Budapesten. November 4-én azután én is elindultam Pestre. Mondhatom, nem azzal az örömmel hagytam, ott a császárvárost, amellyel szerettem volna, úgy sejtettem, hogy egy boldogtalan Magyarországba utazom, mely rohan saját veszte felé. Hajón utaztam. Egész idő alatt találgattuk, milyen lesz a kibontakozás, milyen lesz Magyarország jövője. Útitársaim a radikális párt emberei voltak, akik miután meggyőztem [...]
III. FEJEZET. A zsidóság gazdagodásának módjáról. 31. Hogyan jutnak a zsidók sok pénzhez és gazdagsághoz? Ennek számtalan módja van, melyekből rövidség okáért itt csupán a föltűnőbbek említhetők meg, mint kútforrásai a többieknek. Ilyenek: a kereskedés, az uzsora, az orgazdaság és a csalás. 32. Miképpen gazdagodnak a zsidók a kereskedés által? Úgy, hogy a 10 éves [...]
I. A vonat félpercre megállt a vasuti-őrház előtt, akkor sípolt a kalauz és intett a mozdony felé: mehet! s két szempillantás mulva a hat-hét kocsi rohant-rohant a távoli hegyek felé. Az őrháznál egyetlen fiatalember szállt le a vonatról. Kis táska volt a kezében s könnyű felöltő a karján. Először a váltók felé sétált el, aztán [...]
V. Rész ELHATÁROZTATOTT Egyre bizonytalanabbul, halkabban szólt az ének. Összenéztek az angyalok. Szeráfok letették hárfájukat, kerubok lantjukat. A négy arkangyal könnye pergett. Lassan kiosontak hát. Üres és kihalt lett az ég. Az Isten haragudott. Megbántva vonta el szemét a földről és szólt: — Nem érdemelnek kegyelmet. Leborult az Úr zsámolya elé Boldogasszony és széttárva karját [...]
III. SZÍN. Velencze, köztér. Bassanio, Shylock. SHYLOCK. Háromezer arany, – értem. BASSANIO. Igen, uram, három hónapra. SHYLOCK. Három hónapra, – értem. BASSANIO. Melyért, mint mondám, Antonio lesz kezes. SHYLOCK. Antonio lesz kezes, – értem. BASSANIO. Segíthet ön rajtam? Lesz oly szives? Tudhatom ön válaszát? SHYLOCK. Háromezer arany, három hónapra, s Antonio kezes. Értékelve: 3.00 pont [...]
Ausztriában, Németországban és az Egyesült Államokban a baloldali és zsidó szervezetek időnként szellőztették a magyar nyilasok tevékenységét. Elsősorban ezek lapjait kísérték figyelemmel, amelyekből nemcsak antibolsevizmus, de demokráciaellenesség és zsidóellenesség is kiolvasható volt. A német és az osztrák hatóságok nem maradtak tétlenek. Az Út és Cél című lapnak, a Hungarista Mozgalom hivatalos orgánumának például 1957 őszén [...]
LIBERALIZMUS ÉS ZSIDÓKÉRDÉS E két problémakört nem azért vázolom egy fejezetben, mert a zsidókérdés a liberalizmussal született meg a földön, hanem mert XX. századbeli jelentősége, elfajulása kétségtelenül a liberalizmussal függ össze. Elöljáróban meg kell állapítanunk, hogy a zsidó és az izraelita nem okvetlenül jelent egyet. A zsidó: nép; az izraelita: vallás. E két fogalom már [...]