ÖTÖDIK FEJEZET.

A FAJOK ÖSSZEHASONLÍTÓ PSYCHOLOGIÁJA.

A szellemi tulajdonságok öröklődése.

Gorkij Maxim, az orosz szovjet istenített költője, 18 éves volt, amikor a pékműhelyben, ahol dolgozott, összetalálkozott az orosz „mezítlábassal”, a nagy bölcselkedővel és nagy ivóval, a nyugtalan lelkű Konovalovval. Esténként el-elvitatkoztak az emberi sorsok különféleségéről és Gorkij, hogy vigasztalja társát, hosszan bizonygatja, hogy nem ő hibás abban, amiért nem különb helyet foglal el az emberek között; ő is mindenki mással természettől fogva egyenjogú lény, csak, mint rajta kívül oly sokan, szomorú áldozata a körülményeknek. De Konovalov magában érzi a hibát:

— „Te azt mondod, hogy az emberek mind egyformák. A világra jönnek, élnek annyit, amennyi szánva van nekik, azután meghalnak… De én külön ösvényen járok. Élek és szomorkodom. Miért? Magam sem tudom… S nem vagyok magam, sokan vagyunk és semmiféle rendbe nem illünk bele… S vajon ki az oka ennek?… A mi anyáink nem a kellő órában fogantak bennünket… Ki az oka annak, hogy én iszom? A testvérem nem iszik… Pedig egy anyának vagyunk gyermekei…”

Mi igazítja a fogantatásnak ezt az óráját, vagy az élettan nyelvén szólva: az örökléstényezőknek szerencsés vagy végzetes összetalálkozását? Gorkij apai nagyatyja katonatiszt volt, apja iparos, anyja gazdag kereskedő családból származott. De a meggazdagodott ember tönkre ment, Gorkij apátlan, anyátlan árvaként az utcára került. Ám a lelki tehetség, melyet polgárősei egyenként összehordtak, átöröklött reá és nem törölhette ki belőle a nyomor súlya és a csavargás kényszere. Útjának el kellett válnia Konovalovtól, aki 40 éves korában a börtönben eldobta magától az életet.

Ha a szellemi világban nem volnának örökletes különbségek, akkor az emberek közti egyenlőségnek annyi véres küzdelem után már régen valóra kellett volna válnia.

Élhet az ember a legprimitívebb vagy legcivilizáltabb viszonyok között, nem tudja magát kivonni az őt környező vallási és erkölcsi felfogás, társadalmi és gazdasági rend, művészi és technikai kultúra hatásai alól. De már az eszét még alig használni tudó gyermeknél feltűnik, hogy egyik is, másik is mily különbözőképpen fogja fel a külvilág első ingereit s alkotja meg magának a dolgokról való ítéletet. Ez a különös érzék egyike ama számos belső, lelki adottságnak, amelyet semmi szorgalom, igyekezet, nevelés és jószerencse nem tud pótolni.

A tehetségek néha már a korai gyermekkorban kibontakoznak, néha soká váratnak magukra. Rendszerint bizonyos egymásutánban kapcsolódnak egymáshoz (ezt a lassú, törvényszerű folyamatot szoktuk a tehetségek természetes fejlődésének mondani). A nagy felfedezőknek a bátorság, rettenthetetlenség, lélekjelenlét, vállalkozó kedv, parancsolni tudás voltak azok a tehetségeik, amelyekkel már gyermekkorukban társaik fölé emelkedtek. A kiváló szervezők és politikusok rendszerint akaratuk állhatatosságával, felelősségérzetükkel, bizonyos együttérző felfogássukkal hívják fel magukra környezetük figyelmét. A tulajdonképpeni zenei érzék a 4—5-ik életévben, néha kivételesen korábban fejlődik ki. A gyermekben először a ritmusérzék jelentkezik, amit taglejtéssel, testmozgással juttat kifejezésre. Belliniről mondják, hogy 1 éves korában, ha zenét hallott, kezével verte a taktust. A 9 éves Liszt első tekintetre eljátszotta Hummel H-moll hangversenydarabját. Beethovenben és Wagnerben azonban csak későbben lobbant fel a lángelme. Hogy másirányú példát is említsünk, Shakespeare 34 éves korában készen volt legnagyobb történelmi drámáival és Petőfi tüneményes pályájának 26 éves korában már vége is szakadt.

A hajlamok veleszületettsége legszebben azokban a példákban áll előttünk, amelyek valamely határozott, pl. mathematikai, szónoki, írói, zenei stb. irányban kívánkoznak érvényesülni. Az ide vonatkozó példák számosak és közismertek. Liszt, Erkel Puccini stb. muzsikális családból származott. Beethovennek atyja és nagyatyja zenész volt. Thüringiai városokban már a XVII.—XVIIl.-ik században találkozunk Bach nevű kántorokkal és orgonistákkal, akik között a leghíresebb Bach János Sebestyén-nek a dédapja és apja, valamint két nagybátyja és négy fia is hivatásos zenészként kereste kenyerét. A francia Bernoulli-család 8 kiváló mathematikust adott a tudománynak és a Bólyaiak, apa és fiú, egyaránt tündöklő nevet vívtak ki maguknak a geometria világirodalmában. A szervező, katonai, politikai, szónoki hírnév a történelmi családokban többnyire nemcsak a hatalmi állásnál, hanem az átörökített, tehát valóságos tehetségnél fogva is ismétlődik. Az Árpádok a történelem legelhivatottabb uralkodói voltak, a Rakócziak, Bethlenek és Telekiek közül is századok folyamán a kiváló államférfiak egész sora vált ki.

Bizonyos tehetségek — Heymans és Wiersma szerint a lelki hajlamok ⅔ része[1] —túlnyomóan vagy a férfi, vagy a női nemhez kapcsolódnak, a két nem tehát nem egyenlő mértékben mondhat sajátjának minden irányú tehetséget. Így azokban a tulajdonságokban, melyek aktivitással és emocionalitással kapcsolatosak, a nők felülmúlják a férfiakat. Náluk még az élmények utóhatása is erősebb és tartósabb. A férfi hamarabb mogorva és kedvetlen, a nő ritkábban ironikus és pénzsóvár; a nő vallásos érzésében mélyebb, de nem eléggé tárgyilagos, konvenciókhoz jobban ragaszkodik s a nemiség tudata a férfihez képest jobban uralkodik rajta, míg ebbéli aberrációk inkább férfiak között fordulnak elő. Fantázia, könnyű felfogás, kombináló- és ítélőképesség, akaraterő, kitartás és igazságérzet dolgában ismét a férfiak vannak előnyben s minthogy a sajátos irányú hajlamok mellett ezek képezik a nagy alkotások alapfeltételeit, könnyen megleljük annak magyarázatát, hogy miért nem, vagy csak alig találunk a nők között igazi tehetségeket.

A szellemi tulajdonságok öröklődésének kérdése csak bonyolultabb, de nem érthetetlenebb a testi tulajdonságok öröklődésénél.

Galton, az angol eugenika megalapítója, aki maga is kiváló családból származott, 1869-ben megjelent könyvében[2] óriási anyagon bámulatos éleslátással fejtegette a tehetségek megjelenésének és gyakoriságának törvényszerűségeit s először mutatott rá arra a viszonyra, amely szülők és gyermekek, testvérek és rokonok között nemcsak a testi, hanem a szellemi tulajdonságok tekintetében is fennáll. Ez összefüggés mértékét — a testi tulajdonságokéhoz hasonlóan — az ú. n. korrelációs együtthatóval fejezte ki,[3] melynek értéke + 1 és – 1 között váltakozik aszerint, hogy a tulajdonságok a kérdéses csoportoknál tökéletesen, vagy csak részben ismétlődnek, avagy együttesen sohasem fordulnak elő. Testvérek között ez említett együttható értékét a testi tulajdonságokra nézve 0,43—0,57-nek, a szellemiekre nézve 0,44—0,63-nak találta, ami egyszerű szavakkal azt jelenti, hogy a testvérek szellemi tulajdonságok, vagy — ha a lelki élet terheltségeire nem vagyunk figyelemmel, mondhatjuk röviden — tehetségek dolgában is közelebb állnak egymáshoz, mint a nemtestvérek, vagyis azok, akiket semmi vérségi kötelék nem fűz egymáshoz.

Az alábbi táblázat, amely ugyancsak Galton könyvéből való, nem vonatkozik egyik vagy másik kifejezett hajlamra, hanem a tehetségre összefoglalóan érzékíti azt a szabályszerűséget, hogy a nagy emberek rokonai között is mindig akadnak kiváló emberek és pedig aránylagosan nagyobb számban a közelebbi hozzátartozók között:

3 dédapa

17 nagyapa

31 apa

100 kiváló férfinak kiváló rokona volt:

48 fiú

14 unoka

3 dédunoka

A következő összeállítás néhány szétbontott lelki tulajdonság családi korrelációját együtthatóval kifejezve adja meg:[4]

	A tulajdonság	Korrelációs együtthatója (R r)	Szerző
szülők és gyermekek között	iskolai előmenetel	0.37	Peters
apák és fiúk között	vizsgaeredmény inelligencia és erkölcs	0.31 0.30	Schuster, Elderton Woods
testvérek között	inelligencia, jellem, temperamentum helyesírás-érzék iskolai előmenetel itelligencia-vizsgaeredmény megfigyelőképesség	0.52 0.38 0.42 0.51 0.36	Pearson Earle Peters Pearson-Gordon Peters

Végül álljon itt párhuzamban néhány testi és lelki tulajdonság testvérek közötti korrelációs értéke (Pearson nyomán).

A tulajdonság	fitestvérek	leánytestvérek	fiú és leánytestvérek
élénkség	0.47	0.43	0.49
fellépés biztossága	0.53	0.44	0.52
önismeret	0.59	0.47	0.63
lelkiismeretesség	0.50	0.57	0.49
szeretetreméltóság	0.59	0.64	0.63
temperamentum	0.51	0.49	0.51
intelligencia	0.46	0.47	0.44
Kézírás	0.53	0.56	0.48
8 tulajdonság átlaga	0.52	0.51	0.52
szemszín	0.54	0.52	0.53
Hajszín	0.62	0.57	0.55
koponyahosszúság	0.50	0.43	0.46
koponyajelző	0.49	0.54	0.43
4 tulajdonság átlaga	0.54	0.53	0.51

Szembeötlik a Galton-féle megállapítás helyessége: testvérek (s mondhatjuk rokonok) között a lelki hasonlóság semmivel sem csekélyebb fokú, mint a külső hasonlóság. (Megjegyzendő azonban, hogy a lelki hasonlóság nem mindig azok között a testvérek között legnagyobb, akik külsőleg legjobban hasonlítanak egymáshoz. U. i. a lelki tulajdonságoknak is független öröklésmenetük van.)

