Amikor Karácsony táján Bosnyák Zoltán „Fővárosunk elzsidósodása” című könyvecskéjéhez, melynek első tízezer példánya két hét alatt az utolsó szálig elfogyott, egy kis bevezetőt írtam, nem sejtettem, hogy ott lefektetett történelmi adataim oly nagy kavarodást fognak előidézni.

Azt az állításomat ugyanis, hogy a magyarországi zsidók emancipációját nem a nyugatról beáramlott liberális eszmék okozta közhangulat váltotta ki, hanem Montefiore Mózes, a párisi szabadkőműves páholy kiküldöttje erőszakolta ki, nemcsak a szabadkőműves zsidók, hanem a nemzsidó hisztorikusok is kétségbe vonják s — mint sokfelől hallom — egyszerűen mesének minősítik.

A zsidókkal nem vitatkozom, azonban történettudósainkat föl kell világosítanom, hogy amikor a fentemlített előszóban „hivatalos” történetírásról beszéltem, ezt legkevésbé sem úgy értettem, mintha a mi történészeink felsőbb helyen elrendelt igazságokat hirdetnének.

Jól tudom, hogy az önálló történetíró a rendelkezésére álló kútfők tanulmányozása, tehát oknyomozó kutatás alapján alkotja meg a maga ítéletét s én az ilyen megállapítást nevezem „hivatalosnak”, vagyis szabályszerűnek, mely azonban nagyon sok esetben csak látszatigazság s nem fedi a valóságos tényeket, mert a történeti események mozgató rugóiról és kulissza mögötti titkairól rendszerint nincsenek okiratok.

Így vagyunk a zsidó emancipáció kérdésével is. A históriai kutatás szokásos módszereivel, mint okhoz, eljutunk a lelkeket megbűvölő liberálizmus hatalmához, holott az igazi ok egészen más! Hogy micsoda, azt elmondja nekünk a Hajnal című szabadkőműves folyóirat 1885. évi augusztus—szeptemberi száma, melynek 101. és 102. lapján az alább szószerint közölt cikk olvasható:

Montefiore Mózes t.·. (t. i. testvér.)

Montefiore Mózes t.·., a hírneves százéves emberbarát, f. é. július 28-án az ö.·. k. (örökkévalóságba) költözött. Igen gazdag ember volt s gazdagságának alapját sógorával, Rotschilddal való összeköttetése vetette meg. Már vagy 60 évvel ezelőtt teljesen a magánéletbe vonult vissza, hogy egészen humanitárius tevékenységnek szentelje életét. Más felekezetbelieket abból ki nem zárva, főleg hitsorsosainak, a zsidóknak a javát hordta szívén s azok egyenjogúsítása érdekében nagy áldozatokat hozott.

A hatvanas években Pesten is járt, hogy Deák Ferencnél, báró Eötvösnél és gróf Andrássy Gyulánál sürgesse a zsidók emancipátióját.

Mindenütt nagy tisztelettel fogadták, azonban a nevezettek egyike sem akart neki határozott ígéretet tenni. Mindegyikük biztosítá afelől, hogy a kérdés még nem elég érett.

Erre azt felelte, hogy hihetetlennek látszik, hogy Magyarország éghajlata ne kedvezne a szabadság és egyenlőség nemes gyümölcsének.

Másnap viszonozta báró Eötvös József az ő látogatását. A kölcsönös üdvözlések után a vallás- és közoktatásügyi miniszter tárcájából egy papírlapot vett elő, mely a zsidóság emancipatio törvényjavaslatát tartalmazta. Montefiore fogta s átnyújtotta dr. Hirschler Ignácnak, kit közelebb a magyar felsőház tagjául kineveztek s ez a magyar szöveget lefordította angolra.

— Hogyan nevezi azt Excellentiád — kérdé Montefiore a minisztert — amit nekem megmutatni szíveskedett ?

— Törvényjavaslatnak — viszonzá Eötvös.

— Ennek tehát az a rendeltetése, hogy a parlamentben beterjesztessék. S vajon fog-e célt érni?

— Bizonyára — úgymond a miniszter — s el is fog fogadtatni.

— Így már jól van! — kiáltott fel Montefiore — az ügy tehát éjjelre megérett. — S rövid szünet után hozzátevé: „Tudtam, hogy így lesz; Ön máskülönben el lehetett volna készülve arra, hogy a világ azt mondja: nem a zsidók, hanem a magyarok még nem érettek.”

S nemsokára ezután törvény erejére emeltetett ama javaslat.

Erre nézve Montefiore már régebben egyengette a tért Magyarországon, Hirschler Ignác és Wahrmann Mór az „Alliance Israelite” fiókegyletét alapították meg Pesten s az izraelita község elnöke Weiss M. A. izraelita ipariskolát létesített.

Montefiore ugyanis azon igen helyes nézetből indult ki, hogy a zsidók egyenjogúsításának egyik feltétele az, hogy azok nemcsak kereskedéssel, hanem egyéb keresetágakkal is foglalkozzanak. Arra ügyelt, hogy a zsidók, kik egyidőben csupán a kereskedelemre, vagy a tudományra adták magukat, ezentúl földművelést, vagy ipart is űzzenek.

