3. Elállás az államfelforgatás bűncselekményétől.

1. A Min. Javaslat az elállás büntetlenséget biztosító hatását a 4. és 5. §-okba felvett következő rendelkezésekkel vélte megállapítani: 4. §. Nem büntethető az 1. és 2. §-ban meghatározott bűncselekmények miatt az, aki előbb, mintsem az 1. §-ban meghatározott célból az arra irányuló mozgalmon vagy szervezkedésen felül valami merényeltetett s mielőtt azt a hatóság felfedezte volna, a mozgalomtól vagy szervezkedéstől eláll és elállását társainak nemcsak tudomására juttatja, hanem azokat a mozgalom vagy szervezkedés felhagyására bírni törekszik, vagy pedig a mozgalmat vagy szervezkedést és annak előtte ismert adatait a hatóságnál feljelenti. — 5. §. A 3. §-ban (a mai 2.§) meghatározott bűncselekmény büntethetősége megszűnik, ha a bűnös önként és mielőtt a cselekmény felfedeztetett volna, az előkészítést vagy a megkezdett véghezvitelt abbahagyja és minden káros következményt, ami a tettesek, a részesek és a mozgalom vagy a szervezkedés résztvevőinek és előmozdítóinak tevékenységéből netalán származott, maga elhárít vagy a hatóságnál kellő időben tett feljelentései folytán a következmények elháríttatnak. A Min. Ind. szerint a Javaslatnak a Btk. 136. és 137. §-aihoz hasonlóan büntetlenséget biztosító e rendelkezéseit ugyanazok a fontos közérdekű szempontok teszik indokolttá, amelyek ily kivételes rendelkezéseknek a Btk. felségsértésről szóló fejezetébe való beillesztését tették szükségessé.

Az lg. Bizottság e 4. és 5. §-okat összevonta s 4. §-ként a következő szövegben terjesztette a Nemzetgyűlés elé: Az állam és társadalom törvényes rendjének erőszakos felforgatására vagy megsemmisítésére irányuló mozgalom vagy szervezkedés miatt nem büntethető az, aki előbb, mintsem azt a hatóság felfedezte volna, a mozgalomtól vagy szervezkedéstől eláll és elállását társainak nemcsak tudomására juttatja, hanem azokat a mozgalom vagy szervezkedés felhagyására bírni törekszik, vagy pedig a mozgalmat vagy szervezkedést és annak előtte ismert adatait a hatóságnál feljelenti.

A megokolásban az lg. Biz. felhozza, hogy a mozgalomtól vagy szervezkedéstől elálló egyéneknek akkor is büntetlenséget biztosít az ott felsorolt feltételek esetében, ha a mozgalmon vagy szervezkedésen felül már több is merényeltetett; az eredeti javaslat 3. és a bizottsági szöveg 2. §-ában leírt bűncselekményektől való elállásra azonban külön rendelkezést fel nem állít, mert e tekintetben a Btk. 67. §-a teljesen kielégítő rendelkezést tartalmaz.

A Nemzetgyűlés e szöveget magáévá tette azzal a kiegészítéssel, hogy itt is felvette az Apponyi által javasolt beszúrást.

2. Az Átv. 4. §-a értelmében: Az állam és társadalom törvényes rendjének erőszakos felforgatására vagy megsemmisítésére, különösen valamely társadalmi osztály kizárólagos uralmának erőszakos létesítésére irányuló mozgalom vagy szervezkedés miatt nem büntethető az, aki előbb, mintsem azt a hatóság felfedezte volna, a mozgalomtól vagy szervezkedéstől eláll és elállását társainak nemcsak tudomására juttatja, hanem azokat a mozgalom vagy szervezkedés felhagyására bírni törekszik, vagy pedig a mozgalmat vagy szervezkedést és annak előtte ismert adatait a hatóságnál feljelenti.

Az államfelforgató mozgalom vagy szervezkedés kezdeményezésével, vezetésével, az abban való tevékeny részvétellel, illetőleg annak előmozdításával az Átv. 1. §-ában meghatározott bűncselekmény cselekmény immár be van fejezve s így az attól való elállás — minthogy a Btk. 67. §-a a kísérletre vonatkozik — nem biztosít büntetlenséget. Ám tekintettel arra, hogy úgy kriminálpolitikai, mint érdekvédelmi nézőszögből nagyobb súlyt kell helyezni arra, hogy súlyos jogsérelmek bekövetkezése megelőztessék, mint arra, hogy a bűntettes kiérdemelt büntetését elnyerje, figyelembe véve azt a körülményt, hogy az Átv. 1. §-ában meghatározott bűncselekmények törvényes fogalmai a bevégzettség határát sokkal korábbi időpontra teszik, mint az életfogalom (s ezt nem is lehetett későbbi időpontra tenni, mert ha a mozgalom sikerre vezetett, úgy természetesen az uralomra jutott irány nem bünteti az ezt megteremtő egyéneket): helyes volt a formális bevégzettség határvonalán túleső további cselekményektől való elállásra a büntetlenség ígéretével biztatni (v. ö. Visszalépés a kísérlettől című M. Tud. Akadémiai székfoglalómat, 1910).