A hasonlóság és halmozódás belső okaira, az öröklésfolyamatok közelebbi körülményeire családfák derítenek fényt, melyek összeállításához kiváló és egyszerű emberek rokoni körei egyaránt értékes anyagot szolgáltatnak. Peters pl. 344 családban iskolai bizonyítványok alapján a szülők és gyermekek iskolai előmenetelét hasonlította össze s az eredmény (általában) az volt, hogy amely családban a szülők iskolai előmenetele különbözött, abban a gyermekek előmenetele is megoszlott, amely családban a szülők iskolai előmenetele egyenlő volt, abban a gyermekeké is megközelítően hasonló volt. Peters ebben a párhuzamosságban Mendel hasadásszabályait véli kifejezésre jutni.

A szülők iskolai osztályzata	A gyermek osztályzatának gyakorisága %-ban
	1	2	3	4 (ill. 5)
1 és 1	41.5	46.5	12.0	0
1 és 2	25.9	50.9	22.5	0.7
1 és 3	22.4	43.2	30.5	3.9
1 és 4 (5)	32.0	32.0	29.5	6.5
2 és 2	19.6	51.3	27.1	2.0
2 és 3	12.7	45.8	37.5	4.0
2 és 4 (5)	16.3	39.9	39.2	4.6
3 és 3	8.1	41.3	46.2	4.6
3 és 4 (5)	9.9	28.2	55.6	6.3
4 (5) és 5 (4)	10.5	13.7	55.3	10.5

Davenport leír egy családot, melyben az apa lelki alkatát hirtelen haragra s heves indulatkitörésre való hajlam terhelte. Az asszony lelki alkatában ezek a vonások nem voltak meg. Ennek a házaspárnak egyetlen gyermeke és 2 unokája örökölte (1 unoka nem örökölte) a hajlamot. Mindhárom unoka nem terhelt féllel házasodott, a hajlam mindazonáltal a dédunokák felén (4:2) és az ükunokák egyikén (4:1) újra megjelent. Az apa tehát rendellenes hajlamát 4 nemzedék során 12 leszármazottja közül 6-nak örökségül adta,

F. S. cigányprímás apja csak kedvetelésből játszott, de két nagybátyja világhírű hegedűs volt. F. S.-t mar 13 éves korában szólóban felléptetik Amerikában. Leányai közül egyik festőművész, másik gordonka művész, harmadik kitűnő hegedűs, negyedik tanár. Egyik fiát a zeneiskola 9 éves korában ezüstéremmel tüntette ki, másik fia filmszakmában működik. F. S. testvérbátyjának leánya ma a világ egyik legnagyobb filmszínésznője.[5]

Halfdan Cleve norvég zeneszerző apja muzsikális ember volt, kinek nem muzsikális asszonytól született gyermekei mind muzsikálisak voltak, köztük Halfdan, a legtehetségesebb (Mjöen (1922).[6]

A mód, amelyben az öröklés végbemegy, változatos és sokoldalú. A szülők tulajdonságai néha változatlanul és közvetlenül jelennek meg a gyermekeken; Peters, Mjöen, Davenport ezekben a példákban az egyszerű Mendel-féle hasadásszabályokat látják érvényesülni. Leggyakoribb eset azonban az, hogy a szülők tehetségei, illetve terheltségei leszármazóikban nem alternatív, hanem fokozatos, széles skálájú kombinációkban, más és más tehetségirányokban, illetve hiányokban bontakoznak ki. Goethe, Luther, Rembrandt, Mátyás király fiai között nincsen egy sem, ki méltó volna apjához. Eötvös József racionalista gondolkodása fiában (Lórántban) másféle kombinációban, nevezetesen a természettörvények éles meglátásában nyilvánult meg. A Corregio családban Antonio da Corregio Allegri-nek fia (Pomponeo Allegri) és unokája (Antonio Pelegrino) szintén neves festő volt és az ő leszármazottai közül való volt Allegri, a zenész is. Ellenben Verdi, Händel, Flotow, Glück, Smetana rokonai között senki sem árult el zenei tehetséget.

A tehetségek örökléseredményének ez a kiszámíthatatlansága onnan ered, hogy a tehetségek — az egyoldalúak éppúgy, mint az u. n. általános intelligencia — több egyidejűleg és egyirányban ható (= polymer) hajlam halmozódásából, summálódásából, jönnek létre. Minthogy pedig a hasadásban nem maguk az összetett tehetségek mint ilyenek, hanem az őket összetevő egyes hajlamok vesznek részt, — amelyek szétválasztására s független öröklésmenetének követésére azonban nincsen megfelelő lélektani módszerünk — előre senkiről sem mondhatjuk meg, hogy a hajlamoknak milyen természetű kombinációjával fog világra születni. Mindazonáltal a polymer öröklésmenetből a tehetségek fajbiológiája számára súlyos következtetéseket lehet levonni:

Galton a tehetségeket bizonyos fokozatokba osztályozván (amit X—A, illetve a—x betűkkel jelölt), az embereket az egyes tehetségfokozatokban (statisztikai adatgyűjtések alapján 1 millióhoz viszonyítva) alábbi arányokban találta megoszlani:

X (genialis tehetség)	1	a	256791
G	14	b	161279
F	233	c	96563
E	2423	d	15696
D	15696	e	2423
C	96563	f	233
B	161279	g	14
A	256791	x (abszol. tehetségtelenség)	1

A két párhuzamos összeállításból az következik, hogy mennél magasabb (illetve alacsonyabb) tehetségfokozatba tartoznak a felmenők, annál valószínűbb, hogy az ivadékok is magasabb (illetve alacsonyabb) tehetségfokozatba fognak tartozni. Galton 52 jeles író között csak 12-őt talált, kinek rokonságában csupán egy kiváló személy volt, a többinél 2, 3, 4 vagy még több tehetséges rokon tűnt fel és csak 19-nél nem volt, illetve kimutatható nem volt a rokonságban átlagon felüli tehetség. Kaup későbbi számításai is hasonló következtetésekre vezettek: akinek nagyatyján túl nincsenek tehetséges elődei, annak nincsen nagy valószínűsége arra, hogy sokoldalú, vagy kiváló tehetségeket örökölt.

A tehetségek öröklődésében különösen érvényesül az energiák megmaradásának törvénye: minden nemzedék a későbbinek determinációja. Geniek házasságából nem igen szokott még egy genie, legfeljebb több tehetséges egyén születni. Ez onnan van, hogy a keresztezésben széthasadt tehetségek hajlamai (a polymeria értelmében) következő nemzedékben nem, csak a későbbiek valamelyikében (ha a házastársi kiválasztás megfelelően történt) tudnak előbbi kombináció módjára ismét összekerülni. Ilyenkor aztán megtörténhetik, hogy mint Mátyás király fiában (valószínűleg) az anyai ágról, Goethe fiában a nagyapa részéről éppen a terheltségek jutnak előtérbe. De (ismét a polymeria értelmében) annak lehetősége is adva van, hogy addig névtelen családok (mint Verdi-é, Händel-é, Flotow-é stb.), ha bennük nemzedékek óta halmozva vannak megfelelő hajlamok, előbb-utóbb lángelmével ajándékozzák meg a világot.[7]

Talán nem helytelen az a feltevés, hogy Erdély és a Felvidék a többi országrészhez képest azért ajándékozta a tehetségeknek hosszabb sorsát, mert e tájakon az uralkodó értelmi osztályt szolgáltató magyarság endogam életmódja mind az utolsó évtizedig sokkal intenzívebb volt, mint az extenziv faji életet élő Nagy Alföldön, vagy Dunántúlon. Az erdélyi és felvidéki íróknak van legmesszebbmenő genealógiájuk. Különben itt beltenyésztésen nem vérrokonságot kell érteni, hanem hasonló hajlamú egyéneknek megfelelő kiválogatását. A házastársválasztásnál ez a szempont kellő méltánylást talál. Jókai Mór első felesége kiváló színésznő (Laborfalvy Róza), Schumann felesége korának legjobb női zongoristája, Curie és felesége egyformán nagyok a modern chemiában Maeterlinck felesége szintén író stb. (V. ö. még a festő Paczka házaspárt, az angol szociálpolitikusokat, Sidney és Beatrice Webbet mint férjet és feleséget stb.)

Találóan írja Schopenhauer idevonatkozóan, hogy a házasság két egymás hajlamait kiegészítő egyén találkozása, mely öntudatlanul a leendő harmadik tökéletesedése céljából történik.

A fajiság resonantiája.

Lewes egyik elbeszélése szerint nemzetközi pályázatot tűztek ki az oroszlán természetrajzának megírására. Nosza, az angol vette puskáját s elindult Afrikába oroszlánt vadászni; a francia egy napsugaras délután kisétált az állatkertbe, hogy a ketrec előtt figyelje az oroszlán szokásait; a német nem indult sem vadászatra, sem állatkerti sétára, hanem bezárkózott könyvtárába, hogy egybehordja mindazt, amit az oroszlánról eddig összeírtak.

Aki a fajismeretek terén csak valamelyest is tájékozott felismeri mindjárt, hogy elbeszélő a három tudósban nem három nemzet, hanem három faj lelki alkatát példázza: az angolban a bátor, természetrajongó északit, a franciában a könnyed, elegáns földközit s a németben az ihlet nélküli reproduktív alpesit.

Az emberek különbözőképp reagálnak a világ jelenségeire, s ez a különbség, amennyiben nem fogalmi tudáson, tehát műveltségen múlik, a fajiság resonantiáját jelenti.

Ha egy alacsony, kerekfejű, nem nagyon színes lelki világú alpesi embernek sikerülne is papíron olyan szóvirágos, pathetikus beszédet megszerkeszteni, mint amilyen a Savonarolák, Kossuthok szónoklata volt, hatást vele nem érne el, mert ami a heves vérű, szónoknak született dinári embernél az egyéniségből természetesen folyik, az más faji alkatra alkalmazva mesterkélt és erőltetett, ha egyáltalán nem nevetséges, benyomást kelt.

