Jelen dokumentum a Betiltva.com adatbázisából származik, mely a forrás megjelölésével szabadon átvehetõ, továbbadható feltételeink elfogadása után.

Dr. Angyal Pál: A magyar büntetőjog kézikönyve IV. rész

2. A. feljelentés elmulasztásának vétsége.

 

 

A feljelentésnek büntető szankció alá helyezett kötelességét büntetőjogunk eddigelé csak a felségsértéssel kapcsolatban írta elő (Btk. 135. §); az Átv. 3. §-a kiterjeszti e kötelességet az államfelforgatás bűncselekményeire is, midőn kimondja, hogy: aki az állam és társadalom törvényes rendjének erőszakos felforgatására vagy megsemmisítésére, különösen valamely társadalmi osztály kizárólagos uralmának erőszakos létesítésére irányuló mozgalomról vagy szervezkedésről hitelt érdemlő tudomást szerez és erről a hatóságnak, mihelyt lehetséges, jelentést nem tesz, az, amennyiben részesség nem terheli, vétség miatt egy évig terjedhető fogházzal büntetendő. Mellékbüntetésként csupán az 1928. évi X. t.-c. alapján kiszabható vagy kiszabandó pénzbüntetés foghat helyt, illetve a fogházat helyettesítő pénzbüntetés alkalmazható.

E rendelkezésnek felvételét a Min. Ind. szerint ugyanazok a fontos közérdekű szempontok teszik indokolttá, amelyek ily kivételes rendelkezésnek a Btk. felségsértésről szóló fejezetébe való beillesztését teszik szükségessé.

 

A javaslat nemzetgyűlési tárgyalása során többen kifogásolták a rendelkezés felvételét. Így Bródy Ernő feleslegesnek minősíti azt, mert a Btk. 133. §-a «elegendő»; Pető Sándor ellene szól annak, mert «egyrészt spicli-rendszerre vezet, másrészt pedig nem lehet senkinek kötelességévé tenni, hogy minden ellenőrizhetetlen és komolyság nélküli pletykát rögtön a hatósághoz közvetítsen, és nem lehet megbüntetni azért, mert ilyen könnyelmű, felületes és lelkiismeretlen szerepre mindenki nem vállalkozik» és főleg, mert «ebből annyi alaptalan hajsza és oknélküli feljelentés készülhet, hogy ebben a tekintetben ugyanazt a világot érhetjük meg, mint a kommunizmus alatt, hogy elég volt egy névtelen levél, elég volt egy felelőtlen és értéktelen embernek a feljelentése, hogy az embereket meggyötörjék és hogy csak kínzásokon keresztül kapják nagynehezen vissza szabadságukat»; Tasnádi Kovács József úgy véli, hogy e szakasznak nincs «semmiféle gyakorlati haszna sem, mert hiszen nem szükséges és nem is lehetséges, hogy azokat meg lehessen fogni, akik nem tesznek feljelentést»; szerinte e szakaszt úgy kellene módosítani, hogy «aki állásánál fogva köteles tudni valamely dologról és nem tesz feljelentést, az büntetendő cselekményt követ el»; Zákány Gyula szerint azért törlendő e rendelkezés, «mert nem a magyar karakternek, természetnek megfelelő ez a kötelező spiclirendszer, feljelentőrendszer; ez ... tág teret nyit arra, hogy egyesek szomszédaiknak, ellenfeleiknek a legnagyobb kellemetlenséget okozzák»; Bárczy István főleg azért tartja aggályosnak e szakaszt, mert «ad absurdum lehet vinni azt, hogy ha valaki a sajtóban izgat ilyen szervezkedésre, akkor büntetés terhe alatt a lap minden olvasójának kötelessége azt feljelenteni». Mindezeknek az aggályoknak alaptalanságát az élet az elmúlt évek során teljesen megcáfolta, amennyiben sem oknélküli feljelentések nem tétettek, sem a spiclirendszer nem fejlődött ki. E 3. § már csak azért is megokolt, mert ha a felségsértésnél helyénvaló a Btk. 135. §-a, akkor az államfelforgatás bűncselekményeivel kapcsolatban is szükség van arra, főleg annálfogva, mert akinek egyszerű feljelentés útján módjában áll az államot és társadalmat ezeknek létét fenyegető veszélytől megmenteni s ezt nem teszi, az oly mulasztást követ el, mely büntetést érdemel.

 

A feljelentés elmulasztásának vétsége ú. n. tiszta mulasztási deliktum. Az elkövetési cselekvés a feljelentés jogi kötelességével szemben tanúsított egyszerű passzivitás. A jogi kötelesség — mely a tettesnek vagy részesnek hozzátartozóin (Btk. 78. §), valamint a mozgalom részesein (Átv. 3. § 1. bek.) kívül (v. ö. erről alább 97. l.) — mindenkit terhel, arra kötelez, hogy ha bárki 1. államfelforgató mozgalomról stb. 2. hitelt érdemlő tudomást szerez, tartozik erről 3. a hatóságnak, 4. mihelyt lehetséges, 5. jelentést tenni. A vétség törvényes fogalmának elemei tehát e most említett ismérvekkel egyezők.

