V.

AZ ÖRÖKKÉVALÓ AJÁNDÉKA.

Talán egy nap még meglátjuk a Nyakiglábzsidót, amint apósa mesterségét folytatja, mindenféle kereskedést űz, fut vásárról vásárra, faluról falura, piacról piacra, tarkójára csapott kalappal és füttyszóval szólítja ki az asszonyokat a kapu elé. Addig azonban ő vő! Míg körülötte mindenki lót-fut, míg Amram egész héten járja szekerén a vidéket és Gittele italt mér a magyarnak és a cigánynak, Herz Wolf a Talmud, a Kabala vagy a Zojer fölé hajolva titokzatos szövegeken dúdol… Mily csodálatra méltó Izraelnek ez a tisztelete a vallás és tudomány iránt! Örök küldetésük ősi emléke ez! Mily ritka és megható idealizmus ez ezeknél a toprongyos embereknél, hogy még Húnfalván is az Isten háta nyögött, szent könyveik tanulmányozását a pénz fölé helyezik! Reb Amramnak egy pillanatra sem jut eszébe, hogy veje segíthetné üzleteiben. Ő kötelezte magát, hogy három évig eltartja, még ha semmit sem csinál is és az Örökkévaló mennyköve sújtaná házát, ha szavát megszegné. Gittele egy pillanatig sem lepődik meg azon, hogy ura henyél, míg ő dolgozik mint egy cseléd. Mit nyom majd az egész élete fáradsága a Szentek Szentje mérlegén a Törvénynek csak egyetlen betűjéhez képest, melyet férje tanulmányoz? Hát nem csak ő dolgozik egyedül? Nem egyedül ő sietteti a Messiás eljövetelét és Jeruzsálem uralomra jutását? És minthogy mi sem erőtlenít úgy el, mint a szent szövegek tanulmánya, az asszony gondoskodik róla, hogy az asztalnál ő kapja a legjobb falatokat.

Így hát mindenki boldog lenne a Nyakigláb zsidó házánál: Reb Amram mert gseftel, veje mert nem csinál semmit, ha a Szentek Szentje (áldott legyen!) csak egy jó pillantást vetne szegény Gittelére. Világ ura! nyögdécsel naponta kétszer is imáiban, miért sújtasz terméketlenséggel? Nem tartottam-e be mindig parancsolataidat? Múlt el csak egy szombat is, hogy ne gyújtottam volna meg a gyertyákat, melyek oly kedvesek szívednek, mint az ég mélyén tündöklő nagy csillagok? Láttak-e csak egyszer is uram mellé ülni vagy kaftánját megérinteni a hó ama napjaiban, mikor testem tisztátlan? Nem fürödtem-e mindig pontosan a tisztulás vizében? És mikor kenyeret sütök, elmulasztottam-e csak egyszer is, hogy tűzbe ne dobjam azt a darab tésztát, mely neked kijár mindenek előtt? Uram, nem így tettem-e mindig? De hát akkor miért hagysz gyermektelenül?…

- Gam zu letojve! — mondogatta Herz Wolf. Az Úr Ábrahámot és Sárát, Izsákot és Rebekát csak azért hagyta oly soká sarjadék nélkül, hogy annál buzgóbban imádkozzanak hozzá.

S azzal újra elmerült tanulmányaiba. Csak olyankor szakította félbe a gajdolást meg a himbálózást. mikor a zsinagógába ment, hogy órák hosszat vitatkozzék a Törvény valamely pontja felől a sakterrel, a melameddel vagy a rabbival.

* * *

Napok teltek minden különösebb esemény nélkül. Csak az ünnepek visszatérése, itt-ott egy temetés vagy egy körülmetélés más házaknál hozott némi változatosságot Herz Wolf életébe.

