Jézus Krisztus Istennek ama báránya, aki elveszi a világ bűneit! Ez azt jelenti, hogy Ő azért jött, hogy elintézze a világ bűn-kérdését. A bűn a világ, az egész emberiség és így az egyes ember, s éppen ezért a te legégetőbb kérdésed is. Jézus Krisztus evangéliuma a bűnbocsánat evangéliuma, a bűntől és annak átkától való szabadulás örömhíre. Az emberrel szemben és így veled szemben is azt jelenti, hogy van bűnbocsánat, van szabadulás és lehetséges egy új élet.

Jézus Krisztus minden tanítása, összes cselekedete és egész élete ennek az evangéliumnak hirdetése és kiábrázolása. Jézus bűnbocsánat, szabadulás és új élet szerzését azonban legvilágosabban a keresztről való beszéd hirdeti nekünk. Oly annyira, hogy Pál apostol szükségesnek tartja kijelenteni: „Nem végeztem, hogy egyébről tudjak tiközöttetek, mint a Jézus Krisztusról, még pedig mint megfeszítettről”. A megfeszített Krisztusról szóló evangéliumban van a bűnbocsánat kegyelme, a szabadítás ereje és az új élet lehetősége.

Az evangélium nem bölcsesség, még kevésbé szólásban való bölcsesség, hanem Jézus Krisztus halála és vére bűntörlő erejének egyszerű feltárása. „Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek; de nekünk, akik megtartatunk, Istennek ereje.”

A keresztről való beszéd.

Mi a keresztről való beszéd? Jézus kereszthalálának egyszerű elbeszélése.

Jer a Golgota tövéhez. Egészen közelről, nem szemeddel, nem füleddel, hanem lelkeddel és szíveddel lásd és halld meg, hogy mi történt ott. Én hiszem és hirdetem teneked, hogy ha most el tudod magadat vonatkoztatni mindentől, ami földi, és egyedül a bűnbocsánat, szabadulás és az új élet igénylésével jössz, akkor meg fogod ismerni azt a Jézust, akit a téged kereső Isten Úrrá és Krisztussá, Fejedelemmé és Megtartóvá lett számodra is.

Az ítélet

Jézust, az élő Isten Fiát, saját tanítványa: iskariótbeli Judás harminc ezüst pénzért elárulta. Az utolsó vacsora elfogyasztása után Jézus a Gecsemáné kertjében magános, tusakodó imádsággal készült fel a haragvó és ítélő Istent megbékéltető, a világ bűnéért való engesztelő áldozatra. Közben tanítványai elaludtak. A főpap szolgái az áruló csók jelére elfogták, s a főpap elé vitték.

A csonka tanács hamis tanuk és hazug vádak alapján jogtalanul és törvénytelenül halálra ítélte. Pontius Pilátussal, a római helytartóval a halálos ítéletet jóváhagyatták, és a végrehajtáshoz az engedélyt kierőszakolták. A Szentet megcsúfolták, megköpdösték, megverdesték. A keresztet, a gyalázat fáját vállára tették és úgy vitték a Golgota hegyére, a városon kívül, hogy ott szenvedjen.

A méreg.

Mielőtt a keresztfára felfeszítették, méreggel elegyített bort kínáltak neki. Megízlelte, de eltolta magától, mert méreg volt benne. Ő nem vett be magának más halálokozót, csak az én bűneimet. Neki nem kellett kábítószer, mert Ő végig akarta szenvedni a Golgota minden kínját ép lélekkel, józan szívvel és egészséges, méregmentes testtel. Halálosak az én bűneim úgyis, megölték Őt azok egészen…

A kereszten.

Rászögezték durva keresztfára; általütötték nagy szegekkel mindig áldó kezét, általütötték kegyetlenül mindig segítségre siető lábát… Megfeszítették két lator között… Az Igaz a bűnösök közé számláltatott.

A vádlevél.

Feje fölé szögezték kárhoztatásának okát. Az volt a törvény, hogy minden keresztrefeszített feje fölé odaszegezték bűnét, amiért halálra ítélték. Mit írtak Jézus feje fölé? Zsidóul, görögül és latinul azt, hogy: A zsidók királya.

