I.

3. §. Az állami és társadalmi rend felforgatására vagy megsemmisítésére irányuló bűntetteket és vétségeket meghatározó büntető jogszabályok.

Az állami és társadalmi rend eleddig nem részesült kielégítő büntetőjogi védelemben. A Btk. 127. §-ának 2. pontja ugyan felségsértésként bünteti azt a cselekményt, mely «közvetlenül arra van irányozva, hogy … a magyar állam alkotmánya ... erőszakkal megváltoztassák», — a Btk. 131. §-a büntetés alá vonja e most «meghatározott felségsértés elkövetésére létrejött szövetség»-et, — a Btk. 134. §-a bünteti azt, «aki gyülekezeten nyilvánosan szóval, vagy aki irat, nyomtatvány, képes ábrázolat terjesztése vagy közszemlére kiállítása által a felségsértés elkövetésére egyenes felhívást intéz, amennyiben az irat vagy nyomtatvány vagy képes ábrázolat jelentését tudta», s büntet akkor is, «ha a felhívás teljesen sikertelen maradt», — végül a Btk. 135. §-a büntetést szab arra, «aki olyan időben vesz hitelt érdemlő tudomást arról, hogy felségsértés elkövetése céloztatik, midőn annak megakadályozása még lehetséges, és arról a felsőbbségnek jelentést nem tesz … kivéve, ha a célbavett bűntett abbanhagyatott», — e rendelkezések azonban egyfelől nem büntetik a cselekményt, ha az nem közvetlenül irányul az állami és társadalmi rend felforgatására és megsemmisítésére, másfelől — különösen az előkészületi cselekményekre meghatározott — büntetési tételeiben oly enyhék (a Btk. 131. és 134. §-aiban: öt évig; illetőleg öt évtől tíz évig terjedhető államfogház, a Btk. 135. §-ában: három évig terjedhető államfogház a büntetés), hogy azok — mint az Igazságügyi Bizottság a Nemzetgyűlés elé terjesztett 1920. november 22-én kelt jelentésében megállapítja — sem a cselekmény súlyával megfelelő arányban nem állanak, sem pedig nem gyakorolhatnak elég visszariasztó hatást állami és társadalmi rendünk ellenségeire. Nem fér ugyanis kétség ahhoz, hogy annak a borzalmas szerencsétlenségnek, mely a magyar államot és a magyar nemzetet a közelmúltban érte és amelyet a trianoni békeszerződés pecsételt meg, nem jelentéktelen tényezői voltak azok az állambontó törekvések, amelyek eleinte a hadsereg fegyelmének megbontására, később egész állami és társadalmi rendünk felforgatására és megsemmisítésére irányultak. S bár ezeket a törekvéseket és a nyomukban járó visszaéléseket az államhatalom a lehetőségig már elnyomta, azok teljesen még mindig nem szűntek meg. Ha tehát nem akarjuk, hogy ezek nyomán állami és társadalmi életünkre újabb veszedelem háruljon, nem szabad megengednünk, hogy számukra a talajt előkészítsék és elnyomásukkal nem szabad addig várnunk, amíg a nagy tömegek lelkületét megmételyezve újabb súlyos bűntettekben nyilatkoznak majd meg (v. ö. Ig. Biz. jelentése.) Az Átv., midőn első fejezetében az állami és társadalmi rend felforgatására vagy megsemmisítésére irányuló cselekményeket pönalizálja, tulajdonképpen kiegészíti a Btk.-nek idevágó rendelkezéseit; gyökerükben kívánja az állam- és társadalom-bomlasztó tömegmozgalmakat megragadni s azokat a büntetőjog eszközeivel elnyomni, illetőleg továbbterjedésükben megakadályozni törekszik. Vámbéry szerint e törvényre nincs szükség, «mert az állami és társadalmi rendet, amely az állam és társadalom egyes intézményeiben, mint aminő a magyar állam alkotmánya, az országgyűlés, a kormány, a hatóságok, az osztályok, nemzetiségek, hitfelekezetek, a házasság és a tulajdon, a házjog, a véderő, az igazságszolgáltatás stb. megnyilvánul, bőségesen megvédi a magyar Btk., az állami és társadalmi rend mint elvont fogalom pedig nem alkalmas tárgya a védelemnek»; de nincs szükség e törvényre Vámbéry szerint azért sem, mert: «évezredes tapasztalat szerint büntető rendelkezésekkel még sohasem sikerült forradalmakat megelőzni» (V. ö. Vámbéry: A rendjavaslat; Jogt. Közl. 1921. évf. 41. l.). Ugyane gondolatnak visszhangja csendül ki Győri Ákosnak a Rákosi—Vági perben tartott védőbeszédje következő helyéből: «Soha még nem gyógyított meg társadalmi bajokat, nem oldott meg még társadalmi problémákat a porkoláb, a foglár és a magánzárka» (v. ö. Perbeszédek gyűjteménye 70. l.). Részemről e megjegyzéseket téveseknek minősítem. Téves az a nézet, mintha a Btk. bőségesen megvédene az állami és társadalmi rendet, mert — mint reámutattam — a védekezés épp az előkészületi stádiumban fogyatékos. Ha megokolt volt az előkészületi cselekmények büntetlenségének elvét áttörni több oly esetben, ahol az ilynemű cselekmény súlyos veszélyt jelent (v. ö. Tank. 242. l.), úgy kérdem: nem idéz-e fel mindennél súlyosabb veszélyt az oly tömegmozgalmak kezdeményezése, amelyek magának az államnak felbomlására vezethetnek? Téves az a nézet is, mintha az állami és társadalmi rend mint elvont fogalom nem volna alkalmas tárgya a védelemnek. Eltekintve attól, hogy — — amint erre még reátérek — az állami és társadalmi rend nem elvont fogalom, de ha az lenne is, a Btk. nem egy esetben részesít büntetőjogi védelemben elvont fogalmakat (legyen-elég az istenkáromlás vétségére hivatkoznom, melynek jogi tárgya a vallásos érzület zavartalanságához fűződő társadalmi érdek, tehát azoknak az elvont fogalmaknak egyike, melyek — bár immateriális jellegűek, de — a társadalmi felfogás szerint éppúgy igénylik a büntetőjogi védelmet, mint az érdekvédelmi vonal fölé lendült, konkrét fogalmakként kifejezhető materiális érdekek; v. ö. Istenkáromlás című monográfiám 77. l., Tank. 56.l. Fayer II. 41.l.). Téves végül az a tétel is, hogy forradalmakat sohasem sikerült még büntető rendelkezésekkel megelőzni s hogy ezek a társadalmi problémák megoldásának szemszögéből hatástalanok. A büntetőjog szabályai ugyanis nézetem szerint közvetve mindenkoron a megelőzés célját is szolgálják annyiban, amennyiben létezésükkel, az egyes törvényes fogalmak mögött rejlő cselekvési szabályok kifejezésre juttatásával nevelő hatást kívánnak a társadalom egészére gyakorolni, s így mintegy beleigazolva a szociális nevelés nagy feladatkörébe, a szociál-etikai ember kialakításának nagy munkájában vesznek részt. A kultúrfejlődés lényegileg nevelő folyamat («The cultural process is essentially an educativ process», v. ö. Ellwood: Cultural evolution; New-York 1927, 237.l.), amelynek aktív intézői nemcsak a szülő, a pap s a tanító, hanem a törvényhozó is, ki midőn büntetőszankciókkal megerősített cselekvési szabályokra figyelmeztet, illetőleg ilyeneket előír, pedagógiai célokat igyekszik megvalósítani. A büntetés valóban alig alkalmas a forradalmak megelőzésére s a társadalmi bajok orvoslására, de viszont nem kétséges, hogy minél inkább sikerül a társadalom legszélesebb rétegeiben a felismerten helyes cselekvési szabályokat meggyökereztetni s az egyesekben ezeknek meggyőződéses és átérzett megtartási készségét kialakítani, annál szilárdabb alapjait teremtjük meg az állami és társadalmi rendnek. Minél több egy társadalomban az erkölcsös, vallásos és jogtisztelő ember, annál kisebb a forradalom veszélye s annál közelebb fekszik annak valószínűsége, hogy a szolidáris együttműködésre hajló, egymást megértő polgárok megtalálják a szociális bajok megoldásának békés útjait. A büntetőjog tehát igenis — bár csak közvetve — hozzájárul a forradalmak megelőzéséhez s a társadalmi problémák megoldásának nehéz munkájához, melyben a büntetés csupán az eszköz szerepét játssza, melyet a törvény megfelelően letompít, egyéb eszközzel helyettesít, sőt amelyről mindannyiszor le is mond, mihelyt azt megfelelőbb módozattal véli pótolhatni (a büntetőjog modern iránya mindjobban fel is ismeri ezt a vezérgondolatot; erre vall a kísérlettől való elállás büntetlenségének, a feltételes elítélés intézményének, a végszükségszerű helyzet respektálásának, a motívumok értékelésének s itt a pénzbüntetés szélesebb körű alkalmazásának, a védelmi és biztonsági intézkedések bevezetésének térfoglalása). A részemről tévesnek vitatott nézet végső elemzésben a büntetőjog csődjét hirdeti. Vámbéry leplezetlenül ki is jelenti, hogy a büntetőjog «konzerváló erejét csak akkor bírja kifejteni, ha a — társadalmi és állami — rend már kialakult, s csak addig, amíg a rendnek gazdasági, társadalmi és etikai alapjai meg nem inognak; ezeket az alapokat — úgymond — nem a büntetőjog hozza létre, hanem éppen ellenkezőleg: a büntetőjog kifejezője az állami és társadalmi rend stabilitásának (v. ö. A rendjavaslat, fent id. h.). E nézettől épp abban térek el, hogy látásom szerint a büntetőjog egyik eszköze és módozata a társadalmi és állami rend kialakításának s karöltve a többi pedagógiai hatástényezőkkel megteremtője e rend stabilitásának. A büntetés és a büntetőjog nyilván nem fogja a gyilkosokat, rablókát, csalókat és tolvajokat a földkerekségéről kiirtani, nem fogja a forradalmakat sem minden időre megelőzni, de egészen bizonyos, hogy ha nem lenne büntetőjog, a nevelő fék hiányában több lenne a gyilkos, rabló, csaló és tolvaj, s ha az Átv. nem 1921-ben, hanem csak pár évvel azelőtt lépett volna életbe, talán kikerülhető lett volna mindaz, ami hazánkra nehezedett. Sőt kérdem: bizonyosak lehetünk-e a felől, hogy az Átv. hiányában a fel-fellobbanö forradalmi előkészületek nem söpörtek volna-e végig pusztító tűzként az ország testén?