Egyszer egy tiszta kaftánba öltözött zsidó érkezett Húnfaluba. Alamizsnaszedő volt, amilyeneket a nagy Czadik szokott küldeni a felvidéki völgyekbe, ha kiházasítja valamelyik lányát. Amram kocsmája előtt megállította kocsiját és bement a házba. Karjai közt egy hosszúkás faládát tartott óvatosan, mint csecsemőt szokás.

- Isten hozott, Reb Joel, – monda Herz Wolf, ki rögtön felismerte a jövevényt, mert sokszor látta Belszben az apjánál.

És kérte, üljön le, tegye le a porlékáját.

- Nem tehetem akárhová! – válaszolt az alamizsnaszedő és undorodva nézett az asztalra: poharak voltak ott; az imént ittak belőlük.

- Hát olyan becses dolog az? — kérdé Herz Wolf zavartan.

- Ez a Tóra! Reb Elje küldi nektek!

E szavakra bűvös mozgásba jött az egész ház. A seprő futni kezdett a szobában; a petróleumos kanna, mely az ablakon állt, az ágy alá bújt; a kaftánok, ingek, csizmák és prémes kucsmák kiosontak a szekrényből; a sátoros ünnepi füzérek előhömpölyögtek a fiókból és a mennyezeten kiterültek; a falak mentén falomb nőtt ki; a ház előtt fagyoskodó muskátlibokrok a kályhán termettek, a zsalugáterek fényes nappal lecsapódtak, a legyek abbahagyták a zümmögést és a ragyogó tiszta terítővel leterített asztalra Reb Joel letette megbecsülhetetlen terhét oly szelíden, mint amikor alvó gyermeket tesznek bölcsőbe.

Végtelen elővigyázatossággal felnyitották a ládát. A tóra benne volt; fehér gyapjútallesz takarta. Mint mikor az anya pólyázza ki újszölöttét, akként hajtotta fel az alamizsnaszedő a szent ruhát és a Szent Könyv feltűnt új pergamenjének teljes ragyogásában.

Nemsokára lázban volt az egész falu. Mindenki Amramhoz futott. A szakállak és pájeszek mohón hajoltak az asztal fölé, hogy megbámulják a pergamen szépségét. a göngyölegek hosszúságát és az írás fenségét. Melyik magyarországi falu dicsekedhet ilyen tórával? Csak Reb Elje Lebowits tudós keze ismerhette ki magát e nagyszerű betűk tömkelegében!… A szokáshoz híven, a göngyöleg végén a csodálatos szöveg utolsó szavai csak vésőheggyel voltak berajzolva. A rabbi árverést nyitott rájuk. A hitközség minden zsidaja akart egy szót vásárolni, vagy legalább egy betűt, hiszen mind Istennek egy-egy lehellete! A betűt ő írja át tintával és így osztozik azok dicsőségében, akik a tórát írtak. Kiabálva és hadonászva veszekedtek mint a vásárban, az isteni portéka árán. Az utolsó szóért, mely becses a becsesek között, mivel Adonai szájának utolsó lehellete a Sinaihegyen, kegyes párbaj fejlődött ki Reb JankeIe és a messzirülszép tojásszedő között. Általános csodálkozás közepette a két gőgös ember folyton túllicitálta egymást. És a Messzirülszép már-már elragadta a győzelmet, mikor felesége, abban a hitben, hogy ura megbolondult, fejéhez vágta fejkötőjét.

Miután minden szót elárvereztek, a vevők egyenként átírták tintával a bekarcolt betűket. Nehezen tudták csak követni az írás hosszú cikornyáit. A beírás sokáig tartott. Több mint egy óra kellett, míg leírták azt a verset, mely a törvényt befejezi: „A nagy és rettenetes dolgok, melyeket Mózes véghezvitt Izrael szemei előtt”. Ezzel teljes lett a szöveg: a tórát fel lehetett öltöztetni.

