakemberek azonban már évek óta írtak a problémáról, de hasztalan hívták föl a kormányok figyelmét és mutattak rá a sürgős intézkedések szükségességére. A [...]
ÍTÉLET A PADLÁSON Már késő délutánra járt az idő, amikor ismét találkoztak a szálloda olvasójában. Az ősz hajú mérnök a helybeli lapocska híreit böngészgette, de tulajdonképpen azon gondolkozott, hogy talán untatta társait a tegnap esti elbeszélésével. Tudta, hogy mindenki, aki átélte Közép-Európa háborgó éveit, az legszívesebben elfelejtené a komor napokat és kitörölné emlékezetéből az átélt [...]
V. A zsidók a szétszóratásban Spanyolország A római császároktól elűzött, szétszórt zsidók zöme a mai Spanyolország felé vette útját. Ide húzódtak az Észak-Afrikából kikergetett zsidók is és itt csakhamar a gazdasági élet vezetői lettek, mivel pénzüzleteik révén rövid idő alatt nagy vagyonra tettek szert. Sombart írja: „Spanyolországban, ahol a zsidók a legszabadabban működhettek, a nép [...]
A Ludovikás Ellenforradalom politikai eszméi[1] A Világhódítók mai irányított történetírása a Ludovika Akadémia ellenforradalmával eddig egyáltalán nem foglalkozott, pedig annak jelentősége nemcsak magyarországi vonatkozású, hanem annak hatása ez egész emberi társadalomra kiterjedt. Ez a mozgalom volt ugyanis az, amely fegyverrel a kezében legelőször mondott nemet az 1917-es orosz összeomlás Marx és Lenin kommunizmusának és utasította [...]
I. Miért lett antiszemitává a magyar középosztály? Flavius Josephus zsidó történetíró Zsidó Régiségek címen ismeretes művének XVIII. könyvében olvassuk a következő jóízű és tanulságos históriát. Élt mintegy 20 esztendővel az Úr születése után, Tiberius római császár és Artapan párth uralkodó idejében Mezopotámiának Neharden nevű városában két zsidó jingli[1], akik Aszinai és Haniláj névre hallgattak, mesterségük [...]
XLI. Elhagytam őket s mentem a dolgaim után, mert én, miként már volt szerencsém Excellenciádnak mondani, nem érintkezem az előkelőkkel, a Haráriak pedig azok közé tartoznak. Gyakran adnak esti mulatságokat és tesznek kirándulásokat, amelyekben én nem vehetek részt. Ami a vért illeti, mi másra szolgálhat az (a zsidóknál), mint a kovásztalan kenyérhez, miként azt már [...]
Ha egy szervezet beteg, a betegség legszembetűnőbben a tünetekben nyilvánul meg. A Fehér Ember nagy beteg, kultúránk utolsó bástyáján veszélyes repedések jönnek élő. A rúd most az USA-ra jár rá és ha sorra veszünk néhány tünetet az elmúlt néhány hónapból, leszűrhetjük azt a szomorú tanulságot, hogy a dolgok megítélésében mi, a lenézett „szélsőségesek” szoktunk tévedni [...]