A zsidóság szerepe a Szovjetunióban.

Érdekes, hogy mindenki az egész világon tisztában van azzal, hogy a kommunizmus tulajdonképpen zsidó találmány és hogy a kommunizmus nekik felel meg a legjobban, sőt lehet mondani, hogy egyedül csak nekik felel meg.
Dacára ennek, minden zsidó tagadja, hogy valamilyen köze lenne a kommunizmushoz.
Marx és Engels az ő kommunista tanaikat nem az oroszok részére gondolták ki, sőt Engels sohasem gondolta volna, hogy a kommunizmust olyan formájában, mint ahogyan az mostan a Szovjetunióban dívik – éppen az orosz tömegekre fogják elősorban ráerőszakolni.
Nem hiszem, hogy maga Lenin gondolt volna erre komolyan, őt inkább az vezethette, hogy a cári orosz viszonyokat valamilyen módon megváltoztassa, a nagy tömegek sorsát javítsa és a cári uralmat, beleértve a nemesség hatalmát is, megsemmisítse.
Hogy a kommunizmus ilyen irányban fejlődött ki Oroszországban, az kizárólag a zsidók befolyásának tulajdonítható.
Ennek oka a zsidó mentalitáson kívül az is, hogy ők a cári Oroszországban sohasem élveztek olyan szabadságot, hogy meggazdagodhattak volna és hatalmat tudtak volna gyakorolni.
Erre a két tényezőre pedig minden zsidó minden erejével törekszik.
Ők tehát kezdettől fogva Lenin és elvbarátai pártjára álltak és minden erővel elősegítették, hogy uralomra jusson.
Azonnal tisztában voltak vele, hogy ha ez sikerül, az tulajdonképpen az ő uralmukat jelenti.
Lenin eleinte inkább szocializmust akart Oroszországban bevezetni, de a zsidóság annyira magáhozkaparintotta a vezető hatalmat, hogy sikerült őt ettől a tervétől talán észrevétlenül eltéríteni.
Az 1917-es időktől kezdve a forradalomnak az volt a fő célja, hogy az orosz vezető réteg hatalmát megsemmisítse. Ez a megsemmisítés csak olyan módon történhetett meg gyökeresen, hogy a főnemességet, a hadsereg tisztjeit, a papokat és a közigazgatási tisztviselőket, szóval mindenkit, aki vezető rétegbe tartozott, lehetetlenné tették, oly mértékben, hogy azoknak még csak a reményük se lehetett a hatalmat valaha is újólag kézbevehetni.
Ezért kellett őket kiirtani, és ezért nem volt elegendő, hogy őket birtokaiktól, vagy állásaiktól csak megfosszák és az életüket meghagyják.
Ha az életüket meghagyták volna, úgy állandóan ki lettek volna téve annak, hogy tőlük a hatalmat félteniök kelljen.
Az, hogy e szerencsétlenek helyeit a zsidóság foglalta el, egészen természetes, mert azáltal, hogy majdnem minden vezető, írástudó embert egyszerűen kivégeztek, a tudatlan és, műveletlen orosz tömegekben alig akadtak olyan személyek, akikre a vezetést rá lehetett volna bízni, miután Lenin első munkatársai között csupa tanulatlan és kiképzetlen munkás, vagy felizgatott paraszt volt, akiknek legnagyobb része még az írást sem ismerte.
Miután pedig az ország ügyeit, ha ziláltán is, ha rosszul is, de valahogyan vezetnie kellett, nem maradt más hátra, minthogy a jobb elemmel be nem tölthető helyeket a zsidóknak kellett átengednie.
Így kerültek ők minden vonalon vezető állásba.
Ezt a vezetést mind a mai napig nemcsak hogy megtartották, hanem különösen most, a háború kitörése óta meg is szilárdították.
A 193 millió lelket kitevő Szovjetunió lakosainak számában a zsidóság alig valamivel több, mint négy millióval van képviselve.
Az arány tehát zsidó és nemzsidó között elenyészően csekély százalék ahhoz a hatalomhoz képes, amelyet ők birtokolnak:
Kezdhetjük nyugodtan a kormányzaton.
A népbiztosok, népbiztoshelyettesek és egyéb nagyhatalmú és befolyásos főtisztviselők legkevesebb 50%-ban a zsidók soraiból kerültek ki.
De ez az 50% is csak látszólagos, mert ha tekintetbe vesszük a hatalom súlyát, úgy ennél sokkal, de sokkal több.
Ha tehát azt mondjuk, hogy 10 főtisztviselő közül 5 a zsidó, ez a szám nem fejezi ki a helyes arányt, nem pedig azért, mert az 5 zsidó vezető közül egynek is több hatalma van, mint az 5 nemzsidónak együttvéve.
Nyugodtan mondhatjuk tehát, hogy a Szovjetuniót ma a zsidóság vezeti.
A gyárak, ipartelepek legfőbb vezetői, igazgatók, majdnem kivétel nélkül, mind zsidók. A sajtó kizárólag az ő kezükben van. Az irodalom, színház, csak zsidó vezetőket mutathat fel.
Igazi művész nem akad közöttük, tehát a művészeteket nem uralják abból a szempontból, hogy maguk a művészek is zsidók lennének. A vezetés azonban itt is az ő kezükben van. A Szovjetunióban jó zsidó festő, szobrász nincs, de az irányítást mégis ők végzik.