Reb Elje, ki meg akarta tisztelni fiát, családját és utódait, nem elégedett meg azzal, hogy szeretettel másolta a könyvet, hanem még egy selyemtokot is küldött, melybe Juda címere volt hímezve a kettős oroszlánnal. Küldött két, ezüstcsengettyűkkel ékes remek koszorút is. Herz Wolf a pergament tokjába süllyesztette és a puszpáng pálcákra ráerősítette a csilingelő koszorúkat. És a feldíszített tórát a tágra nyitott szekrény egyik rekeszében felállította.

A férfiak egymásután vonultak el előtte. Kezűket a talleszbe burkolva, ujjuk hegyével megérintették a könyvet s aztán kezüket ajkukhoz emelték. Az asszonyok, kiket csak egyszer egy évben eresztenek be a zsinagógába és kik csak ez alkalommal láthatják a csodás könyvet, most elragadtatással szemlélhették. Amram csapra veretett egy hordót az udvaron és mindenki odajött és ivott az Örökkévaló tiszteletére. Késő estig együtt ittak, énekeltek, táncoltak, mint hajdan a frigyszekrény körül. A szobában felhangzott az őröm éneke:

Boldog a nép, melynek ilyen a sora!
Boldog a nép, melynek az Örökkévaló az Istene!
Az egyik szekereiben bízik.
A másik lovaiban,
De mi nevedet hívjuk
Ó Örökkévaló Sabaoth!

De szép lassan a zsidók hazaszállingóztak. Herz Wolf és Gittele kegyeletesen bezárták a szekrény ajtaját és lefeküdtek abban a szobában, mely most a Szentek Szentje lett. A házban sötétség és csend állt be. De Gittele úgy érezte, hogy sötétség helyett fény és csend helyett zene tölti be a szobát. Egész éjjel, a jól bezárt szekrény ajtaján keresztül látta csillogni a tórát és hallotta az ezüstcsengettyűk titokzatos zenéjét.

Két nap és két éjjel maradt a Könyv a hosszúlábú zsidónál, egészen szombatig, mikor aztán a község valamennyi tórája kíséretében Reb Elje Lebowits tórája diadalmenetben bevonult a zsinagógába a lakodalmi mennyezet alatt, mint egy megkoszorúzott menyasszony. E naptól fogva a kaftánok. ingek, csizmák, prémes sipkák visszanyerték helyüket Gittele szobájában, a füzérek visszatértek fiókjukba, a lombok a szemétdombon száradtak. De a Nyakigláb zsidó házában mindenütt megmaradt valami az ünnepi külsőből, mintha a tóra még mindig a szekrényben, a füzérek mindig a mennyezeten volnának és mintha a lombok is ott zöldellnének. Herz Wolf, a Talmudon görnyedve új megoldásokat talál, sőt mi több, új problémákat fedez fel! Szent ihlet szállja meg. Nem tud helyben maradni, minden percben felkel, nagy léptekkel jár fel-alá a házban; majd a zsinagóga felé iramodik, remélve; hogy talál egy henyélő embert, kinek elbeszélheti felfedezéseit!… Amram megkapta, a püspöktől birtokainak igazgatását; két keresztényt vert le ezzel, kik bérbe akarták venni a birtokokat. A diadal örömében kijelenti Herz Wolfnak, hogy öt évvel meghosszabbítja az időt, míg „vő” lehet!… De mi a Herz Wolf problémái meg Amram üzletei ahhoz képest, ami Gittelével történik! Miféle különös ragyogás ült szemébe? Tölt a magyarnak meg a cigánynak és egyszerre megáll, valami szédülés fogta el. Csengők csilingelnek fülében, mint valami láthatatlan birka- vagy tóra-nyáj. Tegnap is; amint a bezárt szekrény előtt elment, mintha a szekrény belülről világított volna és mintha a kaftánok, csizmák és fehér ruhák helyén a Szent Könyv még mindig ott lett volna! Mily különös bágyadtság húzza le tagjait! És egyúttal mily könnyedség, mily élet- és munkakedv! A Sechine, az Isten Dicsősége ragyog arcain. Ó, szent tóra, te meghallgattad őt ama felejthetetlen éjszakán, mélyet a szobában töltöttél! Nem hiába telt meg veled a sötétségben szíve, füle, szeme! Még ma este elmondja Herz Wolfnak, honnan ered titokzatos boldogsága…

