Archívum: 2012. február

Történelmi sorsfordulatok nemzeteket olyan szerepre és magatartásra kényszeríthetnek, amely nem felel meg lényüknek, valójuknak, gondolat- és lelkiviláguknak. Olyasmin mennek át, mint a lelkibetegek, akik énjük egy részéi elnyomták és tudatalatti rétegekbe kényszerítették, hogy legalább külsőleg alkalmazkodni tudjanak az adott valósághoz, vagy ahhoz, amit annak tartanak. A tények vagy a velük összetévesztett képzetek kényszerítő hatása alatt [...]

VII. A Vadász-szálloda ragyogó ablaksora úgy világított bele a sötét decemberi éjszakába, mint egy hosszú, gyémántból kézült szikrázó téglasor. Az ablakok mögül tompa cigányzene szűrődött ki, inkább bőgőrummogás, amely egy-egy, pillanatra felhatványozódott, amint a kávéházi ajtón bement, vagy kijött valaki. December harmincegyedike volt, Szilveszter estéje… és hát bál volt Salgótarjánban, mint tavaly, meg tavalyelőtt, meg [...]

Valahányszor olyan hazai írás kerül az ember kezébe, amelynek tárgya a társadalomtudomány és politika köréből való, hirtelen oly érzés lép föl az emberben, mintha nem is magyarul olvasna, ösztönösen érzi, hogy valami baj van a kréta körül: vagy az, aki írta, vagy az, aki olvassa, hibbant kell legyen. Sokszor inkább csak homályosan sejtjük, mint értjük [...]

(VÁLASZ A „MI AZ OKA A ZSIDÓGYŰLÖLETNEK?” CÍMŰ RÖPIRATRA.) Bevezetés. A nemzetközi zsidóság világhatalma megingott. Az a szemkápráztató, szédületes törtetés, amelyet a zsidóság mintegy száz év óta, a liberális-marxista világnézet európai térhódításával egyidőben biztosított magának, megtorpant. Úgy látszik, hogy a fák még a zsidóság akaratából sem nőnek az égig. A zsidóság nemzetek feletti hatalmának tartóoszlopai [...]

II. RÉSZ: VESZÉLYEKET REJTŐ MAGYAR PROBLÉMÁK Magyar munkások dolgoztak külországban. Nehéz volt mindegyik sorsa… Ez a kemény sors türelmetlenné tette őket és lázadóvá. Az egyik napon is egymás mellett dolgozik két csupa-bőr és csupa-csont magyar. Már reggeltől kezdve túlfűtött mind a kettő. Tegnap vesztek össze valamin. S most robbanásig túlfűtött a lélek-kazán… Csákányozás közben egy [...]

A LEGÚJABBAN közkeletűvé, divatossá vált természettudományi szólamok között kétségtelenül a „faj” viszi a rekordot. A társadalmi és politikai életben egyaránt használatos ez a megjelölés, bár már régi idő óta sokféleképpen értelmezték a faj fogalmát. Az ilyen természettudományi, sőt szorosan véve élettudományi fogalmat helyesen csak élettudományi szemszögből tudjuk értelmezni. Mindén más szemszög, amelyből a fajkérdéshez hozzászólunk, [...]

2012. feb. 11.

Újabb olvasmányok

Beküldte: admin. Kategória: Hírek

Bővítettük a További olvasmányok menüpontot, mától az alábbi írások is elérhetők a honlapról: Dr. Baranyay Sz. Gyula: A zsidókérdés és megoldása; Csák László: Vér és Láng között; Istóczy Győző országgyűlési beszédei, indítványai és törvényjavaslatai; Paolo Zappa: Kémek háborúja; Dr. Takács Albert: A zsidókérdés ezeréves jogalkotásunkban; Werner Flack: Így épült a Siegfried-vonal; valamint: Ifj. Weszprémy Kálmán: [...]

V. A tót handabandázást eleinte nem vették Eperjesen komolyan. December 11-én, mikor a tótok Kassán kikiáltották a tót köztársaságot, mindenki nevetett Eperjesen. Hát hogyne! A tótok?! És még hozzá Kassán! Rákóczi fejedelem városában! Tót köztársaságot! Ugyan kérem! De aztán négy nap múlva, 15-én híre jött, hogy tegnap a csehek megszállottak Trencsént. Erre a hírre a [...]

Európa adóssága Vannak olyan igazságok, melyeket unalomig ismételni kell egy nemzet előtt még akkor is, ha már unalmas sablonná lettek az elhasználás következtében. Lehet, hogy engem is azzal vádolnak, hogy már ezerszer hallott és még néhány tízezerszer leírt igazságot emlegetek ebben a fejezetben. De nem ijedek meg ettől a vádtól, hiszen nem is vádolnak, hanem [...]

XIII. A lélek betegségei. Végső elemzésében csak két bűn, két lelki betegség van, egyik a hiúság, másik az érzékiség. Minden egyéb ezekből ered. Egyik a világ szeretete, másik a magunk szeretete… Ezért tilt a Szentírás, hogy csak a világot ne szeressétek, más helyen pedig így ír, csak a test kívánságát ne teljesítsétek, mert a lélek [...]


Facebook


  • edit: Na, ez felháborító! Nem tudom, hogy ezt ki írta, mikor írta! Azt azonban tudom, hogy minden nép egyenrangú ezen a világon! Az, hogy a zsidó n
  • Karsay Péter: Nagyon örülök, hogy ezt a cikket elolvashattam. Az aktualitása semmit sem változott.
  • Bárányné, Kerecseny B. Alice: J.Kornél hozzászólása: a politikai "valóság krimi" megjegyzéssel valóban jól jellemezte a könyvet. Nagyon nagy esemény volt ez abban az id
  • J.Kornél: Tisztelt Szerkesztőség és Olvasók! Már hozzászoktam a honlapon olvasható érdekes, elgondolkodtató írásokhoz. Jelen, dokumentumokkal a
  • J.Kornél: Tisztelt Szerkesztőség! Köszönet illeti munkájukat,mely a múlt feledtetésre ítélt, a bolsevik rendszer által megsemmisítettnek vélt iro


Tisztelt Olvasóink!

Az alábbiakban olvasható kiadványokat keressük újraközlés céljából:

  • Csemez József: Nyilaskereszt
  • Röck Gyula: Telepítés
  • Röck Gyula: Magánjog és magántulajdon
  • Amennyiben Ön rendelkezik az itt felsorolt munkák valamelyikével, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot a betiltva[kukac]gmail.com e-mail címen.

    Köszönjük!


    Folytatások

    Az alábbi blokkban arról tájékozódhat, hogy a folytatásos írások közlése előreláthatólag hány részben lesz olvasható.

    • Kádár Lajos: Kujtorgó lelkek: 13 rész
    • Reventlow E. gróf: Nemzeti szociálizmus az Új Németországban: 15 rész

    Kiemelt ajánlat

    Kötelező!

    Ajánló

    Idézet

    A trianoni békeszerződés területi rendelkezései túlságosan mélyen vágtak az élő húsba és el kell ismernünk, hogy Magyarország ezer éven át fontos történelmi missziót töltött be a Dunavölgyben. A magyar nép lángoló hazaszeretetével, ereje tudatában, békében megfeszített munkájával, jobb sorsot érdemel. Nemcsak az egyetemes igazságosság, hanem Olaszország érdeke is azt kívánja, hogy Magyarország jobb sorsa valóra váljék… (1928. június 5.) — Benito Mussolini

    Jelenlévők

    Get Adobe Flash player