3. Az Átv. 4. §-ában biztosított büntetlenség, — mely jogi természetét tekintve személyes büntethetőséget kizáró ok, — feltételei, illetve kellékei a következők: a) az államfelforgató mozgalomtól vagy szervezkedéstől a hatóság felfedezése előtt való elállás, b) ennek az elállásnak a társakkal való közlése és c) törekvés arra, hogy a társak a mozgalomtól vagy szervezkedéstől elálljanak, vagy a mozgalomnak vagy szervezkedésnek a hatóságnál való feljelentése az elálló előtt ismert adatok közlése mellett.

a) Első kellék az elállás, melynek természetesen önkéntesnek kell lennie. Az elállásnak meg kell történnie, mielőtt a hatóság az államfelforgató mozgalmat vagy szervezkedést felfedezte volna. Felfedezésen oly tudomásvétel értendő, melynek következménye a megakasztó rendőrségi beavatkozás. Az elállásnak büntetlenséget biztosító hatása ugyanis csak addig foghat helyt, míg az elállótól függ a mozgalom továbbterjedése vagy abbanmaradása. Ha már a hatóság a mozgalmat felfedezte, úgy az egyesnek visszalépése ebből a szempontból közömbös.

b) Az első kellékkel konjunktíve megkívánt második kívánalom, hogy az elálló elállását társainak tudomására juttassa. A tudomásra juttatással ugyanis nemcsak kiválását jelzi az elálló, hanem gyengíti a mozgalmat vagy szervezkedést, mert a visszamaradottak egyfelől vesztenek egy társat, másfelől méltán tarthatnak attól, hogy e kiválásnak a hatósági tudomásvétel lesz a következménye. A tudomásra juttatás bármiféle formában történhetik (szóval, írásban, telefonon stb.), de kell, hogy az elállást tartalmazó értesítésről a mozgalom többi résztvevői tudomást szerezzenek; sőt — nézetem szerint — elég, ha a vezetők, az élen állók vesznek tudomást az elállást bejelentő nyilatkozatról. Az összes társak tudomásvételét megkívánva — aminek bizonyítása nagyobb mozgalomnál szinte kizárt dolog — az Átv. 4. §-ának alkalmazását úgyszólván illuzóriussá tennők.

c) Továbbá — az előbbiekkel szintén konjunktíve megkívánt — kellék és pedig alternatíve, hogy az elálló α) vagy reábírni törekedjék társait a mozgalom vagy szervezkedés felhagyására, vagy β) feljelentse a hatóságnál a mozgalmat vagy szervezkedést és annak előtte ismert adatait. Maga az elállás és annak a társak irányában történt tudomásul adása — bár némi gyengítést jelent már, de még — nem elég alap a büntetlenséghez; az állam csak akkor mondhat le a büntetésről, ha, mint említettem, legnagyobb részt az elállón múlik, vajon a legnagyobb valószínűség szerint el lesz-e fojtva a mozgalom, — már pedig ez csak akkor forog fenn, ha az elállás komoly, ami viszont vagy a lebeszélésből, vagy a feljelentésből állapítható meg.

A felhagyásra irányuló reábírásnak nem kell éppen eredményesnek lennie, elég, ha az elálló erre törekszik; viszont — főleg amikor e törekvésének sikertelenségét előre látja — kívánatosabb, ha az első alternatíva mellőzésével a feljelentést választja.