Az előbb nevezett, az ötvenes években Pesten létesült ipariskola egyik első tanulója volt Barnay Lajos, a mostani híres német színész, kinek apja azt akarta, hogy fia építész s először kőműves legyen. Barnay azonban nem volt sokáig kőműves-inas (a fővárosi szép izraelita templom építésénél foglalatoskodott), mert csakhamar megszökött a szülői háztól, Troppauba ment s ott először lépett fel azon deszkákra, melyek a világot jelentik.

Barnay apja az 1848-iki nagy napokban Kossuth Lajos titkára volt s utóbb a pesti izraelita hitközség főjegyzője lett.

Barnay Ignác levelezésben állt Montefioreval s ennek jelentéseket küldözgetett a magyarországi zsidók helyzetéről.

Később Montefiore gróf Andrássy Gyulával is levelezett.

Midőn gróf Andrássy amaz ismeretessé vált szót mondá, hogy verebekre nem kell ágyúval lőni, gratulált neki Montefiore ezen talpraesett mondatáért s arra kérte, hogy a keleten sínylődő zsidókat vegye oltalmába.

Azon szavakkal fejezte be levelét, hogy a fanatizmus tigrisére nem kell seréttel lőni.

Ugyanaz időben a romániai zsidók érdekében is folytatott levelezést Gladstonenel és Beaconsfielddel.

Montefiore t.·. (testvér), aki immár East-Cliffen Ramsgateben örök álmát alussza, úgy az angol nemzet, mint a szabadkőművesség s főleg hitsorsosai pantheonjában mindenkor méltó helyet fog elfoglalni. A new-yorki izraelita egylet már el is határozta, hogy a Central Parkban szobrot emel neki, mely célra rövid idő alatt 10.000 dollár jegyeztetett.”

* * *

Ez a cikk érdekes bepillantást nyújt a világeseményeket irányító titkos erők műhelyébe s egyúttal annak is tanúbizonysága, hogy a világtörténelem ismeretes és hozzáférhető forrásain kívül más, rejtett utak és tényezők is vannak a világon s éppen ezek a történések szülőokai.

A fentebbi cikk kétségkívül fontos históriai dokumentum, melyből kiviláglik, hogy a zsidó szabadkőművesség már 1867-ben is igazi nagyhatalom volt s e hatalom birtokosai intézték a népek sorsát.

Akkortájt Montefiore Mózes, Rotschild sógora, volt a leghatalmasabbak egyike, aki nemcsak az 1867. évi magyar kormány ellenállását tudta leszerelni, hanem 1840-ben még a török szultánnál is keresztülvitte a maga akaratát.

Ez időben ugyanis az történt, hogy a damaszkusi zsidók rituális célokra vérét vették egy Thomas nevű szerzetesnek s hogy a bűntény ne derüljön ki, szolgáját, Ibrahim Amorant is megölték. Azonban a gaztett kitudódott s a gyilkos zsidók bíróság elé kerültek, de a szultán Montefiore Mózes és Crémieux kívánságára szabadon bocsátotta őket.*

E gyilkosság bírói tárgyalását részletesen leírta Ach. Laurent**, akinek műve azonban olasz fordításával együtt teljesen eltűnt a forgalomból. (Vajon ki tüntette el?). A bűntényre vonatkozó okiratok a párisi külügyi hivatalban voltak letéve, de 1870-ben, Crémieux miniszterelnöksége idejében, szintén nyomtalanul eltűntek!**

Ezek után csak stílszerű következetességet láthatunk benne, hogy a Hajnal szabadkőműves folyóiratnak az a kötete, mely a Montefiore szerepét megörökítette, szintén valamennyi közkönyvtárunkból eltűnt, illetőleg — mint a Nemzeti Múzeumban — csak hűlt helye van meg.

Egyébként a zsidókra káros okmányoknak és könyveknek ez az eltűnési viszketege közismert és általános jelenség. Magyarázata rendkívül világos, de kevesen tudják, hogy az eltüntetés mai nap már valóságos rendszerré lett.

Erre nézve nagyon jellemző az erfurti Welt-Dienst ápr. 15-iki számának következő tudósítása. Az amerikai New Jersey állam Paterson nevű városában él egy Nathan Rabinowitz nevű zsidó, aki az ő unokatestvérének 1932. évi dec. 20-án ezeket írta: „Ma magához hivatott a polgármester s értésemre adta, hogy kinevez a közkönyvtárak biztosának, azzal a feladattal, hogy minden a zsidókra bármely tekintetben káros könyvet távolítsák el a könyvtárakból. Mai nap ugyanis az egész Amerika tele van a zsidók ellen harcoló szervezetekkel és folyóiratokkal s az én kineveztetésemnek az a célja, hogy ennek véget vessek.”

Az európai államok ugyan messze esnek Amerikától, de mint láttuk, az eltüntetés módszere itt is elegendőképpen ismeretes.

* Semigothaismen, München, 1914. 320. és 321. l.

** Ach. Laurent, Relations historiques des affaires de Syrie depuis 1840. jusqu’ a 1842., et la procedure complete dirigée en 1840. contre les juifs de Damas (Gaume, 1846).

Nyomtatható változat