Archívum: 2009. január

VII.
PANTELLO RENDŐR ELÁRULJA A DUCE ÚJ TARTÓZKODÁSI HELYÉT.
Július 28-án reggel öt óra tájban eltávolították a tűzoltólaktanyából azt a néhány embert, aki az éjszaka folyamán ott tartózkodott, azután lezárták a laktanya kapuját. A félszer alatt álló kocsi ajtaját kinyitották, a Duce két kísérőjével kiszállhatott. Bevitték egy udvari helyiségbe, amely valamivel emberségesebb volt, mint előbbi két börtöne. [...]

Világszemlélet
Aki nem csak felületes, azaz gazdasági és politikai szögből nézi a világ menetét, hanem a világ fizikai menete mögötti erkölcsi okokat is keresi, sőt az isteni jeleket és célokat is figyeli, annak látnia kell, hogy valami készül… hogy úgy a társadalom, mint a természet forrong… hogy jelek vannak az égen és a földön: a természetben [...]

V.
A 7-ES CELLA BÖRTÖNŐRE KÍSÉRLETET TESZ A DUCE KISZABADÍTÁSÁRA.
A földalatti várbörtönben, a „7-es cellában” történt az első kísérlet Mussolini kiszabadítására. A kísérlet váratlanul jött, szervezetlen és előkészítetlen volt és eredménytelen maradt, de nagyon érdekes tanúbizonysága annak, milyen mélyen él az olasz nép lelkében a Duce tisztelete, hatalmas munkásságának bámulata.
A Duce első éjszakáját töltötte a 7-es [...]

Vezérem!
Kegyelmes Uraim!
Tisztelt vendégek!
Párttagok!
Ha Nyugat-Európa politikailag érdekelt köreiben a bolsevizmus úgy a mint az a marxismusban mint elmélet és Szovjetoroszországban mint gyakorlat mutatkozik, még mindig, mint olyan szellemi megnyilatkozás és politikai realitás tekintődik, mellyel a kultúremberiségnek szellemileg és politikailag meg kell birkóznia, úgy ez a tény a bolsevizmus lényegének végzetes félreértésén alapszik. Amit mi idea és [...]

III.
EGY ÉJSZAKA A TÜZÉRLAKTANYA FOGDÁJÁBAN.
A római utcák, amelyeken az elkábított és megkötözött Ducet a betegszállító kocsiban végigszállították, egészen más képet mutattak, mint azok az utcák, amelyeken a Villa Savoiába hajtatott. Az utcákon teherautók száguldoztak, megrakva katonákkal és tengerészekkel, akik zajosan éltették a királyt és Badoglio tábornagyot, lövöldöztek és egy-egy utcasarkon megállva, szónoklatokat intéztek a köréjük [...]

Megkeresztelkedett zsidók, mint Kolumbus matrózai, Izabella tanácsadói — Zsidó Torres és a dohányüzlet — Az üzlet miatt kellett megbuknia a felfedezőnek
I.
Hat és fél évszázaddal ezelőtt Marco Polo színes kínai és indiai elbeszéléseiért izgult a világ. Valahol Genovában egy Kolumbus Kristóf nevű ember kiszámította, hogy a gömbalakú Föld másik oldalán van a kincses Zipangu s hogy [...]

MUSSOLINI FOGSÁGA ÉS KISZABADÍTÁSA
I.
ÖSSZEÜL A FASISZTA NAGYTANÁCS.
Benito Mussolini, az olasz nemzet vezére, 1943 július 24-én, este hat órakor meglehetősen komor kedvben jelent meg a fasiszta nagytanács ülésén. Olaszország általános helyzete súlyos volt és veszedelmekkel teli, ezt mindenki tudta az országban. Már hetek és hónapok óta elégedetlen, aggodalmas hangok hallatszottak különböző tényezők részéről, a Duce tisztában [...]