Akkor kezdtem megérteni a keresztet, amikor rádöbbentem arra, hogy ez az ok hazugság. Maguk a zsidók is érezték ezt, mert hiszen elmentek Pilátushoz és kérték őt, hogy cseréltesse ki az írást. Azt írassa fel inkább, hogy Ő mondta: a zsidók királya vagyok. Ez is hazugság lett volna. Jézus csúfos, gyalázatos halálának egy igaz és lehetséges oka van: az én bűneim!

Akkor lett világossá előttem a kereszt értelme, amikor Jézus töviskoronás, vérző homlokú feje felett, mint az Ő igaz, Istentől is elfogadott kárhoztatásának felirata helyén az ellenem szóló kézírást, vádlevelet láttam meg.

Helyettem.

Nem tagadhatom le, hogy ez a vádlevél az enyém volt, mert nyíltan és olvashatóan az én nevem volt ráírva. Rajta volt minden bűnöm: hazugságaim, csalásaim, tisztátalan gondolataim és cselekedeteim, önzésem, nagyravágyásom, haragom, szenvedélyeim, mind sorba-sorba. Rajta volt, hogy eltékozoltam örökségemet, hűtlenül kezeltem a rámbízottakat, Isten ellen cselekedtem, imádságaim és bizonyságtételeim hazugok, képmutatók voltak. Igen, látnom kellett: nincs elfelejtve egyetlen bűnöm sem.

Valaki, a nagy hitető, a sátán mindent feljegyzett és vádolva várta elitéltetésemet. De Jézus az ellenem szóló kézírást felvitte a keresztfára.

Tudsz-e olyan közel jönni lelkedben a kereszthez, tudod-e szívedben annyira megközelíteni a golgotai keresztet, hogy te is lásd az ellened szóló kézírást, vádlevelet ott, a Jézus feje felett? Tudod-e belső igazságként hinni és vallani, hogy Jézus kárhoztatásának oka a te bűnös életed? Sohase fogod tudni megérteni a keresztet és nem tudod megtalálni benne a te szabadulásodat, sőt botránkozássá, bolondsággá lesz számodra, ha meg nem látod, hogy Jézus az ellened szóló vádlevelet vitte fel a keresztfára. Ha nem tudod meg, hogy Jézus egyetlen hites bizonyítékát vette el bűneidnek kereszthalála által, hogy a te bűneidet, mint sajátját átvállalta, akkor örök vád és ítélet alatt maradsz szabadulás és bocsánat nélkül.

Miattam.

Semmi másért nem számíthatták Jézust a bűnösök közé, semmi másért nem feszítették meg két lator közé, csak egyedül azért, mert az én bűneimet vitte fel a keresztfára. Másért Ő nem kerülhetett volna oda.

Isten törvénye szerint ott volna helyem a két lator között, a keresztfán. Hogy még mindig nem vagyok ott, annak egyetlen oka az, hogy Krisztus megelőzött, magára vállalta bűneimet. Tudd meg világ, hogy Jézust, az ártatlan és szeplőtlen Bárányt énmiattam feszítették meg. Én vagyok az, aki halálosan sértettem meg Isten igazságát, törvényét. Igen, személy szerint nekem kellene ott lennem a golgotai kereszten… de íme, Jézus úgy szeretett, hogy megelőzött.

Érettem.

A keresztfa körül nagy tömeg állott. Az ottállók másképpen látták a keresztet és rajta Jézust, a Szentet. Ott volt a két lator, az arramenők, a főpapok, írástudók, farizeusok, katonák, néhány könnyező asszony, az édesanyja és egy tanítvány. És mind mást láttak benne. A kevesek kivételével gúnykacaj kélt ajkukon: botránkozássá és bolondsággá vált számukra a kereszt.

Gúnyosan szólították fel: „Szabadítsd meg magadat!” És Neki lett volna hatalma megszabadítani magát. Csak egyet kellett volna szólnia és az angyalok légiói szolgáltak volna Neki. Ő nem tette ezt meg. Nem szabadította meg magát. Másokat megszabadított, de magát nem. Miért?… Azért, mert engem úgy szeretett. Nem szabadította meg magát, hogy engem megszabadíthasson.

