Egészen másképp áll a dolog a zsidósággal, amely Auerbach, Ruppin és Zollschan véleménye szerint „csodálatosan egyforma arctípusú mindenütt és ma is olyan, aminőnek a 2000 éves egyiptomi pharaósírokon van ábrázolva”. Főjellemvonásai: hajlott orr, hosszú orrnyilas, hosszúkás szemek, nagy felső szemhéjak, kerek homlok. A zsidóság körében nem egyszer látható feltűnően rövid, göndör haj, sötét arcbőr, vastag ajkak és előre álló állkapocs néger keveredésre utal, amire az egyiptomi rabszolgaság alatt lehetett alkalma. A zsidók fajisága, amit sokan eltagadva csak felekezetet látnak a zsidóságban, még inkább visszatükröződik lelki alkatukban és abban a csodás összetartásban, amely minden más érdeket háttérbe szorít, amikor a fajrokon megmentéséről van szó. Ez az erősen kifejezett faji jelleg különösen alkalmasnak kínálkozik annak megfigyelésére, mi lesz az eredmény vérkeveredés, más rasszbeliekkel való összeházasodás esetén. Az e téren végzett tanulmányok szerint 136 germán keresztény és zsidó házasságból származott 362 gyermek; ezek közül csak 26 tartotta meg a zsidó vonást, 8 középhelyet foglalt el, míg 328 germán típusú volt. Amiből látható, hogy a germán jelleg dominál a zsidón, de recesszív alakban azért ez is megvan és az ilyen keverékegyénekben meg utódaikon nem egyszer jelentkezik.
Igen tanulságosan észlelhető az átöröklés a családi vonások átszármazásában. Az ókorban is feltűnt ez már és bizonyos családnevekben jutott kifejezésre. A Naso (nagyorrú), Labeo (szájas), Capito (fejes) stb. nevek mind valamely örökölt jegyben lelik magyarázatukat. Hasonlóképp közismert dolog a Bourbonok nagyorrúsága és a Habsburgok szélesajkúsága, akiknél ehhez járul még az előre álló alsó állkapocs, a hosszú, keskeny arc és nagy orr. Különösen a férfi családtagoknál jelentkeznek e vonások. Ezek között is legtipikusabban I. Miksa, V. Károly, II. Fülöp és I. Lipót arcképén láthatók, aminek magyarázata, hogy ebben az időben a család tagjai egymás között házasodtak, tehát idegen öröklési tényezők nem állták útját ama családi vonások kialakulásának. I. Lipót gyermekei szakítottak e tradícióval, miért is utána gyengült a típus. Például Mária Terézia már a braunschweigi családból származó édesanyára ütött. Természetes, azért a Habsburg-vonások is megvoltak benne, csakhogy rejtett állapotban. Miután pedig férjében, Lotharingiai Ferencben szintén volt Habsburg-vér, utódaikban, különösen II. Lipótnál és gyermekeinél, ismét erősebben jelentkezik a vastagajkúság. A természetben a veréb, fecske, vakond, egér stb. közismert színű alakjai között néha fehér példányok is akadnak. Ezt a jelenséget a biológiában albinizmusnak mondjuk és oka a festékanyagok hiánya. Ugyanez az embernél is előfordul és ezüstfehér hajzatban, a szemeken a szivárvány hártya pirosságában szokott jelentkezni. Különösen feltűnő a négereknél, akiknek bőre ez esetben valósággal tarka a fehér foltoktól és mint látványosságot szokták mutogatni az efféle alakokat. Néha az albinizmus oly nagy fokú, hogy a fekete szülőknek tiszta fehér gyermeke születik, miként ez egy újguienai pápua családban történt. Az albinizmus örökletes tulajdonság, mégpedig a piros- és fehérvirágú borsó keresztezésének példáját követi. Vagyis normális és albino egyének gyermekei külsőleg rendszerint normálisak. Azért mondjuk külsőleg, mert recesszív állapotban bennük rejlik az albinizmus is. Ha ugyanis az ilyen keresztezésből származó, normálisnak látszó egyén véletlenül albinóval köt házasságot, akkor már az ivadékok között, különösen sok gyermek mellett, lesz albino is. Ugyanez akkor is előfordulhat, ha két ilyen kevertvérű, normálisnak látszó egyén kel egybe. Ez az eset azzal magyarázható, hogy rejtett, recesszív módon az apában és anyában is megvolt az albinizmus, amelyet valamely ősüktől örököltek. Most azonban az apa és anya faji sejtjeiben meglevő rejtett tulajdonság az albino gyermek fejlődésének kiinduló pontját képező csírában egyesült és ez tette lehetővé újból való megnyilvánulását.
Ugyancsak visszaeső vagy recesszív tulajdonságoknak tekinthetők még a szőke haj a barnával szemben, a göndör a sima hajjal szemben, a kék szem a feketével szemben, vagyis keresztezés esetén rendszerint a sötétebb szín dominál a világosabb felett. Érdekes adataink vannak a hosszú és rövidéletűség átörökléséről is. Erre vonatkozólag Pearson azt tapasztalta, minél magasabb életkort érnek el a szülők, gyermekeik halálozási arányszáma annál kisebb. Így például míg a 16-25 év között elhalt anyák gyermekei közül az ötödik évig 37,9 százalék, a 46-55 között elhaltaké közül 33,6 százalék halt el, addig a 76-85 évet megért emberek gyermekeinek halálozási százaléka hasonló körülmények között csak 25,5 volt. Lindheim megállapította, hogy az általa megvizsgált 706 nyolcvan éven felüli egyénből közel 80, sőt 95% olyan szülők gyermeke volt, akiknek legalább egyike a 70 évnél szintén magasabb kort ért el. Nagy ritkán akadnak családok, amelyekben 3-4 generáción keresztül találhatók 100 éven felüli egyének, ami azt mutatja, hogy a hosszú életű szülők erősebb, jobban ellentálló szervezetet adnak át gyermekeiknek, mint a rövid életűek. Hasonló észleleteink vannak egyes családok termékenységét illetőleg. Nálunk például a Habsburg-Lotharingiai és a Zichy-család ismeretes szaporaságáról. Franciaországban a nagy Conde fiának, unokájának összesen 19 és a jarnaci csatában elesett ősapjának 10 gyermeke volt. A négy első Guise hercegnek összesen 43 gyermeke volt és ezek közül 30 fiú.
