A KÜLFÖLDI SZERVEZETEK. A KÜLFÖLDI NÉMETSÉG.

A nemzeti szocialista népi állam összessége, illetően közössége minden németnek a birodalom határain belül és kívül egyaránt. Ez értelemben a népi állam kötelességének érzi, hogy minden németet védőszárnyai alá vegyen, bárhol is él a föld kerekségén. Minthogy azonban a birodalom határain kívül nagyobbrészt olyan németek élnek, akik a birodalmat, vagy az azt képező államokat már régen elhagyták és vagy ők, vagy utódaik idegen állam polgáraivá lettek, szükségessé vált a tényleges, tehát a birodalomhoz tartozó németség és az idegen államokhoz tartozó németség között különbséget tenni.

Így született meg amaz eredeti elv fenntartásával, hogy minden német a közösség külső formáját jelentő birodalomhoz tartozik, a birodalmi német (Reichsdeutsche) és a népi német (Volksdeutsche) kifejezés.

Nem lehet kétséges, hogy a nemzeti szocializmus ezirányban kifejtett működése állandó súrlódási felület a birodalom és a német lakossággal rendelkező államok között. Mert míg előbbi azt állítja, hogy a népi németekhez neki a vér és a német kultúrközösség címén joga van, addig utóbbiak amellett kardoskodnak, hogy a népi németek jogszerint az ő állampolgáraik, tehát azokhoz kizárólag nekik van joguk, másnak senkinek.

A kérdés elbírálásánál meglehetős súlyosan esik latba a német nevelés már ismertetett iránya, amely kiindulva az alapelgondolásból, erre a területre egész külön művelési ágat termelt ki és változatosnál változatosabb fogalmakkal dolgozik. Így termelte ki a „német kultúrföld” (Deutsche Kulturboden) fogalmát, amely azt jelenti, hogy ahol nagy számban éltek, vagy élnek németek, az a terület, tekintettel arra, hogy a kultúra alapítófaj az árja, vagyis a németség, tulajdonképpen a németség területe, mégha a németség kisebbszámú is azon. Kitermelték továbbá a „térnélküli nép” (Volk ohne Raum) fogalmát, amely tulajdonképpen a tér-szűkében lévő birodalmi németséget jelenti, ám előbbivel kapcsolatba hozva, azt a nem is valószínűtlen képzetet kelti, hogy a „Volk ohne Raum” a „Kulturboden” tulajdonképpeni tulajdonosa.

Bár Amerikában meglehetős nagyszámú német él, a távolság túl nagy, így kézenfekvő, hogy ez a kérdés különösen a közép- és kelet-európai országokat érdekli, amelyekben jóformán kivétel nélkül él németség és pedig úgy kisebb zárt tömegekben, mint elszórva és felszívódva a lakosság között.

Mivel a birodalom ereje, súlya ezekhez a népekhez viszonyítva, még ha mind összeállna is (ami különben is lehetetlen), nyomasztó túlerő és túlsúly: a kérdés megoldása még akkor is kényes lenne, ha nem használnák fel bizonyos körök ezeket a nagyközönség számára érthetetlen fogalmakat a birodalom elleni hangulatkeltésre. Így azonban nemcsak a megoldás nehéz, de a kiigazodás is, hiszen ezek a sűrűn termelt, de rendszerint körülhatárolatlan fogalmak, — mint fentebb rámutattam, — teljesen a velük ténykedő szájaíze szerint állíthatók össze és aszerint, amint összeállítják őket, mindazon lehetőséget mutathatlak, amely egy őshaza és régen elszakadt fiai közötti szelíd kultúrközösség és egy hatalmas birodalom területvágya között fennállhat.

Fokozza a zavart, hogy nemcsak a nemzeti szocialista birodalom iránt rosszakaróan viselkedő harmadik személyek, de a nemzeti szocialista birodalomból kifelé működő megszállt személyek is, utóbbi lehetőségre vélelmezhető összeállításokat végeznek.

Ilyen például a dr. Friedrich Lange által összeállított térkép (megjelent Dietrich Reiner, Berlin, SW. 68.). A német kultúrtérkép feliratot viselő hatalmas fali térkép kíméletlenül elbánik a birodalmat környező minden állammal. Nem célom adatait részletesen felsorolni, csak megemlítem, hogy végig a magyar határ alatt a következő jelzőt alkalmazza: „Egy millió német a Balkán Kapuja előtt!”