Az Átv. mindama rendelkezései, melyek az állami és társadalmi rend felforgatására és megsemmisítésére irányuló bűncselekményeket pönalizálják, tehát hiányt pótoltak, azokra szükség volt, mert ha az államnak joga van, sőt erkölcsi kötelessége védekezni a külháború, az idegen ellenség támadásai ellen, éppoly feltétlen joga és kötelessége a kommunista vagy anarchista propaganda folytán az állami és társadalmi rendet fenyegető, a fennálló jogrend fanatikus ellenségei ellenében is fellépni (v. ö. Finkey: A magyar anyagi büntetőjog jelen állapota; 1923, 178. l.).

A)

4. §. Az állami és társadalmi rend felforgatására vagy megsemmisítésére irányuló bűntettek és vétségek jogi tárgya.

1. Az Átv. első fejezetében meghatározott bűncselekmények megannyian az állam és társadalom törvényes rendje ellen irányulnak. Minden kétséget kizáróan megállapítható ugyanis, hogy az államfelforgatás bűntette és vétsége (Átv. 1. §), a feljelentés elmulasztásának vétsége (Átv. 3. §), az államfelforgatásra irányuló izgatás vétsége (Átv. 5. § 1. bek.) és az államfelforgató bűncselekményre irányuló egyenes felhívás (Átv. 5. § 2. bek.) bűncselekménye törvényes fogalmaiba beilleszkedő tényálladék mint jogilag védett érdeket: az állam és társadalom törvényes rendjét sérti, illetőleg veszélyezteti. Kitűnik ez a most hivatkozott törvényhelyek szövegéből, melyeknek valamennyijében visszatér a stereotíp kifejezés: »az állam és társadalom törvényes rendje». De nem kétséges, hogy az antimilitarista izgatás (Átv. 6. §) sem egyéb, mint közvetve az állam és társadalom törvényes rendjét veszélyeztető deliktum. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a katonaság, a magyar fegyveres erő, a m. kir. csendőrség és a m. kir. államrendőrség feladata az állam és társadalom védelme mindennemű, akár kívülről, akár belülről jövő támadással szemben és tehát hogy azok az erőnek oly — részeiben egymásba kapcsolódó, összhangzó, fegyelmezett s e védelmi cél szolgálatára kellően megszervezett — organizációi, melyek minden esetben helytállnak s megteremtik és biztosítják az állami és társadalmi élet lehetőségének és fejlődésének szilárd alapjait. A katonaság stb. ezekből folyólag az állami és társadalmi rend őrei; aki tehát ezeknek az őröknek hatóerejét gyengíti, amit elér, ha ellenük gyűlöletet ébreszt, ha fegyelmezettségüket megbontja, ha törvényes rendelkezésük ellen engedetlenséget szít: az közvetve nem csekély veszélybe sodorja magát az állami és társadalmi rendet. Szomorú és végzetes példák igazolják, hogy az 1918. és 1919. év államfelforgató elemei épp a katonaság és rendőrség fegyelmének bomlasztásával indították meg azt a lavinát, mely rövid időn belül ezer év alkotásait söpörte el, intézményeket tett tönkre, az ország megcsonkítására vezetett, legnagyobb értékeinket pusztította el, szóval aláásta és szétzilálta azokat a szilárd alapokat, melyeken hazánk állami és társadalmi rendje sok évszázad kemény és öntudatos munkájának eredményeként felépült. Megállapítható tehát, hogy az antimilitarista izgatás is az állam és társadalom törvényes rendje ellen irányuló bűncselekmény.

2. A kifejtettekből folyólag nem lehet vitás, hogy az Átv. első fejezetében meghatározott összes deliktumok közös jogi tárgya: az állam és társadalom törvényes rendje.

Habár többé-kevésbé más kifejezésekkel megjelölve, számos külföldi törvényben is megtaláljuk az állam és társadalom törvényes rendjét, mint a büntetőjog eszközeivel védett jogi tárgyakat.

Így már Jugoszlávia 1920. november 1-én 36.166/1920. sz. a. szükségrendeletet adott ki «az állami közrend és munka védelméről», melynek több rendelkezése lényegileg az államfelforgató mozgalmaknak gyökerükben való elnyomására irányul. Büntetés alá esik e rendelet értelmében olyan könyveknek, hírlapoknak vagy hirdetményeknek megírása, kiadása nyomtatása és terjesztése, melyek arra irányulnak, hogy a közbékét felforgassák és a közrendet veszélyeztessék, — továbbá mindennemű oly propaganda, melynek célja az állam politikai vagy gazdasági rendjének bűncselekménnyel, erőszakkal vagy a terror bármely eszközével való megváltoztatása; büntetendő minden oly társulat szervezése és támogatása, valamint az abba való belépés, melynek célja a kommunizmus, anarchizmus, terrorizmus terjesztése, illetve amely arra irányul, hogy az államhatalmat törvénytelen vagy imparlamentáris úton magához ragadja; bűncselekmény az épületek vagy helyiségek bérbeadása vagy bármely formában való átengedése oly egyének gyülekezetének, kiknek célja a fent megjelölt cselekmények előkészítése vagy végrehajtása; büntetés éri a katonai intézmények ellen irányuló mindennemű propagandát, különösen az oly szervezkedést, egyesülést, mely arra irányul, hogy katonai lázadás, zavargás vagy elégedetlenség törjön ki; büntetést von maga után a külföldi személlyel vagy társulattal összeköttetés létesítése abból a célból, hogy az illető külföldi szerv a forradalmat vagy a létező rend erőszakos megváltoztatását, vagy más, előbb említett cselekmények elkövetésének előkészítését támogassa.

Az 1923. március 29-én kelt cseh-szlovák rendtörvény, melynek címe: «a köztársaság védelme», sokban egyezik az Átv.-vel. Így minket e helyütt érdeklően a védett jogtárgy: a cseh köztársaság, tehát a cseh állam rendje. E törvény büntetés alá vonja a köztársaság elleni merénylet megkísérlését, ennek előkészítését, általában a köztársaság rendjének veszélyeztetését s minden erre irányuló szövetkezést; súlyos büntetés alá esik, ki önhatalmúlag egyedül vagy másokkal szövetkezve a köztársaság elnökének, a törvényhozó testületnek, a kormánynak stb. joghatóságát bitorolja; itt mondja ki e törvény, hogy: «a kommunista uralom hivatalosnak állított közegei büntetőjogi felelősségre vonhatók, még ha nem is követtek el valamely a büntetőtörvénykönyv rendelkezéseibe ütköző bűncselekményt»; büntetés éri a feljelentés elmulasztóját, valamint azt, aki a köztársaság elleni bűncselekmények elkövetésének megakadályozását elmulasztja, holott azt a maga vagy hozzátartozóinak veszélyeztetése nélkül megtehette volna; büntetés alá esik az, aki az állam önállóságának, alkotmányos egységének vagy demokratikus köztársasági formájának felbontását célzó titkos szervezetet alapít, aki e célok tudatában ily szövetségbe lép, azzal összeköttetésben áll, annak működésében bármi módon résztvesz, azt vagy annak tagjait bármi módon támogatja, s itt kiemeli a törvény, hogy titkos szervezet az is, mely bár más célt színlel, valójában azonban az alkotmány megváltoztatását tűzi ki.

Az 1924. december 19-én kelt romániai rendtörvény, melynek címe: «a közcsend elleni egyes új bűncselekmények megtorlása», azonkívül, hogy bünteti a bűncselekmények előkészítésére irányuló egyesülést, egyenes felhívást, fegyverek beszerzését, levelezést, propagandát, feldícsérést, jelképek, jelvények, zászlók, falragaszok használatát, kitételét és viselését, 11. §-ában büntetés alá vonja azt, aki külföldi személlyel, egyesülettel érintkezésbe lép kommunista forradalom előkészítése vagy a társadalmi és politikai rend megváltoztatása céljából, továbbá, aki a most említett célokból külföldi egyesületet tudva segít s aki ilyen egyesületnek, ennek céljáról tudva, tagjává lesz; 12. §-ában bünteti a katonasághoz intézett egyenes felhívást, mely arra irányul, hogy a fegyveres erőhöz tartozók kötelességüket ne teljesítsék, vagy hogy rendzavarást idézzenek elő.