1. Az állam és társadalom törvényes rendjének erőszakos felforgatására vagy megsemmisítésére, különösen valamely társadalmi osztály kizárólagos uralmának létesítésére irányuló mozgalom vagy szervezkedés (röviden államfelforgató mozgalom) fogalmáról már fennebb részletesen szólottam (v. ö. fent 39. l. ).

2. Hitelt érdemlő tudomásszerzés forog fenn, amikor valaki oly adatok alapján értesült a mozgalomról, amelyeknek valósága felől nem kellett kétségeskednie. Az egyszerű mende-monda, híresztelés, pletyka semmi esetre sem nyújt oly tudomást, mely hitelt érdemlő (ugyanígy Perjéssy, i. m. 105. l.). A megbízhatatlannak látszó híresztelés valóságáról nem tartozik senki meggyőződést szerezni; erre nem terjed ki a 3. §-ban előírt kötelesség (helyesen Isaák) Zsebk. 548. l.). In concreto természetesen csak a fennforgott körülmények figyelembevétele és mérlegelése mellett döntheti el a bíróság, vajon hitelt érdemlő volt-e a tudomás vagy sem.

 

Hitelt érdemlő tudomásszerzésnek minősítette a Curia: midőn vádlottak a veszélyes mozgalomról a kezdeményezőkkel való ismeretség, továbbá a «Kommun» című hírlap és a «Májusi üzenet» című kommunista felhívás kézhezvétele útján értesültek (Bjogi dtár, 18. k. 30. l.).

 

3. A jelentést a hatóságnak kell tenni (a Btk. 135. §-a felsőbbséget említ, amelyen azonban szintén bárminő hatóság vagy hatósági közeg értendő). A hatóság fogalmára v. ö. 1914 : XL. t.-c. 1. §-át. Egyebekben, hogy a feljelentés miként s mily hatóságnál teendő, erre vonatkozóan a Bp. 87—92. §-ai irányadók.

4. A feljelentés kötelessége ugyan a hitelt érdemlő tudomásvétel időpontjától terhel, annak mégis csak attól fogva kell eleget tenni, mihelyt lehetséges. Szemben a Btk. 135. §-ával, mely a feljelentés elmulasztásánál akkor büntet, midőn a mulasztó olyan időben vesz hitelt érdemlő tudomást arról, hogy felségsértés elkövetése céloztatik, midőn annak megakadályozása még lehetséges, itt a mulasztással tulajdonképpen a tudomásszerzést követőleg azonnal el van követve e cselekmény, hacsak nem volt a jelentéstétel lehetősége kizárva. Ez az ismérv meglehetősen bizonytalan jellegű (v. ö. Finkey, i. m. 185. 1.), de viszont adott esetben a bíróság a körülményekből mindig meg fogja állapíthatni: fennforgott-e a jelentéstétel lehetősége vagy sem. E helyütt figyelmeztetni kívánok arra, hogy nemcsak tárgyi akadályok zárhatják ki a lehetőséget (pl. a tudomást szerzőt a mozgalom vezetője lezárja, — a tudomást szerző oly beteg, hogy nincs módjában a hatósághoz fordulni, — a hatóság hivatali helyiségében nincs senki stb.), hanem szubjektíve ható körülmények is (pl. a tudomásszerzőt fenyegetéssel kényszerítik a feljelentés mellőzésére, mikor is a Btk. 77. §-a alapján is mentesül; ha azonban a fenyegetés közvetlen hatása alól szabadulva sem tesz jelentést, már büntetendő).

5. A kötelesség a jelentéstételre szól. A jelentés alakja tárgyában a törvény semmit sem ír elő; nem kell részletes, írásbeli, a mozgalom pontos helyét vagy az abban résztvevő összes személyek nevét, kilétét felölelő jelentés (nyomozásra a tudomástszerző nincs kötelezve); tartalmilag elég mindannak közlése, amiről a tudomástszerző értesült. A félrevezető jelentéstétellel természetesen nem tesz eleget a tudomástszerző kötelességének, sőt ily esetben eshetőleg tevékeny résztvevőként büntetendő. Minthogy a törvény csak a mozgalom vagy szervezkedés tekintetében kötelez jelentéstételre, ha az ily tartalmú jelentés megtétetett, a tudomástszerző eleget tett kötelességének s nem büntethető az Átv. 3. §-a alapján, holott sem arról, hogy fegyverek stb. szereztettek be (Átv. 1. § 3. bek.), sem arról, hogy a mozgalommal összefüggően és céljára bűntett vagy vétség követtetett el (Átv. 2. §), illetve ily célokról is szó van.

