Jézus
Már előbb említettem, hogy a synhedrion a zend és zsidó vallás tanainak összekeverésével, valamint az ellentéteknek a talmudban és egyéb magyarázatokban való kiélezésével célját csak részben érte el. Palesztinában ugyanis ezen ellenmondások következtében vallási pártok keletkeztek, amelyek a zend örökéletét, vagy a zsidó túlvilági lét tagadását és a mózesi törvények külsőségét vagy a zend erkölcstan szigorú bensőségét írva zászlójukra, heves harcot kezdtek egymás ellen. Ebből a viszályból – ha Róma ott nincs -, bizonyára forradalmak és új vallások támadnak, amikor szétrobbant a mesterségesen tenyésztett zsidó vallási és faji öntudat. Róma azonban minden forrongásban világbirodalma lángra lobbanásától félt, azért azokat vaskézzel fojtotta el. Így a palesztinai pártok előtt el lévén zárva a nyílt küzdelem lehetősége, szócsatákban öntötték ki kölcsönös gyűlöletüket vagy sokan megundorodva örökké civakodó embertársaiktól, a pusztába vonultak és lelkük békéjét, összhangját elmélkedésben és igénytelenségben ott keresték. Ezt a lelki békét bizonyára többen meg is találták, de senki sem olyan tökéletesen, mint Jézus.

Jézus elmélete tiszta és egyszerű! Az ótestamentum zend vallásos részét világosan megkülönbözteti a zsidó vallástalanságtól és az előbbi fejletlenségét felismerve, a mindenütt jelenvaló Istent megtalálja ott, ahol közelebb van hozzánk: – lelkiismeretünkben.

