Archívum: 2005. november

A plutokrácia túltengése.
Szem előtt tartva a bankvilág uralmi helyzetét a közéletben, megértjük a nagy jogtudós, Ihering keserű panaszát: «A részvénytársaságok törvényhozóink szeme előtt fejlődtek szervezett rabló- és csalótársulatokká, amelyeknek titkos történetében több alávalóság, becstelenség és komiszság[1] rejlik, mint akárhány fegyházban, csak éppen hogy a rablók és csalók itt nem vasban, hanem aranyban ülnek». Ugyancsak Ihering [...]

15. §. A rögtönbíráskodás elrendelhetése.
Az eredeti javaslat 17. §-a feljogosítani kívánta a minisztériumot arra, hogy az e törvényben meghatározott bűncselekmények tekintetében a gyorsított bűnvádi eljárás szabályainak alkalmazását és kivételesen a rögtönbíráskodás és halálbüntetés megállapítását elrendelhesse. Az lg. Bizottság az igazságügy miniszterrel egyetértőleg mellőzhetőnek tartotta a gyorsított bűnvádi eljárás szabályainak alkalmazását; az erre vonatkozó rendelkezést tehát [...]

Európa népeinek fajbeli összetétele.
A népközösség szellemi javak birtokáért történő társulás lévén, benne másirányú céltudat, másirányú érdek van hangsúlyozva, mint a vérségi kötelékben. Ezen alapszik a faj- és népfogalom inkongruenciája. Egyik a másikat nem helyettesítheti. A népközösség kultúrközösség és a szellemi kategóriák közé tartozik, a fajiság a vérségi leszármazáson alapul és sohasem lép ki a természettudományi [...]

IV. FEJEZET.
Hatásköri és eljárási szabályok.

12. §. Az 1921 : III. t.-c. területi hatálya.
1. Az 1921 : III. t.-c. javaslatának szerkesztője figyelemmel az abban meghatározott bűncselekményeknek a Btk. Második részének I., III. és IV. fejezete alá eső bűncselekményekkel (felségsértés, hűtlenség és lázadás) való rokonságára és a javaslat céljára, mellőzhetetlennek vélte annak kimondását, hogy a javaslatban meghatározott [...]

IV. MŰVELETLEN NÉP
Nem szükség, reménylem, hosszasan fejtegetnem, hogy a mezei szorgalom virágzatához még közel sem elég, hogy a földművelésre elegendő nép helyes föld- és néposzlat legyen; hanem még az is múlhatatlanul megkívántatik, hogy a földművelő nép mind erkölcsére, mind értelmére nézve nagy céljaihoz képzett legyen; mert egyedül az ily nép lehet alkalmas eszköze minden józanabb [...]


Get Adobe Flash playerPlugin by wpburn.com wordpress themes

Archívum


  • J.Kornél: Tisztelt Szerkesztőség! Érdeklődéssel olvastam az írásművet. Tekintettel arra,hogy koromat illetően a megírt időszakot nem élhettem át
  • mutter 88: Én még csak most olvastam el Ravasz püspök imáját de rá kellett jönnöm,hogy édesapám annak idején miért csak két mondatott mondott a ked
  • András: Kedves István, a könyvnek utána fogunk nézni és ha megvan, újraközöljük!
  • István: Tisztelt Szerkesztőség! Először is a honlapjukhoz és munkájukhoz szeretnék gratulálni. Régóta keresek egy könyvet az interneten, de saj
  • András: Nem tudni, hogy adás után a műsorvezető kapott-e megrovást a reklám miatt, de bátor cselekedet volt tőle.


Tisztelt Olvasóink!

Az alábbiakban olvasható kiadványokat keressük újraközlés céljából:

  • Angyal Pál dr.: Fajvédelem és büntetőjog
  • Csemez József: Nyilaskereszt
  • Igaly Cs. István: Zsidóveszedelem Magyarországon
  • Röck Gyula: A krisztianista párt vezérelvei
  • Röck Gyula: Telepítés
  • Röck Gyula: Magánjog és magántulajdon
  • Amennyiben Ön rendelkezik az itt felsorolt munkák valamelyikével, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot a betiltva[kukac]gmail.com e-mail címen.

    Köszönjük!


    Ajánló

    Idézetek

    A Nemzet története erkölcsi vagyon, melyet minden hű fiának tudni és gyarapitani kötelessége! — Padányi Viktor

    Ezen a napon publikáltuk:

    • 2010. 03. 11. Nincs bejegyzés erre a napra.

    Jelenlévők