Akinek a feljelentés a Bp. 87. §-a alapján jogi kötelessége, az, ha mulaszt, nem az Átv. 3. §-a alapján felel, hanem a körülményekhez képest vagy mint tevékeny, illetve egyszerű résztvevő felel az Átv. 1. vagy 2. §-a alapján, vagy a bűnsegédi (Btk. 69. § 2.) felelősség alá esik (v. ö. Isaák, Zsebk. 549. 1.).

 

 

 

3. Az államfelforgatásra irányuló izgatás vétsége.

 

 

1. A Min. Ind. szerint: Ama cselekmények közül, amelyek a mozgalmon vagy szervezkedésen kívül vagy azzal össze nem függően a legközvetlenebbül veszélyeztetik a fennálló törvényes rendet, elsősorban számolni kell a törvényes rend elleni izgatással és lázítással. Az ily cselekmények egyes esetekben a Btk. 172. és 173.§-ai alapján volnának büntetés alá vonhatók; e §-ok azonban egyrészt nem ölelik fel a figyelembe veendő összes eseteket, másrészt pedig csak arra az esetre terjednek ki, midőn az izgatás vagy lazítás «gyülekezetén, nyilvánosan» követtetett el. Ezt a hiányt van hivatva pótolni a javaslat 8. §-a, melynek szóhangzata szerint:

Aki az 1. §-ban említett mozgalmon vagy szervezkedésen kívül áll, vagy azzal össze nem függően az állam vagy a társadalom fennálló törvényes rendje ellen olyan körülmények között izgat vagy lázit, hogy abból jogellenes cselekmények vagy a fennálló törvényes rendre egyébként hátrányos következmények származhatnak, bűntettet követ el és öt évig terjedhető börtönnel, ha pedig a cselekményt sajtó útján vagy egyébként nyilvánosan követte el, tíz évig terjedhető fegyházzal büntetendő. Abból a tényből kiindulva, hogy a legveszélyesebb izgatásokat és lázításokat éppen nem nyilvánosan, sőt leggyakrabban csak igen szűk körben, gyakran négyszemközt, de rendszerint egymás után többeknek befolyásolásával szokták elkövetni, a javaslat a büntethetőséghez nem kívánta meg, hogy a cselekmény nyilvánosan követtessék el, de számolni akart viszont azzal a ténnyel is, hogy előfordul a fennálló törvényes rendnek izgató ás lazító szavak kíséretében történő bírálata oly körülmények között, amidőn a fennálló törvényes rend felforgatásának vagy megsemmisítésének nemcsak a célzata hiányzik, de azt annak folytán jogsérelem nem is érheti, oly kritérium felvételét tartotta szükségesnek, amely az ily jószándékú vagy legalább is veszélytelen cselekményeknek büntetés alá vonását kizárja. A javaslat nem választhatta azt a megoldást, hogy a törvényes rend felforgatására vagy megsemmisítésére irányuló célzatot tényálladéki elemmé tegye, mert ebben az esetben a bizonyítás nehézsége következtében a legveszélyesebb bűncselekmények kicsúszhatnának a méltó büntetés alól, hanem elégségesnek tartotta az érintett célból a bűncselekmény tényálladékába annak felvételét, hogy az izgatásnak, illetve lazításnak olyan körülmények között kell történnie, hogy abból jogellenes cselekmények vagy a fennálló törvényes rendre egyébként hátrányos következmények származhatnak. Az Igazságügyi Bizottság bár annak a nézetnek adott kifejezést, hogy büntetőtörvénykönyvünknek az izgatásra vonatkozó rendelkezései módosításra szorulnak, a javaslat 8. §-ában tervezett rendelkezést a politikai szabadság szempontjából mégis veszedelmesnek tartotta s ennélfogva annak teljes mellőzését javasolta. A Nemzetgyűlés tárgyalása során Turi Béla kifejti, hogy a bolsevizmus veszedelmét és lényegét abban látja, hogy általában forradalmasítja a lelkeket és előkészíti a talajt az állam és társadalom erőszakos felforgatására. Minthogy az erre vonatkozó intézkedés hiányzik a törvényjavaslatból, az 5. § első bekezdése gyanánt azt a módosítását ajánlja, hogy vétessék fel a következő szöveg—, mely azután változatlanul törvény erejére is emeltetett:

 

«Aki az állam és társadalom törvényes rendjének erőszakos felforgatását vagy megsemmisítését, különösen valamely társadalmi osztály kizárólagos uralmának erőszakos úton való létesítését követeli, erre izgat vagy mást felhív, vétséget követ el és három évig terjedhető fogházzal büntetendő».