Kérdés, ha vajon abban az esetben, amikor az elálló mellőzi a feljelentést (tehát eláll, társait erről értesíti s ezeket a felhagyásra bírni törekszik, tehát az Átv. 4. §-a alapján megszerzi a büntetlenséget), büntetendő-e az Átv. 3. §-a értelmében a feljelentés elmulasztásáért. Degré szerint, miután a 3. § a feljelentés elmulasztását delictum sui generis gyanánt állapítja meg: ha a 4. § szerinti egyéb feltételek fenn is forognak, de a hatóságnál való feljelentés nem történt meg, úgy a 3. § szerinti bűnösség mégis fennforog; az ez alapon való megbüntettetést úgy a kezdeményező és vezető, mint a résztvevő és előmozdító csak úgy kerülheti el, ha a feljelentést is megteszi (v. ö. Zsebk. 657, l.; ugyanígy Perjéssy, i. m. 111. l.). Ezzel szemben Isaák véleménye, hogy: az elállót, ha volt társait a mozgalom vagy a szervezkedés abbahagyására törekedett bírni, a feljelentési kötelesség nem terheli s így őt a 3. § alapján nem lehet büntetni; úgyszintén hozzátartozóját sem (v. ö. Zsebk. 549. l.). Részemről ez utóbbi nézethez csatlakozom, mert amikor a 4. § az elállóra bízza, hogy büntetlenségét a felhagyásra irányuló reábírási törekvéssel, vagy a feljelentéssel biztosítsa-e magának és így szabad választást enged, az első alternatíva útjára lépés esetén felment a feljelentés kötelezettsége alól s így ennek megszegéséről már nem lehet szó. De eltekintve ettől, ha egyszer az a célja a törvénynek, hogy büntetlenséggel jutalmazza az elállót, amikor ez tőle az adott helyzetben telhetőleg a mozgalom elfojtását célozza, úgy az erre törekvők készségét erősen lefokoznók azzal, ha — bár csak a feljelentés elmulasztásáért — mégis megbüntetnők. A törvény államérdekből privilégiumot ad, ez pedig odiózummá válnék a Degré—Perjéssy-felfogás mellett. Ne feledjük el végül, hogy a mozgalomban résztvevő addig még csak elmegy, hogy megkísérli társait a felhagyásra reábírni, de a feljelentéstől legtöbbször társaitól való félelmében tartózkodni fog.

További kérdés: vajon a 4. § alapján elért büntetlenség kiterjed-e a 2. §-ban említett kapcsolatos egyéb bűncselekményekre is? E helyütt különböztetni kell. a) A 2. §. 1. bekezdésében meghatározott, a mozgalommal vagy szervezkedéssel összefüggően és annak céljára elkövetett bűncselekményből származó bűnösséget az elállás természetesen nem érinti, mert a 4. § esetében csak a mozgalom kezdeményezése, vezetése, előmozdítása s az abban, való részvétel válik büntetlenné; de az elállás kizárja e bűncselekménynek a 2. § 1. bekezdése szerint való minősítését, mert ha az 1. §-ban körülírt bűncselekmény büntethetősége megszűnt, úgy a 2. § 1. bekezdése szerinti delictum complexum már nem állapítható meg (ugyanígy Degré, Zsebk. 657., Isaák, Zsebk. 549. l). b) A 2. § 2. bekezdése esetében (lavinafelelősség, v. ö. fent 66. l.) az elállásból származó büntetlenség nyilván kiterjed az ott említett bűncselekményekre is, mert itt e kapcsolatos bűncselekményt nem az elálló követte el, az erről való tudomás vagy előreláttatás, viszont — Degré helyes megjegyzése szerint — nem létesít önállóan vétkességet; nyilvánvaló tehát, hogy a 4. §-on alapuló büntethetőséget kizáró ok a 2. § 2. bekezdésére is kiterjed. Aki a, lavinát továbbcsuszamlásában megállítani törekszik, nem felel az immár tőle függetlenül bekövetkezett sérelmekért (ugyanígy Heller, i. m. 15., Degré, Zsebk. 658., Perjéssy, 108., Isaák, 549. l.).

III. FEJEZET.

A magyar állam és a magyar nemzet megbecsülése ellen irányuló bűntettek és vétségek.

7. §. Áttekintés.

Az 1921 : III. t.-c. második címe a magyar állam és a magyar nemzet megbecsülése ellen irányuló bűntetteket és vétségeket szabályozza és ugyan a 7. §-ban az ú. n. nemzetrágalmazást, a 8. §-ban pedig a nemzetgyalázás néven ismert vétséget.

A vonatkozó matéria dogmatikai tárgyalását megelőzően a törvényhozási előzmények s némi jogösszehasonlítás után — figyelemmel arra, hogy e két bűncselekmény az elkövetők, a passzív alany és a védett jogtárgy tekintetében azonos — előbb e közös ismérvekről szólok, majd külön tartva fejtem ki a nemzetrágalmazás és nemzetgyalázás többi tényálladéki elemeit.

Az anyag felosztása tehát imigyen alakul ki: 1. Törvényhozási előzmények és jogösszehasonlítás. 2. A nemzetrágalmazás és nemzetgyalázás elkövetői, passzív alanya és jogtárgya. 3. A nemzetrágalmazás, és 4. A nemzetgyalázás.

Nyomtatható változat