II. A zsidóság helyzete az európai kultúrában.

Láttuk az eddigiekben, hogy a zsidó lélek merőben idegen a mi világunkban. De talán egyedülállóan idegen volt valamennyi történelmi nép világában, akikkel valaha is érintkezésbe került. Már sokszor megírták, hogy hol és hányszor váltotta ki a zsidóság a befogadó nép ellenszenvét. Ezt az idegenséget, ezt a különállást és ugyanakkor a befogadó nép javaiban való aránytalan részesülniakarást nevezték egy szóval parazitaságnak. Ezzel a lelki beállítottsággal elkerülhetetlen az élősdi életvezetés. A parazitát sehol sem szeretik a természet világában sem. Pontosan így fogta fel a zsidót Prohászka püspökünk s amikor megkérdezték tőle, hogy miképpen egyezteti össze „antiszemitizmusát” azzal a keresztény tanítással, hogy Isten előtt minden ember egyenlő, így felelt:

Folytatás »

Az előző értekezések során jellemeztük a polgárságot és a proletariátust s csak futólag említettük meg, hogy az európai kultúra hajnalán a nemesi, papi és polgári rend fektette le az alapokat és bontakoztatta ki e kultúra minden jó és rossz vívmányával együtt.

Arra is kitértünk, hogy a múlt században enyészett el a nemesi és papi rend, helyébe feltört a polgárság és a proletár. (A nemesség megszűnése színpadiasnak mondható drámai pillanatául tekinthetjük azt a jelenetet, amikor 1797-ben a Velencébe benyomuló napoleoni seregek előtt az utolsó doge ünnepélyesen elégettette a Velence, de áltaIában a rendi államok hatalmi szimbólumát, a híres Bucentaurust.)

Folytatás »

A felszabadulás utáni kormányforma kérdése

Külföldi köröknek lekötelezett magyar emigrációs csoportok „programjaiban” sűrűn olvasható az a követelés, hogy csak „demokratikus irányzatok” indulhassanak az ország felszabadulását követő szabad választásokon. „Demokratikus” buzgalmukat egy cseppet sem látszik zavarni az a kérdés, hogy vajon mennyiben lennének szabadok az olyan „szabad” választások, amelyeken csak „demokratikusnak” elismert pártok és irányzatok vehetnének részt. Az a probléma sem okoz nekik gondot, hogy megfelel-e majd a fennen hirdetett demokratikus elveknek és a nemzet többségi akaratának egy olyan választási módszer, amely a választások kimenetelét már eleve korlátozásoknak veti alá. Arra a döntő kérdésre, hogy kik vagy mely intézmények osztogatnák majd a „demokratikus” jelzőt és szabadalmat, tehát kiktől vagy mely intézményektől függne az egyes pártok „demokratikus” jellegének elismertetése s ezzel indulásának lehetősége, ezeknek a „programoknak” egyike sem ad választ.

Folytatás »

A világ vége és az új világ.

A világ végéről sehol se szól a Szentírás, hanem csak egy korszak — aion — végéről tesz említést, amit magyarra világvégének fordítottak.

Ezt a felfogást igazolja Szent Péter apostol levele is, mikor azt írja Noé világáról, hogy az »akkori világ« vízzel elbontatván, elveszett, — majd így folytatja a mi világunkra, hogy — »a mostani egek pedig és a föld, ugyanazon szó által megkíméltettek, tűznek tartatván fenn, az ítéletnek és az istentelen embereknek romlása napjára.« De, — folytatja lejjebb ő, — »új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyekben igazság lakozik.« Ezek szerint tehát az »akkori« és a »mostani« világon, vagyis aionon kívül, még egy új aiont, új eget és új földet — új korszakot várunk…

Folytatás »

Egy évvel ezelőtt «Demokrácia és Proletáriátus» címmel egy cikket jelentettünk meg. Utána merült fel a gondolat, hogy érdemes volna foglalkozni ugyane keretben társadalmunk többi rétegével is. Ezáltal teljesebbé válna a kép és mélyebben, más-más szempontból tárgyalnók a modern káoszt s valamiféle vezérfonalat nyújtanánk a művelt olvasónak.