Figyelmet érdemel az 1926. november 26-án kelt olasz rendtörvény, mely bünteti azokat, kik a király, régens, királyné, trónörökös vagy kormányfő élete, testi épsége vagy személyes szabadsága ellen irányuló, illetőleg a hűtlenség fogalma alá eső (codice 104., 107., 108., 252, art.-ok) bűncselekmények elkövetésében megegyeznek, — e bűncselekmények elkövetésére nyilvánosan vagy nyomtatvány útján felhívnak, izgatnak vagy biztatnak, — vagy e bűncselekményeket s azok elkövetőit feldícsérik; bünteti továbbá azt, aki a hatóságilag feloszlatott pártokat, egyesületeket és szervezeteket — bár változtatott alakban — újra szervezi, valamint azt, aki ily egyesületekben, szervezetekben vagy pártokban résztvesz, ezeknek programját, rendszerét, működését bármi módon terjeszti.

Igen jelentős a legújabb olasz büntetőtörvénykönyv javaslatának Progetto di un nuovo codice penale) idevonatkozó álláspontja; a 270. art. bünteti a politikai és katonai, a 272. art. a gazdasági defetizmust ; a 271. art. a katonai személyeknek felhívását a törvények elleni engedetlenségre; de különösen figyelemreméltó a javaslat 275. art.-a, mely szerint súlyos büntetés éri azt, ki a belföldön oly egyesüléseket készít elő, alapít vagy szervez, melyeknek célja valamely társadalmi osztálynak a többi felett gyakorlandó diktatúráját erőszakkal megalapozni, vagy valamely társadalmi osztályt erőszakkal elnyomni, vagy egyáltalában az államban a gazdasági vagy társadalmi rendet erőszakkal felforgatni; hasonló súlyos büntetés alá esik az is, ki oly egyesülést kezdeményez vagy alapít, mely arra irányul, hogy a politikai és jogi társadalmi rendet az államban erőszakkal felborítsa; a büntetés súlyosabb, ha valaki az ily feloszlatott egyesülést hamis néven vagy burkolt formában újból megszervezi; a 276. art. az ily egyesülésekben való részvételt, a 277. art. az ily célokra toborzást bünteti, és pedig súlyosabban, ha az nyilvánosan vagy sajtó útján követtetett el a 277. art. a nemzetközi egyesülések és intézmények engedély nélküli szervezését, a 279. art. az ily egyesülésekben való részvételt vonja büntetés alá.

Említést érdemelnek még Hollandiának 1920. évi augusztus havában hozott törvénye «a forradalmak megelőzéséről», Svájcnak 1922. évi jan. 11-én kelt törvénye, melynek címe «Verbrechen gegen die verfassungsmässige Ordnung und die innere Sicherheit», New-York-nak 1922. évi törvényei, melyek a kommunista és anarchista propagandát büntetik; Németországnak 1922. évi július 21-én kelt «Gesetz zum Schutze der Republik» című törvénye, mely egyebek között büntetés alá vonja azt, ki oly titkos vagy államellenes egyesülésben vesz részt, melynek célja a birodalomnak vagy valamelyik tartománynak alkotmányszerűleg megállapított köztársasági államformáját aláásni, és aki ily egyesülést vagy annak tagját e törekvésben tanáccsal vagy tettel, különösen pénzzel támogatja (7. § 4. p.); — nem érdektelen felemlíteni, hogy az 1924. évi december 1-én történt szovjet puccskísérlet visszhangjaként Észtország 1925. évi február 12-én törvényt hozott az állami rend védelméről, (v. ö. Csekey, Die Verfassungsentwicklung Estlands, 1928. 241. l.) melyben halálbüntetéssel sújtja az államvén (Riigivanem), az államgyűlés elnöke, a hadseregparancsnok és a miniszterek szándékos megölését, valamint a kormányforma, az állam függetlensége és az államterület sértetlensége ellen irányuló felségsértő cselekményeket; záradékul utalok még az 1909. évi osztrák büntető javaslatra, melynek 113. §-a az állami létet veszélyeztető anarchista merényletekben való részvételt bünteti és ugyancsak büntetéssel sújtja azt, ki az állami vagy társadalmi rend felforgatását célzó szövetséget létesít, ilyennek megalakulását elősegíti, ilyenbe belép vagy annak céljait előmozdítja, továbbá, aki az ily célú összejövetel lehetőségét biztosítja. Némileg ideesnek az 1926. évi török btk. 146. és köv. §-ai, melyek az államhatalom ellen elkövetett cselekményeket vonják büntetés alá, valamint a 313. §, mely a tilos egyesületekben való részvételt bünteti, és az 1928-ban ismertté vált görög btk. javaslat, mely 156, art.-ában minden oly egyesülésben való részvételt büntet, melynek célja a büntetőjogi rendelkezésekkel szembehelyezkedni.

Az előadottakból kitűnőleg nyilvánvaló, hogy — jóllehet már 1921-ben sem állta meg helyét Vámbérynek az a kijelentése, hogy «az egész külföldi jogrendszerben nem találunk hozzájuk (az Átv. rendelkezéseihez) hasonló szabályokat» (v.ö. A rendjavaslat; Jogt. Közi. 1921. évf. 41. l.). Magyarország nem áll egyedül az állami és társadalmi rend büntetőjogi védelme terén, és hogy az Átv. nem fed «büntetőjogi csempészárut» (v. ö. Vámbéry id. h.) s éppenséggel nem minősíthető «jognélküli törvényalkotásnak» (v. ö. Zimmermann: Jog- és rendtörvény; Ügyv. Lapja, 1923. évf. 2. szám 5. l.), hanem az állami és társadalmi lét érdekeit védő oly törvény, mely eminens szükségleteket elégít ki s nem csekély mértékben járult hozzá a konszolidáció útján való előrehaladáshoz. Ha van jogtárgy, mely elsősorban védelmet igényel, ez az állam, és társadalom törvényes rendje. Mihelyt e rend megbomlik, nincs biztonságban sem az élet, sem a testi épség, sem a vagyon, sem a becsület.

3. Közelebbi megvilágítást igénylő kérdés: mit értsünk az állam és társadalom törvényes rendjén?

Az Átv. javaslatához fűzött Indokolás idevágólag a következő kijelentést teszi: «A jogi tárgy, amelyet a javaslat 1. §-a védeni kíván, az állam és a társadalom fennálló törvényes rendje. Nem csupán az esik tehát az 1. § alá, aki minden állami és társadalmi rendet meg akar szüntetni, miként az anarchisták, hanem mindenki, aki az e §-ban megjelölt módon: jogellenesen, vagyis nem az erre hivatott törvényes szervek útján törekszik. Az 1. § nem említi meg külön az állam és társadalom alapintézményeit s ehhez képest a bíróság feladatává teszi annak megítélését, hogy adott esetben, amikor az állapítható meg, hogy a mozgalom vagy szervezkedés célja bevallottan csak az egyik vagy másik alapintézménynek jogellenes megszüntetése volt, ez az alapintézmény oly nélkülözhetetlen alapeleme-e az állam és társadalom fennálló törvényes rendjének, hogy az az illető alapintézmény nélkül tovább fenn sem állhatna, úgy, hogy a mozgalom vagy szervezkedés valódi célja mégis az állam és a társadalom törvényes rendjének a felforgatása vagy megsemmisítése (v. ö. Ind. II. l.).

A javaslat nemzetgyűlési tárgyalása során többen kifogásolták a védett .jogtárgynak e megjelölését, s illetőleg figyelemmel arra, hogy a Btk. 127. §-ának 2. pontja a magyar állam alkotmányát minden erőszakkal való megváltoztatás ellen védelembe veszi, azt vitatva, hogy az alkotmány s az állam és társadalom törvényes rendje, azonos fogalmak: a vonatkozó rendelkezéseket feleslegeseknek minősítették.