ELŐSZÓ.
A zsidóság világuralmi törekvéseinek alapelveit már az u. n. próféták rakták le. Esdrás (Ezra) Krisztus előtt 450-ben a fajvédelemben keresi a világuralom megszerzésének alapját. Megeskette Izrael népét, hogy nem házasodik össze idegenekkel és elkülöníti magát az idegenektől. Esaiás szerint a zsidóság világuralomra jut, minden nép és ország neki szolgáland, faji Istenének, Jahvenek intenciói szerint. A [...]

2009. jan. 10.

Kiegészítés

Beküldte: admin Kategória: Hírek

Fiala Ferenc EGYSZERŰ TÖRTÉNET ÉS EGYÉB HISTÓRIÁK című utolsó, még életében megjelent könyve 1985-ben a Hídfő Baráti Körének (Fabó László) kiadásában látott napvilágot Amerikában. A kötetben szereplő elbeszélések korábban már mind megjelentek nyomtatásban a Fiala által szerkesztett Hídfő Könyvtár, majd az Új Hídfő Könyvtár negyedévi folyóirat különböző számaiban.
Csak kevesen tudják a könyv tartalmával kapcsolatban, hogy [...]

Egyszerű történet
Már csak pár asztalnál ültek a Porte St. Martin közelében sátrat ütött kis étkezdében. Odakünn zuhogott az eső és véget nem érő autósorok igyekeztek ismeretlen célok felé. Benn az étkezdében vágni lehetett a füstöt és a gyöngyfüggönnyel elkülönített konyhából olcsó levesszag áradt a helyiségbe. A bár szerepét betöltő fapult mögött álmosan bóbiskolt a patron [...]


Get Adobe Flash playerPlugin by wpburn.com wordpress themes

Archívum


  • PÁLOS TREND: Kormorán – Pálos Trend: 2010. 04. 11. A költő visszatér… Európa közepén él egy ősi népen, felszántott határon, kék-fehér g
  • admin: Kedves Attila, Isten hozta! A szerző tollából további érdekes és értékes írást találhat a jobb oldali Kategóriák között, azon belül
  • Tóthpál Attila: Nagyon érdekesnek tartom az írást,és örülök hogy rátaláltam az oldalra!
  • J.Kornél: Tisztelt Szerkesztőség! Érdeklődéssel olvastam az írásművet. Tekintettel arra,hogy koromat illetően a megírt időszakot nem élhettem át
  • mutter 88: Én még csak most olvastam el Ravasz püspök imáját de rá kellett jönnöm,hogy édesapám annak idején miért csak két mondatott mondott a ked


Tisztelt Olvasóink!

Az alábbiakban olvasható kiadványokat keressük újraközlés céljából:

  • Angyal Pál dr.: Fajvédelem és büntetőjog
  • Csemez József: Nyilaskereszt
  • Igaly Cs. István: Zsidóveszedelem Magyarországon
  • Röck Gyula: A krisztianista párt vezérelvei
  • Röck Gyula: Telepítés
  • Röck Gyula: Magánjog és magántulajdon
  • Amennyiben Ön rendelkezik az itt felsorolt munkák valamelyikével, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot a betiltva[kukac]gmail.com e-mail címen.

    Köszönjük!


    Ajánló

    Idézetek

    A világnézet az a valami, mely összeköt és szétválaszt! Az emberek közti igazi válaszfal nem a faj, nemzet, vagy család közti távlat, hanem a világnézeti különbség. Az ember világnézete, az ő egyéniségének és lelkének nemcsak: összképe, hanem mozgatója is. Amilyen a lélek, olyan a világnézet is. S aki nem a világnézeten keresztül ismeri embereit, az nem ismeri őket. S aki nem a világnézetén keresztül nyúl az emberhez, az nem éri el az embert, legfeljebb a – polgárt!… Az igazi idegenek azok, akiket a világnézet falaz el egymástól. Akiket egy világnézetre hozunk, azok közelebb vannak egymáshoz, mint a szülő és gyermek, mint minden vérbeli, faji, és gazdasági kapcsolat áltál összefűzött test és érdek. — Röck Gyula

    Ezen a napon publikáltuk:

    • 2010. 03. 22. Nincs bejegyzés erre a napra.

    Jelenlévők