Az egyenjogúsítás hetvenedik évfordulójára “Tán félő – már akire – hogy ha kijegecesedik a milliók tudata s megnyílik a szemük, hogy e hazában háttérbe szorultak, akkor követelni fogják annak a 600.000-nek a visszavonulását, kik manapság is elszigeteltségben, sajátos szokásaik föntartásával élnek itt mi köztünk s maguknak ügyeinkben mégis döntő befolyást követelnek?” Prohászka Ottokár: A nacionalizmusról [...]
— A múlt bűnei s a jövő feladatai — Tizenöt évvel ezelőtt, 1918. évi október 30-án összeomlott az ezeréves Magyarország. Összeomlott, mert a világháborúban rettenetesen megfogyatkozott, a háború után pedig mesterségesen szétzüllesztett magyarság nem tudta a nemzet sírásói által jóelőre kitervezett összeomlást megakadályozni. Így történhetett, hogy balkáni vad hordák sunyi tolvajok módjára lopakodtak be hazánknak [...]
III. Rész: VIII. FEJEZET. Kun Béla. Kerek, borotvált koponya; nagy, hegyes fülek; kiugró pontyszemek; kurta orr; roppant nagy ajak; széles szájnyílás; csaknem semmi áll; gyík-ábrázat: ez Kun Béla. Foglalkozásra nézve zsidó kishivatalnok, ravasz és konjunktúrázó, amilyen ezerszámra van Budapesten. A háború előtt zughírlapíró volt, kisebb lapoknál itt-ott apró tudósításokat szerkesztett., majd pedig hirtelen eltűnt a fővárosból. [...]
II. Isten Van-e értelme a létnek, a világnak, a mindenségnek, az életnek? Vad és vak véletlen-e, ami mindent alkotott és elrendezett, ami a csillagok mérhetetlen világában s az óceán mélyén, a sejt titokzatos birodalmában vagy a gondolkozás csodálatos tőrvényszerűségében elénk tűnik? Magától van-e minden, esetlegesen létesült? Ész nélkül, cél nélkül, ok nélkül, magyarázat nélkül? Avagy egy [...]
XIV. Titkos tanácskozás. A Zsidó utca legelején, a ghettó első háza a zsinagóga. Ugyanaz a „zsidóház” sötét bejáróval, homályos szögleteivel, titokzatos helyiségeivel, amelyet már ismerünk. éppencsak négyszáz évvel korábbi állapotban, ami azonban lényeges különbséget nem jelent, mert a kemény kőfalak időállók, a piszok és a homály pedig minden korszakban egyforma szokott lenni. Ott van a [...]
ELŐSZÓ. Tizenhat éve az európai politikával foglalkozó hírlapíró lévén, Douglas Reed-nek nincs szüksége ajánlásra, ha, mint nemzetközi ügyeket tárgyaló író mutatkozik be. Douglas Reed látta és tanulmányozta a Nemzeti Szocializmus keletkezését, s figyelte, hogyan fejlődik halalommá e mozgalom Németországban. Mint minden parancsuralmi rendszer elvi ellenzője, igyekszik megelőzni Angliában hasonló rendszer életbeléptetését. Azt mondja, hogy a [...]
VII. FEJEZET Károlyi diadala. Magyarországon különösen a teljes önállóság visszaszerzésének örültek a hazafiak s mámorukban majdnem elfelejtették a katonai vereséget, az entente állásfoglalásáról pedig általában alaptalan optimizmussal beszéltek. Magyarországon a legutolsó magyar paraszt lelkében is él a haza eszméjének mély átérzése. A nemzetet, melyben számos nemzetiség él együtt, egy teljes, szétválaszthatatlan egésznek tudja, melynek életereje [...]