Minden faj sajátos lelkiséget hord magában, melynek egyes vonásai a fajok ősi reakcióképességétől meghatározott kiválasztás és alkalmazkodás által illeszkedtek össze egy magukban és csak magukkal harmonikus egységgé.

A fajiság resonal abban a belső énben, amelyet az emberek, mint „egyéniségüket” vetítenek ki magukból s amelynek alapmotívumát megváltoztatniuk nem áll módjukban, mert az a fajiság örökölt dispozicióján nyugszik. Az igazságról, jóságról, a tökéletességről és boldogságról felállított földi eszmények azért nem lehetnek abszolutak, mert az emberek által saját véralkatukhoz simuló értelmezést kapnak.

A nagy festők vásznain meglep a hasonlóság, melyet a festő egyénisége s legtranscendentálisabb vonatkozású személyeinek ábrázolása között meg lehet állapítani. Rubenst önarcképe a dinári típushoz sorolja. Arca és az orr alakja magas, szeme sötét, szemöldöke szépen ívelt, ajka kissé duzzadt és sűrűn körülnövi a szakáll. Rubens több Krisztus-arcot festett; mindegyiken ismétlődik ez a típus: kissé nedvesen csillogó, nagy kerületű szem, magas, kissé megtört orr erősen ívelt szárnyakkal, enyhén duzzadt ajak, sűrű szakállal. A nyak, test, a kezek és lábak izomzata és csontazata is erős, mint a festőnél. Rubens aligha választotta önmagát modellnek de a legnemesebb embert akarta ábrázolni, úgy amint annak képe belsejében él. Ehhez pedig a maga lelkületét kellett kivetítenie, amit csak úgy tehetett, ha saját fizikai alkatához hasonló valakit festett meg.[8]

73. ábra. Michelangelo önarcképe au Uffici képtárban.

74. ábra. Michelangelo: A hajnal (Florenz, Medici kápolna).

Michelangelo ideálja nem a „karcsú és változó” embertípus volt, hanem a derültséget nem ismerő komor óriás, hatalmas izomzattal, erőszakos testtartással, ékesen szóló kézmozdulattal.[9] Madonnája csöndesen szenved, „sokkal méltóságosabb és büszkébb, hogysem sírjon”. (75. ábra.) Akár női alakban faragta ki ember-ideálját, mint Lorenzo síremlékének Hajnalában (74 ábra), akár férfiben, mint Mózes, vagy Dávid szobrában, a titáni erő mellé mindig belevéste azt a mélyen fájdalmas tekintetet, a szájszélnek visszafojtott keserűségét, minek forrása, képmása az Uffici képtár torzonborz fekete hajú, atléta izmú. fájdalmas tekintetű alakjában található meg, aki nem más, mint maga Michelangelo (73. ábra). Keskenyarcú, hegyes állú, szelíd tekintetű Madonnákat és Venusokat Botticelli tudott festeni, aki mintha bennük mindannyiszor a saját nervozus előkelőségéből festett volna meg valamit. S a fajiságnak ez a resonantiája nemcsak a képábrázolásban, hanem a zenei alkotásban, a beszéd és az írás stílusában is kicsendül. Az északi ember stílusa precíz, hűvös, valóságos formaművészet (Baudelaire, Hebbel), a dinárié színes, zsúfolt, képhalmozó (Dante, Zrínyi, Zola, Victor Hugo), a földközié könnyed, zsonglőrködő, szellemes, nüanszokkal sokat kifejező (Anatol France, Maupassant), a keletbaltié formával viaskodó, mely valami letompított tónussal többet sejttet, mint amennyit fogalmilag részletez (Arany, Kemény Zs.), az alpesié szürke, léleknélküli, érdektelenül leíró.

75. ábra. Michelangelo: Madonna (Florenz, Medici kápolna)

Azok a szellemi művek, melyek kizárólag iskolahatásoknak köszönik létezésüket, modorosságba süllyednek, mint Leonardo da Vinci vagy Petőfi utánzói; nélkülözik a leglényegesebbet: a stílusnak méltó tartalmat adó lelki alkatot. A fajok lelki alkatával ugyanis úgy vagyunk, mint a fizikai bélyegek örökségével. A hajat lehet divatból feketére vagy sárgára festeni, de a szemszínt s az egész fiziognomiát hozzáharmonizálni nem lehet; az ember mindjárt rájön, hogy a színezés hamis, a szem és az arc az igazi.

Barátok, házastársak között, akiket egymás mellé sodort az élet, de akik lelkileg nem összevalók, előbb-utóbb kirí a disharmonia. Úgy járnak mint Clauss szerelmesei, akik a dóm belsejében eszmélnek rá — csak éppen egy átvillanó rezdüléssel — hogy ők tulajdonképpen sohasem is érthetnék meg egymást. Az egyik a freskók és szentképek nézésében valósággal átszellemül, a másik alig várja, hogy kint legyenek ebből a környezetből, mert egyik a végtelen eszmék rajongójának, másik azonban a mindennapi dolgok körül való szorgoskodásra született. Amikor elhagyják a dómot, már egész világ mélyül közöttük. El kell szakadniok, hogy egy élelrevalóan szerencsétlenekké ne váljanak.

Még döbbenetesebb, mikor az ember önmagában eszmél rá a disszonanciára. A klasszikus drámában az ép testű-lelkű ember kerül összeütközésbe a világrenddel; az ember vezekel, a világrend érintetlen marad. A modern ember, a korcs, önmagával áll konfliktusban, amiből nincsen kikeveredés s a világrend épségét támadja meg. Ibsen tragikus hősei egytől egyig ilyen korcsok, „akikre a sors súlyos feladatokat rótt és akik tönkremennek, mert nem bírják véghezvinni, amit sorsuk, saját egyéniségük, követel”. A korcs elhibázott születése megbénítja a cselekvési energiát, minden küzdelem csak meddő roham egy lomha tömeg tehetetlen nehézsége ellen.[10]

Valóban e korcsok számára — nemcsak Ibsen, hanem az örökléstan tanítása szerint is — nem adódik semmi lehetőség valami végleges megoldásra. Kiegyenlítődés az élet folyamán lehetetlenség, mert az apai és anyai eltérő lelki vonások a maguk önállóságával épp úgy determinálnak, mint a disharmoniás testi bélyegek. Asszimiláció a szellemi tulajdonságok számára is élettani képtelenség.

A székely Bólyai családban Farkas csodagyermek hírében állott. Fiatalon nősült: szász nőt vett feleségül. Ebből a házasságból született az apjánál kevésbé sokoldalú, de jobban elmélyedő fiú, János, a XIX. század legnagyobb matematikai lángelméje, virtuóz hegedűs és félelmetes vívó. A székely apa és székely-szász fiú egyénisége mindenben ellenkező volt. A székely apa végig bohém, a fiú — szász anyai vér — józan, krajcároskodó. Az apa lobbanékonysága a fiúban néha dührohamokká fajult. Az apa miszticizmusra hajló, a fiú rideg racionalista. Mindketten egyformán tudatában voltak, hogy a választottak közé tartoznak. A sikertelenség azonban a korcs fiút beteggé tette, nem mint a tisztafajú apát: bölccsé.[11]

76. ábra. Strindberg. (északi-keletbalti)

Strindberg, az északi (viking) és keletbalti (finn) korcs (76. ábra) belső kiegyenlítetlenségét, kétféle fajisága viaskodását a férfi és nő viszonyára vitte át. Nem tudnak ezek meglenni egymás nélkül de „arra vannak rendelve, hogy egymást marcangolják, míg mindketten tönkre nem mennek”.[12] Nem a nemek, hanem a fajok harca ez.

A disharmoniának olykor sajátos korszakait lehet megkülönböztetni; néha az egyik, néha a másik komponens győz (dominanciacsere), csak végső kiegyensúlyozás lehetetlenség. A keletbalti-dinári Vörösmarty életében volt egy időszak, — a 30-as évek — amikor mintha a dinári vér nyugalma és felsősége kerekedett volna felül.[13] Ez azonban nem sokáig tartott. A lázas, kétségbeeső, a boldogságot hajszoló s mindig lemondó, a végtelenséggel ölelkező s a mindennapi dolgokon elbotló keletbalti psyche ismét úrrá lett, mint fiatal költő korában, amikor rendetlen összevisszaságában, nagy tehetetlenségében szintén keletbalti fajiságának kereste kibontakozás-lehetőségeit. Az ily körforgásban élő lelki alkat számára egyenes út nyílik a pesszimizmus gyógyíthatatlan idegélete felé (l. utolsó költeményeit).[14]

77. ábra. Vörösmarty (keletbalti-dinári) LigetiM. szobra.

A korcsok lelki alkata tehát semmiképp sem lesz egyszerű középértéke az összetevő fajoknak. Az, aki panmixia útján többfelől kapta lelki vonásait, még nem születik zseninek. (A nagy tehetség hajlamai, mint ilyenek érvényesülnek az öröklésben.) A polymeriánál fogva ugyan nem lehetetlen — igen ritkán — a tulajdonságok harmonikus egybeilleszkedése sem, de ugyanannyi valószínűség áll fenn a különböző eredetű hajlamoknak igen szerencsétlen kombinációban való összetalálkozására is. Leggyakoribb eset azonban mindenképen az, hogy egyik faj a másik lelkiségével nem tud harmonikus egységet alkotni s az ilyen élettani egyesülésből diszharmoniás ivadékok származnak.

A nagy emberek lelki egyenetlenségeiből tanulságot és lelki nemesedést meríthet az utókor. Az átlag-emberkorcs azonban nemcsak önmagával nem tud megbékélni, hanem gondot okoz családjának és környezetének, sőt terhére van a társadalomnak is. Maga a korcs soha nem tudja, hova, kihez tartozik; önmagának él. A folytonos önviaskodás kifejleszti benne azt az erőszakos és kóros individualizmust, mely társadalmunk lelki berendezésére már úgy rányomta bélyegét. Nem ismeri a szeretet és önfeláldozás érzelmeit; amit egyik pillanatban még helyesnek látna, azt következő pillanatban dezavuálja a jelentkező másik faji mozaik. Radikális gondolkodó, de nihilizmusban vész el, új aesthetikai és művészi irányokat erőszakol, de giccs lesz belőle, mert nincs is tehetsége, csak exaltáltságával nem tud resonálni a művészet tisztán csengő hangjaira.

Mindez egészen természetes. A fajiság resonal a szellemi éld minden megnyilatkozásában.

Az északi faj lelki alkata.