A legnagyobb hatalmat jelentő két szervezet Szovjetoroszországban a G.P.U. és a hadsereg.
A G.P.U. vezetői eddig, egy lengyelt kivéve, mind zsidók voltak.
A vezető G.P.U. tisztek kizárólag az ő soraikból kerülnek ki. A mérhetetlen vérengzés, amit ez a szervezet elkövet, az ő lelkiismeretüket terhelné, ha volna lelkiismeretük.
A hadseregben a tisztikar, szóval a harcoló elem általában mentes tőlük, de a hatalom itt is az ő kezükben van, azáltal, hogy a politikai megbízottak a híres, jobban mondva a hírhedt politrukok 95%-a zsidó.
Harcolni elől, a csatában lenni, kézi gránátokat dobni, géppuskát kezelni, vagy repülővadásznak lenni sohasem szerettek.
Ezt átengedik a más fajtájúaknak.
A tisztikarban ugyan egy-két tábornok és néhány zsidó tiszt előfordul, de ezek száma százalékban alig kifejezhetően csekély. A zsidóságnak nincs is szüksége arra, hogy maga harcoljon, elegendő, ha uralmának védelmére másokat harcoltathat.
Sok országban ilyen most a helyzet, de méginkább a Szovjetunióban.
Na higyje senki sem, hogy a Szovjetunió 185 nemzetisége közül csak egy is szeretné a zsidóságot.
Az orosz sem szereti, sőt kimondottan gyűlöli őket, azonban a hatalma ellen nem tud tenni semmit, kénytelen az igát úgy húzni, ahogy a zsidóság diktálja.
A háború előtt széltében-hosszában hallotta az ember, hogy az oroszok mennyire elégedetlenek a zsidósággal szemben. Még a legprimitívebb emberek is hangoztatták, hogy a zsidóság tagjai nem szeretnek dolgozni, életüket sohasem kockáztatják, ezért sem munkások, sem katonák nem akarnak lenni. De ezt nyíltan hangoztatni senkinek sem volt bátorsága, vagy ha véletlenül akadt olyan meggondolatlan, aki ilyen kijelentéseket tett és ez a G.P.U. tudomására jutott, azonnal ráhúzták a nemzetiség elleni izgatás paragrafusát és máris el volt ítélve, mert alig van nagyobb bűn a Szovjetunióban, mint az egyenlőség elvét megbántani! Aki pedig a zsidóság ellen felmeri emelni a szavát, az ezt a szentségnek tartott elvet sérti meg, tehát szigorúan büntetendő.
Úgy hírlett, hogy maga Sztálin is szerette volna a zsidóság hatalmát leépíteni, azonban ez nem felel meg a valóságnak. Már csak azért sem, mert tudvalevő, hogy Sztálin kimondottan zsidó befolyás alatt van, harmadik felesége, illetve ennek fivérei a Kaganovicsok révén.
Az azonban tény, hogy a második világháború előtt a zsidóság nagy befolyása a hadseregben kezdett meginogni.
Timosenko marsall a politrukok hatalmát megtörte, de ezek a világháború kitörése utáni időben hamarosan életrekeltek.
Azt a mérhetetlen terrort ugyanis, amit a szovjet hadseregben ezek az elemek kifejtenek, kizárólag a zsidóság számlájára lehet írni. Nekik egészen mindegy, hogy a szovjet hadsereg százezrei és milliói pusztulnak-e el, a fő dolog, hogy ameddig csak tehet, kitartsanak és a zsidóság háborúját a zsidóság védelmében vívják.
A zsidóság a harcokban nem pusztul és száma nem csökken. Úgyszólván teljes erejével ma is él és virágzik, mindent megtesz arra, hogy a háborút győztesen fejezze be, hogy világuralmi céljait ezáltal elérje, vagy legalább is előmozdítsa. Ha a háború a Szovjetunióra nézve még is balul ütne ki, azzal nem sokat törődnek, mert nekik Oroszország sorsa nem fáj és mindenesetre megtalálnák a módját, hogy életüket idejében megmentsék, ha másképp nem, országba menekülnek.
Jelen esetben azonban úgylátszik, hogy a más országba való menekülésnek az útjai is el lesznek zárva, mert a mai megvert és megsemmisített Szovjetuniót, úgyszólván, mindenütt zsidóellenes országok veszik körül.

*

Nem lesz érdektelen néhány zsidó vezetőt felsorolni a már említetteken kívül:
Lozovszkij külügyi népbiztoshelyettes,
Berija belügyi népbiztos,
Csincsut külkereskedelmi főtisztviselő,
Weiser kereskedelemügyi népbiztos,
Usztinov ipari és fegyverkezési népbiztos,
Jakovljev földmívelésügyi népbiztos,
Barmann közlekedésügyi népbiztos,
Ginzburg közmunkaügyi népbiztos,
Mechlisz az államellenőrzés népbiztosa,
Lewin az állambank elnöke,
Rosenholz az anyaghivatal elnöke,
Szemljacsija a szovjetek ellenőrző bizottságának elnöke,
Litvinov volt külügyi népbiztos, jelenleg a Szovjetunió északamerikai nagykövete,
Dubelszkij a kereskedelmi flotta biztosa,
Milstein az iparügyi helyettes népbiztos,
Majszkij londoni nagykövet,
Szuric, a volt római nagykövet.