Nem szállott le a keresztről, amire a papok szólították fel. Nem mutatta meg magát nekik hatalmának teljességében, hogy ne az ottállók csodálkozzanak és essenek bele valamiféle, hamar eltűnő hangulat-hitbe. Jézus többet akart. Ő másért vállalta ezt a szörnyű szenvedést. Ő engemet akart megszabadítani. Ő bűneimért akart eleget tenni, helyettem meghalni, érettem elviselni a Golgota minden szenvedését, helyettem bűneimnek büntetését. Neki nem kellett azoknak csodálata, gyorsan fellángoló, de nem állandó hite, hogy nekem bocsánatot szerezhessen, hogy nekem üdvösséget adhasson, hogy előttem megnyissa a menny kapuját…

Az Atya szeretete.

Mindezt látta és hallotta Jézus, de felelete egy imádság: „Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják mit cselekesznek.” Bocsásd meg nékik… őérettük is szenvedett. És Ő meg is bocsátott nékik, mert nem az elítélő főpapi tanács, nem Pilátus és nem a Pilátustól fenyegetődzéssel kikövetelő sokaság feszítette meg Jézust, hanem az Atya szeretete helyettem, miattam, érettem. Az Atya kibeszélhetetlen szeretete, amellyel lemondott egyszülött, a keresztfa haláláig engedelmes Fiáról és odaadta érettem, engesztelő, bűntörlő áldozatul… Nem tudták, mit cselekszenek: az Atya titkos akaratát hajtották végre… Nem azért, hogy Jézus vére letörölhetetlen ítéletként szálljon fejükre, hanem azért, hogy engem megszabadítson, hogy nekem bűnbocsánatot szerezzen.

Jézus előre látott téged ezerkilencszáz esztendővel ezelőtt. Tudta, hogy itt fogsz járni, élni, és hogy szükséged lesz bűnbocsánatra, idvességre. S mert magad meg nem szerezheted, ezért előre megszerezte azt. Tudta, hogy halálosan bűnös vagy, meghalt előre helyetted. „Engedelmes volt halálig, még pedig a keresztfának haláláig…”

A mindenség gyásza.

Három órakor feszítették meg Jézust. Kilenc óra után halt meg. Több, mint hat óra hosszat tartott rettenetes gyötrődése, kínos szenvedése… az én bűneim miatt.

A teremtett világ csak három órán át tudta elhordozni Ura szenvedését. Hat órakor az a világ, mely Jézus által lett, — mert minden, ami lett, Isten, Fia által lett, — az a világ, amely Jézus által és Őreá nézve teremtetett, nem bírta már tovább nézni szenvedéseit.

„Hat órakor sötétség lőn az egész földön.” A teremtett mindenség betakarta ragyogó arcát, a nap elsötétedett, a csillagok fénye kialudt, mert a világ Ura, az ő Teremtőjük a legrettenetesebb kínokat szenvedte. Isten Fiának, az emberré lett Istennek olyan kínos volt a szenvedése, hogy a föld, az érzéketlen anyag, a lélektelen természet, a roppant nagy mindenség nem bírta „némán” elviselni: elsötétedett…

Erről nemcsak a Szentírás tesz bizonyságot, hanem a Golgotától távolélő, Jézusról sohasem hallott, pogány tudósok is feljegyezték a természetnek ezt a csodás elváltozását. Természettudományilag sohasem lehet megfejteni, hogy mi történt akkor a roppant világegyetemben, miért öltött akkor gyászt ez a ragyogni olyan pompásan tudó világmindenség. Én tudom! Azért, mert az én bűneim büntetése olyan nagy volt, hogy besötétedett a föld, látva Jézus bűneim okozta szenvedésektől eltorzult arcát. Bizony bűneim okozta kínjai miatt tudta Isten ama Szentjéről mondani a próféta: „…nem vala arca kívánatos.”

Az egyik lator megtér.

Hat órától kilenc óráig nem sok minden történt. A kín mélyült, a szenvedés rettenetesebb, a gyötrelem pedig halálos lett.

