SPORT

Ha valahol, a szó igazi értelmében, nemzeti ügy a sport és életfontosságú a népi testnevelés, akkor az kétségtelenül az új Németország. Nincs a nevelésnek, iskolának, hivatali pályának olyan ága, ahol a sportolás alól ki lehessen bújni, a sportot el lehessen kerülni. A Hitler Jugend, az iskolák, a pártszervezetek, az S. A., az SS., a katonaság, a KdF., a munkafront, a kerületek és a kisebb egységek, nagyvállalatok, középüzemek, minden lehető formában segítik a sport és a testnevelés elterjedését, annyira, hogy a német sportról, mint olyanról, külön írni, valósággal szószátyárkodásnak tűnik. Németországban nincs külön sport és nincs külön sportoló, mert mindenki sportember, hacsak nem nyomorék, vagy béna.

Mégis a tájékoztatás kedvéért meg kell említeni, hogy a sport is központi vezetés alatt áll és szervezete, élén a birodalmi sportvezérrel (Reichssportführer), szakszempontból minden sportügyben illetékes, illetően felelős, bárhol, bármilyen keretben űzessék is valamilyen sport. A német sport ennek megfelelően központilag megszervezett hatalmas népmozgalom, amely éppen ezért csak másodsorban, a természetes kiválasztódás során, törekszik kiváló eredmények elérésére; elsősorban a becsületes, jó átlageredményt tartja szem előtt. Innen van, hogy a német sport még a testgyakorlás elhanyagoltabb ágaiban is olyan elképesztő tömegű, átlagos versenyzőt tud felmutatni, aminőre még a száznegyvenmilliós, sportkedvelő Egyesült Államokban sincs példa. Mert eltekintve attól, hogy ezrével állnak rendelkezésre az ismert sportok átlagosan jó versenyzői: futballisták, atléták, úszók, birkózók, boxolók és így tovább; ugyancsak ezrével állnak rendelkezésre a legtöbb országban vagy kevéssé, vagy egyáltalán nem művelt sportok versenyzői is. Kalapácsdobók, japán birkózók, kerékpár-, motorbicikli- és lovaspólózók, súlyemelők, tornászok, akrobaták, vitorlázók és vitorlázó repülők, torony-, ejtőernyő- és műugrók, görgőkerekesek, sziklamászók, automata pisztolylövők, kerekes korcsolyázók és a jó Isten tudja még miféle sportolók, százával mutatják be tudományukat a birodalomban, minden lehető alkalommal úgy, hogy egy szép vasárnapi napon német sportpályára tévedő tájékozatlan szemlélő, nem gondolhat mást, mint hogy az egész birodalom sporteszközre kapott és lehetőség szerint olyan sportban töri a fejét, amely minél különösebb és szokatlanabb.

Ha ezt gondolja, nem jár messze az igazságtól, mert csakugyan így van és ez a sok jó átlagversenyző már nem egy kiváló idegen versenyzőnek, vagy csapatnak okozott keserű perceket. Világbajnok versenyzőkkel, klasszis csapatokkal fordul elő, lépten-nyomon, hogy kis, német helyi versenyzők, kisvárosi csapatok, elnadrágolják, egyszerűen azért, mert a világbajnokból, a klasszis csapatföl, többnyire csak egy van, aki vagy amely, amellett, hogy a kis versenyt, vagy mérkőzést, nem ismerve a helyzetet, könnyen veszi, lehet rossz hangulatban, rossz formában és érheti balszerencse is. Addig német átlagversenyző, átlagcsapat rengeteg van, közepes, jó tudása mindegyiknek van, rossz hangulatban pedig egyszerűen nem lehet, miután minden versenyt olyan komolyan vesz, mintha az élete függne tőle.

Hogy a támogatás bőkezű, azt talán mondani sem kell. Nincs kisváros, de talán még nagyobb falu sem, amelynek ne lenne uszodája, sportpályája, vagy egyéb berendezése és eltekintve a nagyvárosok hihetetlen hygieniával és modernséggel berendezett nemritkán 50—80.000 személyre méretezett hasonló intézményeitől, a kisvárosok sportpályái is szépek, modernek, célszerűek és hygienikusak. Ahol sportpályák nincsenek, onnan sportautóbuszok viszik a közönséget, vagy a sportolni óhajtókat a pályákhoz és az uszodákhoz.

