Archívum: 2002. december

ELŐSZÓ
Krisztus igazságot jött hirdetni a világnak s az igazság szerinte „megszabadít minket”. Az igazsággal azonban kezdettől fogva mereven szembenállt a tévedés és a fogalomzavar, az emberi nem egyik legszomorúbb öröksége a bűnbeesés óta. Növeli a tévedés széles lehetőségeit az, hogy sokaknak valósággal érdeke az igazság elhomályosítása s azok a sötét hatalmasságok is, amelyek a „hazugság atyjának” [...]

Értékelve: 3.00 pont az 5-ből.

IV. Puska durran az erdőben.
A délutáni órákban Pozsony felől egy lovasfutár kocogott a Sopronba vezető országúton.
Vasárnapi hangulat vette körül, virágos tavasz a réteken, illatos lomb az útmenti fákon és áhítatos csend mindenfelé.
Teljes magány.
Előtte a távolban már kezdtek kibontakozni Sopron körvonalai a messzeség kékes homályából.
A Szent Mihály torony rézsisakja meg-megcsillant a napfényben.
A lovas harminc év körüli [...]

Folytonos vándorlás
jellemezte évezredeken át a zsidóságot. Körülbelül ezer évvel Krisztus születése elölt a Tigris és Euphrates környékén laktak. Krisztus után 500-ig ide-oda vándoroltak Palesztina és Babilon között. 70 körül Egyiptom volt földje, ahonnan erőszakkal kellett őket kiűzni. Ekkor ismét visszatértek Palesztinába, amely kitűnő geopolitikai fekvésénél fogva igen alkalmas terület volt a kereskedésre. Innen az ókori [...]


Get Adobe Flash playerPlugin by wpburn.com wordpress themes

Archívum


  • PÁLOS TREND: Kormorán – Pálos Trend: 2010. 04. 11. A költő visszatér… Európa közepén él egy ősi népen, felszántott határon, kék-fehér g
  • admin: Kedves Attila, Isten hozta! A szerző tollából további érdekes és értékes írást találhat a jobb oldali Kategóriák között, azon belül
  • Tóthpál Attila: Nagyon érdekesnek tartom az írást,és örülök hogy rátaláltam az oldalra!
  • J.Kornél: Tisztelt Szerkesztőség! Érdeklődéssel olvastam az írásművet. Tekintettel arra,hogy koromat illetően a megírt időszakot nem élhettem át
  • mutter 88: Én még csak most olvastam el Ravasz püspök imáját de rá kellett jönnöm,hogy édesapám annak idején miért csak két mondatott mondott a ked


Tisztelt Olvasóink!

Az alábbiakban olvasható kiadványokat keressük újraközlés céljából:

  • Angyal Pál dr.: Fajvédelem és büntetőjog
  • Csemez József: Nyilaskereszt
  • Igaly Cs. István: Zsidóveszedelem Magyarországon
  • Röck Gyula: A krisztianista párt vezérelvei
  • Röck Gyula: Telepítés
  • Röck Gyula: Magánjog és magántulajdon
  • Amennyiben Ön rendelkezik az itt felsorolt munkák valamelyikével, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot a betiltva[kukac]gmail.com e-mail címen.

    Köszönjük!


    Ajánló

    Idézetek

    A szocializmus magyarországi irodalma egyik legfőbb bizonyítéka annak a ténynek, hogy a marxista osztályharc agitátorai, szellemi vezetői, egyúttal az októberi forradalom és a kommün előkészítői úgyszólván kivétel nélkül zsidók voltak. Brandstein-Mónus Illés, Buchinger Manó, Böhm Vilmos, Jászai Samu, Landler Jenő, Pajor Rudolf, Propper Sándor, Révész Mihály, Somogyi Béla, Weltner Jakab stb. egytől-egyig zsidók s zsidók azok a külföldi marxisták, akiknek műveit magyarra fordítják. — vitéz Kolosváry-Borcsa Mihály

    Jelenlévők