A(z)‘A zsidókérdés irodalma’ kategória archívuma

A világ végső napjai.
(Dániel könyvének XII. része.)
»1. Az időben pedig fölkel Mihály, a nagy fejedelem, ki a te néped fiaiért áll; és eljő az idő, minő nem volt azóta, hogy nemzetek kezdettek lenni, mindez ideig és azon időben megszabadul a te néped, mindaz, ki beírva találtatik a könyvben.
2. És sokan azok közül, kik aluszak a [...]

Antikrisztus harcai az Egyház ellen.
(Dániel könyvének XI. része.)
Ennek a legrejtélyesebb szakasznak a megértéséhez előre kell bocsátani, hogy kétféle egyháztörténet van. Egyik az Egyház hittani, másként teológiai történelme, míg a másik az egyház-állam, vagyis az Egyház politikai történelme. Az előzők, úgy az Óriásfa, mint a Kecskebak, inkább az elsőt, az egyház teológiai, azaz valláserkölcsi történelmét szimbolizálják, [...]

A Messiás eljövetelének próféciái
(Dániel könyvének IX. része.)
I.
E részben a Messiás első eljövetelét írja le Dániel, noha nem lehetetlen, hogy a második eljövetele is adva van e részben. — Mivel a Messiás első eljövetele beteljesült, felesleges itt bőven tárgyalnom, de a hitetlenekkel szemben mégis fel kell sorolnom azt is. E részhez semmi hit nem kell, mert [...]

A két állat és a Hamispróféta.
(Dániel könyvének VIII. része.)
Eme fontos szakasz hét főrészből áll: 1. Feltűnik egy kétszarvú kos. 2. Ezt eltiporja egy Kecskebak. 3. A Bak nagy szarva letörik. 4. A nagy szarv helyén négy kis szarv nő ki. 5. Ezek közül egyik kis szarv naggyá lesz. 6. Ez a naggyá lett szarv eltörli [...]

Napjainkban bizonyos körök előszeretettel hangoztatják, hogy a keresztény nemzeti irány, a jobboldali politika jelszavai és célkitűzései idegenből importált eszmék, amelyek távol állanak a magyar nép gondolkozásától és lelki alkatától. Politikai harcainkban nagyobb hamisítással és ferdítéssel talán sohasem találkoztunk. Érdemes egy pillanatra visszalapoznunk a keresztény és nemzeti jelszavakkal megindult ellenforradalom megnyilatkozásaiba, hogy ennek az irányzatos ferdítésnek [...]

XXX.
(Czeczilia családja.)
A két föld folyvást távolodék egymástól. Zalánka magához jött ijedelmeiből, s hálaadólag térdelt a szakadt part füvére. Ott az éger és nyár erdő sötét sátra előtt egy imádkozó hölgy szétbomlott haj s égbe emelt arczczal a hold gyöngyszín világában; itt deli kalandor a láp-szakadékon kisérő szemekkel a hiusult bosszú s vágyó gerjedelmek égető pirjában, [...]

XXIII.
(Lőbl Simon.)
Néhány nap mulva zajlott, hemzsegett, javában állott a debreczeni szabadság, mely keresztneve a vásároknak, egy szurkos markú exegeta szerént szabad lopástól vette eredetét. A vidéki műipar, végtelen bőséggel állítá piaczra együgyű műveit. Czirokseprő, szekérkas, lapát, gereblye, favilla, vasatlan targonczák durva, nagyolt faragásban, nehéz faék, idomtalan talyigák, ökörjárom, s mindennemű mezei kerékgyártóművek, egy új ültetvény [...]

A négy állat és az Antikrisztus.
(Dániel VII. r.)
I.
Dániel eme legnehezebb részét két főrészre kell felosztani, ú. m. a régi világbirodalmakat jelképező korra és az Antikrisztus világbirodalmát jelképező korra, egyik a múlt, másik a jelen, illetve közeli jövő váza.
E részben négy, illetve öt vadállattal találkozunk. Mindegyik egy-egy világbirodalmat szimbolizál, mint az előbb tárgyalt álló szobor egyes [...]

