Impresszum

IMPRESSZUM

http://betiltva.com © 2002-2010.

A Betiltva.com oldal 2002. szeptemberében, magánszemélyek gondozásában kezdte meg működését, azzal az elhatározással, hogy a kommunista diktatúra által, 1945-ben betiltott írásműveket újrapublikálja.

Az itt található könyvek 1945-ben betiltásra kerültek, íróikat börtönbe vetették, emigrációba kényszerítették vagy agyonhallgatásra ítélték.
A csodával határos módon ezeket a könyveket a Sors megóvta a pusztulástól, fennmaradtak, ennél fogva kötelességünknek érezzük, hogy azt az internet szabad világában megosszuk minden olyan emberrel, aki számára ezek – a mindennapi életben – beszerezhetetlenek lennének.
Nincs tudomásunk arról, hogy az itt található könyvek szerzői jogvédelem alatt állnának, vagy azoknak elektronikus rendszerekben történő tárolása tilos lenne. Amennyiben hiteles bizonyítást nyer, hogy az adott anyag jogvédett; töröljük a honlapról.
A honlapon található írásokért minden esetben a szerzőjük a felelős, azok az oldal szerkesztőinek véleményével nem feltétlenül egyeznek meg.

Az itt olvasható írások a forrás megjelölésével szabadon átvehetők. Ez különösen érvényes azon nyomtatott vagy elektronikus sajtótermékekre, melyek anyagi ellenszolgáltatás fejében (mégha csak önköltségi áron is) jelennek meg!

Ha Ön ezeket az 50, 60 vagy 100 éves írásokat olvasva a mai magyar valósággal összefüggést, párhuzamot vagy azonosságot vél felfedezni; az nem a véletlen műve…

Nincs hozzászólás ehhez: "Impresszum"

Megjegyzések lezárva.

Get Adobe Flash playerPlugin by wpburn.com wordpress themes

Facebook

Archívum


  • J.Kornél: Tisztelt Szerkesztőség és Olvasók ! Az írásmű címét meglátván eszembe jutott,édesanyám említette ezt a nevet korábbi beszélgetésein
  • vendèg: “Ne keverjünk mindent össze.” Bizony. Ez rád is vonatkozik. http://www.archive.org/stream/MN5083ucmf_6#page/n0/mode/1up A jezsuitàk tit
  • vendèg: Probàlj egy papnak elmondani, mi is a Te fefogàsod egy tiszta vallàsròl, vagy probàld neki elmondani, hogy azon ès azon biblia szöveget, iràst
  • xyz: "Ne keverjünk mindent össze." Bizony. Ez rád is vonatkozik.
  • vendèg: Ne keverjünk mindent össze. Természetessen sok pàpa volt, akik mèg csak meg se keresztelkedtek, hanem zsidok maradtak halàlukig!!! Voltak akik m


Tisztelt Olvasóink!

Az alábbiakban olvasható kiadványokat keressük újraközlés céljából:

  • Angyal Pál dr.: Fajvédelem és büntetőjog
  • Csemez József: Nyilaskereszt
  • Igaly Cs. István: Zsidóveszedelem Magyarországon
  • Röck Gyula: A krisztianista párt vezérelvei
  • Röck Gyula: Telepítés
  • Röck Gyula: Magánjog és magántulajdon
  • Amennyiben Ön rendelkezik az itt felsorolt munkák valamelyikével, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot a betiltva[kukac]gmail.com e-mail címen.

    Köszönjük!


    Hamarosan olvasható…

    Ajánló

    Idézetek

    Az egyéni érdek lett a legfőbb értékmérő s a szaporodás társadalmi tényezői: a családi élet, a nemi magatartás, gyermeknevelés – mely a múlt századig vallásos beállításban és az Egyház felügyelete alatt állott – a szülők szabad elhatározásának hatáskörébe ment át. Az előítéletek” egyre gyorsabb ütemben szűntek meg és a hatás: a családi élet meglazulása s a születések ijesztő mértékű elapadása előbb vagy utóbb, de sikeresen bekövetkezett. Egyedül a zsidóságot érintette kevésbé a nagy átalakulás. Eletszívósságának titka mögött pedig nem áll más, mint szigorú vallás-erkölcsi parancsa: “Legyetek termékenyek és szaporodjatok”, minek következtében a zsidók még a legelzártabb ghettóban is erősebbek voltak, mint az uralkodó nép, mert náluk a korai házasságnál és nagy termékenységnél fogva a születések száma mindig felülmúlta a halálozásokét. Valamennyi keresztény felekezetet egybefoglalva, nálunk 3.89 a családonkénti gyermekszám, a zsidóknál ellenben 4.79, vagyis csaknem minden családban eggyel több. Pedig a zsidóság zöme városi lakó és a középosztályba tartozik, ahol a magyarság átlagos gyermekszáma csak 2-3, vagyis a zsidókénak fele. — Gáspár János

    Kiemelt ajánlat

    Jelenlévők