* * *

Miért hagyja el a Nyakigláb-zsidó házát ily késő éjjel? Sötétség és köd ülte meg a falut; zsidók és parasztok békésen nyugosznak libatollal tömött dunyhák alatt: a szegfűk és muskátlik alszanak az ablak közében és most fújták el a gyertyát a földesúr szobájában… Szomorú, fekete kaftánjában, meggörbült háttal, fejét és szakállát eleresztve, nagy léptekben lohol a zsinagóga felé. Pedig az is bizonyos, hogy a zsidó nem nagyon szeret a Szent Helyre menni, mikor éj borítja a földet! Ilyenkor gyülekeznek ott össze a halottak és elkésett járókelők igen sokszor hallották már, amint a Talmudot és a zsoltárokat énekelik. De hát azokért, akik most születnek, nem kell-e legyőznünk magunkban a rettegést azokkal szemben, akik meghaltak?… Gittele vajúdási fájdalmakat érez és Herz Wolf, hogy siettesse a szülést, rémülettől borzongva fut a zsinagógába megoldani a Törvény zsinórjait.

A küszöböd megáll. Hangok mormolnak valamit fülébe… Tágra nyitja fülét, hallgatódzik, majd, mivel úgy tetszik neki, hogy a zaj megszűnt, óvatosan előre lépdel hosszá lábain. A mennyezetről alácsüngő kalitkában két-három gyertya most lobban utolsót. Hátul, a terem mélyén Juda kettős oroszlánja ragyog a taraláda bíbortakaróján. A zsidó fellép egy zsámolyra és bizonytalan kézzel félrehajtja a függönyt, mely nyikorogva csúszik rozsdás tartórúdján. A nagy pergamengöngyölegek ott állnak egyenesen selyemtokjukban, ezüstcsengettyűkkel hegyükben. Herz Wolf félénken kinyújtja karját, magához ragadja a Könyvet, melyet apja másolt. A csengők halkan megszólalnak, de neki úgy tetszik, mintha mennydörgés zengene a zsinagóga falai közt. Reszketve, mint a nyárfalevél, megcsókolja a szent borjúbőrt, kibontja a göngyölegeket összetartó zsinórt és igen mély hangon, nehogy önmagát megijessze, megszólal:

- Világ Ura, oldd fel az asszonyt, ahogy én most a Törvényt feloldottam!

Szólt és visszatette a tórát a szent gyülekezetbe. Majd öles léptekkel kimegy és hazabaktat a falun át. Valahol egy hegedű nyöszörög…

Bárcsak ne lány lenne! – gondolja menetközben. Mert igaz, lányok is kellenek! Ők gyújtják meg a szombati gyertyákat, ők készítik el a rituális ételeket és a sok-sok süteményt, minden ünnepre mást és ők gyártják a kippuri gyertyákat! De a gyermekekkel is úgy van az ember, mint a mesterségekkel: mind egyformán szükséges és például a tímár ipara épp oly hasznos, mint az illatszergyárosé, de ki szerette valaha jobban a cserzett bőr bűzét a parfüm édes illatánál!… El tudja-e egy leány mondani apja sírján az utolsó Kaddist, a felszabadító imát? Megvalósulhat-e valaha egy leánygyermek születésével Izrael örök reménye, hogy az újszülöttben a Messiás is megszületik, – a Messiás, ki egy szegény, ismeretlen zsidó képében bolyong a világban, ki szüntelen meghal és újra megszületik, hol Jakab, hol Lőwy házában s aki egy napon majd feltűnik dicsőségében; mikor már Izrael eleget szenvedett és imádkozott?…

- Áldott légy, Világ Ura!… Mire hazaér, megszületett a gyermek. És pedig fiú! És szerdán született, a legalkalmasabb napon, mikor csak fiú világra jöhet, mert szerdai napon teremtette az Úr a világító testeket és aki e napon születik – számtalanszor megállapították már – éles ésszel és nagy emlékezettel van megáldva.