Így Bródy Ernő szerint: «az állami és társadalmi rend kérdése nem olyan egyszerű kérdés; maga az állami és társadalmi rend kérdése mindig hatalmi kérdés; az nemcsak a jog kérdése, hanem a hatalomnak, az erők megoszlásának s az erőtényezőknek a kérdése; az írott alkotmány csak akkor értékes, ha pontos kifejezője a társadalomban uralkodó erőviszonyoknak; az állami és társadalmi rend védelme abban az irányban, hogy felforgatás ne történjék, mindig helyes, célszerű, jó gondolat, csak viszont … olyan pontosan, szabatosan kell ezt körülírni és meghatározni, hogy „félreértésekre, ne adjon alkalmat”»; «ne adjunk alkalmat a kétségekre, ne adjunk alkalmat arra, hogy ártatlan embereket üldözzenek, hogy kihágásokat bűntettekké léptessünk elő s hogy pontos, szabatos meghatározás nélkül ártatlan, derék és becsületes emberek a vádlottak padjára és pusztulás örvényébe kerüljenek». Bródy Ernő felszólalása során megállapíthatni véli, hogy «a jelenlegi büntetőtörvénykönyv megfelelő intézkedéseket tartalmaz abban az irányban», hogy «itt felforgatások ne lehessenek» s. e részben hivatkozik a Btk. 127. § 2. pontjára, a 130., 133., 134. §§-ra. — Somogyi István szerint: «az állam alkotmánya és társadalmi rendje két különböző fogalom; a társadalmi rendben benne van az alkotmány is mint többen, de az alkotmányban nincs benne a társadalmi rend, mert az alkotmány kisebb, szűkebb, kevesebb, mint maga a rend; amidőn tehát a törvényjavaslat a rendet biztosítja, akkor implicite az alkotmányt is biztosítja, ha azonban a Btk. 127. §-a maradna meg, akkor a rendnek biztosítására nem tudnánk semmi néven nevezendő eszközt találni». — Kerekes Mihály a jogtárgy fogalomhoz szólva annak a nézetének ad kifejezést, hogy «az állami és társadalmi rendhez tartozik az is, hogy a törvények végrehajtassanak az államban» s azt javasolja: «mondjuk ki azt is, hogy azok, akik az állami és társadalmi rendet úgy akarják megbolygatni, hogy akár elejtett szavakkal a nép között elégedetlenséget szítanak, akár a Nemzetgyűlés által hozott törvényeket vagy miniszteri rendeleteket nem hajtják végre és azoknak ellenszegülnek, azok mind idetartozzanak ebbe a törvénybe». — Pröhle Vilmos szerint a társadalmi rend érdekszférájába beleigazodik: «a lelketlen izgatók által félrevezetett, gyalázatosan, lelkiismeretlenül tönkretett, mozgatott tömegeknek az érdeke is; azoknak az érdeke is azt parancsolja, hogy hazafias és emberies kötelességünk, hogy ezt a félrevezetett szerencsétlen társadalmi osztályt mielőbb megmentsük fékevezetőitől, boldogtalanná tevőitől». — Szilágyi Lajos is felveti a kérdést, hogy mit értsünk az állam és társadalom törvényes rendjén. «Elég, — úgymond — ha az államfői hatalmat vizsgáljuk és már akkor is zűrzavar van és egymástól eltérő felfogások tömegét látjuk. Egyesek pl. azt mondják: Magyarország királyság, de király nincs. Mások azt mondják, hogy Magyarország királyság, királya van, de az távol van. Ismét mások szerint Magyarország királyság, de királya nincs, mert kormányzója van. Mindebből megállapítható, hogy a törvényt már ebben az egy esetben is szerfelett nehéz lesz majd alkalmazni. Mindenesetre meg kell állapítani, mi a jogrend». «Az állami és társadalmi rend erőszakos felforgatásáról beszél ez a törvényjavaslat. Nem tudom, mit értenek alatta. Valószínűleg idesorolják, ha valaki például a proletárdiktatúrát vagy a népköztársaságot akarná kikiáltani. De egészen biztosan idesorolják azt is, ha valaki például a koronás királyt trónjához újra vissza akarja hozni». — Rassay Károly szerint: «ha az állami rendet jogbölcsészeti fogalmakkal akarom definiálni, az nem ugyanaz, mint az alkotmány, de azt hiszem, hogy a gyakorlatban alig lehet különbséget tenni közöttük ennek a törvényjavaslatnak intenciói szempontjából. De ettől eltekintve … az állami rendet nemcsak az alkotmány védelméről szóló paragrafusok védik, hanem védik a büntetőtörvénykönyvnek és az ahhoz kapcsolódó egyéb törvényes rendelkezéseknek, egész légiója: a hűtlenség, a lázadás, a hatóságok büntetőjogi védelme, az alkotmány, a törvény és a hatósági közegek védelme, az ezek elleni izgatás, azután még a sztrájkról szóló rendelkezések is. Ezek mind védelmet nyújtanak az úgynevezett állami rendnek», «…súlyos védelmi lehetősége van a kormányra nézve az 1912. évi LXIII. t.-c. alapján, amely módot nyújt arra, hogy az izgatást, sőt még a sztrájkot is, súlyos büntetési tételek alá helyezze». Raasay megállapítja, hogy «az állam rendjének … megvédése szempontjából erre a törvényjavaslatra nincsen szükség». Majd felveti a kérdést: «mi a büntetőjogi védelem tárgya?» A javaslat indokolásából szerinte «azt kellene kiolvasnom, hogy állami és társadalmi rend alatt az alkotmányt kelt érteni, mert a bizottsági jelentés éppen azt indokolja, hogy az alkotmány védelmére vonatkozó szakaszok miért és mennyiben nem nyújtanak kellő védelmet». Rassay a védett jogtárgy fogalmát következőképp próbálja megkonstruálni: «Én állami rend alatt mindazoknak az életviszonyoknak összességét értem, amelyeket az állam a maga jogi szabályozása körébe von, és akármennyire triviálisan hangzik, kénytelen vagyok megállapítani, hogy ebből az egyetlen helyes definícióból kiindulva, a villamosokon való lógásnak megtiltása éppúgy egy állami rendszabály és annak megtartása az állami rendnek éppúgy integráns része, mint a hűtlenség, a lázadás vagy a felségsértés, illetve azok megtorlása. Nem tudok az állami rend helyes fogalmáról más következtetésre jutni, s ha most azt kérdezem, hogy mi a társadalmi rend — mert hiszen ezt a két fogalmat itt egymás mellett használja a törvényjavaslat —, akkor meg kell állapítanom, hogy a társadalmi rend azoknak az életviszonyoknak összessége, amelyeket az állam nem von be a jogi szabályozás körébe. Hiszen az állam nem szabályozhat minden életviszonyt; a jogilag szabályozott kereteken belül a társadalom éli a maga életét, s azok az életviszonyok, amelyeket az államhatalom nem vont be a jogi szabályozás keretébe, kialakulnak s egy társadalmi rendet képeznek, amelyeknek nem jogi szankciói, hanem morális, etikai szankciói vannak. Ha ez így van, akkor fel kell vetnem a kérdést, — minthogy itt egy rettentő széles skála van — hogy: mi az a tárgy, amelyet ez a törvényjavaslat 1. §-ában öt évig terjedhető fegyházzal kíván büntetni (talán védeni)? Mert hiszen abban talán csak megegyezhetünk, hogy ha egy jól mulató társaság elhatározza, hogy a főkapitánynak a maga hatáskörében kiadott rendeletét meg fogja szegni és így az állami rendet erőszakosan fel fogja forgatni, hogy pl. a villamosoknak nem a bal-, hanem a jobboldalán fog felszállni, — és ami szigorú értelmezés szerint ide kellene hogy essék a törvényjavasolta rendelkezése alá — mégsem lesz sem törvényhozás, sem bíróság, amely ezt öt évig terjedhető fegyházzal kívánja büntetni. Hasonlóképpen vagyunk a társadalmi renddel is: «…a törvényjavaslat helyes értelme, amelyet ki kell belőle hámozni, mégis csak az lehet, hogy a törvényjavaslat védeni kívánja azokat a törvényes alapintézményeket, amelyekre … jobb elnevezést ma sem tudunk, mint „az állam alkotmánya”». — Turi Béla nyíltan kifejezést ad abbeli nézetének, hogy amikor e törvényjavaslat az állam és társadalom törvényes rendjét a büntetőjogilag védett jogtárgyak közé iktatja, lényegileg egy «tömegbűncselekmény»: a bolsevizmus ellen akarunk védekezni s «a régi büntetőtörvénykönyvvel szemben egyszerűen előbbre toljuk a védekezési állást». — Tomcsányi Vilmos Pál az igazságügyminiszteri székből kifejti, hogy: «a büntetőtörvénykönyv nem ad módot arra, hogy mi azt a jogtárgyat is védjük, amelyet ez a javaslat védeni akar. Ez előbbre viszi a védekezést, mint a büntetőtörvénykönyv. A büntetőtörvénykönyvnek az alkotmány elleni felségsértésre vonatkozó szakasza jöhet itt szóba, amely egész világosan arra utal, hogy ezen rendelkezés alá esik az, aki az állam alkotmánya ellen olyan cselekményt követ el, amely közvetlenül arra van irányozva, hogy az államnak az alkotmánya erőszakkal megváltoztassák. Mi az az alkotmány? Az alkotmány fogalmára nézve nagyon különféle vélemények vannak az államtudományokban: tágabb- és szűkebbkörűek. Minthogy a bíróságok, különösen a büntetőbíróságok mindent a legszorosabban értelmeznek, egészen kétségtelen, hogy ők az alkotmánynak a legszűkebb értelemben való magyarázatát fogadják el. Ebben az értelemben nem más az alkotmány, mint az állami élet váza, az állam főszerveinek a viszonya s tulajdonképpen csak ebben az értelemben nézi a büntetőtörvénykönyv azt az erőszakos törekvést, amely ennek az alkotmánynak megváltoztatására irányul. Másrészről csak az a cselekmény büntetendő, amely közvetlenül irányul erre, holott látjuk, hogy azon felforgató cselekmények elkövetői, amelyekkel szemben mi védekezni akarunk, sohasem mondják meg közvetlenül, hogy mit akarnak; ők felforgatják teljesen az egész rendet azért, hogy céljaikat megvalósítsák s ezáltal közvetve változtatják meg természetesen az alkotmányt. Ennek következtében az 1. § tovább megy, mint a büntetőtörvénykönyv, tovább azáltal, hogy az államot és a társadalmat összekapcsolja. Vagyis a mi egész közéletünk, az emberi közület egész struktúrája, alapintézményei azok, amiknek az erőszakos felforgatását mi meg akarjuk akadályozni. Azért kapcsoljuk össze az államot és a társadalmat, mert nemcsak az állam alkotmányában, az állam főtényezőiben rejlenek ezek az alappillérei a közületi