ECCLESIA JUDAICA

A zsidó probléma megoldási kísérleteiről több kötetnyi munka összeírása után is le kellene mondanunk. Nincs hatalmunkban, hogy végleg eldöntsük a nagy pört, mely nem köztünk és a zsidóság között folyik, hanem melynek másik partnere a magasabb hatalmak. A zsidókérdés nem egyszerű közigazgatási, vagy vallási probléma, nincs megoldva a ghettóval, nem felelet reá a cionizmus és a kisebbségi élet, mert minden megoldásnál kiderül, hogy végeredményében mégis csak mint hal csúszott ki kezünkből a zsidóság; ha megverjük, önérzetes, ha nem verjük, akkor is az, de csodálatosképpen ebből a belső gőgből kifelé semmi sem látszik, gerinctelenül suhan át egyik korból a másikba s míg más népek vagy megtörnek, vagy meghalnak az idő nyomása alatt, a zsidóság poraiból éledt phönixként kezd új életet.
A zsidókérdés lényege metafizikai, világnézeti. Ki kell emelkednie az orthodox zsidóság kabbalisztikus, talmudi misztikájából (s az atheista zsidót is köti ugyanez az érzés, amelyhez tulajdonképpen semmi köze) s ez a kiemelkedés csak a keresztség által oldható meg az egyén számára, csak misztikus úton múlik el a régi misztika hatása s ez ellen az igazi misztikus hatás ellen küzd, lázad a zsidóság a szétszóratás óta. A zsidókérdésnek sok részlete között legfontosabb három tagozódása. Mint mondottuk, a kérdés elsősorban világnézeti, metafizikai, úgy a közösség, mint az egyén számára. Ugyanakkor azonban belejátszik ebbe a tagozódásba is a faji probléma, mert a mai tisztán formalisztikus vallás a fajiság hordozója. Második tagozódásában állami és nemzeti kérdés, de ebbe ismét belejátszik a faji probléma, mert a zsidóságnak “nemzeti élete” faji összetartásában rejlik. S végül egyéni, emberi kérdés is, hiszen mindenki nemcsak egy közösségnek tagja, hanem szabad akarattal, személyiséggel rendelkezik. A zsidóságnak akár itt, akár ott elhelyezkedő egyedeit a problémának ez a része is bántja. Annyira a közösséghez tartoznak, hogy nem is akarják elhinni a zsidóról, hogy egyéni életet élhet. Tragédiájának ez egyik gyökere.
A kérdésnek minden részletét érinteni fogjuk, azonban már itt előre kijelentjük, hogy a zsidókérdés egész komplexumából a világnézeti részt tartjuk egyedül nagyfontosságúnak. A földön minden egyéb accidentális, faj, állam, nemzet, társadalom nem örökkévalók – csak egy van, ami túlél minden változást: az ember lelke. Ma is és mindig e körül forgott az élet s a különbség csak annyi, hogy az emberek nagy része, néha későn jön rá erre: – a halál után. A zsidókérdéssel is ebből a magas szempontból foglalkozunk. Van egy zsidó szellem, mely két évezrede ellenfele, sőt ellensége a kereszténységnek, nem érti, nem akarja megérteni, nem fogja megérteni, mert a kereszténység ennek a szellemnek tökéletes antipólusa. A harc a kettő között csak egyfajta módon dönthető el: a zsidóság alázatos megtérésével. Minden egyéb úton való keresgélés zsákutcába vezet. A középkorban, amikor tudták, hogy a lélek körül forog minden s világnézetileg gondolkoztak, nem is szaladgáltak másfelé. A nemzeti államok kialakulása aztán összekuszálta a problémát, mert olyan értéket tulajdonít a nemzetiségnek, ami nem illeti meg. Miután a nemzeti és nem világnézeti hovatartozandóság lett az irányadó, a zsidókérdés bővült. A világ mai adottságait, ha küzdünk is ellenük, el kell fogadnunk kiinduló pontokul. Világnézeti kérdés a zsidó probléma akkor is, amikor annak faji részéről, állami kihatásairól beszélünk, mert Európa keresztény népei a zsidó elárasztásban a zsidó szellem erejétől félnek. A legtöbb helyen annyira elmérgesedett, hogy elfelejtik a világnézeti rész elsőbbségét s a nemzet érdekében hoznak határozatokat a zsidók ellen. Holott ezzel a zsidóság hatását nem kisebbítik s a forrást nem dugaszolják be.
Az újabbkori zsidókérdés tárgyalását és megoldását is igen megnehezíti még a fajról alkotott ferde felfogás. “A magyar faj – írja Szekfű Gyula – egy másodlagos, nem természettudományi, hanem történeti képződmény, de mint ilyen is saját jelleggel és minden mástól megkülönböztető tulajdonságokkal bír. A történeti fajba nem lehet minden előkészület nélkül – névmagyarosítás útján – beleolvadni, a történeti fajiság is határozott jellegű egység, melyet meg kell óvnunk s melynek örökletes jó tulajdonságai fejlesztendők, az ártalmas nemzedékek munkája árán levetendők.” Ilyen történeti képződmény a zsidó faj is, sőt a mai németség, tótság: Európa majdnem valamennyi nemzete. Az asszimilációs zsidóság egy rétege kézzel lábbal tiltakozott az ellen, hogy a zsidóság faj, s ezzel megnehezítette a valódi asszimilációt is. Mert nincs semmi akadálya annak, hogy a történeti fajok tagjai egymásba olvadjanak, természetesen, ha megvannak a hozzá szükséges diszpozíciók, amilyenek: a másik faj összetétele ne legyen nagyon különböző a beolvasztó fajhoz, az illető egyed akár újabb vérkeveredés eredménye, akár elsőnek lép be az új fajba, maradék nélkül fogadja el, szívja fel magába az elsőnek tradícióját. Ez természetesen nehéz és csak nemzedékeken keresztül érhető el. Vannak kivételek, akik maguk el tudják végezni ezt az olvasztó munkát, azonban az ő példájuk erősíti meg leginkább a szabályt, mert rajtuk világosan látjuk a felolvadást, amit ők tudatosan végeztek el. Az első feltétele ennek a tökéletes asszimilációnak a zsidó egyed részéről, hogy levesse formalisztikus vallási béklyóit, mert a zsidóságban ez a legnagyobb összetartó erő.