2. Az Átv. 5. §-a első bekezdésében meghatározott törvényes fogalom, mely röviden államfelforgatásra irányuló izgatás vétségének nevezhető, a Btk. izgatási fejezetét (VI. fej. kiegészíti,) amennyiben mintegy átfoglalja és egybeolvasztja a Btk. 172. §-ában körülírt politikai és társadalmi izgatás fogalmait s kiemeli ezek köréből azt a legveszedelmesebb esetet, mely kihatásában az állami és társadalmi rend teljes felforgatására és illetőleg valamely társadalmi osztály kizárólagos uralmának erőszakos létesítésére irányul. A Btk. 172. §-a inkább a részlettámadásokkal szemben nyújt védelmet, amikor a törvény stb. elleni engedetlenségre való egyenes felhívást, az osztály, nemzetiség, hitfelekezet, tulajdon és házasság elleni izgatást bünteti, — az Átv. 5. §-ának. 1. bekezdése pedig az állam és társadalom egészét érő támadások visszaszorítását tűzi ki célul s épp ezért nem kívánja meg a törvényes fogalom elemeként sem a nyilvánosságot, sem a gyülekezeten stb. történt elkövetést, szóval, szemben a Btk. 172. §-ával: szélesebb körre terjeszti ki az izgatás fogalmának területkörét.

3. Az államfelforgatásra irányuló izgatás alanya, elkövetője bárki lehet, mégis már itt felemlítem, hogy ha valaki az 5. § 1. bekezdésébe beilleszkedő tényálladék létrehozásával egyben az 1. vagy éppen a 2. § alá eső tényálladékot is megvalósítja (a mozgalomnak kezdeményezője, vezetője, tevékeny résztvevője vagy előmozdítója), úgy tekintettel arra, hogy az 5. § 1. bekezdésében meghatározott izgatás lényegileg előkészítő cselekménye, illetve kísérlete a mozgalom vagy szervezkedés során való büntetendő közreműködésnek: a konzumpció esetével (v. ö. Tank. I. k. 489. l.) állunk szemben s így a látszólagos törvényhalmazat szabályai szerint csak az Átv. 1., illetve 2. §-a alkalmazandó.

4. A szóbanforgó izgatás jogi tárgya az állam és társadalom törvényes rendje (v. ö. fent 19. l.), illetőleg az a közérdek, hogy az állam keretén belül élő társadalmi osztályok harmonikusan helyezkedjenek el egymás mellett s az összhangot és ebből folyó együttműködést és egymást-támogatást ne zavarja meg egyik vagy másik osztálynak hatalmi túlkapása, kizárólagos és tehát a többinek rovására érvényesülő uralma.

 

A jogtárgy kérdésében idevág a Curiának következő ítéleti megállapítása, mely egyben finoman különbözteti meg az Átv. 5. §-ában védett jogtárgyat a Btk. 172. §-ának 2. bekezdésében védelembe vett jogtárgytól: A 172. § 2. bekezdése szerinti izgatásnak jogtárgya a tulajdon és házasság jogintézményem kívül az államon belül élő egyes társadalmi osztályok, nemzetiségek vagy hitfelekezetek közötti békés egyetértés; az Átv. 5. §-ában meghatározott bűncselekménynél pedig a jogtárgy maga az egész: állam és annak egész társadalma (Bjt. 79. k. 145. l.).

 

5. Az elkövetési cselekvés az államfelforgatás, illetve az osztályuralom követelése, az erre izgatás, illetőleg másnak erre felhívása.

Mind a három elkövetési mód oly nyilatkozat formájában történik, mely túlmegy a szólás- és sajtószabadság alapjogai által biztosított korlátokon s nem éri be az egyszerű ismertetéssel, elméleti okfejtéssel, tárgyilagos bírálattal, hanem az értelmi meggyőzésnek jogilag megengedett területéről lesiklik, s az érzelmek világában kíván oly visszhangot kelteni, mely aktivitásra ösztönöz és jogsértő, illetőleg jogveszélyeztető cselekményekben robban ki, vagy ilyeneknek elkövetésére hangol. A fennálló állami és társadalmi rend hibáinak kimutatása, valamely társadalmi osztály túlkapásainak megállapítása és hibáztatása, a létező visszaélések megszüntetésére, állami és társadalmi intézmények körül észlelhető fogyatékosságok kiküszöbölésére, hiányok pótlására, általában a közélet tökéletesbítésére irányuló törekvés, ha oly nyilatkozatok során nyilvánul meg, mely a törvényes úton való orvoslást kívánja és tehát nem az érzelmek felkorbácsolásával, hanem az értelemre hatva igyekszik a haladás útjait megnyitni, nemcsak nem tiltott, illetőleg büntetendő cselekmény, hanem egyenesen szükséges a szociális előrefejlődés szempontjából. Épp ezért nincs is modern kultúrállam, mely visszaszorítani vagy akárcsak korlátozni is kívánná a reformeszmék elterjesztésének zavart, felfordulást nem keltő módozatait. Ám az ily eszmeirányzatoknak, tanításoknak forradalmasító, a törvényes út elhagyása mellett való érvényesítése nyilván oly fellépés, mely már gyökerében, tehát már akkor elfojtandó, amikor még csak a kedélyekre hatni kívánó nyilatkozatok formájában valósul meg. Az Átv. 5. §-ának 1. bekezdése csak ezt a vészthozó vagy -hozható cselekvést tiltja és bünteti, midőn csupán az állam és társadalom törvényes rendjének erőszakos felforgatását vagy megsemmisítését, különösen valamely társadalmi osztály kizárólagos uralmának erőszakos úton való létesítését követelő, erre izgató vagy mást felhívó nyilatkozatot pönalizálja.