életnek, hanem a társadalom alapintézményei is: a tulajdon szentsége, a házasság szentsége, ezek mind oly intézmények, amelyeken közületi életünk nyugszik. S ebben nem oszthatom Rassay Károly t. képviselőtársamnak azt a megjegyzését, hogy tulajdonképpen jogilag szabályozva csak az állami élet van, a társadalmi élet azonban nincs. Mert hiszen azáltal, hogy a társadalmi életnek ezeket a főintézményeit: a tulajdont, a házasságot, a családi életet a jog szabályozza, ezáltal tulajdonképpen a társadalmi élet is az állam szabályozási körébe esik. Mi tehát védeni akarjuk ezt az egészet azokkal a felforgató törekvésekkel szemben, amelyek egy közületnek, egy állami és társadalmi életnek egész jellegzetességét, egész struktúráját, alapintézményeit akarják felforgatni. Röviden, pongyolán kifejezve: olyanféle törekvések ellen akarunk védekezni, amilyen törekvések a bolsevizmus, az anarchizmus, a nihilizmus elnevezés alatt ismeretesek. Olyan irányzat ellen akarunk védekezni, amely teljesen felforgatja a mi állami és társadalmi intézményeinket, rendszerünket. — Zákány Gyula aggodalmát fejezi ki a «társadalmi rend» kifejezéssel szemben, «amelybe bepakolható lesz minden intézkedés, minden nem az alkotmányos rendet megbolygató fellépés, bepakolható lesz minden alkotmányilag nem szabályozott jogcselekménye az állampolgároknak… Félő az, hogy ebbe a társadalmi rendbe sorozott eseteket, állampolgári cselekményeket, gyűléseket és egyéb nyilvános cselekedeteket ezen paragrafus alapján szintén mint az állam és társadalom törvényes rendje ellen irányuló eseteket bírálják el». — Bárczy István a budapesti ügyvédi kamarának a Nemzetgyűléshez benyújtott kérvényéből idézi a következő helyet: «minden félreértés elkerülése végett annak világos kifejezését kérjük a javaslat 1. §-ában, hogy az állam és társadalom törvényes rendjének erőszakkal való felforgatására vagy megsemmisítésére irányuló oly mozgalom értendő, mely a tanácsköztársaság elnevezés alatt ismert rendszer létesítésére irányul», mint felszólaló azért helyesel, mert a vonatkozó rendelkezésekben «nincs világosan megjelölve az a jogi érdek, aminek megvédésére irányul a törvénynek illető szakasza, vagyis nincs világosan megjelölve a jogtárgy». Az állami és társadalmi rend kifejezés Bárczy szerint «sokkal hibridebb, mint az, amely a régi büntetőtörvénykönyvben van, ahol az alkotmányról van szó. Hogy mi a magyar alkotmány, azt ugyebár nagyon világosan tudjuk, de hogy mi a társadalmi rend, azt nem. Már az állami rend is egy hibridebb fogalom, mert az állami rend fogalmába beleesnek azok a törvényes szabályozások és rendelkezések, amelyek nem tartoznak az alapvető alkotmányjogi szabályok közé, de viszont amelyeknek megváltoztatása vagy megsértése vagy felforgatása tulajdonképpen nem is olyan nagy crímen esetleg, mint az alkotmány alapelveibe ütköző ilyen felforgató tendenciák és tények. Ennélfogva én azt hiszem, hogy ebben a tekintetben legfontosabb az, hogy világosan megjelöltessék a jogtárgy, az a jogi érdek, amely itt büntetőjogi védelemben fog részesülni. Mert különben itt egy olyan politikai bűncselekmény fogalma fog megállapítást nyerni, amely majdnem mindenre kiterjeszthető lesz és nagyon veszedelmes eszközt nyújt a kormányok kezébe». Egyebekben megjegyzi, hogy: «a bírót nem szabad abba a helyzetbe hozni, hogy ő folytonosan ilyen bizonytalanul fogalmazott törvényszakaszokat magyarázzon s azon tűnődjék, hogy kikre s milyen esetekre lehet majd ezeket a szakaszokat alkalmaznia — Drózdy Győző hibáztatja a javaslatot, mert «a nélkül használja ezeket a fogalmakat és ezeket a szavakat, hogy az állam és a társadalom közötti viszonyt megállapítaná». Nézzük, mi az állam? „Meghatározott területen egy főhatalom alatt szervezett nép.” Ugyebár tehát egy olyan jogi struktúra, amelyről mindig lehet beszélgetni, sőt amit kritizálni az állampolgároknak kötelessége is. Mi azonban a társadalom? «Egy bizonyos cél szolgálatában együttműködő egyének összessége». Tehát társadalmak: az emberiség, az állam, a család, a község, az egyház, a munkásosztály, a tisztviselők, a földmívelők; de a gonosztevőknek és a naplopóknak is van külön társadalma. Ha tehát alaptörvény az, hogy különféle társadalmak vannak, akkor bizonyos, hogy társadalmi alaptörvénynek el kell fogadnunk azt is, hogy különféle társadalmakat pedig egységes törvények alá vonni nem lehet. Mert mindegyik társadalmi körnél, minden társadalmi osztálynál más és más az a szankció, amely benne a rendet irányítja, amely annak irányát megszabja… Ki vét a társadalom ellen? Az, aki a társadalom szociális ösztönei ellen vétkezik… Nézzük csak, hogy melyik az a veszedelmes beavatkozás, amely a társadalmi rend szociális ösztöneit megzavarja! Megzavarja először is az, aki a magántulajdon szentsége ellen vétkezik; megzavarja az, aki a vallásfelekezetek között izgat, aki a vallási békét háborgatja; megzavarja az, aki a családnak a szentélyét tiporja össze; megzavarja az, aki osztályuralomra törekszik… Ellenben nem zavarja meg a társadalom szociális ösztöneit és rendjét az, aki küzd bizonyos klikk-autokráciák ellen. Még az sem zavarja meg, aki küzd pl. a mai politikai rendszer ellen, amelynek az áldásait bizony csaknem nyögi az egész ország. Nem zavarja meg a társadalom rendjét az sem, aki küzd a visszaélések ellen, aki küzd a közszabadságokért, aki küzd a konszolidációért. S mégis mit látunk? Azt, hogyha valaki ezekért a tételes dolgokért küzd, ennek a törvénynek az alapján majd bíróság elé lehet állítani. Egyáltalában a törvény nem állapítja meg, hogy mi az a társadalmi rend. Az állami életnek a törvényes rendjét ismerjük, mert az le van fektetve az állami törvényekben és a törvényerejű jogszokásokban. Ellenben a társadalmi törvényeknek eddig még nincs kódexük. Hogy mit értsen a bíró alatta, azt nem lehet eldönteni». — Hornyánszky Zoltánnak, különös figyelemreméltó fejtegetéseiből kiemelem a következő részletet: «Ha egy törvény használja azt a kifejezést, hogy „törvényes rend”, úgy nem gondolhat másra, mint a magyar államnak alkotmányos úton meghozott törvényei által szabályozott rendre. Ha tehát az állam törvényes rendjére nézve megállapodhatunk abban, hogy az az állam alkotmánya és államformája, a társadalomra nézve meg kell állapítanunk, hogy ennek alkotmányos törvényekkel szabályozott rendje azokat a szorosan az alkotmányhoz nem tartozó életviszonyokat foglalja össze, amelyek a mi alkotmányos törvényeinken nyugszanak. Hogy a legfontosabbakat említsem, a társadalom törvényes rendjének alappillére a házasság és a tulajdon, amelynek védelme a mi törvényeinkben benne is van. Mármost azt lehetne mondani, hogyha védjük az alkotmányt, védjük a tulajdont, védjük a házasságot, miért szükséges akkor az állam és társadalom törvényes rendjét külön védeni? Erre az én feleletem az, hogy e javaslatban — mint kitűnik a szövegből — az állam és társadalom egész rendjét védjük és pedig a teljes felforgatás, a teljes megsemmisítés ellen. Nem egyes institúciókat akarunk a védelmünkbe venni, nem is speciálisan magát az alkotmányt, hanem védelmünkbe vesszük az állam és társadalom egész rendszerét, úgy, amint az az egyes alapintézményeken mint alappilléreken felépül. Ha azt látjuk, hogy az egész épület valamelyik pillérét azért akarják rombadöntení, hogy összeomolják az egész épület, akkor van helye annak, hogy e törvényt alkalmazzák. Nem szükséges közvetlenül az alkotmány ellen támadni, teljesen elegendő az, hogy ha valaki kommunizálni kezdi minden törvényes alap nélkül az egész vonalon a gyárakat, egyszerre kezdi elfoglalni a különböző földbirtokokat és ott berendezni a maga uralmát, földbirtokokat parcellázni a tulajdonosnak, az államhatalomnak és a köznek tudta nélkül. Egyszerre kezdi lefegyverezni a hadsereget és felfegyverezni a proletariátust. Mindezek a jelenségek önmagukban csak egy-egy pillérét bontják le a társadalmi és állami rendnek, azonban ennek a pillérnek az összeomlásával szükségkép következnie kell az egész állami rend összeomlásának is.» — Tomcsányi Vilmos Pál újból kijelenti, hogy «az 1. § szerint csak azokat az eseteket akarjuk büntetni, amelyek egész állami és társadalmi rendünknek erőszakos felforgatását, különösen a bolsevista-kommunista gondolatot akarnák megvalósítani». — Drózdy Győző a részletes vita során indítványozza, hogy «ezen kifejezés; „állam és társadalom” helyett mindenütt azt mondjuk, hogy „állam vagy társadalom”», amire Turi Béla kiemeli, hogy «éppen csak azért fogadjuk el a törvényt ebben a szövegezésben, hogy „az állam és társadalom törvényes rendjének erőszakos felforgatása”, hogy világosan kitűnjék, hogy az állam és társadalom egész rendjének erőszakos felforgatásáról van szó». — Bernolák Nándor előadó refleksziói közül a jogtárgy körülírását tekintőleg csupán azt a megjegyzését emelem ki, hogy a bolsevista, kommunista, anarchista kifejezéseknek a szövegbe bevétele nem volna helyes», mert «ez lehetetlen kategorizálás»; de különben is «olyan kódexe a világnak nincs, amely egy szóval jelölné meg egy bűntett tényálladékát. A közszabadság és az egyéni szabadság követeli, hogy meghatározzuk szorosan, szabatosan azt a tényálladékot és mondhatom, hogy az a definíció, amelyet ez a javaslat nyújt, abszolúte szabatos, tiszta, határozott definíció, amely semmiféle veszedelmét nem hoz másra, mint arra, aki megsemmisíteni vagy felforgatni akarja az egész állami és társadalmi rendet».