Külön figyelmet érdemel a korcsképződmények és betegségek átöröklése. Itt legelső kérdés a baj öröklődő természetének megállapítása, aminek eldöntése meglehetősen nehéz feladat. Evégből ugyanis nem elég a közvetlen ősök állapotával tisztában lennünk, hanem több generáción át kell ismernünk a család leszármazási tábláját. A leszármazási tábla azonban ritkán áll rendelkezésünkre és összeállítása adatok híján a legtöbb esetben leküzdhetetlen akadályokba ütközik. Növeli a nehézséget az is, hogy a kérdéses bajnak az ősökben való meglétét csak akkor tekinthetjük biztosnak, ha erre orvosi bizonyítékaink vannak. De ezeket a család elhalt tagjairól nagyon bajos beszerezni. Különben a tévedés még ez esetben sincs kizárva, mert egyrészt különböző betegségeknek is lehetnek ugyanolyan szimptómái, másrészt az is megeshetik, hogy ugyanaz a betegség a különböző generációknál másként és másként jelentkezik.
Még bizonytalanabb eljárásunk akkor, ha a rokonok, ismerősök bemondására vagyunk utalva a betegség megállapításában, mert ezek éppenséggel nem tekinthetők megbízható, tudományos adatoknak. A korcsképződmények és betegségek átöröklése általában alternatív módon történik, vagyis egyes bajok domináns, mások recesszív tulajdonságként viselkednek az egészséges állapottal szemben. A domináns baj, ha csírája benne van a szervezetben és esetleges körülmények kitörését nem gátolják, sohasem marad lappangó állapotban.
Előbb vagy utóbb okvetlenül felszínre kerül és nemcsak a vizsgálatunk tárgyául szolgáló egyénen észlelhető, hanem annak szülein is, legalább az egyik félen. Ellenben a recesszív baj csírája benne lehet a szervezetben anélkül, hogy az illetőn meglátszanék. Ez esetben egészségesnek látszó szülőktől is öröklődhetik a betegség, ami akkor szokott előfordulni, ha vérrokonok kötnek egymással házasságot. Ezek előrebocsátása után lássunk most már néhány öröklődő korcsalakulást és betegséget.
Eddigi adataink szerint domináns rendellenességeknek mutatkoznak: a süket és idióta gyermekeknél gyakori nyúlszáj, a sok- és kevésujjúság. Ide tartozik a rövidujjúság is, amidőn az ujjizek száma a rendesnél eggyel kevesebb. Az ilyen ember kézfeje rövid és széles, ujjai vastagok és csak egy helyen, középen hajlanak. Drinkweter szerint ez abnormitás egy családban 7 generáción keresztül ismétlődött és eközben 33 normális egyénre 42 abnormis esett. Érdekes, hogy a normális egyének utódai mind normálisak voltak.
Analóg jelenség ez azzal, mikor a fehér és piros virág keresztezéséből származó basztard fehér utódai csak fehérvirágú növényeket hoznak létre. Eszerint az embernél is érvényesülhet a Mendel-féle hasadási törvény. Még jobban kimutatható ez egy szőrszegénységgel (hypotrichosis, oligotrichia) összekötött esetben. A bajt, amely a test szőrképleteinek hiányosságában áll, az anya vitte a családba és öt gyermeke közül négy örökölte. E gyermekeknek normális egyénekkel való házasságából egyik esetben négy rendes, a másikban három rendellenes és négy rendes, a harmadikban hét rendellenes és hét rendes egyén született. Ez utolsó esetben még a hasadás arányában is megvan a Mendel-féle szabályosság és a második eset is megközelíti azt.
Öröklődő rendellenesség a törpeség is, amelynek két alakját különbözteti meg az orvostudomány. Az egyiknek oka a csontfejlődés korai megszűnése, ez az achondroplasia és ismertető jele az aránytalanul nagy fej meg rövid végtagok. A törpeségnek ez a faja a jelek szerint domináns. Ellenben a valódi törpeség, az úgynevezett ateleiosis, recesszív rendellenesség. Az ilyen törpéknél a testrészek fejlődése arányos, de az egyes méretek a normális mértéken tetemesen alul maradnak. Nagyságukat tekintve, gyermeknek látszanak, viszont bőrük és arckifejezésük öregeknek tűntetik fel őket.
A betegségek közül recesszív az örökletes süketnémaság. Ez különösen a galíciai zsidó családoknál szokott előfordulni. Hammerschlag az osztrák zsidók süketnéma-intézetében 210 házasságból 237 süketnéma gyermeket talált. E gyakoriság magyarázata a zsidók egymásközti, vérkeveredést kizáró házassága. Ilyen viszonyok mellett ugyanis könnyen kerülnek együvé vérrokon és recesszív betegség csíráit magukban foglaló egyének. Ha ez bekövetkezik, megvannak a betegségek kitöréséhez szükséges föltételek és a baj jelentkezik.