Ilyen és hasonló elmeművek nyugtalanítják a közvéleményt és nemcsak arra alkalmasak, hogy a tájékozatlan nagyközönséget ingereljék, hanem arra is, hogy a nagyközönség látva ezeknek az adatoknak a célzatosságát, más egyéb adatok pontosságában is kételkedjék.

Ha a kérdésben ennek ellenére úgy, ahogy el akarunk igazodni, akkor a leghelyesebb a két legnagyobb, külföldet érdeklő szervezet nyomán elindulni.

A párt külföldi szervezete. (A. O.)

Az egyik szervezet a külföldi organizáció (Auslands Organisation), amely a párt hivatalos külföldi szervezete és a külföldön élő birodalmi németek ügyével foglalkozik. Az A. O.-nak van alárendelve minden párttag, akinek lakóhelye külföldön van, külföldön utazik, vagy tengeri hajón tartózkodik, illetően dolgozik. A szervezet országcsoportokra (Landesgruppe), országkörzetekre (Landeskreise) körzetekre, helyi csoportokra és támaszpontokra van felosztva. (Minthogy Danzig önálló kerület (Gau), Danzigra ez nem vonatkozik.) Országcsoport csak azokban az országokban van, ahol nagyszámú németség él. (Ilyen volt ezideig Ausztria.) Az országos csoport vezetőinek rangja a kerületi vezető rangjának felel meg. Minden más országban csak kisebb egységek állnak fenn, amelyeknek vezetői a megfelelő rangban levő felségjog viselők. A szervezet külső jelvénye káró formájú fekete jelvény, a szervezet két betűjével: A. O. Az országos csoport vezetőinek betűszíne arany, a többié ezüst.

Az A. O. kifejezett célja a külföldön élő birodalmi németek világnézetének megerősítése, a népközösség eszméinek ébrentartása és — szintén fontos feladat — a német ipar termékeinek és fogyasztásának propagálása. Ha még megjegyezzük, hogy ma a birodalmi németeknek a külföldön jelentkezési kötelezettségük van, amely fokozottan áll a párttagokra, akkor az A. O. ismertetését le is zárhatjuk, minthogy nem kétséges, hogy minden állam és párt úgy ellenőrzi polgárait, illetően tagjait, ahogyan azt a legjobbnak tartja.

A Német Külföldi Intézet (D. A. I.)

A másik intézmény, a D. A. I., már sokkal nagyobb érdeklődésre tarthat számot a külföldi államok és népek szempontjából, miután ezaz az intézmény, amely a népi németség gyámolítására, a kultúrkapcsolatok fenntartására és minden a népi németséget érdeklő ügyben illetékes.

A Stuttgartban székelő német Külföldi Intézetet (Deutsches Ausland Institut) 1917-ben alapították, de kivételesen fontos szerepét — érthetően — a nemzeti szocializmus eszméinek megvalósulása után kapta. Az erélyesen működő stuttgarti intézet vívta ki Stuttgartnak a megkülönböztető „Külföldi Németség Városa” jelzést.

Célját és terveit saját kiadmányában így foglalja össze. „A harmadik Birodalmat a népi akarat tartja fenn, azonban a birodalomban csupán kétharmada él a nemet nép összességének. 30 millió német, tehát a néptársak egyharmada (ma már kevesebb: Ausztria) a jelenleg határokon kívül fekvő államokban él. Sorsukat megismerni és tevékenyen követni, kötelessége ma minden birodalmi németnek. A D. A. I. ezért az egész nép szolgálatában áll és tevékenysége a földön élő összes német szellemi, lelki és népi világnézeti összefogását célozza egy nagy népi közösségben. A birodalom területén a D. A. I. az összefoglaló gyűjtőhelye minden olyan külföldre vonatkozó anyagnak, amely a határmenti és egyéb külföldi németség, vagy a külföldön élő birodalmi németség életmegnyilvánulásaira vonatkozik. Különös kötelessége és felelőssége a D. A. I.-nek az állam, a nép és a mozgalom irányában, hogy ezt az anyagot a népközösség nevelésére megfelelő módon kihasználja. A D. A. I. ezért minden külföldön élő néptársnak és külföldi német testületnek útmutatással és segítséggel áll rendelkezésére. A külföldi német így bármely államhoz tartozzék is, mint a népközösség tagja, teljes megértést és támogatást talál az intézetben”.