78. ábra. Római szobor a budapesti Szépművészeti Múzeumban. (Phot. Prof. Hekler.)

Ez a faj adta az ókori görög, római, perzsa, makedón és kelta birodalmak alapítóit és a népvándorlásbeli gótok, vandálok, vikingek, normannok, angolszászok stb. törzseit. Északi emberek az újkori civilizáció nomádjai is, akik miután itt Európában megszűnt a szerzés lehetősége, mint hajósok, felfedezők, technikusok, szervezők és üzletemberek a tengerentúli világrészekre is ki akarják terjeszteni hatalmukat. Ezek a világosszemű, szőke, magas termetű, határozott és előkelő fellépésű emberek kevés hajlamot mutatnak állandó megtelepülésre. Szerzésvágy és alkotni akarás kihajtja őket a világba s ha céljuk úgy kívánja, könnyen elszakadnak családjuktól szülőföldjüktől és hazájuktól. A görög és római, amerikai angol, német és holland gyarmatosítók, svéd, dán és norvég hajósok ebből a fajtából valók. Kitartásban és állhatatosságban egyetlen más fajbeli sem tud velük versenyre kelni. Segítségükre van ebben az a derűs, optimista, kiegyensúlyozóit életszemlélet, mely a legválságosabb helyzetekben sem hagyja cserben őket.

79. ábra. Angol technikus. (Fot. London News.)

Az északi ember ahhoz a típushoz tartozik, amelyik a világról és az emberekről való nézeteit maga állítja fel, ebben egyedül a hideg számító észre és igazságérzetére támaszkodik. Szívesen kételkedik és nehezen lehet meggyőzni, döntését hangulatok által nem engedi elejtetni. Elzárkózik környezetétől, életmódjába, tervei irányába beleszólást senki részéről nem tűr. „Az én házam az én váram”. Ellensége a kollektivizmusnak. Öntudatos és arisztokratikus hajlamú; rangján aluli társaságtól távoltartja magát és a házastársválasztásnál súlyt helyez a megfelelő származásra. Az északi fajú Herczeg Ferenc írásaiban mindenkinek feltűnik az a hűvös távolság, mely író s regényhősei között fennáll; mintha egymáshoz semmi közük nem volna. Hebbel Holofernese (Judit c. drámájában) szenvedély nélküli hadvezér, kinek lelki vívódásaiból semmit sem lehet megtudni. De melyik északi hős jellemfejlődését lehet figyelemmel kísérni? Náluk a hallgatás néha többet kifejez, mint az elmondott beszéd. Míg kifelé mindig megállapodott gondolkodásúnak mutatkoznak, befelé sokat tépelődnek, viaskodnak gondolataikkal. Belső világuk azonban mindig rejtély marad a külvilág számára s ha valaki bizalmaskodással, vagy befolyásolási szándékkal akar közeledni hozzájuk, a reakció az, hogy problémáikat még mélyebben elzárják magukban. Ezzel a magábavonultsággal szívesen keresik fel a természetet, amellyel szinte pantheisztikus közösséget éreznek. A magyar festészet története sincsen éppen híján kiváló tájképfestőknek, de az ember belső világának és a külső természetnek összetartozó egységét senki sem tudta úgy vászonra vinni, mint éppen az északi fajú (szepesi származású) Katona Nándor (jellemében és életstílusában is északi mintakép).

80. ábra. Knopff F. pasztellrajza. Elszigeteltség. (Repr. Művészet.)

81. ábra. Baudelaire.

Az északi faj az európai kultúrában kezdettől fogva vezető szerepet vitt. Szellemi képességei, tehetségirányai széles területen bontakoznak ki s akár mint üzletember, akár mint politikus, vagy hadvezér jut vezető szerephez: nagyvonalúság jellemzi. Kitűnő és éles megfigyelőképessége, logikus gondolkodásmódja elsősorban a természettudományok és a technika művelésére, illetve fejlesztésére hajlamosítja. Az európai technikai kultúra, a messzire ágazó kapitalista vállalkozások, gazdasági organizációk élén túlnyomóan északi fajú vezetők állnak. A szellemi kultúrában ma már nincsen meg az északi faj egyeduralma, a klasszikus és középkori nyugat-római kultúra azonban maradék nélküli északi kultúra volt. A görög és római szobrászat, a klasszikusok művészi kánonjai az északi fajkép vetületei. Északi az egész renaissance művészet[15] és a későbbi új klasszikus mozgalom a maga hideg és szabályos vonalú stílusával. Az északi művészet és irodalom „klasszicizmusát” a forma és tartalom tökéletes összhangja adja meg. Donatello, Dürer, Van Dyck stb. ábrázolásaiban Bach, Glück, Händel zenéjében, Keats, Tennyson, Shelley, Baudelaire stb. lírájában a legfokozottabb szenvedély mögött is ott van a hideg ítélőképesség, mely miatt a formák tisztavonalúsága soha nem törik meg. Wagner-nél, akiben szertelenségre hajló dinári vér volt, vagy Beethoven-nél, akiben a tragikus színek mögött fel-felcsillan az alpesi faj egyszerű életörömök utáni sóvárgása (l. Pastoralé-ját), a szenvedély túlárad a formák kimért gátjain; ezért ők sohasem lesznek a szó eredeti értelemben „klasszikusok”.

Az északi faj szellemi fölénye különösen azokban az országokban érvényesül, ahol másfajú népek közé ékelődve él. Angliának, Franciaországnak és Itáliának északi lakosságú vidékei legműveltebbek, leggazdagabbak. Normandiát sokáig a „bölcsek országának” nevezték, mert innen került ki Franciaország legtöbb vezető férfia.

Meg kell még emlékeznünk az északi faj kirívó hibáiról is, melyek individualizmusának túlhajtásaiból fakadnak. Ha nincsen kitűzött célja, könnyen elhagyja magát, tétlenül tölti idejét, vagy valamilyen szenvedélynek hódol (ivás, kártya, rómaiak kockajátéka, „lézengő ritterek”). Más emberek lelki világába nem képes belehelyezkedni, minden követelményt és teljesítményt a maga mértékével kíván mérni; ezért olyan cselekedetekre is ragadtatja magát, melyek ellentétben állnak az igazságérzettel. Az a faj, melyből a középkori művészet mesterei kerültek ki, a reformáció idején összetöri és kiforgatja a katholikus szobrokat és templomokat. A vandálok is északi fajú törzs voltak.

A földközi faj lelki alkata.

A földközi fajú ember lelki alkata olyan mint fizikai megjelenése: mozgékony, eleven, ügyes — de nincsen elég súlya (délolasz, spanyol, földközi fajú francia, bukaresti oláh). Neki nem a dolgok lényege fontos, hanem az előadás, amelyet vele kapcsolatban rendez. Pozőr, aki mindig mozog, gesztikulál, mint ahogy színpadon szokás. Ő bizonyára nagyon szimplának tartja a mi higgadt, tartózkodó beszédmodorunkat. Kirakat ember, aki az egyedüllétet valóságos szerencsétlenségnek találja, mert egyéniségét látványosságok közölt tudja igazán kiélni. A korzó a földközi fajú ember lelki szükségletéhez tartozik.

82. ábra. Spanyolok. (Fot. Geogr. Mag.)

A spanyol Zuloagánál az alakok még a vásznon is úgy sorakoznak fel, mint akik tudják, hogy nézik őket (83. ábra).[16]

Mint embertárs szíves és szolgálatkész. Kedvessége és udvariassága már a köszönésmódban, arcjátékban és kézmozdulatokban kifejezésre jut. A vitatkozásban szellemes, szójátékokkal sokat kifejező, de annál, akiknél a beszéd csak a szavak játékát jelenti, minden egyes kifejezést nem kell komolyan venni.

Ha a dinári ember humora vaskos élcekben nyilvánul meg, a földközié gyorsan pergő, de finom szarkazmusban (epigrammák). Ahol földközi emberek jönnek össze, akár színházról, akár politikai mozgalomról, vagy vallásos körmenetről van szó, még a levegő is szenvedélytől izzik.[17] Az együttlelkesedés mindnyájukat elragadja. Ám csak addig, míg a cselekmény, mutatvány, vagy szónoklat véget nem ér. Azután szójátékokat faragnak, parodizálják az eseményeket, letépik a királyok arany palástját és a hősöket leültetik a hétköznapiság asztalához, élére állítanak mindent (Bernard Shaw). Franciaországot az a gúnyolódó szellem tette tönkre, mely nem kímél senkit s egy éle kedvéért feláldoz mindent.

83. ábra. Zoluaga: A festő nagybátyja és családja.

Ez a mindig csak a jelennek élő szenvedélyességük — tehetségük, szellemi fürgeségük és tanulékonyságuk ellenére is — képtelenné teszi őket belső tartalom nyugvó kultúra teremtésére. A földközi fajú országok, illetve vidékek (Spanyolország, Románia, Délolaszország, valamint Franciaország földközi fajú néprétegei) Európának kevésbé művelt részeihez tartoznak. A francia és olasz (renaissance) kultúra nem a földközi, hanem az északi és dinári faj produktuma. Delacroix, Bizet, Rossini, Puccini stb. franciák és olaszok, de egyikük sem földközi fajú.

Technikai kultúrára és a természettudományokra kevés hajlandóságot mutatnak. Inkább a költészet és művészet, elsősorban az előadó művészet (zene, színház) lelkesíti őket. Költészetük és művészetük azonban túlnyomóan beállított és megrendezett hatásos jelenetek halmaza (1. a francia bohózatokat és spanyol vígjátékokat). A vakító színek alól tüzek villannak elő, de minden pillanatban az a veszély fenyegeti, hogy az egész rendezés lomtárba kerül, mint Makart s magyar tanítványa: Mannheimer[18] festményei. Kevés a tartalom.

84. ábra. Maupassant.

A földközi ember kezében legelőkelőbb játékszer természetesen maga az ember, férfi a nő, nő a férfi kezében (Clauss). Jétékszer és nem probléma. A nő tudja, hogy értéke s hatalma a férfi előtt csak addig tart, amíg nő marad, a férfi viszont a nőhöz való viszonyában éli ki művészetének, szellemének, szójátékainak és érzékeinek minden szenvedélyét. Az olasz Verona egyik regényében (Mimi Bluette) terjedelmes szónoklatot tart azok ellen az írók ellen, akik hisznek élő Bovárynékban s akiknél férfi és nő százoldalokon végig csak házasságra tudnak gondolni. Flaubert azonban északi fajú író volt, Bováryné pedig az északi nő idealizált típusa. Ezt a lelki alkatot természetesen más faj nem érti meg; legkevésbé, sőt egyáltalán nem, a földközi.