A követelés, izgatás, felhívás egymástól csupán árnyalatilag különböző cselekvések. Követel az, aki nyilatkozatában jogot hangoztat, ki azt vitatja, hogy az államhatalom képviselőinek kötelességük megtenni, megadni azt, ami a kívánság tárgya, — aki a kifejezésre juttatott cél elérésére kényszereszközökkel törekszik. Izgat, aki kiváltképpen és elsősorban hangulatot, kedélyhullámzást, érzelmi felháborodást kíván nyilatkozatával teremteni s nem értelmi meggyőzéssel, hanem ellenszenv, gyűlölet felkeltésével igyekszik eszméinek híveket szerezni. Felhív, aki nyilatkozatával felforgatásra, osztályuralom létesítésére ösztökél, oly cselekmények elkövetésére biztat általában, melyek a törvényes út mellőzésével vezetnek vagy vezethetnek erőszakosságokkal vegyes felbomlásra (v. ö. Perjéssy, i. m. 114. l.).

A követelés, izgatás, felhívás fogalmi ismérveit magán hordó nyilatkozatnak további kellékekkel nem kell bírnia. Teljesen közömbös, vajon szóval, írásban, sajtó útján, jelképes cselekvéssel, — telefonon, fonográf lemez, film, rádió használatával történt-e az, — aminthogy nem kell, hogy az nagyfokú nyilvánosság mellett (v. ö. Tank. II. köt. 70. l.): gyülekezeten, irat vagy nyomtatvány terjesztésével vagy közszemlére kiállításával történjék. Elég a személytől-személyig menő, négyszemközötti nyilatkozat is (v. ö. Isaák, Zsebk. 550. l.).

 

