Kántor János hazatér

Az égen mint megvert hadsereg utóvédei rohantak nyugat felé a szürke felhőfoszlányok. A máramarosi hatalmas erdőségek kékeszöld pasztellszínekben mondottak búcsút az ősznek, és fázósan simultak a hegyek oldalához. Lent a völgyben esővert kis rutén falu lapult a sáros horpaszok között, s az összevissza épült utcákon sehol egy ember, sehol holmi nyoma az életnek. A falucska főutcája hegy iránt haladt, s fenn a dombon leégett templomfalak tanúskodtak, hogy nem jó dolgok történhettek errefelé. A koromtól megfeketedett templomtorony csúcsán lévő kereszt vízszintesre dőlve tartotta magát, ide-oda himbálózva, már ahogyan azt a hegyekről érkező szél parancsolta.

HARMADIK FELVONÁS.

(Ridegen bútorozott kis szoba; erős rácsos ablakok szemközt és a jobboldalon. Baloldalt van az ajtó, alacsony, széles, erős ajtó. A jobb szélső ablakba van kikötve s a párkányon ül, de leszállani nem tud Kabold. Á bal sarokban erős, alacsony asztal, körülötte székek, belül lóca. A falak sötét piszokszínűek, fegyverek lógnak rajtuk. A szoba közepén medvebőrön ül Fortunátus; a keze hátra van kötve s nem igen tud mozogni. A felvonás kezdetekor teljes sötétség, nemsokára besüt a holdvilág.)

KABOLD (ásít, lassan, nagyot, éjfélutáni hangulat): Mán a kokas is felserkent első álmából.

FORTUNÁTUS: Nem hallasz messzi lódobogást?

KABOLD (figyel): Jaj kezem, lábom.

4. fejezet.

Armageddon: a zsidókérdés megoldása.

„Imé, eljön az Úrnak napja, és a te prédádat felosztják benned. Mert minden népet ütközetre gyűjtök Jeruzsálemhez, és megszállják a várost, és kirabolják a házakat, megszeplősítik az asszonyokat; és a város fele számkivetésbe megy, de a nép maradéka nem gyomláltatik ki a városból.

Mert eljön az Úr és harcol azok ellen a népek ellen, amint harcolt vala ama napon, a harcnak napján. És azon a napon az Olajfák hegyére veti lábait, amely szemben van Jeruzsálemmel…”
Zak. 14. 1—4

Isten tervei a zsidókkal.

A napjainkban állandóan felszínen levő „zsidókérdés” tulajdonképpen már e nép megszületésével együtt kelt életre. E „kérdés” a népek ajkain lényegében körülbelül így hangzik: „Mit kezdjünk Istennek a zsidókat illető tervével, amely teljesen összeegyeztethetetlen a saját tervünkkel?”

A liberális világ vezetői nagyon értettek ahhoz,  hogy miképpen kell igazi magyar értékeket félremagyarázni, elhallgattatni és ha kell, az élet süllyesztőjében alábuktatni. Így jártak el az első fajvédőkkel szemben is. Ezek a magyar tehetségek még a kezdet kezdetén felismerték a minden felől tornyosuló viharfelhőket és még idejében fel is hívták azokra a közfigyelmet. Főként a növekvő zsidóveszedelemre figyelmeztették a nemzetet. Éppen ezért is kellett eltűnniök annak idején. A liberalizmus nem tűrt meg fajvédőt; közelebbről magyar fajvédőt. Ellenben megtűrte, sőt tenyésztette, emelte, vitte előre a zsidó faj védelmezőit.      Ez ellen foglaltak állást, ez ellen küzdöttek a szó és írás fegyvereivel a magyar fajvédelem úttörői.

MÁSODIK FELVONÁS.

(A Drághffyak pesti háza. Nyitott, tágas, nagy tornác, amely egészen elfogja a színpadot s belülről, a ház felől nézünk ki belőle. Túl rajta az udvar, balról nagy eperfák. Jobbról úgy középen rakják meg a máglyát. Távolabb, de nem nagyon messze látszik a Duna s annak túlsó partján „Buda Mátyás korában”. Szép zöld színek. Májusi fényes délután.)

(Efraim és Salamon gúzsba kötve hevernek a jobb oldalon. Kabold szintén meg van kötözve, de ül, középen. Gonosz tréfákat csapnak vele a vitézek, akik vannak vagy huszonöten s rendetlen csoportokban ácsorognak, vígan diskurálnak a színen, Perzsi, a kulcsárné bort hord ki nagy korsókban, a baloldali ajtón a házból. A vitézek fesztelenül ölelgetik Perzsit, de ő arra ügyet sem vet.)

EFRAIM (sírva, jajgatva): A lányom! A lányom! Hol van az én ártatlan kis leányom!