Az álarc, a póz a férfi és nő szembenállásában sem kerül le. A nő (valódi és átvitt értelemben) mennél tökéletesebben kifestve igyekszik a férfi előtt megjelenni, a férfi viszont a világ előtt vigyáz a leány hírnevére s a feleség hűségére, mert defloreált menyasszonyt elvenni, vagy az asszonytól megcsalatni földközi fajú temperamentum előtt olyan vígjáték, melyben a nevetségessé vált férfin nagyot lehet mulatni (l. Prevost: A félszűzek, Maupassant: A szép fiú c. regényeket).

Különben mély családi érzés van bennük s a gyermek iránti vágy és szeretet kevés fajban él olyan mélyen, mint a földköziben. Ha az északi fajú nőt kissé férfiasnak lehet mondani, a földközi férfiben feltétlenül sok feminin vonást kell megállapítani.

A földközi ember érzelmi és érzéki beállítottsága éppen annyira faji adottság, mint a tőle eredő l’art pour lart művészi felfogás, társadalmi romantika, politikai radikalizmus, és anarchista hajlam (v. ö. Olaszország „deliquens zónáit”, a maffiákat és camorrákat, a spanyol és portugál anarchizmust, Wales radikális politikai mozgalmait, az oláh panamista közéletet stb.).

A földközi fajra elsősorban vonatkozik az összehasonlító fajpsychologia megállapítása: minden lelki alkatnak más mértéke van a szenvedélyről és az erkölcs határairól.

85. ábra. Zrinyi M.

A dinári faj lelki alkata.

A magyarság fajképébe nem illeszkedik be szervesen, de egyes képviselői a nemzeti életben jelentékeny szerephez jutottak. Dinári vér van sok osztrák eredetű arisztokrata családban; a horvátok és tótok egy része szintén dinári; innen származott hozzánk Zrínyi, Petőfi stb.

86. ábra. Liszt F.

A dináriak úgy élnek a köztudatban, mint született katonák, szülőföldjükhöz sírig ragaszkodó, testben, lélekben erős, fanatikus emberek. Ezekről a tulajdonságaikról Schiller (maga is dinári) Tell Vilmosban, a szabadságért küzdő svájci nép hősében, költői emléket állított. A világháborúban az osztrák (tiroli), olasz, francia és valamennyi balkán hadseregnek[19] dinári vidékekről összeállított csapattestei viselkedtek legvitézebbül. A tudományok közül is elsősorban a történetiek lelkesítik; a nagy époszírók pedig majd kivétel nélkül dináriak voltak. (Dante, Tasso, Zrínyi, részben Vörösmarty.)

Akaratos — néha kíméletlenségig akaratos — egyéniségek, akiket az erő túláradása és a harci kedv könnyen el-elragad; gyorsan vetnek lángot, azonban a világ képei és hangulatai a lélekbe nem szántanak oly mélyen mint a mindig önmagával viaskodó, a benyomásokat saját lelkén átérző keletbalti fajban. Költőiknek és szónokaiknak — bár nemzeti költők és szónokok — ez a nem túlságos hangulati specializálódás, érzelmeik egyvonalúsága hoz minden más fajhoz képest könnyebben világhírt és nemzetközi sikert. Ez Beranger-re, Petőfi-re, Kossuth-ra egyaránt vonatkozik. Alapjában véve szerencsésen kiegyensúlyozott világnézetű, nagyon egészséges és kedélyes, erős humorú emberek (bajorok, tiroliak, osztrákok, stb). Nem vándor természetűek, ragaszkodnak szülőföldjükhöz s amikor a csendes, meleg otthonról álmodoznak, még szentimentalizmusra is hajlamosak.[20]

87. ábra. Savonarola.

Dinári vidékeken mindig bőven terem népdal. Muzsikális faj. Ez adta Paganinit, Tartinit, Cherubinit, Chopint, Verdit, Berliozt, Haydint, Mozartot, Webert és nálunk Liszt Ferencet. Wagnerben északi és dinári vér volt.

Megfigyelőképesség, szuggesztív fellépés és előadóképesség, egyszóval szónoki tehetség dolgában minden fajt felülmúlnak (Savonarola, Kapisztrán szent János, Bossuet, Kossuth, Apponyi). Láttuk, hogy a keletbalti ember szónoki antitalentum, a turáni szónok pedig elsősorban az észhez és a lelkiismerethez szól (Verbőczy, Pázmány, Deák). A dinári szónok beszéde fenséges hatású, nyelvezete színes és meleg, van benne valami profetikus erő. Ez a profetizmus, az isteni küldetés hite még a Zrinyiász bevezetésében is megnyilatkozik. Álljon itt egy részlet Kossuthnak a haza védelméről tartott beszédéből: „Úgy érzem magamat, mintha Isten kezembe adta volna a tárogatót, mely felkiáltsa a halottakat, hogy ha vétkesek, vagy gyöngék, örök halálba süllyednek, ha pedig van bennük életerő, örök életre ébredjenek…” A stílus káprázatos dinári stílus, melyet betetőz a dinári póz… „s, én — leborulok e nemzet nagysága előtt”, így fejezi be beszédét, keresztbefont karokkal, nem minden színészi beállítás nélkül, mikor már látja, hogy a haderőt megajánlják. Ilyen pathetikus, pazar fényű, szélesen hömpölygő és szertelen volt az egész barokkstílus, Günther szerint a dinári faj sajátos művészi stílusa. A festők között Rubens reprezentálja stílusával és tárgy választásával ezt a dinári stílust.

88. ábra. Rubens: A hős megdicsőítése

Az alpesi faj lelki alkata.

Norvégiában, Francia-, Német-, Spanyol- Horvát- és Csehországban az állam nyelvét beszéli, Angliában ír, Belgiumban vallon, Magyarországon túlnyomóan sváb és kisebb részben tót nemzetiségként foglal helyet,[21] de lelki alkata, jelleme ennyi nemzethez, illetve nemzetiséghez tartozás ellenére is mindenütt egyforma. Azért egyre megy, vajon Lapouge, Arbo, Ammon Ripley, Clauss, Günther leírását követjük-e, vagy közvetlenül a mi alpesi embereinket rajzoljuk le.

Már az alaki megjelenés: az alacsony termet, kerek koponya, markáns vonás nélküli kerek arc, kifejezéstelen tekintet sem disponálja szuggesztív fellépésre s az alpesi ember eleinte egészen észrevétlenül, igénytelenül forgolódik az idegen fajú környezetben. Az iskolában nem tehetségével, hanem szorgalmával hívja magára a figyelmet. A keletbalti, turáni, északi fajú ifjú sok meggondolatlanságot visz végbe, míg „benő a fejelágya”, az alpesi az ifjúkor vígságaitól és szórakozásaitól távoltartja magát, ő a testi és szellemi bátorság hiányát megfontoltságnak, a könnyedség hiányát ésszerűségnek nevezi, sport, művészet, nemzeti ügyek iránti érdeklődés nem áll becsben előtte, az ezekben rejlő szépségek iránt nincs is érzéke (Clauss).

Az alpesiek életét ez a rideg, lendület- és nagyvonalúság-nélküli mentalitás kíséri végig. Arbo (Norvégia) mogorva, humornélküli, bizalmatlan és megbízhatatlan, barátságtalan és gyanakvó egyéniségeknek mondja őket. Az elveket illetőleg azonban jól ki lehet velük jönni, mert a nyugalom és haszon érdekében a hatalmasabb, befolyásosabb ellenféllel feltétlenül kiegyeznek. Szorgalmasak és tevékenyek, ha tisztán látják, hogy az eredmény pénz-, vagy hivatalbeli nyereség lesz, különben kedvetlenek és nyugtalanok. Ritkán vándorolnak el; ha egyszer valahova beférkőztek, kötik magukat a helyhez. Közös teherviselés és emberbaráti teljesítmény tekintetében azonban nem sok kötelességérzetet mutatnak. Mint kereskedők és hivatalnoktársak inkollégiálisak. A fukarság és pénzsóvárság olyan jellemző faji sajátságuk, amelyért méltán éri őket lenézés. A magyar gyermekeket Belgiumban nem az alpesi fajú vallon, hanem az északi flám szülők, Hollandiában szintén csak az északi s keletbalti (!) vidékek hívták s fogadták magukhoz.

89. ábra. Sváb (alpesi) iskolásgyermekek. Vezetőjük nem alpesi. (Fot. Geogr. Mag.)

Egészen más színben jelennek meg saját fajbelieik között. Az alpesi ember kollektív típus; erejét nem önmagába hanem az összetartásba veti; ezért összetart a családjával és keresi a maga fajtájú emberek társaságát. A családi élet sehol sem oly mély, mint náluk; minden szerzés, minden cél a család és közösség erősítését szolgálja. A „herbertizmus” nem magyar szó, a magyar atyafiság és megyei rokonság egészen más volt. A keletbalti és turáni faj nem is képes olyan összetartásra, amelyen egy herbert rendszert ki lehetne építeni. A magyar történelmi családok története tele van viszállyal, pörösködéssel: az alpesi emberek házatáján soha nincsen lárma, a házastársak összetűzése apró zsörtölődésekben merül ki s a vita tárgya majd mindig a családi érdek, amelyre egyik házasfél a másiknál is jobban akar vigyázni.

Az államban elfoglalt helyzetükről — tekintet nélkül arra, vajon az állam nyelvét beszélik-e, vagy idegen nyelvű nemzetiséget képeznek — egyöntetűen írnak Lapouge, Ripley, Arbo és Maclean.[22] Az alpesi ember közösségben és közösségnek él, de ennek hatása családjánál és szűkebb hozzátartozóin túl nem érnek, a haza határai pedig egészen távol esnek tekintetétől. Nagyfokú falánkság és aggresszivitás lakik benne, minden törekvéshez, — még az államelleneshez is — az államtól várja el a támogatást. Tulajdonképpen pedig nem okoz neki gondot, hogy melyik állam területén él, az ország birtokosa akárki lehet, csak jóllakhasson, (Konopacki-Konopath).[23] A csehországi német nemzetiségi kisebbség abban a memorandumban melyet legutóbb világgá bocsájtott, az állammal szemben való igényeit következőkben foglalta össze; „Mi, a mi nemzetpolitikai álláspontunkat nem a zászlóbetiltás és az egyoldalú rendeletek alapján ítéljük meg, hanem elsősorban a szerint, hogy gazdasági életünk, lehetőségünk nincs-e komolyan veszélyben[24]. A politikai pártok közül egyéniségének az felel meg legjobban, amelyiknek programja legáltalánosabb, legkevésbé határozott. A kifejezetten vallásos jellegű, a nacionalizmust csak másodsorban illetve mellékesen hangsúlyozó pártok alpesi emberek törekvéseinek kedveznek.

