Archívum: 2010. február

Mik voltak hát a történetbölcseleti okai annak, hogy egy ily adottságú nép már-már a világhatalom csúcsára ért? Egy pozitívum van itt: a zsidóságnak kizárólag e világra koncentráló hihetetlen túlsúlyú akarata, érdekeinek kíméletlen és gátlástalan érvényesítése oly eszközökkel, amelyek eleve idegenek a befogadó népek lelkületétől. És van egy negatívum is: a befogadó népek hanyatlása, miként az [...]

II. A zsidóság helyzete az európai kultúrában. Láttuk az eddigiekben, hogy a zsidó lélek merőben idegen a mi világunkban. De talán egyedülállóan idegen volt valamennyi történelmi nép világában, akikkel valaha is érintkezésbe került. Már sokszor megírták, hogy hol és hányszor váltotta ki a zsidóság a befogadó nép ellenszenvét. Ezt az idegenséget, ezt a különállást és [...]

Az előző értekezések során jellemeztük a polgárságot és a proletariátust s csak futólag említettük meg, hogy az európai kultúra hajnalán a nemesi, papi és polgári rend fektette le az alapokat és bontakoztatta ki e kultúra minden jó és rossz vívmányával együtt. Arra is kitértünk, hogy a múlt században enyészett el a nemesi és papi rend, [...]

A felszabadulás utáni kormányforma kérdése Külföldi köröknek lekötelezett magyar emigrációs csoportok „programjaiban” sűrűn olvasható az a követelés, hogy csak „demokratikus irányzatok” indulhassanak az ország felszabadulását követő szabad választásokon. „Demokratikus” buzgalmukat egy cseppet sem látszik zavarni az a kérdés, hogy vajon mennyiben lennének szabadok az olyan „szabad” választások, amelyeken csak „demokratikusnak” elismert pártok és irányzatok vehetnének [...]

2010. feb. 18.

Bővített kategóriák

Beküldte: admin Kategória: Hírek

A mai napon kibővítettük az oldal Kategória-bontását; mostantól elérhető egy Emigráció rovat is. Az utóbbi időben nagyobb hangsúlyt helyeztünk az emigrációba kényszerült magyarság szellemi életének bemutatására – rendszeresen megjelenő lapjain keresztül. Mivel rengeteg színvonalas és érdekfeszítő olvasmány vár még újraközlésre, ezért jónak láttuk egy külön csoportba gyűjteni a külföldön megjelenő publikációkat. E csoportban nemcsak folyóiratokból [...]

A világ vége és az új világ. A világ végéről sehol se szól a Szentírás, hanem csak egy korszak — aion — végéről tesz említést, amit magyarra világvégének fordítottak. Ezt a felfogást igazolja Szent Péter apostol levele is, mikor azt írja Noé világáról, hogy az »akkori világ« vízzel elbontatván, elveszett, — majd így folytatja a [...]

Egy évvel ezelőtt «Demokrácia és Proletáriátus» címmel egy cikket jelentettünk meg. Utána merült fel a gondolat, hogy érdemes volna foglalkozni ugyane keretben társadalmunk többi rétegével is. Ezáltal teljesebbé válna a kép és mélyebben, más-más szempontból tárgyalnók a modern káoszt s valamiféle vezérfonalat nyújtanánk a művelt olvasónak. A proletariátusról megállapítottuk, hogy maga a radikális semmi, égy [...]

A zsidók jövője. A zsidókat illetőleg három időpontot kell megfigyelni, első a múlt, második a jelen és a harmadik a jövő próféciái és valószínűségei. A múltat illetőleg meg kell állapítani az emberiségre vonatkozólag, hogy minden nemzet kevés kiválókkal és sok átlaggal rendelkezik. Minden nemzet történelmében vannak fény- és árnypontok. Minden nemzet feljut egyszer a zenitre [...]

1946. év augusztus hó 26-án kora délutáni órákban vitéz kis és nagyhindi Hindy Iván m. kir. vezérezredes a Markó utcai fogház oly sok magyar megdicsőülését látott udvarán a bitófát halálával a magyar katonaeszmény és a kötelességteljesítés áldozati oltárává avatta. Vitéz kis és nagyhindi Hindy Iván, Budapesten, 1890. június 28-án született. A kassai hadapródiskola elvégzése után [...]

1945. február 9-én meghalt a város. A magyar Szent Hegyet, ahol egykor az Árpád-királyok trónoltak, amelyet csellel hódítottak meg az ozmánok: Budavárát elfoglalták Sztálin katonái. A Várhegy birtoklása sokszor nem is magyar, hanem európai kérdés volt. 1686. szeptember 2-án — élükön Petneházy magyar hajdúival — Lotharingiai Károly Európa-hadserege vívta vissza az ozmántól Budát. S utána [...]


Get Adobe Flash playerPlugin by wpburn.com wordpress themes

Facebook

Archívum


  • J.Kornél: Tisztelt Szerkesztőség és Olvasók ! Az írásmű címét meglátván eszembe jutott,édesanyám említette ezt a nevet korábbi beszélgetésein
  • vendèg: “Ne keverjünk mindent össze.” Bizony. Ez rád is vonatkozik. http://www.archive.org/stream/MN5083ucmf_6#page/n0/mode/1up A jezsuitàk tit
  • vendèg: Probàlj egy papnak elmondani, mi is a Te fefogàsod egy tiszta vallàsròl, vagy probàld neki elmondani, hogy azon ès azon biblia szöveget, iràst
  • xyz: "Ne keverjünk mindent össze." Bizony. Ez rád is vonatkozik.
  • vendèg: Ne keverjünk mindent össze. Természetessen sok pàpa volt, akik mèg csak meg se keresztelkedtek, hanem zsidok maradtak halàlukig!!! Voltak akik m


Tisztelt Olvasóink!

Az alábbiakban olvasható kiadványokat keressük újraközlés céljából:

  • Angyal Pál dr.: Fajvédelem és büntetőjog
  • Csemez József: Nyilaskereszt
  • Igaly Cs. István: Zsidóveszedelem Magyarországon
  • Röck Gyula: A krisztianista párt vezérelvei
  • Röck Gyula: Telepítés
  • Röck Gyula: Magánjog és magántulajdon
  • Amennyiben Ön rendelkezik az itt felsorolt munkák valamelyikével, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot a betiltva[kukac]gmail.com e-mail címen.

    Köszönjük!


    Hamarosan olvasható…

    Ajánló

    Idézetek

    Mi zsidók vagyunk, mert zsidónak születtünk. A zsidó szülőktől származó gyermek mindig zsidó. Születésével a zsidóság minden kötelessége reá hárul… Mi nem azért vagyunk zsidók, mert körülmetéltettünk, hanem azért metéltetjük körül gyermekeinket mert zsidók vagyunk. A zsidóság pecsétjét születésünk nyomja reánk. E pecsétet sohasem vethetjük le. Még az a zsidó, aki megtagadta vallását és megkereszteltette magát, még az sem szűnik meg zsidó lenni. Mindig alávetve marad a zsidóság minden kötelmének. — Archives Israelites, 1864.

    Kiemelt ajánlat

    Jelenlévők