Herz Wolf teljes erőből rázendít Izrael szép énekére:

Nézzétek az Örökkévaló ajándékát!
A jutalom, melyet ád,
A méh gyümölcse!
Mint a nyilak a harcos kezében,
Olyan az ifjúság gyümölcse!
Boldog a férfiú, ki megtölti vele tegezét!…

De a matrónák, akik a gyermekágyas asszony körül virrasztanak, keményen rászólnak és kikergetik az utcára, hogy ott kántáljon.

Szent fejkötőjük, mikor lehajolnak, felfedi öreg nyírott koponyájukat. Ott gubbasztanak Gittele körül. hogy elriasszák a láthatatlan rajokban kóválygó gonosz angyalokat, kik el akarják rabolni az újszülöttet, mielőtt még a körülmetélés bevezette volna Ábrahám közösségébe. Egész héten át, mindennap, mikor az est leszáll és az éj apró istenei átveszik birodalmukat az elsötétedett világ felett, a falubeli kis zsidógyerekek berontanak a szobába és körültáncolják a bölcsőt. A körtánc mintha ezt mondaná: „Táncoljunk, táncoljunk, kis zsidófiúk! Ritka a mi életünkben a tánc és öröm! Gamáliel, Diana és Lilith tündér ne törje meg fiatal táncunkat! Ádám és Éva maradjanak itt és annyi jó angyal virrasszon e bölcső felett, ahány szeg van a tetőben! Az egész angyalok hada táncoljon velünk! Táncoljon és keringjen mindig az élet a mi kis pajtásunk körül! Baj ne érje soha! Táncoljon szüntelen a mi láncunk az ő élete körül!…” És míg mellette a gyerekek énekelnek és keringenek, a bágyadt Gittele gyönyörűséggel ismételgeti magában a szép nevet, melyet fiának szánt. Nem választotta sem Benjámint, sem Salamont, sem Dávidot. Rubent választotta, mely úgy hangzik, mint egy győzelmi kiáltás és azt jelenti: Nézzétek, fiam van!

A matrónák nyolc éjjelen át virrasztottak, a gyermekek füzértánca nyolc napon át keringett. Még néhány aggodalmas óra és holnap már a metsző kése eloszlatja az árnyakat, szétrebbenti a rémeket. Ez utolsó éjen, mikor a bukott angyalok utóijára próbálják ki erejüket, a sakter az anya és gyermeke oltalmára elhozza az áldozati kést, a Szövetség régi kését, melyet hajdan az Örökkévaló Izsák feje fölött feltartóztatott. Belecsúsztatja az ágyba, a szülőanya párnája alá. Melyik ördög oly merész, hogy érinteni merészelne egy gyermeket, kit Ábrahám kése véd?… A kés jelenléte reggelig távol tartja a pokol szellemeit és a felkelő nap teljessé teszi az éj gonosz rémeinek vereségét. Rubent jó egészségben a zsinagógába viszik, miután fejét egy selyemsapkába jól bebugyolálták, mert fej sapka nélkül az Úrral szentben elkövetett sértés. A sakter kése megint elvégzi hagyományos szent hivatását. A gyermek névadó apjának fogatlan szája megint a friss seb fölé hajol, hogy kiszívja a fiatal vért… Ó Izrael, mily tiszta és erős a te véred, hogy annyi évszázad óta valamennyi újszülöttedet fogatlan szájak fogadják és még mindig van egészséges zsidó a földön!

Nyomtatható változat