90. ábra. Alpesi fajú tudós karrikatúrája. Fafaragvány a thann-i (Elsasz) szt. Theobold templom kórusán.

Társadalmi felfogásuk konzervatívnak mondható, de nem parlamenti értelemben. Az alpesi ember nemcsak a történelmi, hanem a szellemi és pénzarisztokráciát is gyűlöli; mindenkit, aki nála tehetségesebb, erősebb, jobb fellépésű) szeretne lerántani, anélkül azonban, hogy ő maga erezné a felemelkedés lelki szükségét. Mindazonáltal forradalmi lépésre nem ragadtatja magát és pedig azért mert tapasztalja, hogy az állam és Egyház a legjobb kitartók, azután természete nem is forradalmi, hanem megalkuvó, nyugalmat kereső. Ha veszélyt érez és izgatják — idegen fajú vezetők utasítása szerint, (mert vezetőket magából kitermelni nem képes) — szervezettségével gyakorol nyomást az államhatalomra (Günther).

Az alpesi faj a kőkorszak idején események nélkül, lassú beszivárgás útján foglalt helyet Európában, de sem akkor, sem azóta faji államot, vagy kultúrát nem alkotott. Anglia kultúráját nem az alpesi és földközi fajú írek, hanem az északi fajú angolszászok, Norvégiáét nem az alpesi, hanem az északi és keletbalti fajú vidékek népe, a német kulturát az északi, dinári és fáli fajú németek teremtették. Az alpesi ember nyárspolgár, akár munkás, akár kereskedő, akár tanár, vagy hivatalnok (Clauss). Az alpesi fajú tudós szorgalommal és kitartással hordja össze munkáját, anélkül, hogy általános jelentőségének tudatában volna. Az adatgyűjtésben kimerülő kutatásból alpesi mentalitás csinált tudományos irányzatot. Az alpesi tudós, ha elvesztené adatgyűjteményét, tervezett munkájából egy oldalra való eszmét sem tudna megörökíteni. Az alpesi kultúra: grammofonkultura.

Az alpesi művészetet is a perspektíva hiánya, a közelség és lezárt tér jellemzi. Egy művészettörténeti tanulmány egyik alpesi fajú sváb származású festőnk egyéniségét és művészetét következőkép jellemzi: „Óvatos, számító és mindig az esélyeket latolgató életösztöne folytán — mely legújabb irányához, a tisztán spekulatív és értelmi festészethez: a postimpresszionizmushoz oly pompásan talál — mindig csak akkor próbálkozott meg azokkal a nehéz problémákkal, amelyeket a modern művészét különböző állomásokban lerakott, mikor már látta, hogy a problémák megoldhatók. De akkor aztán erőszakosan, mindenkinél erőszakosabban, hogy az eredmények bemutatásával kortársait megelőzhesse, ami hiúságának mindig legfőbb becsvágya vala.”[25] Rend, nyugalom, belső összhang, napfény, derűs szemlélődés, különösebb összetettség hiánya, megelégedés — ezek azok az erények, amelyek a nem nagyszámú alpesi művész munkáiban programot jelentenek. Vagy talán nem is programot, mert inkább polgári munkára, megszokott hivatásra, mint nagy művészi vajúdásokra, a teremtés őserejű szenvedélyeire emlékeztetnek. Nyárspolgári művészet ez, ahol irtóznak a problémáktól. A legnagyobb, tehát a legtipikusabb alpesi festő, Hans Thoma, gyakran már a vásznon keretet fest alakjai köré, hogy a gondolat lezártságát külsőleg is hangsúlyozza.[26]

Maclean méltán nevezte az alpesieket Sancho Pansa fajtának, a szárnyaló gondolatok kerékkötőinek.

A magyarság lelki alkata.

Nincsen talán még egy nép, mely önmaga felől annyi balhiedelmet táplált volna s önismeret híján faját oly végzetesen elpazarolta volna, mint a magyar. A politikai nemzetek néhány fundamentális igényét s a tömeglélek bizonyos megnyilatkozásait, a hazafiságot, tekintélytiszteletet, konzervativizmust, családiasságot stb.-t illetőleg a közéletben annyit ismételgették, hogy a félrevezetett nemzeti közvélemény joggal hitte ezeket a tulajdonságokat minden más néphez képest magasabbfokú erényeinek. Azonban faji összetettségéről s az egyes komponensek helyes értelméről, amelyek a népek sorsát a versenyben eldöntik, tájékozatlan maradt. Betetőzte a temérdek téveszmét a liberális ideológia elmélete a magyar földnek, magyar levegőnek minden heterogént áthasonlító erejéről. Pedig a valóságban még a két primer magyar faji komponens: a keletbalti és turáni sem tudott sok vonatkozásban egy nevezőre jutni. Ami hasonlóság és megértés kettőjük között fennforog, az nem a másfélezer éves együttélés kiegyeztető eredménye, hanem az eurázsiai kapu előtti ural-altáji-mongol származás közös atavizmusa. A mongoloid néven összefoglalt vonások így nem is maradnak egyedül a magyarságot átfogó sajátságok, mert belőlük — kelet felé fokozódó kiadásban — több-kevesebb megtalálható minden népben, mely az ural altájj ősfajból szakadt ki.

91. ábra. Részes aratók (Vaszary J. festménye). (Repr. Művészet)

92. ábra. Mongoloid (keletbalti) magyar nő. Bihari S. festménye. (Fot. Művészet)

Ha az északi faj öntudatiságát a descartes-i axióma fejezi ki („gondolkodom, tehát vagyok”), akkor a magyarságot vitalitására Madách szavai emlékeztetik: „szenvedek, tehát élek.” A mongoloid ember — mint őt Lenz jellemzi — megpróbáltatásokban nagyobbnak mutatkozik, mint helyzeteket teremtő cselekedetekben. Aktivitása nem folytonos, hanem periodikus. Az elveszetthez szívósan ragaszkodik s a szükség pillanatában bátorságban és elszántságban minden más fajt felülmúl. Egyébként a történelem mutatja, hogy ez a „politikus nemzet” politikájában sohasem volt nagyon cselekvő. A magyar szabadság eszménye abban csúcsosodik ki, hogy soha senki se háborgassa, inerciájából senki ki ne zavarja.[27] Ez a vonása bizony megnehezíti helyzetét a mindig aktív és a faji öncélúság tudatát jobban ápoló, idegenek iránt kevésbé toleráns nyugati fajtákkal és nemzetekkel szemben.

A magyar ember — mint általában a mongoloid — szívesen átadja magát a tettet megölő, cselekvést lelohasztó szemlélődésnek. Nagy tervek és elhatározások gyakran buknak el pillanatnyi indispozición, melynek hangulati és nem tudatos eredője ebben a szemlélődésre való hajlamban gyökerezik, (Közmondás: „Nagy dolgok apróságokon múlnak.”) Konzervativizmusa is inkább próbálgatásoktól való óvakodás, mint tudatos ragaszkodás a jónak átgondolt dolgokhoz. A jövőt illetőleg pedig könnyen hatalmukban tartják fatalista nézetek. Ilyenné tette a liberális hazafiság, az ezeréves haza, a Kárpátok és az Alduna-Adria széttörhetetlennek vélt földrajzi és gazdasági egységét is, mely ma mint trianoni fatalizmus bénítja meg a csonka magyarság cselekvőképességét, kirekesztvén a leszakított részek accidentális természetű adhaesiójából az embertömegek reális faji erejét, mit magára nézve el is mulaszt megerősíteni és pótolni (l. a magyar szociálpolitikát és fajegészségügyet).

93. ábra. Arany J.

Cselekvéseit, a hasznosnál jobban, hangulati elemek irányítják; a tömegszuggeszció életében és sorsában néha végzetes szerepet játszik. Ha megmakacsodik, semmi érv el nem téríti felfogásától.

Világnézete kevésbé igényli a metafizikai problémákat. Történelmi érzéke fejlettebb, mint elvont gondolkodásra való hajlama. Gazdag invenció, intuíció, könnyű felfogás és emlékezőtehetség mögött azonban következetesség és az elemző kritikai képesség könnyen háttérbe szorul. Bizonyos társadalmi előítéletek túlzott érvényesülése s a közhatalomban részes személyek megkülönböztetett állásának biztosítása sehol nem lehetséges annyira, mint a mongoloid népeknél. A közügyek iránt azonban, ha csak maga benne aktív részt nem kap, kevés érdeklődést mutat.

A családi élet tisztasága s a nő magas állása a családban a mongoloid népekre annyira jellemző, hogy ezt még az északi fajú Lenz is a nyugati fajokkal szemben külön kiemelendő vonásuknak mondja. (Az Anjouk idejében az özvegy gyakorolta a férj politikai jogait.)

A felsorolt ural-altáji-mongoloid vonások a keletbalti és turáni magyarságban egyaránt megtalálhatók. A kétféle faji elemet azonban a részletekben szembeszökő különbségek választják el egymástól.

A keletbalti magyar (fizikai megjelenésére nézve l. 72. old.) nehézkessége, hallgatag magatartása sokkal mozgékonyabb, szövevényesebb lelkületet takar, mint amilyent első találkozásnál sejteni lehet. Első benyomásra nem is mutat sokat, de ha valaki barátságát megnyeri, — s ezt néha egy jó szó, egy kis jóindulat mutatása elvégzi — annak kitárja szívét-lelkét s akkor lelki világa sok kincset enged láttatni. Azonban amilyen hamar köt barátságot, olyan könnyen el is idegenedik.

94. ábra. Jósika Miklós br.