Ebben a félelmes csendben történt valami egészen különös: az egyik lator megtért. Az, akit saját gonoszságáért ért utol az igazságszolgáltatás méltó büntetése, aki a nap fényességében együtt lator-társával, az arramenőkkel, a főpapokkal és a farizeusokkal szidalmazta Jézust, szenvedése láttán megtért. Odaszólt a szidalmazott, de fenségesen Szenvedőhöz: „Uram, emlékezzél meg rólam, mikor eljössz a te országodban.” Jézus elfogadta megtérését, mert így felelt neki: „Bizony mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban.”

Íme, a szenvedés helye a menekvés helyévé, a büntetés helye az idvesség helyévé lett Jézus szenvedése által… Téged még nem ért utol e világ igazságszolgáltatása, de Isten törvénye máris odaszegezett a keresztfára, mert Isten Fia helyetted és éretted szenvedett.

A csodás szeretet.

A keresztfa alatt ott állott az édesanyja és a szeretett tanítvány. A miattam való szenvedés kínjai között nem feledkezett meg róluk, hanem gondoskodott: egymásra bízta őket. Mily csodálatos, győzedelmes szeretet!

Helyettem a poklokban.

Kilenc órakor jutott a szenvedés csúcspontjára. Így kiáltott: „Éli! Éli! Latna sabaktáni!… Én Istenem! Én Istenem! Miért hagytál el engemet?”… Tudod, mi ez? A kárhozat! Fel tudja-e fogni emberi lelked, mit jelent az, hogy Isten Fia a poklokról kiált? Isten Fia, aki egy az Atyával, Isten Fia, akit ha valaki látott, látta az Atyát. Ez az imádság az Ő ajkán is, sőt azon még inkább a poklok imádsága.

Tudod, miért jutott ide? Mert nekem kellene ott lennem. Hogy engem mentsen meg a kárhozattól, az istennélküliség örök gyötrelmekkel teli, magam-szerzette állapotától… Azért jutott ide Jézus, azért fájt Neki a pokol kínja, mert nekem volna ott a helyem, mert az én bűneim zsoldja a halál, a kárhozat…

„Én Istenem! Én Istenem! Miért hagytál el engemet?” — kérdezte Jézus. Nekem felelnem kell reá: mert én ennyire bűnös vagyok, mert én kárhozatot és halált érdemlek…

Sokan voltak ott a keresztfa körül, akik hallották ezt a kiáltását, de mást értettek. Vigyázz, hogy te is mást ne hallj! Akkor érted meg igazán, ha őszintén és becsületesen, bevallod, hogy a te poklokról való kiáltásodat kiáltotta el Jézus ott, a kereszten ezerkilencszáz esztendővel ezelőtt. Csak akkor vagy igazán szíveddel és lelkeddel most a keresztfa alatt, ha ezt így hallod és látod.

Akkor sokan úgy értették, hogy Illést hívja és úgy gondolkoztak: lássuk, eljő-e?… Ma is vannak sokan, akik legkülönbözőbb módon próbálják megérteni és megmagyarázni ezeket a szavakat. Volt idő, mikor én se bűneimmel magyaráztam, de most tudom, hogy mit jelent: Jézus helyettem jutott el a pokolra, az én kárhoztatásomat szenvedte el. Csak akkor fogod megtalálni a megfeszített Jézusban a te Megváltódat, Szabadítódat, ha megérted, hogy helyetted szenvedte el a poklok kínját, és helyetted kiáltotta bele a világba az istennélküliség gyötrő imádságát.

Elvégeztetett.

Miután Jézus megharcolta a nagy tusát, elszenvedte a pokol gyötrelmét és kiállotta milliók, közöttük az én bűneimnek is a büntetését, felkiáltott: „Elvégeztetett!”… Az áldozat kész. Az idvesség is. A haragvó Isten megbékülhet, mert békességet szerzett keresztjének vére által.

Nem kell magamnak a lehetetlent véghez vinnem: bűneimért eleget tennem… Elvégeztetett: van bűnbocsánat, van szabadulás, lehetséges az új élet. Van idvesség, van örökélet számomra, sőt mindenki számára, aki hisz a Jézus Krisztusban.