Tagadhatatlan, hogy a D. A. I. programja és működése a németség szempontjából igen fontos, nemes, sőt felemelő működés. Vagy: lehet-e szebbet elképzelni, minthogy egy nép fiaira még akkor is gondol, amikor azok, vagy azoknak elődei ilyen, vagy olyan okból a hazára már nem is gondolnak?

Lássuk azonban, hogyan működik a D. A. I. szervezetileg és mit foglal össze a munkája.

Elsősorban is le kell szegezni, hogy a D. A. I. nem állami vagy pártszervezeti intézmény, hanem önálló egyesület, amelynek élén az elnök és a 12 tagú elnöki tanács áll. Az elnöki tanács tagjai között foglal helyet az intézet vezetője, akinek három szaktanács áll rendelkezésére. Az intézet elnöke ezidőszerint Dr. Karl Ströhlin, Stuttgart város főpolgármestere, vezetője pedig egy Nagyszebenből származó erdélyi szász tanár, akinek magyarosított neve van: Dr. Csáki Richárd.

Az intézet százharminc főnyi személyzetéből egyébként jóformán mindenki a külföldi németségből származik, vagy legalább is hosszabb időt töltött a külföldön, illetően a gyarmatokon. A D. A. I. tagjai: egyes személyek, testületek; mint rendes tagok, alapító tagok vagy tiszteletbeli támogatók. (Utóbbiak kötelezettsége legkevesebb: tízezer márka.) Jelenleg körülbelül négyezer tag van, közte igen sok ipari vállalat, amelyek igen jól tudják értékesíteni az intézet külföldi összeköttetéseit. (Lásd későbbi.) A D. A. I. külföldi megbízottjai: a levelezők (ezidőszerint kb. háromezer), akiknek a munkája ehrenamtlich, személyük pedig az intelligencia köréből kerül ki (tanítók, tanárok, lelkészek, mérnökök).

A D. A. I. munkája alábbi három főágra oszlik:

1. gyűjtő, kutató, megörökítő munka:
2. közvetítő, tanácsadó és segítő munka;
3. felvilágosító, propagandisztikus és nevelő munka.

E három ág rendszeres művelésére működik közre az intézet minden egyes fő- és alosztálya. Ezekhez tartozik az archívum, amely minden külföldi németséget érdeklő folyóiratot, újságot, térképet, nyomtatványt felölel és egy hatalmas olvasóteremmel rendelkezik, ahol mindez olvasható. A könyvtár hatvanötezer kötetben tartalmazza a külföldi németséget érintő összes könyveket és feldolgozza az egyes különleges kérdésekben számbajöhető bibliográfiát. (A könyvtár kölcsönosztályától a néptársak, de különösen a párttagok és a szervezetek a megfelelő könyveket megkaphatják.) Ugyanebbe az alcsoportba tartozik a fényképgyűjtemény (részben már összeállított és előadáshoz alkalmas diapozitív sorozatokkal, részben, bármikor felhasználható elkészített klisékkel és matricákkal) és a térképosztály (tizenkétezer térképpel, térképkölcsönző alosztállyal).

Mindezen alcsoportok a Külföldi Német Őskutató Főosztály alá tartoznak, amely tudományosan és praktikusan foglalkozik az őshaza és a külföldi németség útjának és kapcsolatainak felderítésével. Ilyenformán: ha valakinek a nagyapja kivándorolt, de nem tudja, mi lett vele, az intézet nevezett főosztálya kutatja ki. (A főosztály, tekintettel arra, hogy az árjaságot bizonyítani ugyancsak ajánlatos, igen fontos szolgálatot tesz.) Vagy: ha egy tanító előadást akar tartani, az osztály rendelkezésére bocsátja a megfelelően kiválasztott, vetítésre alkalmas, diapozitív sorozatot: az újságoknak a kliséket; a folyóiratoknak a matricákat; a tudósoknak, vagy cikkíróknak a bibliográfiát.