Ezek az elvek és szabályok a Curia gyakorlatában is ismételten kifejezésre jutottak. Így kimondotta a Curia, hogy az Átv. 5. §-ában körülírt vétség tényálladékát valósítja meg, ki magát nyilvánosan a kommunizmus hívének vallja s azzal fenyegetődzik, hogy a rendszer visszatérése esetén az urak és papok kiirtásában résztvesz (Bjt. 73. k. 30. l.); kimondotta továbbá a Curia, hogy azokból a tényekből, melyek szerint vádlott a mai rendszer ellen hangosan kifakadva azt mondotta: «nekem nem tetszik ez az állapot, lesz még ez másképp is, leszek én még Mezőhegyesen jószágigazgató», továbbá, hogy azután amikor A. A. a magyar himnuszt gyalázó módon akként énekelve el: «Isten áldd meg a magyart tetűvel és bolhával» s e miatt a jelenlevők által leintetvén, azt mondotta, hogy ha 25 évre lecsukják is, akkor is nem a magyar himnusz az ő himnusza, hanem a proletárhimnusz, mire úgy ő, mint a vele együtt jelenvolt A. A. a «Fel, fel, ti rabjai a földnek» kezdetű kommunista indulót énekelték el, vádlott is kijelentette, hogy ez az ő himnusza: helyesen állapították meg az alsóbbfokú bíróságok vádlott terhére az Átv. 5. §-ának 1. bekezdésében meghatározott vétséget, és pedig egyebeken kívül is azért, mert a mezőhegyesi állami birtok jószágigazgatói állása a törvény értelmében tudományos képesítéshez van kötve, hogy tehát vádlott szitásmester mezőhegyesi jószágigazgató lehessen, az csak az állami és társadalmi rendet erőszakosan felforgató kommunizmus uralomra jutása esetén valósulhatna meg (Bjt. 76. k. 30. l.); a Curia helyes megállapítása szerint: a nyilvánosság, úgyszintén az egyenes felhívás, a közvetlen cselekvésre való izgatás az Átv. 5. § l. bekezdése szerinti izgatásnak nem eleme; az első bekezdés szerinti egyszerű izgatás már azáltal is megvalósul, ha a tettes valamely erőszakos cselekmény hangoztatásával oly helyzetet vagy hangulatot teremt, mely alkalmas lehet másokban is ily erőszakos felforgató cselekmények elkövetésének eszméjét felkelteni, vagyis az Átv. 5. § 1. bekezdése esetében a befejezettséghez elegendő, ha az izgatás a felforgató szándék felkeltésére alkalmas (Bjt. 77. k. 59. 1.); vádlott az Átv. 5. § 1. bekezdésbe ütköző vétségben mondatott ki bűnösnek, mert a «Föl, föl, ti rabjai a földnek, Föl, föl, te éhes proletár» kezdetű kommunista himnuszt énekelte, mert köztudomású tény, hogy a szóbanforgó dal (Internacionálé) a kommunistáknak himnusza, amely a proletárokat az: uralkodó társadalmi rendnek erőszakkal való elpusztítására és a világnak nemzetközivé tételére, végeredményben tehát az állam és társadalom törvényes rendjének erőszakos felforgatására hívja fel; a volt ú. n. magyar tanácsköztársaságnak ez a dal hivatalos himnusza volt s aki azt most nyilvánosan énekli: az a tanácsköztársasággal való eszmei közösségének vagyis kommunista-érzelmeinek ad kifejezést, s éppen ezért ennek a dalnak éneklése alkalmas arra, hogy a lakosságnak a volt tanácsköztársaság eszméi által megfertőzött lelkületű részét izgassa s az ú. n. tanácsköztársaság visszaállítására buzdítsa, ami a közismert kommunista-program szerint csakis az állam és társadalom törvényes rendjének erőszakos felforgatása révén valósulhat meg (Bjt. 77. k. 181. l.); vádlott azt kiáltotta: «Éljen Kun Béla»; a Curia szerint e cselekmény kimeríti az Átv, 5. § 1. bekezdése alá eső vétség tényálladékát, mert köztudomású tény, hogy 1919. évben Kun Béla volt az ú. n. tanácsköztársaság elnöke, amely elnökének irányítása mellett a legdurvább erőszakkal rombadöntötte Magyarország ezeréves alkotmányát és megsemmisítette az állami és társadalmi rendet; midőn tehát vádlott, aki teljes tudatában volt Kun Béla ténykedéseinek, ezt, mint ilyen felforgatót, nyilvánosan és tüntetőén éltette, ezzel azonosítva önmagát Kun Béla ténykedéseivel, annak nyilvánosan történő éltetésével a jelenlevőket a Kun Béla által képviselt elvekhez való csatlakozásra s ekként az állam és társadalom törvényes rendje ellen izgatta (Bjt. 78. k. 42. l.); egy további esetben, mikor a vádlott nővére lakásán azzal együtt italozva mulatott, miközben sok más nóta mellett az «Internacionálé»-nak nevezett proletárdalt is énekelték, amit a nyitott ablakon át a házban lakók is hallottak, a Curia felmentő ítéletet hozott, mert azt sem a vád nem állította, sem feltevésként fel nem merült, hogy vádlottak az Internacionálé nótának eléneklésével az állam és társadalom törvényes rendjének erőszakos felforgatását vagy megsemmisítését, különösen valamely társadalmi osztály kizárólagos uralmának erőszakos úton való létesítését követelték vagy erre mást felhívtak volna; ennélfogva az 1921 : III. t.-c. 5. § első bekezdésének ezek a lehetőségei mint elkövetési cselekmények szóba nem jöhetnek; a felhívott törvényhelyen olvasható arra az elkövetési cselekményre pedig, hogy a vádlottak dalukkal az erőszakos felforgatásra izgattak, jogilag viszont azért nem lehet következtetni, mert a kérdéses proletárdal megfelelő körülmények között alkalmas ugyan a rendfelforgató készség felkeltésére, de alkalmatlan akkor, ha azt két mulatozó, italos ember össze-vissza dalolás közben lármázza el, amikor sem szövege, sem dallama nem tüzel föl, nem ingerel, legfeljebb a lárma miatt való jogos felháborodás formájáig (Bjogi dtár, 16. k. 96. l.); vádlott mások előtt azt a kijelentést tette, hogy «ha még egyszer kitörne a forradalom, én lennék az első forradalmár»; e kijelentés a Curia szerint nem állapítja meg a vádbeli bűncselekmény tényálladékát, mert igaz ugyan, hogy vádlott fenti kijelentése által forradalmi érzületéről tett tanúságot s ez az érzület hazafiatlan és mindenképpen elítélendő, azonban az 1921 : III. t.