Szemlélődő természete született bölcselőt sejttet: a problémák halmazában egy végső megfejtéshez és megnyugváshoz mindazonáltal nehezen, vagy sohasem jut el. Arany János is nagy tépelődő, akinek költészetében egy-egy képzet makacsul vissza-visszatér.[28]

Cselekedeteiben is sok ellenmondás van. A külsőleg mutatkozó nehézkesség belső határozatlanságból fakad („irrésolu”). Egy-egy eszméjéhez, tervéhez dacosan köti magát, annak szinte fanatikusa lesz, ha ellenállásra talál, vagy úgy véli, hogy ellenkező álláspontra kényszeríteni akarják, de egy-egy új hangulati hatásra hajlandó legmakacsabb elhatározását is maradék nélkül megváltoztatni.

Mint embertárs jószívű, bőkezű, vendéglátó. Nem individualista, összefogó eszmékért hamar lelkesedik és tettrekész, azonban impulzív és hangulati beállítottságánál fogva tartósan társadalmi egyesülésekbe szervezni még sem sikerült.

A szövevényes lelki élmények megnehezítik a formába öntést. A keletbalti magyar kifejező készsége sokkal nehézkesebb, mint ezt általában vélik, azonkívül stílusában mindig kiérzik valami tompított tónus, mely mögött az ember inkább csak sejti, mint megállapítja a fogalmak precíz kifejezését. (A keletbalti magyar nem is jó szónok.) Hiányzik benne a formához való következetes kötöttség, a kimértség, mi az európai fajtákat, különösen az északit, annyira jellemzi. (Zrínyi és Petőfi dinári, Jókai[29] és Herczeg északi fajú!) A keletbalti s részben turáni koncepció szertelen, túlméretezett s amellett apró részletekben elvesző (Jósika, Kemény). Széchenyi meglátása s bírálata helyes volt, amikor a magyar ember (s Széchenyinél ezen még szinte maradék nélkül a keletbaltit és turánit kell érteni) kőben és ércben való kifejezőképességét tökéletlennek tartotta. Valóban az első és sok ideig egyetlen magyar szobrász, Ferenczy István, még a technika nehézségeinek legyőzéséig sem tudta vinni művészetét, mely erejét túlbecsülő ember kínos vergődéséről tesz bizonyságot.[30]

95. ábra. Madárdal. Ferenczy Károly festménye. (Fot. Szana T.)

96. ábra. Kemény Zs.

Igazi drámaíróink is — az egy kivételes jelenségen, Katonán kívül — azért nincsenek, mert ez a műfaj kevés cselekvésbeli változatosságot enged meg, ellenben szigorú s befelé mélyített formavezetést igényel, ami a magyar temperamentumnak és szertelenségnek meglehetősen nehéz feladatot jelent.

A magyar psyche legsajátosabban az elbeszélő műfajban nyilatkozik meg. A székely mondákban, mesékben s aztán Jósikánál és Keménynél is meglep a képzeletnek külső képekben, kalandokban való nagy gazdagsága és változatossága. A hangulat sokszor elnyomja a mesét, vagy a fölött is ott van egy bizonyos homályos hangulat (lirizmus). A magyar mese gyakran a fantasztikusig, groteszkig emelkedik (Csongor és Tünde), általában pedig mindig több benne a történés, mint a hős által véghez vitt cselekvés.[31]

A magyar történelmi és arcképfestészet jelesei nagyobbrészt dináriak és északiak (Benczúr, Lotz, Munkácsy stb.). A keletbalti és turáni magyar festőkhöz a tájkép és hangulalfestés problémái állnak legközelebb. (Szinnyei-Merse, Mészöly, Réti).

A magyar embert sokoldalúsága a tudományok minden ágának művelésére képesíti. A természet és technikai tudományokban gazdag invenciója s leleményessége hoznak számára sok sikert, nem pedig hosszú kísérletezései és kitartó elemzései, melyek dolgában az északi faj áll első helyen.

97. ábra. Erdélyi politikus a XVII. századból (Lipthay I.) keletbalti, dinári beütéssel.

A politikai életben a keletbalti, temperamentuma és konzervativizmusa ellenére is, hajlékonyabbnak és haladóbbnak mutatkozik, mint a turáni. Ez inkább a passzív rezisztenciában, a jogok fel nem adásában bizonyult erősebbnek, ami adott helyzetekben nagy erősséget jelentett a nemzeti küzdelmekben, azonban a magyarság faji megerősödésének akadályául is szolgált. Ma sem hagyott fel káros hatású passzív rezisztenciájával; most gyermekei számának korlátozásával akarja kivédeni a kapitalista gazdasági rendszer támadásait (l. Az egyke faj biológiája c. fejezetet).

A magyar közéletben 1848-ig a köznemesség szereplése a turáni magyarság szereplése volt. Az intellektuális osztályoknak nemzetiségekkel való fokozatos benépesedése a turáni magyarság anyagi és számbeli hanyatlása nyomán történt.

A turáni magyar lelki világán is alapjában a mongoloid örökség uralkodik (szemlélődés, végzetben való megnyugvás, impulzív természet, a nő tisztelete stb.). Némely vonás még a keletbaltinál is erősebben hangsúlyozott (csökönyösség, szalmaláng). Ezekhez járulnak azok a hajlamai, amelyeket, úgy látszik, a kaukázusi elemektől — amelyekkel kereszteződött — örökölt. Már fellépése is (fizikai erejének megfelelően) bátrabb, dinári beütéssel. méltóságosabb és nyíltabb, mint a keletbaltié (l. 67. oldal) (néha már gőggé és hetykeséggé fajul). Született jogász és szónok (Verbőczi, Pázmány, Deák). Szónoklataiban azonban kevesebb az érzelmi és színészkedő, több a racionális, érvelő elem, mint a dinári szónokoknál (pl. Kossuthnál). Több formaérzéke van, mint a keletbaltinak. A magyar líra legsajátosabb és legerősebb képviselői turániak (Balassa, Csokonai, Ady).

A turáni magyar jellemvonásait Keméng Zs. ezekben foglalja össze: „„El nem merülni az elméletekben; külső célokért fel nem áldozni az élet örömeit; önnönmagáért becsülni az életet; szeretni az embereket; búsulni a múltak szenvedésein; kinevetni a kétségbeesőket; nagy hatalomnak ismerni el a végzetet, de feltétlenül még annak sem hódolni meg; meglehetős ábrándozás, mérsékelt munkálkodás, időnkénti lázas lelkesedés; erős fajszeretet; az igazságnak eleven érzése.”[32]

98. ábra. Deák Ferenc. (Stróbl A. rajza)

A kép, melyet eddig rajzoltunk, a keletbalti és turáni, tehát az eredeti magyarság lelki fajiságát, de nem a magyar nemzeti élet általános szellemi képét mutatja.

A magyar államban idegen fajú jövevények kezdettől fogva helyet kaptak, illetve kivívtak maguknak s a magyar nemzetiség integráns részeivé válhattak. Azonban eredeti fajú alkatukat természetesen a közös célért való törekvésben, a magyar géniusz szolgálatában sem vethették le. Milyen irányú lett az eredmény, amit a nemzetek adtak s mennyi volt az, amit a magyar fajiságtól elvontak — érdemes volna vizsgálat alá venni. E helyütt azonban csupán a fajok lelki alkatát akartuk nagyjában — minden értékítélet nélkül — vázolni. Igaz, hogy előbbi fejezetekkel s az utána következővel való összehasonlításban sok értékítélet önmagától is adódik.

A zsidóság lelki alkata.

A zsidóság faji összetettségéből következik, hogy egységes zsidó lelki alkatról nem lehet beszélni. Azonban az a szétkülönítés sem sikerül, amit a fizikai alkat elemzésénél alkalmaztunk (l. 94. old.). Ugyanis éppen a tartós beltenyésztés, mely az összetevő fajok — előázsiai, semita, hamita, néger stb. — korcsosodását vonta maga után, az eredeti lelki alkatot erősen elhomályosította. Míg a fizikai bélyegeknél a korcsok széthasadásra való törekvése aránylag erősen érvényesül, addig a szellemi tulajdonságokat illetően (polymer összetettségüknél fogva; l. 158. old.) a kevertség igen nehezen szűnik meg. A zsidóság belső lelki egyenetlensége ebből a körülményből fakad. Egységük csak az európai fajokkal való közös szembenállásban mutatkozik.

A zsidóság soraiban mutatkozó szellemi, társadalmi és erkölcsfelfogásbeli különbségek faji különbségek.

Legértékesebb elemüket a semita képezi; ez azonban a társadalmi kiválasztásban való nagyobb részesedés miatt számban egyre jobban fogyatkozik. A semita lelki alkatot leírni ma már alig lehet, mivel keveretlenül alig fordul elő. Még leginkább az arábiai nomád beduinnal lehet kapcsolatba hozni. A föld nehezen köti, földmívelést sohasem űzött. Semiták alapították a zsidó államot és az Ó-szövetség harci himnuszai az ő jellemük emlékét őrzi. Semita volt az asszír-babylon és a középkori mór kultúra.

A diaspora utáni zsidóságban legátütőbben az előázsiai alkat érvényesül. A zsidóságnak a gazdasági, politikai, általában a közéletben számarányán jóval felül való részesedését az előázsiai faj különös lelki dispoziciója teszi lehetővé. Egyetlen fajban sincsen meg annyira a más emberekre való hatásképességnek, rábeszélő tehetségnek az a foka és rutinja, mint amellyel az előázsiai rendelkezik. Ez egy különös adománya a zsidóságnak, mely őt uralkodóvá teszi a sajtóban, színházban, politikai és szakszervezeti mozgalmakban, általában mindenhol, ahol a közvélemény irányításáról van szó. A zsidóság közéleti sikereinek titkát László Fülöp hírnevével kapcsolatban találóan vázolja egyik, ugyancsak zsidó, műbíráló[33].

„Arcképet fest vagy festett az ő idején Whistler is, Sargent is, Watts is, Herkomer is. Ez maga még nem elég. Ezek nem találtak a László életfelfogásához.” Ő rájött arra, hogy „az emberek arcképeikben nem a művészi igazságot akarják látni, még csak a kendőzött tárgyi igazságot sem; nem a maguk kétes értékű egyéniségét akarják megörökíteni, hanem hogy legalább a képen olyanok akarnak lenni, amilyenek az életben lenni szeretnének.”

„Kis garasoskodó kalmárokból pénzügyi lángelméket… öntelt hadnagyocskákból Napóleonokat, apró miniszterecskékből Machiavelliket, Bismarckokat, köznapszerű szépségű nőszemélyekből tengermély lelkű művésznőket, nagyképű papocskákból Mazariniket, balkáni fejedelmecskékből XIV. Lajosokat stilizált az okos festő pszichológus. Nem hazudott ő soha, csak fokozott, kihegyezett, kiélezett. És mindig csak egy jellemvonást, azt, amire modellje legbüszkébb vala. Ezen az emberi gyengeségen, ezen a művészeti elvvé magasztosított hazugságon épült fel a László Fülöp tüneményes pályája.”