A Külföldi Német Népkutató Osztály a müncheni Német Akadémiával dolgozik karöltve és amíg egyrészt feldolgozza a témakörre vonatkozó eredményeket, másrészt a feldolgozott anyaggal az összes kül- és belföldi hasonló irányban dolgozó német intézményeknek rendelkezésére áll. Egyidejűleg vállalkozik az ilyen irányban írt (etnográfia stb.) tudományos munkák felülvizsgálására is és egyben az eredményeket folyóiratában közli.

Az intézet fenti osztályának felügyelete alatt működik a „Német Népotthon”, amely a Németországba tanulmányútra, vagy továbbképzésre érkező külföldi német néptársak elhelyezésére szolgál. A modernül berendezett otthonhoz tartozik és az intézettel ugyancsak összeköttetésben van a Német Népi Leányotthon (Volksdeutsches Madchenheim), amely a külföldi német leányok háztartási iskolái a és otthona, továbbá a Külföldi Német Otthon (Auslanddeutsche Burse), amely a Stuttgartban tanuló külföldi német diákok otthona.

A D. A. I. igen fontos osztálya az információs osztály, amely külföldi összeköttetése és tapasztalatai alapján a kivándorlóknak, az üzleti ügyben külföldre utazóknak, illetően a külföldre látogatóknak ad felvilágosítást

Az Előadó- és Nevelő-Osztályok, mint nevük is mutatja, a német népi nevelést mozdítják elő. Munkájuk során a különböző főiskolákkal, a stuttgarti rádióállomással, a rövidhullámú német adókkal, sőt, a fiatalság nevelését irányító alosztályon keresztül, a birodalmi német fiatalsággal is együtt dolgoznak.

Az úgynevezett „Közvetítő osztály” olvasó- és más összeköttetéseket teremt a külföldi németség között, elősegíti egyes személyek, cégek és szervezetek összeköttetését, propagálja a külföldi németség körében a német termékek fogyasztását, felülvizsgálja a hozzá forduló németek külföldi szerződéseit, végül serényen dolgozik a németországi utazások ügyében és kidolgozza a követendő útiterveket.

Az intézet összes fenti osztályainak közreműködésével „Der Ausland-Deutsche” címmel havi folyóiratot és egy havonta kétszer megjelenő hírlaptudósítót ad ki; utóbbit minden kül- és belföldi német újságnak és folyóiratnak költségmentesen elküldi. Kiadja ezenkívül évente egyszer a külföldi németség képes falikalendáriumát és — rendszertelen időközökben — a feldolgozott eredményeket: „A D. A. I. írásai” című füzetekben.

Mint a rövid felsorolásból is láthatjuk, nincs olyan ága a nagy célnak, amelynek alapos művelésére a D. A. I. ki ne terjeszkedne. Erélyes munkája során: karácsony előtt minden évben kb. huszonötezer könyvet küld el és e nagy küldeményhez az év folyamán még negyven-ötvenezer könyv járul. Negyvenezer külföldi egyesületet tart állandóan nyilván és minden évben megrendezi Stuttgartban a: „Külföldi Németek Napját”. A gyűlésre érkező látogató szépen kiállított, kedvezményes utalványfüzetet kap, amely a szállodától kezdve a színházjegyig mindenre felhasználható. Az évi gyűlésen kívül persze, más nagy német ünnepségekre is iparkodik összehívni a külföldi németséget. A jelek szerint nem sikertelenül.

A D. A. I. sokágú működése után, halljuk, mit mond az intézet egyik funkcionáriusa, dr. Klein:

— A birodalom megerősödésének és a nemzeti szocialista mozgalom erejének tudható be, hogy a visszavándorlás meglehetősen emelkedik. Azonban a visszavándorlók között, minden esetben, megfelelően válogatunk. Ha valaki mint német állampolgár tér vissza, arról, természetesen, minden további nélkül gondoskodunk. Ám ha valaki, mint „volksdeutsche” óhajt visszatérni, azt — ha csak nem kivételes esettel állunk szemben — állandó tartózkodásra, nem akceptáljuk. Annál kevésbé, mert először saját állampolgárainkat kell ellátnunk. Jól lehet, szabályainkat ismerik, számtalanszor előfordul, hogy külföldi, kiváltképp határmenti németek jelentkeznek nálunk és segítségünket kérik a letelepedéshez. Fájdalom, minden esetben, meg kell tagadnunk. A népi németeket letelepíteni nincs módunkban. Nem is tehetjük, mert a sok visszavándorló elárasztaná a munkapiacot és ugyanakkor gyengítené a külföldön már elfoglalt pozíciót. Más persze a kérdés elbírálása, ha valaki nálunk akar tanulni, vagy nálunk akarja magát továbbképezni. Ilyen esetekben a tartózkodást mindenkor megkapja és otthonaink is, rendelkezésére állanak.