4. Figyelemmel az Átv. javaslatához fűzött fentközölt Indokolásra és a Nemzetgyűlés tárgyalásain lefolyt vitának most bemutatott idevágó részleteire, de figyelemmel különösen az «állam és társadalom törvényes rendje» kifejezéssel megjelölt jogtárgy fogalmi elemeire, részemről a következő analízis útján vélek a probléma megoldásához közelebb férkőzhetni.

Lévén a védett jogtárgy az állam és társadalom törvényes rendje, külön kell vizsgálat tárgyává tennem 1. a rend, 2. az állam és társadalom rendjének, 3. az állam és társadalom törvényes rendjének fogalmát.

a) Rendről beszélünk, amikor a dolog mindenik része meghatározott helyén van s kijelölt funkcióját végzi (a dolgot itt filozófiai értelemben veszem, értve azon a tulajdonságoknak azt az állandó csoportját, melyet a tudat egységbe foglal: «Konstante Gruppen von Eigenschaften zur Einheit des Bewusstseins gebracht heissen Dinge»; Riehl). Fogalmi nézőszögből közömbös, vajon a részek helyét és funkcióját az embertől független tényező (isteni gondviselés, erkölcs, természet) vagy maga az ember (illetve az embereknek csoportja vagy ennek szerve: társadalom, állam, konvencionális szabály, jogi norma, a társadalmi csoport exponense, a kormány stb.) határozza-e meg vagy jelöli ki. A rend a részek helyénvalóságát s ezek funkcióinak szabály szerinti folyamatát jelenti. A rend ellentéte a rendetlenség, mely tehát akkor forog fenn, amikor a dolognak bármelyik része nincs meghatározott helyén és illetőleg nem látja el kijelölt funkcióját. A rend abszolút fogalom: vagy megvan, vagy hiányzik. A rendetlenség már fokozati különbségekre utaló kifejezés; lehet kisebb vagy nagyobb, a szerint, amint a dolognak kevesebb vagy több része hagyta el meghatározott helyét vagy mulasztja el kijelölt funkcióját elvégezni. A rendetlenség fokozati vonalán elérkezhetik ahhoz a ponthoz, amelyen a dolognak már egy része sincs meghatározott helyén s egy sem látja el kijelölt funkcióját. Ily esetben a rendetlenség is abszolút fogalommá lesz, mikor is teljes rendetlenségről beszélünk.

A rend és illetőleg a rendetlenség is adottságok, de a rend nyilván teleologikus jellegű, célt szolgál és pedig azt a célt, hogy a dolog lényegét kibonthassa, lényegének megfelelő rendeltetését kifejthesse. A rendnek e teleologikus jelentősége különösen akkor érthető meg, ha a rendetlenségre gondolunk. Minél nagyobb a rendetlenség, annál kisebb mértékben valósíthatja meg valamely dolog azt a célt, amelyet lényegéből és rendeltetéséből folyólag megvalósítania kell, sőt abszolút rendetlenség esetén a cél megvalósulása teljesen ki van zárva, mert a dolog megszűnik az lenni, ami volt. A világ teleologikus berendezettségénél fogva a dolgokban tehát immanenter bent van a rendre törekvés s a rendetlenséggel szemben való küzdelem lendülete. Ahol a dolog részei tudattalanok, akaratnélküliek, ott a rendhez való igazodás, illetve az abból való kiütközés is tudattalanul, nem az akarat forrásából eredőleg (ellentétes erők hatásának eredményeként) áll be, — ahol ellenben a részeknek a rendbe illeszkedése vagy azzal szembehelyezkedése akarati és tudatos tény, és pedig annálfogva, mert a rész akarattal és tudattal felruházott lény, ott a rend és illetőleg a rendetlenség a rész tudatos akaratán múlik. A természeti dolgoknál úgy a rend, mint a rendetlenség természeti jellegű, — az erkölcsi dolgoknál (aminők maga az ember, az emberek társadalmi kapcsolatai, a család, a különböző célú szociális egyesülések, az állam stb. és pedig ezeknek nem a fiziológiai vagy fizikai törvények alá eső rész-komplexumai, hanem a morális normákon nyugvó megjelenései): etikai vonatkozásokra utaló. A fizikai dolgok a természetszabta rendet követik s ez a biztosítéka a világ fennállásának és fejlődésének; a fizikai rendellenesség abnormitásra vezet s bár szintén természeti erőkből fakad és természeti törvények szerint áll be: előbb-utóbb kiküszöbölődik s vagy elenyészik, vagy valamely más rendkomplexumba kapcsolódik, de magát a világrendet érintetlenül hagyja, azt lényegének kibontakozásában nem hátráltatja. A fizikai rendellenesség inkább csak látszat; valójában az is rendet szolgáló tényező, mert a dolgot mássá alakítva, azt megfelelően beállítja más célok szolgálatába s így ismét a rend elemévé teszi. Más a helyzet az erkölcsi dolgoknál, — és illetőleg az erkölcsi rendellenességeknél. Itt a rendtől való eltérés — mert tudatos akaraton nyugvó — magának a dolognak felbomlására, az erkölcsi világrend, illetve érintett részének megszűnésére vezethet. Amíg kisebb méretű s az erkölcsi dolognak csupán kevesebb számú részére vonatkozik, mint abnormitás szintén kirekeszthető, illetőleg a rendhez visszairányítható (ezt a célt szolgálja a vallás-erkölcsi nevelés, a szociális kiképzés, a büntetőjog stb.), de mihelyt túlsúlyra jut, vagy bár a részek kisebbségénél mutatkozó, de a többséget lenyűgözni alkalmas erőre (pl. terrorra) támaszkodó jelenség: magát a dolgot vetkőzteti ki eredeti jellegéből, lényegének kibontására alkalmatlanná teszi és tehát azt pusztulásra kárhoztatja.

A természet rendjét az abnormitások létében nem veszélyeztetik; itt a látszólagos rendellenesség előbb-utóbb ismét hozzáidomul a rendhez s elősegíti a természet világának fennmaradását és továbbfejlődését, — az erkölcs rendjét a rendellenességek, mert erőre, kaphatnak, felboríthatják. A természet rendjének léte nem tőlünk függ, — az erkölcs rendje legnagyobbrészt az emberi akaraton múlik. Ott nem mi határozzuk meg s tartjuk fenn a rendet, — itt saját érdekünk, erkölcsi létünk követeli, hogy a meglevő rendet körülbástyázzuk, biztosítsuk, őrizzük, mert ellenkező esetben magunkat, társadalmunkat, sőt az emberiséget sodorjuk a végenyészet felé.

Ebből természetesen nem az következik, hogy a fennálló erkölcsi rendet mindenáron, még akkor is fenn kell tartani, ha az egyáltalában nem, vagy már nem megfelelő kerete a lényeg, illetőleg a célok kifejtésének. Sőt ily esetben a rend átalakítása, más renddel felcserélése éppúgy érdekünk, mint előbb a rend fenntartása, de ennek az átalakításnak és felcserélésnek is a rend módján kell végbemennie, mert ha valahol, úgy épp az ily átalakulásoknál bosszulja meg magát legjobban a volt renddel való hirtelen és erőszakos szakítás, — illetőleg a volt rendnek azon a csupán vélt, de nem igazolt címen való félretétele, hogy az eddigi céltartalom helytelen. Valamely létező renddel való szakítás — az erkölcsi világban — csak akkor foghat helyt magának az erkölcsi világnak veszélyeztetése nélkül, ha — amennyire embertől telik — immár minden kétséget kizáróan megállapítható, hogy az eddig istápolt célok nem felelnek meg az ember lényegének, vagy hogy — amennyiben azok lényegünkkel kongruensek — a megvalósításukra eddigelé megfelelőnek vallott rend nemcsak nem segíti elő, de hátráltatja e célokhoz való közelítést. Míg ily megállapításhoz nem jutunk, addig —- ismétlem — létünk érdeke okolja meg s igazolja, sőt követeli, hogy a fennálló rendhez ragaszkodjunk, a rendellenességekkel szemben védekezzünk s illetőleg a megelőzés és a megtorlás eszközeit igénybevéve, tehát ha kell, a büntetőjog eszközeivel, a rendellenességeket a lehetőségig visszaszorítsuk.

b) Az állam és társadalom rendje a kifejtettekhez képest az emberi közület azon formáiban, melyeket az «állam és társadalom» névvel illetünk: ezek részeinek helyénvalósága s e részek funkcióinak szabály szerinti folyamata.