A proletariátusról megállapítottuk, hogy maga a radikális semmi, égy művi úton létrejött réteg, minden belső lehetőség nélkül. Semmi kapcsolata nincs a múlttal és semmi ígéretet nem hord magában a jövőt illetően. Túlzó hasonlattal egy kiégő kultúra salakjának mondhatnók. A polgárságtól egyedül az értelmi-fogalmi gondolkodást volt képes átvenni és azt el is torzította. Az idők folyamán a hanyatló polgársággal együtt oly mértékben és oly területekre terjesztette ki a fogalmi gondolkodást, ahol már természeténél fogva nem volt alkalmazható, kiépítette a logikus szisztémák és kauzális gondolkodás olyan hálózatát, amit ma egyetlen érvényű, mértékadó módszernek fogadunk el. Ma már minden vonalon világos, mindenki által érthető magyarázatát kívánjuk az élet valamennyi jelenségének és aki mást vall, az műveletlen vagy örült.

Folytatás »

A zsidók jövője.

A zsidókat illetőleg három időpontot kell megfigyelni, első a múlt, második a jelen és a harmadik a jövő próféciái és valószínűségei.

A múltat illetőleg meg kell állapítani az emberiségre vonatkozólag, hogy minden nemzet kevés kiválókkal és sok átlaggal rendelkezik. Minden nemzet történelmében vannak fény- és árnypontok. Minden nemzet feljut egyszer a zenitre s onnan többnyire alázuhan. Egy nemzet se annyira kiváló, hogy csak dicsérni lehessen — és viszont egy nemzet se annyira átlag és tömeg, hogy csak vádolni kényszerüljünk. Isten napja minden népre ragyog és minden nemzetre szórja fizikai és szellemi fényét; s az éjszaka is minden nemzetet beárnyékol egyszer, — idővel… Minden szenvedés megnemesíti az embereket többé-kevésbé és minden jólét ront, zülleszt rajtuk… A nemzetek keresztje a nemzetek felemelését hozza — bősége és jóléte, romlásukat.

Folytatás »

1946. év augusztus hó 26-án kora délutáni órákban vitéz kis és nagyhindi Hindy Iván m. kir. vezérezredes a Markó utcai fogház oly sok magyar megdicsőülését látott udvarán a bitófát halálával a magyar katonaeszmény és a kötelességteljesítés áldozati oltárává avatta.

Vitéz kis és nagyhindi Hindy Iván, Budapesten, 1890. június 28-án született. A kassai hadapródiskola elvégzése után ezelőtt 50 éve, 1909-ben avatják tisztjelöltté és mint zászlós bevonul a Mária Terézia 32. gyalogezredhez, melynek kötelékében harcolja végig az első naptól az utolsóig az első világégést. 1912-ben hadnagy, 1915-ben főhadnagy, 1918-ban százados lett.

Folytatás »

1945. február 9-én meghalt a város. A magyar Szent Hegyet, ahol egykor az Árpád-királyok trónoltak, amelyet csellel hódítottak meg az ozmánok: Budavárát elfoglalták Sztálin katonái.

A Várhegy birtoklása sokszor nem is magyar, hanem európai kérdés volt. 1686. szeptember 2-án — élükön Petneházy magyar hajdúival — Lotharingiai Károly Európa-hadserege vívta vissza az ozmántól Budát. S utána 1945-ig — jól rosszal — de mégis újra Európa s annak leghűbb nemzete a magyarság sugározta szét onnan a keresztény hitet, a kultúrát, a népi összetartozandóság dunavölgyi tradícióját.

Folytatás »

A körülöttünk kavargó gazdasági és politikai világ és ennek ezer ellentmondása, félreértése újra és újra gondolkodásra készteti az embert. Egyesek az „emberiség” haladásáról, mások a kultúra haldoklásáról beszélnek, rendszereket ítélnek el, rendszereket magasztalnak föl. Egyesek félni látszanak egy atomháborútól, ugyanakkor gabona-businessekkel biztosítják azt, hogy a kommunista Kína minél előbb végre tudja hajtani atomprogramját. Egyszóval káoszt látunk magunk körül, s minél mélyebbre tekintünk, annál nagyobb a káosz. Talán jobban megértjük a dolgokat, ha ezúttal korunk társadalmának alapjait, mozgató okait s ezek történelmi előzményeit vizsgáljuk.

Folytatás »