A te számodra is elvégeztetett… „Csak higyj az Úr Jézus Krisztusban és idvezülsz, mind te, mind a te házad népe!”

A halott Krisztus.

Kilenc óra után nagy fennszóval kiáltott: „Atyám, a te kezeidbe teszem le az én lelkemet”… és kibocsátó lelkét: meghalt. Krisztus halott! Az Élet Fejedelme, az Isten Fia, akitől lett minden élet, sőt aki maga az Élet, halott. Nézd, Isten Fia, aki által és akire nézve te is teremtettél, halott. Megjárta a poklokat, kibocsátá lelkét, meghalt… S vajon miért? Hogy én éljek, hogy én el ne vesszek, hanem örökéletet nyerjek…

Ha könnyen elhiszed, ha természetesnek veszed, ha megindulás nélkül fogadod most a hírt, hogy Jézus halott, akkor nagyon messziről nézed Őt. Nézed talán ezerkilencszáz esztendő ködburkolta távlatából, és nem most vagy ott lélekben a keresztfa alatt. Ha nem rendülsz bele, akkor messziről nézed, egy nyomorult ember erőtelen szavain keresztül és nem a te szíveddel, lelkeddel… Óh, ha a lelkedet, szívedet engednéd közel most a Golgotához, ha azzal néznéd a halott Krisztust, idvességet jelentene számodra!

A kettéhasadt kárpit.

Mi történt, mikor Jézus meghalt?… Amikor Krisztus, az Ember Fia, az Isten Fia meghalt, „a templom kárpitja a tetejétől az aljáig kettéhasadt.” Megjelent az Isten szívközelségben! Az ószövetség kárpitja kettéhasadt: Isten kilépett a szentek szentjéből és Atyjává lett mindazoknak, akiket Krisztus megváltott, akik a Jézus vérével meghintettek, akik Jézus által a golgotai kereszten mennek Őhozzá, akik hisznek Jézus Krisztusban.

Íme, nincs semmi, ami eltakarja előlem Isten atyai arcát, mert a Fiú meghalt helyettem. Bűneimnek kárpitja kettéhasadt: felismertem az örök, szent Istenben az Atyát, aki úgy szeretett engem, hogy előre odaadta halálra egyetlen, tökéletes Fiát engesztelésül az én bűneimért, de nemcsak az enyémért, hanem az egész világért is…

Széthasadt-e már előtted a kárpit? Szívközelségben vagy-e Istennel? Érzed-e az üdvbizonyosság boldog örömében, hogy Atyád néked az Isten? A holt, érzéketlen anyagból szőtt kárpit kettéhasadt, látva a halott Krisztust a keresztfán. Mennyivel inkább szétrepedne a te békétlen életed Istentől elzáró bűneidből való kárpitja, ha lelkeddel, a szabadulás sóvárgásával néznéd a halott Krisztust a kereszten.

A megindult told.

Más is történt még ott. A föld megindult. Igen, a föld, a lélektelen anyag megindult bele, mert nem bírta tétlenül elhordozni Jézus halálát, belesírt, belenyögött, megindult…

A te lelked, egész embervoltod beleremeg-e Jézus halálába? A te kemény lelked pedig testvére Jézusnak, mert te is Isten képére és hasonlatosságára teremtettél, hiszen benned is Isten lehelete várja az örök életet. Megsejti-e lelked, hogy Jézus halálával éppen bűneid miatti romlásodat akarja kiküszöbölni?… Bele tudsz-e indulni a megtérés sokszor elkerült tényével abba, hogy látod, nézed Isten Fiát holtan, a keresztfán miattad, helyetted és éretted megölten?!

A meghasadt sziklák.

A Golgota környékén a sziklák meghasadtak, mert látták Jézust, az Isten Fiát holtan a keresztfán.

Belereped-e szíved a halott Krisztus látásába? Vagy talán még a kősziklánál is keményebbre kovácsolták az elmúlt életed bűnei? Vajon nem tudna-e belerepedni a megfeszített Krisztus láttán kőszíved, amelyik helyébe hússzívet ígér az újszövetség Istene? Nézd, a kősziklák megrepedtek… szívednek is szét kell repednie. Isten a megtörtszívűeknél lakik. Jézus a töredelmes szívűeket gyógyítja meg.