Az európai fajok emberi gyengeségein emelkedik fel a zsidó akkor is, amikor az egyes rendek és osztályok elé olyan életmódot vázol, aminek folytatása túl megy azok anyagi teherbírásán, amikor szépirodalomban, színházban, moziban olyan színvonalra csalogatja a tömeget, amelynek eléréséhez az sem megfelelő gazdasági, sem megfelelő erkölcsi erővel nem rendelkezik s ha mégis megkísérli, gyámoltalanul elbukik.

A zsidóság, mint kollektivum, a közéletben többnyire nem elvi, hanem agitatorius harcot vív s mivel, ha az agitáció sikerül, abból neki jutalom jár, minden pártban, mozgalomban — direkt vagy indirekt módon — helyet foglal s minden iránynak hajlandó szolgálatára állni. Hiányzik belőle a politikai koncepciónak, jellemerősségnek és erkölcsi érzéknek az az árnyalata, melyet az európai fajok mondanak magukénak. Ezért is nem tudnak az államéletben tarlós intézményeket létrehozni s ha az államvezetést olykor teljesen hatalmukba is veszik, uralmukat, akár demokráciának, akár szocializmusnak nevezik, csak terrorral s rövid ideig tudják fenntartani.

A szociológia zsidó theoretikusai is a politikai agitátorok között találják érdemi helyüket (Smitht, Marx, Lassale, Jászi, Pikler stb).

Az előázsiai fajú zsidóság a tudományos életben is jelentékeny részt foglal el, de itt tekintélyes és tiszteletreméltó nevekkel is tudja magát képviseltetni. Abstrakcióra hajló gondolkodásmódja különösen a mathematika, fizika, biochemia és psychologia felé hajtja figyelmét s a reáltudományok művelésében is inkább a spekulatív, mint az exakt részt vállalja munkakörének (Cohnheim, Ehrlich, Bergson, Einstein, Herz, Bárány, Adler stb.) Színész és zenésztehetségeik eléggé ismertek (Moissi, Reinhardt, Sarah Bernard; Mendelssohn, Goldmark, Offenbach, Mascagni, Leoncavallo).

A fizikai munkától azonban az előázsiai elem épp úgy irtózik, mint a semita. Nemcsak a zsidó, de az örmény, délgörög vagy egyéb nemzetiségű előázsiai fajú elem sem foglalt soha földet. „A zsidók nem is mennek oda, ahol még foglalatlan a föld, hanem ahol már sok dolgos ember jött össze” (Lenz). A mai Palesztinában csak 3.6 % zsidó mível földet, azt az arab bérlőkkel műveltetik.[34]

A hamita-zsidó komponenst önmagában megelemezni már nem igen áll módunkban. Tudjuk azonban, hogy Egyiptom királyai és előkelőségei között sokan hamita eredetűek voltak. Ma is mintha egy-egy hamita bélyeg a zsidóság előkelőbb tagjain volna felismerhető.

Annál nagyobb tehertételt jelent, még a zsidóság számára is a néger komponens, melyet a zsidóság kétezer év alatt sem tudott magából kiselejtezni. A néger vérrel terhelt elem szolgáltatja a zsidóságnak azt a legalacsonyabbrendű rétegét, mely a szolid foglalkozást kerüli, de minden erkölcstelen és alantas vállalkozásra hajlamos (leánykereskedők, szennyirodalom reprezentánsai, az alvilág orgazdái). A néger mentalitást az önuralom és előrelátás hiánya, erkölcsi fegyelmezetlenség jellemzi. Szereplésük különben erős zenei érzékről, jó beszédtehetségről és technikai készségről tanúskodik.[35]

A zsidóság valamennyi fajtaeleme egyaránt korán érik nemileg. A zsidó „csodagyerekek” többnyire csak korán érett gyermekek, akiknek tehetsége elhalványul, mihelyt az európai gyermekek is elérkeznek a nemi érés idejéhez. Azontúl a zsidó legfeljebb szorgalomban, de nem eredetiség és mélység dolgában vetekszik az európai fajokkal; inkább a kultúreredmények átoltása és gyakorlati alkalmazása körül jeleskedik.

Felsorolt faji vonások a kétezer éves endogamiában természetesen sokszorosan összekeveredtek s a korcsosodással járó tünetek annyira általánossá váltak, hogy a vitális élettani egységként felfogott zsidóságnak szinte már sajátos vonásai közé tartoznak (lelki kiegyensúlyozatlanság, olykor valóságos psychosis, önszeméllyel való túlzott foglalkozás, mi hypochondriáig fokozódhat, túlzott és helytelen érzékenység stb.). A zsidó fél rossz oldalainak felfedésétől s önmaga oly gyakori kigúnyolásában hibáinak lekicsinylési szándéka rejlik. Gyarlóságai, míg öntudatlanok, nem jelentenek számára tragikumot, mihelyt azonban tudati fokra emelkednek, sok szenvedést okoznak, esetleg lelki egyensúlyát is feldúlják (O. Weininger).

Az endogamiával állandósított korcsosodás következménye az is, hogy a másodlagos nemi jellegek nemcsak testileg, hanem lelkileg is elmosódnak.[36]

A zsidóság lelki alkatának leírása felsorolt tulajdonságokkal koránt sincs kimerítve. Talán el sem érhető cél számunkra mert a „tapasztalat megtanított arra, hogy egy zsidó helyes psychoanalysise nemzsidó orvosnak a legjobb akarat, sőt túlzott jóakarat mellett is — olyan okoknál fogva, melyre itt nem lehet rátérni — csak legritkább esetben sikerül” (Michelsohn)[37] A megállapítás azonban fordítva is érvényes. A zsidó lelkivilága az európai fajokétól olyan távol áll, hogy közöttük harmonikus együttműködés lehetetlenség.

——————————————————————————–

[1] Heymans u. Wiersma. Beiträge zur speziellen Psychologie auf Grund einer Massenuatersuchung. Nachtrag zur Psychologie der Geschlechter. Zeitschr. f. angew. Psychologie 1908.

[2] F. Galton: Hereditay Genius. London 1869.

[3] Kiszámításmódjára, mint az egész biológiai statisztika módszertanának rövid magyar összefoglalására nézve l. Gáspár J.: Az anthropometria és a biológiai statisztika alapjai c. dolgozatot. Népegészségügy 1928. 11. szám.

[4] Peters: Die Vererbung geistiger Eigenschaften. Jena 1925.

[5] V. ö. Egy művészcsálád regénye. Pécsi Napló 1927. dec 25.

[6] Lenz i. m.

[7] A szellemi tulajdonságok öröklésmódjára nem a homomeria, hanem polymeria elnevezést alkalmazzuk, L. 18. old. jegyzetét.

[8] P. Schultzc-Naumburg: Kunst u. Rasse. München 1928.

[9] Reinach: A művészet kis tükre. Bpest. 1911. 211. old.

[10] Lukács Gy.: A modern dráma története.

[11] Dávid L.: A Bólyaiak (A gondolat úttörüi l. 159—).

[12] Lukács i. m.

[13] l. Magyaróvár, Cserhalom, Rom c. eposzait.

[14] V. ö. Babits páratlan Vörösmarty tanulmányát. (Irodalmi problémák 1913.)

[15] Woltmann: Die Germanen und die Renaissance in Italien, 1905.

[16] Günther: Rasse u. Stil. München 1926. 48. old.

[17] Spanyolország némely vidékén ma is él egy népszokás, amely szerint az úrnapi körmenetben férfiak és nők táncot járnak az Oltáriszentség előtt. A pápa néhány év előtt betiltotta ezt az — idegennek érthetetlen és profán — hagyományt, a spanyol püspöki kar azonban azzal az indokolással, hogy a tánc eltiltása e nép számára az ünneplés és hódolat szívből jövő megnyilatkozásának eltiltását jelentené, kérte a tilalom visszavonását (ami meg is történt).

[18] Rózsa M. A magyar impresszionista festészet. Bp. 1913.

[19] A délszlávok (és ukránok) nagyrészt dináriak; egyes vidékeik, különösen délen, előázsiai, atlanto-mediterran és földközi fajúak. A nagyoroszok többsége keletbalti, riazan stb. A cseh köznép alpesi és szudéta; a cseh vitézség e két utóbbi fajnál keresendő.

[20] A keletbalti és turáni psyché még ezt a szentimentalizmust is kiérzi Petőfinél (l. Szeptember végén c. költeményét).

[21] A magyarországi németek egy csekély része északi, a tótok zöme dinári és keletbalti fajú. Az írek nagyrészben földközi fajúak; ilyen volt O’Connel is, az írek nemzeti hőse.

[22] V. ö. Günther: Rassenkunde d. deutschen Volkes 12. Aufl. München, 1928.

[23] Konopacki-Konopath. Ist Rasse Schicksal? München 1926.

[24] Nemzeti Újság 1928. szept. 1.

[25] Rózsa Miklós: A magyar impresszionista festészet. Budapest 1914. 260. oldal.

[26] Günther: Rasse u. Stil. München 1926. 72. old.

[27] Babits M. Irodalmi problémák. Bp. 1913.

[28] Babits M. I. m. 162. old.

[29] Jókai alapjában véve északi fajú. Szeme kék, haja szőke, fiziognomiája tipikus északi. Komárom megye, ahol Jókai született, a barna (turáni) és sötétebb szőke (keletbaiti) népesség között egy szőke, északi fajú magyar kisebbség is él. (V. ö. Vármegyei Monográfiák Komárom vm. c. kötetet.)

[30] Szana T. Izsó M. élete és munkái. Bp. 1897. 2. old.

[31] Babits, I. m.

[32] Idézi: Hermann O. A magyar nép arca és jelleme. Bp. 1902. 177.

[33] Rózsa M.: A magyar impresszionista festészet. Bp. 1914. 202. old.

[34] Lenz: Menschliche Erblichkeitslehre u. Rassenhygienie. München, III. kiad. 1927.

[35] Lenz: I. m.

[36] Stigler. Sitzurigsbericht d. Anthrop. Gesellsch. in Wien. 1919-20.

[37] lsraelitisches Familienblatt. 1921. febr. 17.

Nyomtatható változat