-c. S. §-ában említett bűncselekmény, nevezetesen pedig e szakasz első bekezdésében említett izgatás által elkövetett vétség megállapítására az ilyen érzületről tanúságot tevő puszta kijelentés egymagában még nem nyújt törvényes alapot; a szóbanforgó izgatás megállapításához olyan kijelentések szükségesek, amelyek egyrészről az állam és társadalom jelenlegi rendjével szemben a gyűlölet, de legalább is az elégedetlenség keltésére alkalmasak, másrészről pedig egyúttal arra is irányulnak, hogy az ezen rend erőszakos felforgatásának gondolatát, a felforgató eszmék magvát mások lelkében elhintsék, vagyis a lelkeket forradalmasítsák; vádlott kijelentése csak annyit tartalmaz, hogy ő forradalom esetében milyen magatartást fog tanúsítani, ez a kijelentés azonban még nem alkalmas arra, hogy másokat izgasson arra, hogy az állam és társadalom rendjét erőszakosan felforgassák (Bjogi dtár, 19. k. 124. l.); az elkövetési cselekmény nézőszögéből is élesen határolja el a Curia az Átv. 3. § 1. bekezdésébe ütköző izgatás a Btk. 172. § 2. bekezdése alá eső izgatástól, mondván, hogy: a 172. § 2. bekezdése szerinti izgatás elkövetési cselekvése a gyűlöletre és illetve a tulajdon vagy házasság jogintézménye ellen való izgatás, addig az Átv. 5. § 1. bekezdése szerinti izgatásnál az elkövetési cselekmény az egész államot és annak egész társadalmát érintő törvényes rend erőszakos felforgatásának vagy megsemmisítésének és különösen valamely társadalmi osztály kizárólagos uralma erőszakos úton való létesítésének követeléséből, erre való izgatásból és felhívásból áll. Kijelentésének első részében vádlott szidta és támadta a grófokat, bárókat és általában a társadalom vezető osztályát azért, mert azok szerinte nem teljesítik kötelességüket; ez a tényállás kimeríti a Btk. 172. §-ának 2. bekezdésében foglalt társadalmi osztályok elleni izgatás összes ismérveit, mert ezek a kijelentések a Curia megismerése szerint is alkalmasak voltak arra, hogy a jelenvoltakban gyűlöletet keltsenek az említett vezető társadalmi osztályokkal szemben. Folytatólag azonban vádlott éltette és dicsőítette a kommunizmust is és oly proletárdalt énekelt, amelyben a «burzsujok», tehát az egész művelt társadalom levezetéséről, a proletárok véráldozatáról és a tőke megsemmisítéséről volt szó; ebből pedig viszont az tűnik ki, hogy vádlott a jelenvoltak előtt, akik szintén nagyobbrészt a munkásosztályhoz, az ú. n. proletárokhoz tartoznak, az állam és társadalom törvényes rendjének erőszakos felforgatására vagy megsemmisítésére, valamint a proletárok kizárólagos uralmának erőszakos úton való létesítésére is izgatott, mert az értelmi osztály levezetésének, a proletárok véráldozatának és a tőke megsemmisítésének hangoztatása mellett a kommunizmus éltetése és dicsőítése ugyancsak proletárok előtt és még hozzá választási izgalmak közepette a Curia megismerése szerint az 1921 : III. t.-c. 5. § 1. bekezdésében meghatározott és ott részletezett cselekvésre való izgatás fogalmát s ekként a hivatkozott törvényhelyben foglalt vétség összes tényálladéki elemeit kimeríti; a Curia anyagi halmazatot állapított meg (Bjt. 79. k. 146. l.); vádlott ittas állapotban a proletárdiktatúrát éltette; a Curia a következő megokolással büntetett: vádlott azáltal, hogy az ú. n. proletárdiktatúrát éljenezte, nemcsak azzal való együttérzésének, hanem annak is kifejezést adott, hogy annak visszaállítását is kívánatosnak tartja és így annak visszaállítására izgatott, noha tudatában kellett lennie annak, hogy az ú. n. tanácsköztársasági rendszer csak a jelenleg uralkodó állami és társadalmi rend erőszakos felforgatása útján létesülhet (Jogi Hírlap, 1928. máj. 6-i szám); az izgatás — úgymond a Curia — csak akkor létesül, ha a tettes oly nyilatkozatokat tesz, amelyek alkalmasak lehetnek arra, hogy a hallgatóság lelkületét, indulatait, akarat-elhatározását az állam és társadalom törvényes rendjének erőszakos felforgatása vagy megsemmisítése gondolatának megnyerjék, e gondolat irányában tereljék a vádlottnak az a nyilatkozata, hogy «Kun Béla és Károlyi már a határon van, lesz még más világ is», tanúságot tesz ugyan arról, hogy vádlott — ha nyilatkozata komoly volt — kommunista-érzelmű egyén, aki nincs megelégedve a jelenlegi társadalmi renddel s ennek megváltoztatását hiszi és reményli, azonban ebben a nyilatkozatban arra való izgatás, hogy a 3—4 főnyi hallgatóság a jelenlegi állami és társadalmi rendet erőszakosan forgassa fel vagy semmisítse meg, nincs, sőt abból egyáltalában hiányzik a hallgatóságnak bizonyos aktivitásra való reábírása vagy az erre való törekvés és erre az előzményekből sem lehet következtetni: vádlott felmentetett (Bjt. 79. k. 145. l.).