A megnyílt sírok.

A sírok megnyíltak és régi, megholt szentek lelkei, kik a Krisztusvárásban, az idvesség reménységében haltak meg, jöttek elő, mert sírjukban holtan is látták Isten Fiát a kereszten, akinek halála életet jelentett számukra.

Vajon te elő tudsz-e jönni a bűneid és vétkeid miatti halálból Jézusban való életre, a múlandóság tegnapából az örökkétartó holnapba, mert látod lelkeddel a keresztet? Meg tud-e nyílni régi életed bűnből való sírja és kikélsz-e a sírból, a régi hiábavaló életből, mint újjászületett, új ember, látva a golgotai keresztet, s rajta holtan Isten Fiát, az Életet?!

Isten Fia halt meg.

Még egy dolog történt. Ott volt a keresztfa aljánál a százados, egy pogány ember, kívül minden ígéreten, kívül az idvességen. Semmi se érdekelte abból, ami történt, hiszen nem is önszántából, hanem felsőbb parancsra, kénytelen-kelletlen kellett ott lennie. Mégis, mikor meglátta a halott Krisztust a keresztfán, belekiáltotta az egész világba: „Ez az ember bizonnyal Isten Fia volt!”

Belőled ki tud-e buggyanni, elő tud-e törni a boldog felismerés, a szabadulást jelentő örömkiáltás? Bizony, az Isten Fia halt meg a kereszten, hogy szerezzen engesztelést, bocsánatot, békességet, életet: idvességet.

*

Eddig van a keresztről szóló beszéd. Ez valóban bolondság és botránkozás az elveszőknek, de minden hívőnek Isten idvességre megtartó hatalma és szeretete. Amíg ezt meg nem érted, amíg nem tudsz ebben örülni, amíg nem tudsz bizonyságot tenni arról, hogy ez a kereszt mentett meg a kárhozattól, amíg oda nem adod magadat teljesen ennek a megfeszített Krisztusnak, mindaddig minden hiábavaló. Mindaddig hiába tartozol bele keresztyén egyházba, vagy közösségbe, mindaddig hiába teszel bizonyságot akármilyen erővel akármi felől, mindaddig hiába égsz el a leghűségesebb szolgálatban egyházadért, más lelkekért, Krisztusért, vagy akármi más szent célért, míg a megfeszített Krisztusban fel nem ismered Megváltódat. Csak egy megtartó hatalom van, egyetlen idvezítő erő ebben a világban: a golgotai kereszt.

Mindaddig vádol az ellened szóló kézírás, míg tudomásul nem veszed, hogy Jézus Krisztus felvitte azt helyetted a keresztfára. Mindaddig fogoly vagy, ítélet alatt vagy, mindaddig régi életed tovább romlik, míg hittel magadévá nem teszed a golgotai kereszt idvezítő evangéliumát: Jézus Krisztus halálában van a bűnbocsánat, a szabadulás, az új élet: az idvesség.

Harmad napon feltámadott Jézus Krisztus, kikelt diadalmasan a sírból. Aki halott volt, él. Aki megöletett, feltámadott, hogy élete legyen mindazoknak, kik hisznek Őbenne. Az élő, feltámadott Krisztussal csak az találkozik, aki megállotta golgotai keresztfa alatt, szemben a halott Krisztussal. Csak az osztozhat a feltámadott Krisztus diadalában, csak annak számára lesz idvesség az Ő élete, aki osztozott az Ő keresztjének gyalázatában is.

A nagypénteki halálba belejajdult az egész világ, a húsvéti csoda csak a Krisztusban hívőknek, a Krisztus halálában megkeresztelteknek jelentetett meg. A nagypénteki halálról az egész világnak tudomást kellett szereznie, de a húsvéti csoda, a megnyílt sír öröme, az élő és életet adó Krisztus csak halkan, lélektől-lélekig, a megrepedt szívektől a megújultakig jár és jelenti meg magát.

Nyomtatható változat