Amikor mi hungaristák bárhol összegyűltünk, hogy további teendőinket megbeszéljük, összejöveteleinket mindenkor „EMLÉKEZÉSSEL” kezdtük.

A 2. világháború előtti politikai küzdelmeink idején azokra a testvéreinkre emlékeztünk, akiket meggyőződésük miatt üldöztek, s emiatt börtönökben és internáló táborokban szenvedtek.

A háború alatt, a harctereken hősi halált halt vagy ott harcoló honvéd testvéreinkre, az édesanyákra, akiknek gyermekeik, férjeik harcoltak és szenvedtek mindnyájunkért, emlékeztünk.

A háború után még csatlakoztak hozzájuk azok a testvéreink, akik vértanúhalált haltak, vagy börtönökben, szovjet fogságban szenvedtek.

Ez az emlékezés nálunk hungarista hagyománnyá vált. Most, hazátlanságunk nehéz éveiben és az egész világra kiterjedő szétszóródottságunkban ugyan fizikailag nem tudunk összejönni, de lelkileg, gondolatainkban és érzéseinkben most is együtt lehetünk és akkor emlékezzünk 20 évvel ezelőtt, 1946-ban vértanúhalált halt Nemzetvezetőnkre SZÁLASI FERENCRE és azokra a magyar testvéreinkre akik hazánkért és nemzetünkért haltak vértanúhalált.

De emlékezünk azokra a magyar testvéreinkre is, akik 10 évvel ezelőtt, 1956 októberében ugyanazon ellenség ellen és ugyanazon magyar hazáért és magyar célokért küzdöttek, mint mi küzdöttünk és ugyanúgy hősi vagy vértanúhalált haltak, vagy fogságba hurcoltattak és szenvednek, mint 1946-ban akkori magyar testvéreink.

Húsz évvel ezelőtt, az idegen, ellenséges megszállás fedezete alatt, az ugyanolyan idegen vezetés, tömegesen irtotta ki azokat a magyar testvéreinket, akik hazánkért és nemzetünkért küzdöttek. Hogy az ő szenvedéseiket megközelítően átérezzük, az 1966-os esztendőt minden hungarista részére „Áldozati Év”-nek nyilvánítom.

Minden igaz hungarista tartsa kötelességének, hogy ebben az évben az ő áldozatukra emlékezve, önmaga is áldozatot hozzon. Nem akarok senkit ebben befolyásolni, de gondoljon mindegyikünk arra, hogy azok a testvéreink a legnagyobb áldozatot hozták, amit ember hozhat, mert életüket áldozták fel. Ha ezt átérezzük, akkor mindegyikünk tudni fogja, milyen áldozat lehet méltó az ő áldozatukhoz.

Mindegyikünk elhatározásának és helyes döntésének elősegítésére azonban rámutatok arra, hogy a Hungarista Mozgalom, amelynek soraiban együtt küzdöttünk velük, ma is, minden legyőzhetetlennek látszó nehézség és akadály ellenére él és szegényen, de minden érdektől függetlenül küzd azért a szabad, hungarista Magyarországért, amelyért ők az életüket áldozták és rajtunk, szabadföldön s életben levő hungaristákon múlik, hogy áldozatuk ne legyen hiábavaló.

Hungarista testvéreim!

EMLÉKEZZÜNK és ne felejtsünk! KITARTÁS!

Nyomtatható változat