 

6. Az állam ellen irányuló izgatás vétségének kísérlete elvileg van kizárva, mert az elkövetési cselekvés, azaz a követelés, izgatás vagy felhívás egymagában — tekintet nélkül arra, volt-e eredménye — megállapítja a befejezettséget (ugyanígy Finkley, i. m. 180. l.; Degré, Zsebk. 658. l.; Perjéssy, 116. l.).

 

A Curia szerint is: a befejezettséghez elegendő, ha az izgatás és felforgató szándék felkeltésére alkalmas (Bjt. 77. k. 39. l. és Bjogi dtár 18. k. 46. l.).

 

7. A részesség mindenik alakja előfordulhat e vétségnél, mikor is az általános szabályok irányadók.

8. A szándékot illetően elég az eredménylehetőség képzete, a kötelességellenesség tudata, s a képzet motiváló, itt legtöbbször a cselekvéstől vissza nem tartó ereje.

 

A Curia, midőn vádlott vasúti vendéglőben többek jelenlétében azt kiabálta, hogy ha még egyszer kommunizmus lenne, akkor ő lenne az első kommunista s az urakat mind lefejezné és ezt a papokon kezdené, mert azok a leghuncfutabbak, az Átv. 5. § 1. bekezdésére alapította ítéletét, mert az 1921 : III. t.-c. 5. §-a szerinti izgatásnak nem alkotóeleme valamely különös izgatási célzat; e §-ban meghatározott izgatásra vonatkozó szándékosságot kimeríti olyan kifejezéseknek tudatos használata, amelyek alkalmasak arra, hogy az állam és társadalom törvényes rendjének erőszakos felforgatására vagy megsemmisítésére, különösen pedig valamely társadalmi osztály kizárólagos uralmának erőszakos úton való létesítésére izgassanak; a kommunista-uralom kétségtelenül csakis az állam és társadalom törvényes rendjének felforgatásával állítható vissza; aki tehát e felforgató rendszer visszatérése esetén az urak és a papok kiirtásában résztvesz, az annak a kívánságának ad kifejezést, hogy az ú. n. proletárosztály kizárólagos uralma erőszakkal állíttassák vissza, ezzel pedig olyan kijelentést tesz, mely alkalmas arra, hogy ezen állam- és társadalomellenes felforgató irányzat mellett izgasson (Bjogi dtár 15. k. 118. l., Bjt. 75. k. 30. l.), midőn az italos, mulatozó, rendületlenül mindenfélét éneklő vádlottaknál kérdéses volt, gondoltak-e arra, hogy proletárdaluk izgat, belátták-e, hogy e dal az adott viszonyok között esetleg alkalmas lehet arra is, hogy az állami és társadalmi rend ellen másokat felizgasson, — minthogy a tényállásban erre biztos válasz nem volt, a Curia felmentő ítéletet hozott (Bjogi dtár, 16. k. 95. l.).

 

9. A halmazat kérdése különösen a Btk. 172. §-ával kapcsolatban merülhet fel. Tekintettel arra, hogy a 172. §-ban meghatározott izgatás jogtárgya nem azonos az Átv. 5. § 1. bekezdésében körülírt izgatás jogtárgyával (v. ö. fent 72. l.), e két jogtárgyat sértő nyilatkozatok külön, egymással anyagi halmazatban álló vétségeket állapítanak meg (ugyanígy a Curia, v. ö. Bjt. 79. k. 146. l.  v. ö. fent 77. l.).

10. Az államfelforgatásra irányuló izgatás vétségének büntetése: három évig terjedhető fogház (Átv. 5. § 1. bek.), továbbá hivatalvesztés és a politikai jogok gyakorlatának felfüggesztése, valamint kiutasítás, illetve kitiltás (Átv. 9. §). Mellékbüntetésként, illetve a fogházat helyettesítő büntetésként pénzbüntetés kiszabása is helyt foghat az 1928 : X. t.-c. vonatkozó rendelkezései alapján.

A bűnösségi körülmények mérlegelése során kimondotta a Curia, hogy vádlott magasabb életkora nem enyhítő, mert a magasabb életkor éppen fokozottabb mérvű önuralomra s az indulatok megfékezésére kell hogy képesítsen (Bjt. 75 k. 31. l.).

 

11. De lege ferenda börtönnel büntetendő bűntetté volna e vétség átminősítendő, sőt a lavina-felelősség (v. ö. fent. 66. l.) elvének itt is érvényesülést lehetne biztosítani olykép, hogy fegyházzal kellene büntetni az izgatót, ha a felhívásnak bárminő megállapítható sikere volt.