— A félreértéseket elkerülendő, — emeli fel a hangját dr. Klein — nyomatékosan ki kell jelentenem, hogy a külföldi néptársakat, állandóan, a leghatározottabb formában, figyelmeztetjük arra, hogy új hazájuk törvényeit meg ne sértsék és mint állampolgárok legyenek lojálisak és hasznosak. Más utasítást, vagy tanácsot még soha senkinek nem adtunk, sőt volt rá eset, hogy német állampolgárnak arra a kérdésére, vajon naturalizálhat-e, azt tanácsoltuk, hogy amennyiben pályája érdekében szükségesnek látszik, naturalizáljon. Kétségtelen érdeke ugyanis a német népnek, hogy, fiai minél magasabb pozíciókat érjenek el.

— A munkaszolgálatot és katonaságot illetően, meg kell jegyeznem, hogy ezek a kötelezettségek csakis a birodalmi németekre vonatkoznak, sőt — ha állandóan külföldön élnek — azokra sem kötelezők. Ilyen célból jelentkező népi németeket, minden esetben, vissza kell utasítanunk.

Bár dr. Klein beszéde világos beszéd volt, nem tagadhatom, hogy az intézet legkényesebb részének az összegyűjtött anyaggal való nevelést tartom és hogy az ezzel az anyaggal való elbánás kíméletlen pontossága, szerintem, a birodalom legfontosabb érdeke.

Éppen ezért, nem lennék tárgyilagos, ha meg nem mondanám, hogy ez a pontosság egyáltalán nem kíméletlen. Ellenben, szinte kíméletlen a pontatlanság, miután alkalmas arra, hogy más nemzetek érzékenységét, szükségtelenül, sértse.

Nem célom az intézettel kapcsolatos gyönyörűen berendezett múzeumban tett tapasztalataimat részletesen ismertetni, miután nincs szándékomban az e téren amúgy is hullámzó kedélyeket még viharosabbá tenni. Különben is, minthogy más népekre vonatkozóan biztos támpontjaim nincsenek, véleményemet csupán a magyarokra vonatkoztathatom.

Kérdezem tehát röviden: mikor „madjarizálták erőszakkal” a két törzsgyökeres német várost, Ofent és Pesthet, amely felírást az Erzsébethíd jól sikerült fényképe visel; mióta régi, német, nemzeti viselet a huszárzsinóros szűr posztónadrág; „amelyet századokon át megőriztek”; és végül mióta van Mezőtúr a „Bátschkában?” A négyfülű korsón ugyanis, amelyet az egyik folyóirat, mint „bátschkai” népművészetet mutat be, világosan olvasható Juhász Antal mezőtúri gölöncsér beégetett neve.

Mert: szép intézet, jó intézet, nemes intézet a D. A. I., amelyhez hasonlóra sok nép szeretne szert tenni. Ámha a továbbiakban sem lesz pontos, úgy igen alkalmasnak látszik arra, hogy a birodalom tájékozatlan barátait kétkedővé tegye. Minthogy pedig Goethe népének amúgy sincsen szüksége a mezőtúri magyar fazekára és mert a német népnek igazságosan is van elég lehetősége (lásd nevelés) kellemetlen perceket szerezni a környező államok önérzetének, a pontosságon kívül — úgy tűnik — a tapintat is helyén való lenne ott, ahol nagyobbrészt iskolás gyermekeket vezetnek körül.

Mert a tapintat nagy dolog, fontos körülmény, igen fontos tényező, Csáki tanár úr és talán adott esetben annak az alig-alig eltalálható vékony határnak is megfelel, amely a tárgyilagos önérzetet a ferdítésekre is kapható, megszállt, fanatizmustól elválasztja.

Nyomtatható változat