Az egészséges test ésszerű mozgalma mindenkit magával, ragad. Az átlagteljesítményt jelentő jelvények ma már milliószámra láthatók a német emberek kabátján. A legismertebb jelvények: a birodalmi sportjelvény (Reichssportabzeichen) és az SA. sportjelvény (SA. Sportabzeichen). Előbbi az 1913-ban alapított német tornászjelvényből fejlődött ki és mindenki megszerezheti, aki bizonyos sportágban az előírt átlagot eléri. Bronz, ezüst és arany osztálya van. A birodalmi sportjelvényt ezidőszerint körülbelül egymillió ember viseli

A nemzeti szocialista sport szempontjából fontosabb az SA. 1933-ban Hitler által alapított sportjelvénye, amelyet minden 17 évet betöltött fiatalember megszerezhet, ha katonaképes, fajilag tiszta, megfelelően ki van képezve és erről bizonyságot tud adni. A jelvény megszerzéséhez szükséges próba három részből áll és részletesen közlöm, mivel alkalmas a nemzeti szocialista szempontból ideális fiatalember típus és az ennek elérését célzó testi nevelés megismerésére.

1. Testgyakorlat: százméteres futás (bírálandó: gyorsaság, szív és koncentrációképesség szempontjából); távolugrás (bírálandó: ugróerő és gyorsaság); súly dobás (bírálandó: a lökőgyorsaság és a dobóerő); buzogánydobás (bírálandó: a dobóerő); 300 méteres futás (bírálandó: a szív és tüdőműködés, kitartás és energia).

2. Szabad gyakorlatok csoportja: 25 kilométeres menetelés, 12 és félkilogrammos felszereléssel (célja: menetképesség, kitartás, energia, keménység, összetartás); kiskaliberlövés (célja: nyugodt kéz, jó szem, testi és lelki nyugalom); buzogány dobás, meghatározott célra (célja: dobási ügyesség különböző testtartásokból).

3. Terepsport csoportja: Terepmeglátás (a felfogás gyakorlása a természetben); tájékozódás (mint a terepen való eligazodásnak a bizonyítéka, természetes és mesterséges eszközök igénybevételével); terep-elbírálás (felismerése és leírása a terep alakjának és a terepen lévő tárgyaknak); jelentés (koncentráció, felfogásbeli képesség, emlékező gyakorlat); álcázás (megfigyelés, hozzáidomulva a természetes környezethez, egyszerű segédeszközökkel); távfelbecsülés (a szem iskolája, a különböző körülmények között előállható távolság megközelítő felbecsülésére); terepkihasználás (a terep egy darabjának gyors felhasználása); általános viselkedés a terepsportoknál (a személyiség általános megítélése).

A fenti, könnyűnek nem nevezhető feltételeknek eddig körülbelül másfélmillió fiatalember felelt meg és viseli az SA. sportjelvényét.

Mellékesen megjegyezve, nem egészen fiatal emberek is igyekeznek valamely sportjelvényt elnyerni. Felettébb jellemző például egy Saarbrücken-i bácsi esete, aki, mint mondta, 54 éves korában szállt harcba a birodalmi sportjelvényért Meg is kapta.

A két közismert teljesítmény-jelvényfajtán kívül, még egész sereg, szűkebbkörű hasonló jelvény van. Hitler Jugend, lövész- és hasonló jelvények. A legkülönösebb a hosszú távúszás és életmentésre kiképzettek jelvénye: fekete alapon fehér halálfej. Furcsa látvány, mikor a tengeri strandon szembejövő szép fiatal lány színes trikóján virít a bizarr jelvény.

Ha a német sport nagy általánosságban az átlageredmények elérését tűzte is ki célul, ez nem jelenti azt, hogy a német ember ne látna minden, világviszonylatban is kiváló, sportférfiban nemzeti hőst.

Ellenkezően: mert jóllehet, a német sportoló lovagias és — mivel az új birodalom elvileg nem tűri az üzletszerű, úgynevezett profisportot, — becsületből küzd, mégis az egekben érzi magát, ha győz és mélyen le van sújtva, ha valamely okból a győzelem nem sikerül. Egy autó, futball, úszó, vagy egyéb győzelem egész környékeket, városokat, sőt az egész birodalmat lázbaejti éspedig sokkal nagyobb mértékben, mint bárhol is. Németországon kívül. A láz, valósággal hihetetlen mértéke világosan jelzi a nemzeti szocialista nevelésnek a német önérzetre gyakorolt példátlan hatását. Erre számos példát láthatott az, aki a legutób­bi olimpiász alkalmával Berlinben járt.

Nyomtatható változat