Azután tudatára ébred annak, hogy nemcsak a jók fiai Istennek, – mint a zend vallás tanítja -, és nemcsak a zsidók, mint az írástudó állítja -, hanem minden emberek. Majd megállapítja, hogy az erkölcsi világrend alapja nem a zsidó gyűlölet, sem a zend igazság, hanem az önfeláldozó emberszeretet.
Hittanában óriási jelentőségű a zsidó és zend közvetítő tagadása, amellyel örökidőre megbélyegez minden klerikálizmust; nemkevésbbé azonban az emberi testvériség hirdetése, amellyel elkárhoztat minden kasztrendszert és kiválasztottságot. Erkölcstana csak kötelességet ismer, érdemet nem, amivel lehetetlenné teszi, hogy valaki tettéért vagy éppen születésénél fogva jogcímet találjon embertársai fölé való emelkedésre és azok nyomorúságával járó megjutalmazásra. A bűn irgalmatlan megbüntetését vallja a konkolyról, a talentumokról és a gyümölcstelen fákról szóló példázatokban, míg a tékozló fiúban a büntetés elszenvedése után és komoly megtérés esetén utat mutat a tisztulásra, amely kettős igazsággal a keresztény nevelés útját jelöli meg és az igazságra épült állam jogrendjét támasztja alá. Jézus vallása, miként Zarathustráé a személyes rossz létét és működését elismeri, de az ellene vívandó harcban azt tanácsolja, hogy a rosszat nem fegyverrel vagy egyéb erőszakkal, hanem jóval kell meggyőzni. E törvénnyel viszont a békés, kellemes és boldog társadalmi együttélés feltételeit teremti meg.
Zarathustra évezredekkel előzte meg korát, Jézus évezredekkel. Nem csoda tehát, ha a legnagyobb vallásalapítót mind a mai napig csak kevesen értették meg és még kevesebben követték. Életét, tanait és a zsidósághoz való viszonyát nem is érthetjük meg Galilea és Judea népe összetételének ismerete nélkül. Az előbb mondottakról tudjuk, hogy Judeában egy csekély héber állam olvadt össze a nagyobbszámú hettitákkal és az így létrejött zsidóság is egészen Jézus koráig keveredett görög filiszteusokkal. Judea népe tehát 90 százalékig árja volt, amely veleszületett hajlamánál és az állandó egyiptomi befolyásnál fogva a lehető legnagyobb túlzásig nevelte magában az árják három csúf és az egész emberiségre átkos tulajdonságát: a telhetetlenséget, kegyetlenséget és a kettő melegágyát; a klerikálizmust. Galileában ezzel ellentétben nagyobb számú héber olvasztott magába kevesebb hettitát és ebbe a vegyületbe is Tyrusból, – a bibliából ismert érintkezés és házasodás következtében állandóan turáni vér szivárgott. Mert mint fentebb láttuk, Tyrusban eredetileg is erős turáni népelem volt, később pedig Ezékiel 27-ik része szerint árvádi, tehát magyar zsoldos katonasággal őriztette falait, sőt hajósai nagy részét is Árvádból toborozta.
Jézus vér szerint galileai, tehát fajilag kevés köze van a zsidósághoz, hitének pedig éppen semmi a zsidók vallásában. Ha mégis hasonlítani akarnánk, akkor ő a tűz, a zsidóság a víz, ő a déli napfény, a zsidóság az éjjeli sötétség. Élettörténetének ivói azonban zsidók voltak, akik az ótestamentum szemüvegén át néztek és az írástudók hatása alatt állva rajzolták meg egyéniségét és írták le szavait, meg gondolatait. Fellépése után alig 2-3 évet töltött bámulói és tisztelői között és mikor fénylő meteorként eltűnt előlük, nem tudtak rá úgy visszaemlékezni, hogy Mózest, Dávidot, Illést főképpen pedig Nehémiást elfelejtették volna. Azért távozása után öt mindinkább az ótestamentumi hősök és messiások közé helyezték, majd velük azonosították és utoljára az 8 neve alatt nagyvészben azok életét koholt csodatételeit beszélték el. Jézust azért zavartalanul csak a hegyi beszédben és példázatban szemlélhetjük, de az igazságkeresők előtt azokból is kitűnik szellemének, hitének és erkölcsi érzésének egyelőre elérhetetlen fennköltsége.
Tudjuk, hogy Jézus lelke és szeretete az egész világot képes volt felölelni, csak az írástudókat, farizeust és papot nem. Ez utóbbiak kasztjában azonban Jeruzsálem elpusztítása (Kr. u. 70) óta Ézsaiás 61:6. értelmében benne van az egész zsidóság. Méltatlankodását és bosszúságát nem tudta és nem is akarta elrejteni, valahányszor e három emberfajtáról beszélt, vagy ennek valamelyikét közelében érezte. De, hogy Jézus vallása engesztelhetetlenül ellensége a zsidóságnak, azt Jézus felléptekor a synhedrion azonnal észrevette és gyökeres kiirtását is tüstént megkezdte. Bírói illetékességét a római szenátus főbenjáró bűnökre nem terjesztvén ki, Jézust a helytartó jelenlétében nem ölhette meg, tehát hamis váddal csikarta ki ellene Pilátustól a halálos ítéletet. Később pedig, – amikor Pilátus egy időre Rómába távozott -, majd utáni amikor Tibérius halála és Caligula trónra lépte között rövid interregnum állt be, ezeket az alkalmakat is megragadta. hogy Jézus követőit és a többieket megölethesse. Ezt a Jézus-üldözést a zsidóság a kereszténység első századaiban szünet nélkül folytatta, később pedig az orosz kommunizmusig, – mint éppen ez tanúsítja -, az alkalom és főleg hatalom hiányában csak ideiglenesen hagyott fel annak öldöklő formájával.
A zsidóságnak Jézus és vallása ellen érzett ilyen gyűlölete természetes és magától értődő. Csodálatos azonban, hogy ezzel szemben a kereszténység kíméletes és türelmes a zsidóság iránt: az ő kárára elkötetett kihágásokat nemcsak nem torolja meg, hanem valósággal védi, dédelgeti üldözőjét, sokszor nagyobb buzgósággal, mint más nemzetiségű vagy más egyházi szervezethez tartozó hittestvéreit, nemritkán mint igazi testvéreit. Jézus megfeszítése óta a zsidóság csak a kereszt árnyékában virul, ellenben a keresztény emberiség között képtelen gyökeret verni vagy nagyobb hatalomra szert tenni.
Ez a jelenség azonban nem a véletlen játéka, hanem a kereszténység képmutatásának természetes következménye. A keresztény egyházak ugyanis – eltekintve egyes nagy lelkek és csoportok kivételétől -, magukénak vallják ugyan Jézust összes elveivel együtt, de az utóbbiakat szegre akasztják, mint Tisza Kálmán a bihari pontokat és cselekvésükben teljesen a zsidó erkölcstan szerint élnek. A kereszténység eszerint a gyakorlatban ma közelebb áll a zsidósághoz, mint Zarathustrához vagy éppen Jézushoz. Nem egy államának és testületének a zsidóság elveire szüksége van, sőt magát a zsidóságot sem nélkülözheti, mert vele valósítja meg azokat a politikai és főleg gazdasági terveit, amelyeket ő maga, – Jézus nyílt megtagadása nélkül nem vallhat sajátjának…
A kereszténység kimagasló férfiai tehát ezt az erkölcsi rendszert védik, mikor újabb időben gyöngeségből és érzékenységből túláradó filippikákat tartanak a zsidóság mellett. Eljárásukban természetesen nem Jézust képviselik, hanem annak a két hatalmas szervezetnek valamelyikét, amelyek eddig oly nagy sikerrel biztosították emez összenőtt ikerképződmények: a Jézusnélküli kereszténységnek és zsidóságnak életműködését. E két szervezet a keresztény klerikálizmus és a keresztény szabadkőművesség…
Végül a felsorolt tények és adatok alapján feleljünk meg a zsidóság mivoltára vonatkozó kérdésünkre: A zsidóság Nehémiás előtt egy kicsiny, kizárólag Jeruzsálemre és környékére szorítkozó szemita törzs volt, amely származására, nyelvére, kultúrájára nézve lényegben nem különbözött a többi szemita törzstől. Ugyanez a szó azonban Nehémiás óta nem jelent sem törzset, sem fajt, sem nemzetet, sem vallást, hanem egy érdekszövetséget és titkos társaságot, amely a faj, nemzet és vallás jelszavait, alakjait és szerveit azért használja és alkalmazza, hogy általuk az emberiséget tévedésbe ejtve, erkölcstanában bemutatott végcélját, az egész Föld felett való korlátlan uralmát megvalósítsa…

“Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! nem a te nevedben prófétáltunk-é, és nem a Te nevedben űztünk-é ördögöket, és nem cselekedtünk-é sok hatalmas dolgot a te nevedben? És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem ti gonosztevők.”…