Az állam és társadalom fogalmainak elemzésére e helyütt nem térhetek ki, nem annál kevésbé, mert ezt téve a politika és szociológia idevágó fejtegetéseit és vitáját kellene bemutatnom, ami túlvezetne az elémszabta kereten. Így be kell érnem e két jelenséget illetően azokra a fogalmi körülírásokra történő utalással, amelyek — annak ellenére, hogy idevágólag a tudomány nyugvóponthoz még nem jutott — a büntetőjogászt kielégíthetik.

Az államot illetően igaza van Vargha Ferencnek, hogy Aristoteles óta folyik az állam meghatározása. Minden tudós vacillál ezen a téren. Végre az a nézet alakult ki, hogy az állam egy meghatározott népesség felszervezett hatalma (vádbeszéd Hatvany Lajos bűnügyében; v. ö. Az Est, 1928. jún. 27. szám). Közkeletűbb fogalmi meghatározás szerint: az állam, valamely területen megszervezett főhatalom alatt élő népösszesség.

A társadalom legtágabb értelemben: egyénileg elkülönítetten létező, egymástól elválasztott embereknek, bizonyos cél érdekében, néha átmeneti jellegű és tehát ideiglenes, majd hosszabb időre szóló, nem ritkán tartós, sőt állandó egybekapcsoltsága, különálló egységbe való sajátos összefonódása (v. ö. Angyal: Tanulmányok és beszédek a szociológia és büntetőjog köréből 92—101. l. és Angyal: Szociológia II. kiad. 16. l.). A társadalom fogalmi köre felöleli már két embernek egymásrahatását, amennyiben ez — bár tudattalanul — bizonyos célra törekvést fog át, de felöleli az egész emberiséget is. Idetartozik tehát a barátság, a család, bármily egyesület, érdekcsoport, a szomszédsági közösség, a felekezet, osztály, párt, politikai község, város, nemzet, sőt maga az állam és illetőleg az egész emberiség is. Köznyelven, s minthogy a büntetőjog s ennek keretében az Átv. a kifejezésekhez a mindennapi beszédben szokásos tartalmi elemeket kapcsolja; társadalmon az állam keretén belül elhelyezkedő emberek érdekcsoportjait, ezeknek összességét értjük, melyek részint átvett, részint önalkotta (vallási, erkölcsi, jogi, udvariassági, illem, életmodort meghatározó, társadalmi magatartást megszabó) normákhoz igazodva, a szükséghez képest kialakult vagy kialakított intézményeket és szerveket véve igénybe, fejtenek ki a majd tudatos, majd tudattalan cél érdekében megfelelő tevékenységet.

Nyilvánvaló, hogy úgy az állam, mint a társadalom célját csak úgy közelítheti meg vagy érheti el, illetve munkálhat a siker reményével a cél érdekében, ha mindenik rész megszabta helyéről a kijelölt funkciót, ellátja, — szóval ha rendet tart. Összhang, szolidaritás, egymásba kapcsolódó, egymást kiegészítő harmonikus összműködés biztosíthatja csak azt, hogy úgy az állam, mint a társadalom lényegének megfelelő életet éljen. Mihelyt rendetlenség üti fel fejét az államban és társadalomban, zavarok támadnak, s ha e rendetlenség oly mértéket ölt, hogy a részek, helyükről kimozdulva, funkcióikat vagy egyáltalában nem, vagy nem megfelelően látják el: beáll vagy legalább is közel esik az állam és társadalom felbomlása. Lévén úgy az állam, mint a társadalom az élet tulajdonságaival bíró lény, tekintettel arra, hogy minden élő szervezet lényegéből folyólag elsősorban létezését törekszik biztosítani s életének minél hosszabb időre nyújtásán fáradozik: természetszerű, hogy az állam és társadalom eminens érdeke, hogy létezésének feltételét: a rendet megteremtse s azt fenntartsa.

Az állami és társadalmi rend számtalan, szinte alig áttekinthető szabályon, intézményen, szervezeten alapul. Így az állami rendhez tartozik az alkotmány, az államforma, a törvényhozói, bírói és végrehajtó hatalom megfelelő szervezettsége és működése, a fegyveres erő s a rendőrség kellő organizáltsága, a kül- és belvédelem helyes megszervezése, a gazdasági és kultúrerők kihasználásának s összhangzó működésének biztosítása, a termelés, ipar, kereskedelem, forgalom, valamint a művelődés irányainak megszabása, keretekbe foglalása, segítése stb. Viszont a társadalom rendjéhez tartozik a tulajdon és házasság két alapintézménye, a gondolat- és sajtószabadság, a gyülekezési jog, a gazdasági élet normális lebonyolításához szükséges egymás iránti bizalom, a jónak megjutalmazása, a rossznak megbüntetése (v. ö. Heller, 5.l.), a vallási türelmesség, de egyben a vallási cselekedetek zavartalan végzésének védelme, az élet, testi épség, vagyon, becsület javait érhető veszélyek és támadások távoltartása, a mindennapi érintkezés formáinak léte, e formáknak mások részéről való tiszteletben tartása stb.

Mint látható, az állami és társadalmi rend egymást kiegészítő, majd alapot teremtő és tehát nélkülözhetetlen, majd kisebb jelentőségű és tehát a rend lényegét kevésbé vagy éppen nem érintő szabályokból, garanciákból, fékezésekből, intézményekből és szervezetekből tevődik össze. A két rendnek erre az egységére utal az «és» szócskának a törvényszövegben szereplése, mely szemben Drózdy Győzőnek, indítványával, hogy az a «vagy» szócskával cseréltessék fel (V. ö. fent 18. l.) azzal a helyes megokolással maradt meg a szövegben, hogy így világosan kitűnjék, hogy itt «az állam és társadalom egész rendjéről» van szó (így Turi Béla,. v. ö. fent 18.l., valamint Tomcsányi Vilmos Pál, v. ö. fent 18. l., és Hornyánszky Zoltán, v. ö. fent 18. l.; az irodalomban Heller, i. m. 4. l., Perjéssy, i. m. 90. l.).

A védett jogtárgyat az Átv. mindazonáltal nem részleteiben bástyázza körül büntetőjogi szankciókkal, hanem a maga egészében védelmezi a teljes felforgatásra vagy megsemmisítésre irányuló cselekményekkel szemben. Az állami és társadalmi rendnek egyes szabályait, intézményeit, szerveit érheti ugyanis támadás a nélkül, hogy ez a rend egészét felborítaná. Ilyenkor — amennyiben az érdeksérelem büntetést érdemlő — elégséges annak mint ilyennek büntetés alá vonása. Az Átv. 1. §-a pl. nem terjed ki szükségképpen az osztály, nemzetiség vagy hitfelekezet, a tulajdon vagy házasság jogintézménye elleni izgatásra (Btk. 172. § 2. bek.), vagy a felségsértésnek arra a cselekményére, mely közvetlenül arra van irányozva, hogy a magyar állam alkotmánya erőszakkal megváltoztassák (Btk. 127. § 2. p.), nem különösen akkor, ha — mint helyesen jegyzi meg Isaák — e cselekmény csak az alkotmány csekélyebb jelentőségű rendelkezéseinek erőszakos megváltoztatására irányul, ha e törekvésnek nincs tartósabb és mélyebbreható, a társadalom életére is gyökeresen kiható, a társadalmi osztályok egymásközti természetes egyensúlyát és a magyar alkotmányban biztosított jogegyenlőséget veszélyeztető jelentősége (v. ö. Zsebk. 546. l.). Ha viszont az ily bűntett vagy vétség az állam és társadalom törvényes rendjének erőszakos felforgatására vagy megsemmisítésére, különösen valamely társadalmi osztály kizárólagos uralmának erőszakos létesítésére irányuló mozgalommal vagy szervezkedéssel összefüggően vagy annak céljára követtetett el, úgy az Átv. 2. § 1. bekezdésében meghatározott delictum complexum létesül.