(Az alábbi cikket felejthetetlen emlékű Marschalkó Lajos írta 1944. októberének 10. évfordulója alkalmából. Az írás, az akkor még csak VII. évfolyamában járó Hídfő 1954. októberi számának első oldalán jelent meg. Alig pár évvel később a magyar történelem rosszemlékű alakja Rákosi Mátyás igazolta Marschalkó állításának igazát, midőn átnézvén a partizán szövetség 40 ezer főnyi jelentkező listáját a következőket mondotta: Ha ennyi hősi partizán lett volna Magyarországon, akkor nem lett volna szükségünk a nagy Szovjetunió segítségére…)

Tíz éve lesz, hogy a budapesti rádióban elhangzott a kiáltvány: Magyarország leteszi a fegyvert a bolsevikiek előtt.

A román cenzúra által eltiltott röpirat.

«Eljön az idő, mikor valamennyi keresztény nemzet, amelyik zsidókkal együtt él, közösen tudatára ébred, hogy a zsidók meghagyásának vagy kiutasításának kérdése reá nézve az életnek vagy halálnak, egészségnek vagy örökös betegségnek, a társadalmi békének vagy a folytonos sorvadásnak és állandó láznak kérdése.» (Liszt Ferenc, Gesammelte Schriften VI. 61/5.)

Nem gyűlölet!

Mindjárt elöljáróban kijelentem: Nem gyűlöletre akarok izgatni!

Bármilyen kimondhatatlan nyomorúságot zúdított is a szegény magyar hazára a bolseviki zsidó uralom, bármilyen ijesztő pusztulásba rántotta is az országot a négy hónapi garázdálkodás, bármily égbekiáltóan vérzenek is még a sebek a kéjelgéssel akasztófára juttatott magyar parasztok és középosztálybeliek hozzátartozóinak ezrei szívében, — mégis ki kell mondanom:

ELSŐ FEJEZET

Valami csavargó kutya keserves vonításba kezdett odakint az utcán, s hangjára felébredt Ráchel. Szemét még nem nyitotta ki, úgy hallgatózott és találgatta: hány óra lehet.
Mindenesetre virradt már.
A mocskos ablakon keresztül halvány szürkeség derengett be a szobába, ahol az alvók neszeléséből pontosan tudta, ki merre van. Josua, az ura, biztosan hanyatt feküdt megint, mert hangosan horkolt és nem ébredt még fel az ajtó mögött, a földre dobott vackon, Juda se, mert egyenletesen sípolva lélegzett. A belső falnál motoztak a kisebbek, akik ketten feküdtek, lábbal egymásnak a deszkából összerótt ágyon.
Nehéz, meleg szag terjengett a falak közt: az örökké füstölő kályha, az alvók kigőzölgése, az izzadt ágynemű, a dohos szekrények és Josua zsákjának szételemezhetetlenül elkeveredett szaga.

Történelmi színmű 3 felvonásban

SZEREPLŐK:

FORTUNÁTUS

DRÁGHFFY

DRÁGHFFYNÉ

ÖREG DRÁGHFFYNÉ

DRÁGHFFY BENIGNA

A PRÍMÁS

EFRAIM

DINA

SALAMON

KABOLD

BARTA

PERZSI

VÉNASSZONY

ÍRÓDEÁK

HÚSZ FIATAL LEÁNY

KATONASÁG

Történik 1525-ben Budán és Pesten

Jegyzet. Ezt a fiatalkori munkámat, amely sok-sok éven át a fiókban porosodott, a munkaírtó időkben úgy adom ki, régi ügyefogyottságban, mint a gyermek a régi játékát: hátha kerül gyermek, aki kicsit így is eljátszogat vele.

Budapest, 1918. november 28.

M. ZS.

Tovább »

A Mátyás király halálát kővető nemzedék népsorvasztó, néppusztító, országveszejtő korszakában az ismeretlenség homályából bújt elő egy zsidó pénzváltó és hamarosan feltornázta magát a gazdaságpolitika parancsnoki hídjára. Származása ismeretlen. Csak egy bizonyos: minden őse zsidó volt. Gazdag apja Efrájim névre hallgatott. A zsidó pénzfi eredeti neve: Snéór Zálmón, amelyből népies használatban Snéor Salamon lett Csakhogy Snéornak a Salamon nem tetszett Etel-nek írta magát, mint ahogy napjainkig szokták a tetszetősebb, mimikrisebb neveket használni. Snéor Zálmón születési éve is bizonytalan. Halálakor, 1526-ban „agg”-nak ismerték. Tehát 1450 körül születhetett. A budavári Zsidó-utcában lakott zsidó feleségével és két fiáival. Fiai: Ábrahám és Efrajim.