XVII.
(Észrevételek.)
Az idegen, ki e rövid ismeretség alatt is alkalmat nyujtott szilárd, nemes, jótevő szellemét ismerni: éles ész-, tiszta érzettel birt s józan honszerelemtől volt lelkesülve. Ez okból az árva halász esete felkölté s a hazai viszonyokra ragadá meleg gondolatait. Fájt lelkének, hogy Márknak, ama idegen származású érdekrabnak, sikerült nem csak a közvéleményt, s felületes tömeget [...]

X.
(Séta.)
A fogadó megett kiértek a gyepre. Felgazlott árok óvta a kerítést. Partján tömött bolhafű s családhasáb kanyargott végig, itt-ott megszaggatva burján-, bárányürüm-, gólyahúr-, vagy bogácskóróval; s körülterjedve fekete vagy piros földibodza-gyöngygyel. A tömérdek garadgyát fürtdús komlószövet ruházta, melynek ernyedt levelein piros szederindák uszkáltak, rakottan kövér bogyóikkal. Az árok egész medre nem látható.

Értékelve: 3.00 pont az [...]


Get Adobe Flash playerPlugin by wpburn.com wordpress themes

Archívum


  • Závodszki Zoltán: Itt az írásban majdnem hogy nemzeti hősökről beszélnek, amikor a zsidókról megemlékeztek. Mindenütt a világon ezek az erkölcsi normák
  • 2.vendég: Talán az iráni elnököt is baleset fogja érni? Talán már dolgoznak is rajta?
  • 2.vendég: Folytatva az előző gondolatot. -Elteszik úgy mint Jörg Haidert, L. Kachinskyt
  • PÁLOS TREND: MAGYAR FÜTTYKÜS - VILÁGPREMIER a video megosztókon!!! Drága rajongóink és aranyos hallgatóink! Legyetek szívesek propagálni szeretteitek
  • András: Tisztelt "magyar"! Nem tudom, hogy a fenti cikkben mely mondatok ütköznek a BTK-ba? A mi erkölcsi mércénkben a kifogásolható részek az idéz


Tisztelt Olvasóink!

Az alábbiakban olvasható kiadványokat keressük újraközlés céljából:

  • Angyal Pál dr.: Fajvédelem és büntetőjog
  • Csemez József: Nyilaskereszt
  • Igaly Cs. István: Zsidóveszedelem Magyarországon
  • Röck Gyula: A krisztianista párt vezérelvei
  • Röck Gyula: Telepítés
  • Röck Gyula: Magánjog és magántulajdon
  • Amennyiben Ön rendelkezik az itt felsorolt munkák valamelyikével, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot a betiltva[kukac]gmail.com e-mail címen.

    Köszönjük!


    Ajánló

    Idézetek

    Új, hősi világnézetre van szükségünk, mert a világ megváltozott, s a megváltozott idők új szellemet és új embereket követelnek. Mi még ennek a hősi korszaknak csak az elején állunk, mert a régi Magyarország a maga vadhajtásos liberális szellemiségével, elhitette velünk, hogy a magyar fának igazi értekét nem a gyökér, hanem a korona jelenti. A gyökér pedig – parasztságunk és munkásságunk, – fontosabb mindennél. Mert ha a fák ősszel le is hullatják lombjaikat, azért tavasszal újra virulnak és új lombokat hajtanak. De ha elpusztul a gyökér, ha megsemmisülnek az alig látható finom hajszálgyökerek, ha elpusztulnak a névtelen nagydénesek és kovácsjánosok, akkor elpusztul a korona, elpusztul a törzs, el az ország. — Fiala Ferenc

    Ezen a napon publikáltuk:

    • 2010. 07. 29. Nincs bejegyzés erre a napra.

    Jelenlévők