Nem áll meg tehát Vámbérynek az a tétele, mely szerint: «minthogy a büntetőtörvénykönyv a maga egészében nem egyéb, mint az állami és társadalmi rend védelmét célzó büntetőjogi szabályok összessége, e rend hatályosabb védelméről szóló törvény logikusan nem jelenthetne egyebet, mint egy új büntetőkódexet» (v. ö. Jogt. Közl. 1921. évi. 41. l.) Az Átv. — mint ez megelőző fejtegetéseimből megállapítható — nem új büntetőkódex akar lenni, mely mintegy feleslegessé teszi a régit, hanem ennek kiegészítője, amennyiben míg ez a részletekben, addig az Átv. egészében védi az állami és társadalmi rendet, amire hogy szükség volt és van épp a jelen időkben, amikor állandóan fenyeget a rend egészét felforgatni törekvő forradalmak veszélye, amelyeknek — mint Andrássy Gyula nemzetgyűlési felszólalásában helyesen jegyezte meg — «nagy tulajdonsága, jellemvonása az, hogy recidívákra hajlandók», legyen elég hivatkoznom Mr. Shrott Hame Secretary-nek 1922. évi április 29-én tett következő kijelentésére : «I do not believe that ever since the days of the end of the eighteenth century in France there has ever been so much working for revoluition as there is to-day» (v. ö. Carlton Hall, Political Crime; London, 1923, 89. l.).

c) Az Átv. első fejezetében védett jogtárgy nem egyszerűen az állam és társadalom rendje, hanem annak törvényes rendje. Perjéssy szerint a «törvényes» jelzőnek felvételével az Átv. minden kétséget eloszlatóan kifejezésre juttatja azt, hogy «a törvény csupán az alkotmányos úton hozott törvényeken nyugvó és nem esetleg egy törvénytelen hatalom által megállapított rendet kívánja megvédeni» (v. ö. i. m. 92. l.). Teljesen osztom Perjéssy nézetét, hogy egy törvénytelen hatalom által megállapított rendet az Átv. nyilván nem akarhat védelmébe venni. Helyesen mondotta a nemzetgyűlési tárgyaláson Turi Béla idevágólag, hogy: «Zákány képviselőtársam indítványát, mely arra irányul, hogy az „alkotmányos úton” szavakat a „törvényes rend” szavak elé beszúrjuk, azért nem fogadom el, mert pleonazmus volna. Lehetetlen ugyanis valamit az állam és társadalom törvényes rendjének nevezni, ami nem alkotmányos úton állapíttatott meg.» Kérdéses lehet azonban, vajon a «törvényes» jelző azt jelenti-e, hogy csupán a törvényeken nyugvó állami és társadalmi rend a védelem tárgya? Nézetem szerint a «törvényes» szó ehelyütt nem a technikus értelemben vett törvényre, hanem általában — de természetesen csak alkotmányos úton létrejött — jogszabályra utal. Ha nem így értelmeznők e kifejezést, akkor az állami és társadalmi rend sok vonatkozásában nem részesülne abban a védelemben, melyet az Átv. annak nyújtani kívánt (így alkotmányunk, mely évszázados, sőt évezredes fejlődés eredménye, mint nem írott, hanem legnagyobbrészt szokásjogon nyugvó alkotmány csak a Btk. 127. § 2. pontján keresztül volna védve, és védtelen maradna továbbra is az állami és társadalmi rend egésze, ha azt valamely szervezkedés alkotmányunknak nem törvényen, hanem szokásjogon alapuló részének megtámadása által törekednék felforgatni). Oly kapcsolatban, mint az Átv. vonatkozó helyein: a «törvény» szó tulajdonképpen jogszabályt jelent tehát (a törvény kifejezésnek ily tágabb értelmű használata a külföldi jogokban sem szokatlan, az irodalomban meg éppen közkeletű; így Weigelin szerint: «daneben wird freilich der Ausdruck Gesetz auf jede Rechtsnorm angewandt, also insbesondere auch auf das Gewohnheitsrechts»; Einführung in die Moral- und Rechtsphilosophie, 1927, 43. l. A német polg. perrendtartást életbeléptető törvény 12. §-a pl. kifejezetten kimondja, hogy : «Gesetz im Sinne des CPO. und dieses Gesetzes ist jede Rechtsnorm»; ugyanígy a német bűnv. perrendtartást életbeléptető törvény 7., és a német polg. törvénykönyvet életbeléptető törvény 2. §-a).

A védett jogtárgy ezekhez képest: az államnak és társadalomnak alkotmányos úton létrejött jogszabályai által megbatározott rendje. S itt a jogszabály szót hangsúlyozva, ki kell emelnem, hogy főleg a társadalomnak az a rendje, melyet nem jogszabály, hanem vallási, erkölcsi vagy társadalmi életszokáson alapuló norma határoz meg (pl. hogy a katholikusok böjti napokon tartózkodnak a húsevéstől, — hogy az adott szót meg kell tartani, — hogy a miniszterhez előzetes bejelentés után megy be a kérelmező stb.), éppúgy kívül esik az Átv. védelmi körén, mint a — bár jogszabályon, sőt törvényen nyugvó — állami és társadalmi rend abban a részében, melynek léte vagy nem léte, ilyen vagy olyan kialakultsága az állami és társadalmi rend egészének szemszögéből közömbös és tehát amely nem nélkülözhetetlen eleme e rendnek. Nem kell tehát tartani attól, hogy az állam és társadalom létét érintetlenül hagyó, ebben a vonatkozásban jelentéktelen rendetlenségek megszervezésére irányuló mozgalom az Átv. rendelkezései alá vonatik, s téved Rassay, midőn úgy véli, hogy a szigorú értelmezés szerint e törvény kiterjed többek közt arra az esetre: «ha egy jól mulató társaság elhatározza, hogy a főkapitánynak a maga hatáskörében kiadott rendeletét meg fogja szegni, és így az állami rendet erőszakosan fel fogja forgatni, hogy pl. a villamosoknak nem a bal-, hanem a jobboldalán fog felszállani».

Összefoglalva a mondottakat, megállapíthatom, hogy a védett jogtárgy az államnak és társadalomnak alkotmányos úton létrejött jogszabályokon nyugvó rendje, mely a maga egészében, illetőleg oly részeiben esik az Átv. védelmi körébe, amelyek nélkül e rend tovább fenn nem állhatna.

Erősen alátámasztja a törvény a jogtárgy ilyetén értelmezésen nyugvó konstrukcióját akkor, amikor kiemeli, hogy az államfelforgatás bűntettét követi el különösen az, aki «valamely társadalmi osztály kizárólagos uralmának erőszakos létesítésére irányuló mozgalmat vagy szervezkedést kezdeményez vagy vezet» (a szöveg e része Apponyi javaslatára került a törvénybe), — továbbá, amikor a 6. §-ban az antimilitarista izgatást külön deliktumként bünteti.

5. A bírói gyakorlatból idevág a Curia következő kijelentése: nem férhet kétség ahhoz, hogy a szóbanforgó szervezkedés a proletárdiktatúra lelállítására, vagyis a bolsevizmus létesítésére irányult, ami pedig siker esetében a kultúrállam, a társadalmi kultúrosztályok és azok intézményeinek megsemmisítésével és a ma fennálló állami és társadalmi rend felforgatásával egyértelmű volna (Bjogi dtár, 20. k. 150. l. és Bjt. 79. k. 176. l.). A jogtárgy helyes értelmezéséhez némi adalékul szolgál a Curiának az a határozata is, melyben az Átv. 6. §-ára vonatkozólag kifejti, hogy e törvény szempontjából izgatáson oly nyilatkozat értendő, melynek tartalma az állami és társadalmi rend védelmére rendelt szervezet ellen támadólag lép föl; nem valósítja meg e tényálladékot az izgatás erejével nem bíró vélemény nyilvánítás; nem valósítja meg tehát az a nyilatkozat, hogy a fegyveres erőnek köszönhető a drágaság (Bjt. 76. k. 14. 1. és itt Némethy Imrének észrevételei).

6. A jogtárgy-problémával kapcsolatban eldönthető az Átv. első fejezetében meghatározott bűncselekmények jogi természetének kérdése is.

Figyelemmel arra, hogy e deliktumoknak jogi tárgya az állam és társadalom törvényes rendje, tehát politikai tárgy, s figyelemmel arra, hogy e tárgy sérelmére elkövetett bűncselekmények elkövetőjének szándékát politikai célzat festi alá, mert arra törekszik, hogy a fennálló állami és társadalmi rend megdöntésével új állami és társadalmi rendet teremtsen: nem fér kétség ahhoz, hogy az Átv. első fejezetében meghatározott öt bűncselekmény mindenike tipikus politikai deliktum (ugyanígy Finkey: A politikai bűncselekmények és a büntetőtörvénykönyv; 1927, 17. l.; v. ö. még Fabreguettes: «politikai bűncselekmény az a cselekmény, mely az államot politikai szervezetében, sajátos jogaiban sérti; …ideértendők mindazok a cselekmények, melyeknek célja a szervezett politikai rendet a büntetőtörvénybe ütköző módon megváltoztatni, átalakítani, gyengíteni, aláásni, lerontani, felforgatni, az államban zavarokat és gyűlölködéseket előidézni»; Traité des délits politiques, I. k. 59. l.), s törvényes fogalmaival lényegileg a Btk. lázadási és izgatási fejezetébe illeszkedik bele.

Ki kell itt emelnem, hogy az Institut de droit pénal 1892. évi genfi kongresszusa kifejezetten állást foglalt arra, nézve, hogy az oly merényletek, melyek nem csupán egy állam vagy államforma ellen irányulnak, hanem minden társadalmi szervezet ellen, az ily cselekmények nem tekinthetők politikaiaknak s azok tettesei nem részesülhetnek a menedékjog kedvezményében. Helyesen jegyzi meg Finkey idevágólag, hogy a genfi rezolúció oly általánosságban van szövegezve, hogy az új kiadású társadalomfelforgató törekvések is nyugodtan alávonhatók (v. ö. A politikai bűncselekmények, 32. l.)

Nyomtatható változat